Tippmix Férfi NB I: Négy hosszabbítás után verte a Szedeák a Kecskemétet
07
Mar
2021
Tippmix Férfi NB I: Négy hosszabbítás után verte a Szedeák a Kecskemétet
2021. március 7.  |  11:20
Duplahosszabbításos thrillerben szerezte meg szezonbeli hatodik sikerét a sereghajtó otthonában a ZTE kedden este, szombaton pedig egy újabb alsóházi rangadó várt Luca Bechi fiaira. A válogatott szünet előtt kiváló formában játszó, Nikola Lazic érkeztével új lendültetet kapó somogyiak többek között a Falcot, az ASE-t és az Albát is elkapták, így nyolcra növelték győzelmeik számát, az előző fordulóban azonban a tabella első helyén álló szolnokiak jobbnak bizonyultak náluk. A hazaiak célja az volt, hogy a kétmeccses kaposvári előnyt megfelezzék, s így esélyük maradjon arra, hogy a tízmeccses play-out előtt utólérjék a KKK-t. Igazi négypontos találkozóra és izgalmas összecsapásra lehetett számítani, amiből csak a nézők hiányoztak – de ők annál inkább.
 
Rivers zsákolásával indult a találkozó, majd zalai triplazápor következett: Donaldson, Duren, majd ismét Donaldson talált be távolról, majd az először kezdő Völgyi Marcell is feliratkozott a pontdobók listájára. Révész Ádám igencsak meghálálta Lazics mester bizalmát, hogy kezdőként számolt vele: gyorsan összeszorgoskodott hat pontot. A KKK új szerzeménye, Allen nem tudott hibázni a palánk alatt, a vendégek pedig egyre jobban elhúztak, Curry hármasával már meg is lett a közte tíz, időt kért Luca Bechi. Az ötperces zalai gólcsendet Simon törte meg egy trojkával, ám a negyed végén Curry duplájával 13 pontra nőtt a somogyi előny. Szenzációsan dobott a Kaposvár, 15 dobásukból 14 (!) beesett, így aztán nem volt meglepő, hogy magabiztosan vezettek Hendleinék.
 
18-31-ről folytatódott a játék, a ZTE pedig továbbra is gyatrán védekezett, melynek egyértelmű jele volt, hogy Rivers ismét üresen maradt a triplavonalon – ő pedig ilyenkor ritkán hibázik...  Nagyon együtt élt a játékkal a kaposvári kispad, volt is miért örülniük, hiszen már 17-el is vezetett a csapat. Polster hármasára azonnal válaszolt Curry, majd Vuko próbált kis életet lehelni csapatába, ám ezek a megmozdulások csak tűzoltásra voltak elegek... Stílszerűen egy remek kaposvári dobással zárult az első félidő: Miliszavljevics trojkája után 38-56 állt az eredményjelzőn. Kiválóan, közel 70%-al dobott a vendégcsapat, erre pedig nem volt semmi ellenszere a ZTE-nek.
 
A nagyszünet után is minden a vendégek szájíze szerint alakult, s bár Glenn igyekezett tartani a lépést, a különbség egyre nőtt. A ZTE továbbra is gyengén védekezett, ám ebben a negyedben már a támadások sem mentek zalai oldalról, mindössze 11 pont jött össze. Harcosan, agresszíven kosarazott a KKK, ráadásul továbbra is jól dobtak Allenék. Rivers egykezes zsákolása már a játék szépségéről is szólt, kicsit mintha már a holnapi NBA-gálára hangolt volna az amerikai játékos. Tehette, hiszen a pályán az történt, amit a Kaposvár szeretett volna, 25 pontra nőtt a vendégek előnye.
 
Az utolsó negyedben a ZTE hármasokkal operált, ám védekezése továbbra sem létezett. Curry sokadszorra játszotta meg gyönyörűen Hendlein Rolandot, így a „csk” is 10 pont fölé jutott. Az amerikai játékmester minden bizonnyal a bajnokság legtöbb gólpasszát osztotta ki egy meccsen: 18 (!) alkalommal adott asszisztot csapattársainak. Igazi örömjátékot nyújtott a KKK, a századik pontot Hendlein Roland jegyezte, a végén pedig a nemrég Somogyországba igazoló Plézer Gáborral is dobattak egy kosarat. 103-69-re nyert a Kaposvár, a ZTE ezen az estén nem volt egy súlycsoportban ellenfelével, ám ez korántsem írható csupán a fáradtság számlájára: akarásban és fegyelmezettségben sem nyújtottak értékelhetőt Szabó Zsolték. A vendégeknél Curry, Allen, Rivers és Révész is kiválóan játszott, de Hendlein Roland is dupla-dupla közeli produkciót nyújtott.  Zalában viszont komoly változásokra lesz szükség, ha ismét a győztes útra szeretnének lépni, ez a produkció ugyanis mindenki ellen kevés lesz.
 
Zalakerámia ZTE KK - Kaposvári KK 69-103 (18-31, 20-25, 11-16, 20-29)
 
Bajnokság, 26. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Kapitány G., Nagy V., Boros T. (Várhalmi Zs.)
 
ZTE: Duren 5/3, Donaldson 24/18, Wiggs 8/6, Völgyi 2, Vuko 4. Cserék: Simon 3/3, Polster 5/3, Bonifert 2, Szabó 4, Glenn 12.
 
KKK: M. S. Curry 13/9, Krnjajski 5, Rivers 18/6, Hendlein 14, Allen 21. Csere: Révész 17, Miliszavljevics 13/6, Plézer 2, Puska -. Bogdán -.
 
 
 
Váradi Kornél visszatérhetett a kecskemétiek kispadjára, de így is nagy feladat állt előttük, hiszen a mindig energikusan játszó Szegedhez látogattak az élvonal 26. fordulójában.
 
Jól bekezdtek a hazaiak, másfél perc játék után már 7-2 állt az eredményjelzőn, köszönhetően Dzeletovics és Dickey ponterős játékának. Feljavult a KTE védekezése és el is kezdtek közeledni Váradi Kornél fiai (12-9). Sikerült egy jobb ritmust elkapnia a szegedieknek, ezzel pedig megint elléptek az ellenfelüktől, Jaramaz hármasa állította meg ezúttal a nagy futást (17-12). Összességében jól eloszlottak a pontok a vendégeknél, de a szegedi cserék beállása után új lendület érkezett a hazaiak játékába, ezzel pedig kiépítettek egy tizenegypontos előnyt az első tíz perc végére. 30-19.
 
A játék képe alapján felnőtt ellenfeléhez a Kecskemét, de így is megmaradt a Szeged magabiztos előnye (35-27). Amikor kicsit is veszélyben érezte magát Szrecsko Szekulovics együttese, azonnal feljebb kapcsolt és a húzóemberek által folyamatosan távol tartotta a KTE-t, sőt, Kerpel-Fronius Balázs trojkája után mínusz tizenhatnál kellett időt kérnie a vendégeknek (42-26). Innen egy kicsit zárkózott a nagyszünetig a Kecskemét, de így is magabiztos előnnyel mehetett félidőre a Szedeák. 46-32.
 
Ahogy a második negyed, úgy a harmadik eleje sem a kosáresőről marad híres, ami természetesen a fölényben játszó Szegednek kedvezett (53-37). Egyre jobban kezdett nyílni az olló, jött is az időkérés Váradi Kornéltól. Felpörögtek a hazaiak, akik így már több, mint hússzal vezettek, teljesen megállt a KTE támadójátéka (61-37). Külön figyelemre méltó, hogy ezúttal nem az egyéni extra teljesítményekre, hanem a jó csapatjátékra építettek a szegediek, mindig volt egy jó passz, mindig megtalálták az üres embert. 64-46.
 
Sokáig úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, amikor szinte a semmiből felkapaszkodott tizenegyre a Kecskemét, Szrecsko Szekulovics pedig időt kért. Óriásit mentek a vendégek, fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, Dramicsanin triplájával már csak négy volt közte, jött az újabb szegedi időkérés. Govens középtávolija a lehető legjobbkor érkezett hazai szempontból, ám Dramicsanin egy újabb triplát küldött a helyére (73-70). Egy jó vendég védekezés után Dramicsanin kiegyenlített, az utolsó támadás a szegedieké volt (73-73). Brown kihagyta a lehetőséget, a lepattanót pedig a KTE kaparintotta meg, az órán pedig négy másodperc maradt. Thomas félpályáról elengedett kísérlete kimaradt, jöhetett a hosszabbítás. 73-73.
 
Bár az első pontokat a ráadásban Keller szerezte, fordított a Kecskemét és folyamatosan Wittmannék voltak lépéselőnyben (79-80). Jaramaz állt bele szemből egy hármasba, ami lejött, de Dzeletovics ellépte a túloldalon. Karahodzsics büntetett a palánk alól, majd megint Dzeletovics hibázott, amikor már csak másfél perc volt vissza (79-82). Kimaradt a vendég lehetőség, Govens távolról egyenlített (82-82). Karahodzsics megint beletette a gyűrűbe, Govens viszont csak az egyik büntetőjét dobta be (83-84). Tizenhat másodperc volt vissza, odaütött a Szeged. Thomas állhatott a vonalhoz, ám neki is csak az egyik sikerült, 83-85-nél kért időt a Szeged, tizenkét másdperc maradt. Bár Brown első próbálkozása a sarokból lejött, visszaszedte a lepattanóját és a dudaszó pillanatában egyenlített. 85-85.
 
Jaramaz vette a hátára a KTE-t, öt pontot is elsüllyesztett a második hosszabbítás elején (85-90). Megint nem tudtak a gyűrűbe találni a hazaiak, miközben Wittmann saroktriplája is pontos volt (85-93). Brown a sarokból szépített, majd Govens hozta közelebb az övéit (90-93). Dzeletovics csak az egyik büntetőjét dobta be, plusz kettőről támadhatott a Kecskemét. Djeraszimovics maradt higgadt a vonal mögül, Brown egy zsákolással válaszolt (93-95). Jól védekeztek a szegediek, majd Keller Iván küldött be egy nagyon fontos triplát (96-95). Wittmann ziccere becsorgott, Dzeletovics Triplából fordított (99-97). Thomas dobása is behullott, tizenöt másodperce maradt a Szegednek. Ebből már nem sikerült kosarat szerezni, jöhetett a harmadik ráadás. 99-99.
 
A harmadik hosszabbítást is jobban kezdték a vendégek, Brown viszont nem hagyta ellépni az ellenfelet (102-103). Elkezdte remek százalékkal dobálni a hármasokat a Kecskemét, de mindig jött a válasz a szegediektől (110-109). Az utolsó fél percre egállal fordultak a csapatok. Jaramaz dobása lejött, Govens viszont kiharcolt egy faultot az utolsó másodpercben. Hosszas videózás után megállapították a játékvezetők, hogy időn túl volt, jöhetett a negyedik ráadás. 111-111.
 
Dickey egy, Jaramaz két büntetőt dobott be (112-113). Dzeletovics egy támadólepattanó után volt sikeres, kettővel ment a Szeged. Dramicsanin is rontott egyet a vonal mögül, majd Govenstől érkezett egy távoli (118-114). Wittmann kihagyta a hármast, a túloldalon viszont Kerpel-Fronius Balázs bedobta, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés. A Szeged négyszeres hosszabbítás után győzte le a Kecskemétet. 122-116.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét négy hosszabbítás után 122-116 (30-19, 16-13, 18-13, 9-27, 12-12, 14-14, 12-12, 11-5)
 
Bajnokság, 26. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Goda L., Pozsonyi L.
 
SZTE: Kerpel-Fronius G. 3, Govens 25/12, Brown 23/9, Dzeletovics 25/15, Dickey 15. Cserék: Keller 13/9, Kerpel-Fronius B. 9/9, Mayer -, Bognár 9/3, Olasz -.
 
KTE: Wittmann 18/9, Thomas 20/3, Djeraszimovics 9, Kucsera 2, Karahodzsics 13. Cserék: Lukács 3/3, Jaramaz 23/6, Dramicsanin 22/12, Horti 5.
 
 
 
Barac ott folytatta, ahol a legutóbbi bajnokin abbahagyta, az ő pontjaival szerzett vezetést a Falco, Doktor triplája pedig jelezte, a szombathelyiek javítani akarnak az ASE vereség után. Természetesen a DEAC sem adta fel, sőt... Moore triplájával a negyed közepén átvették a vezetést. Meg is jött a debreceniek önbizalma, Guyton egy zsákolással tépte a gyürűt. Váradi pontjai akadályozták meg, hogy meglépjen a hazai csapat. A Falco fokozatosan javuló játékkal vette át a vezetést. 21-23.
 
A folytatásban is a Falco játszott jobban. Tóth Ádám hiába dolgozott jól a palánk alatt, Váradi Benedek szenzációsan kosarazott. Az ő kosarával már a 16. percben 40 pontnál járt a Falco. A szombathelyiek egyre jobban nyitották az ollót, Perl játéka feljavult, ő tette közé a tízet is. A negyed hajrájában Anderson is szórt egy triplát, amire Hines ugyan válaszolt, de így is fölényesen nyerte az első félidőt a Falco. 39-52.
 
A harmadik negyedben feljavult a DEAC játéka. Drenovac és Tóth Ádám jó "tempóban" dobták a kosarakat, a vasiak támadójátéka akadozott. Keller Ákos egy zsákolással mutatta meg, hogy a rosszabb periódus ellenére nagyon "élesen" érkeztek a mérkőzésre. 77-66.
 
A negyedik negyed elejére ennek ellenére nyílt lett a mérkőzés. Nyolc perccel a vége előtt egy pont maradt a vasiak előnyéből. A DEAC fokozatosan vette át az irányítást, jobban játszottak a hazaiak. Drenovac megoldhatatlan problémát jelentett a Falcónak. De a szombathelyiek sorsát Guyton triplája pecsételte meg két perccel a vége előtt, 89-80 volt a táblán. 91-84-es állásnál Anderson hozta vissza a szombathelyi reményeket, de a Tóth Ádám sikeres büntetője gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. 98-89.
 
DEAC - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 98-89 (21-23. 18-29, 28-14, 31-23)
 
Bajnokság, 26. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,
V.: Földházi T., Frányó P., Fodor A.
 
DEAC: Moore 14/3 , Somogyi 2, Polyák 2, Hines 11, Tóth 14. Cserék: Guyton 17/9, Drenovac 30/12, Molnár M. 5, Neuwirth -.
 
Falco: Váradi 20/6, Perl 21/6, Doktor 3/3, Barac 13, Keller 6. Cserék: Anderson 17/6, Lake 6, Kovács B. 3/3, Dancsecs -.
 
 
 
A hetedik helyezett, aktuális ellenfelénél két meccsel kevesebbet játszó Egis Körmend látogatott a nyolcadik Sopron KC otthonába az alapszakasz 26. körében.
 
Két perc sem telt még el, időt kért a Körmend: Thompson és Borisov kettese után Elmore és Fazekas triplát dobott, 10-0-lal nyitott a Sopron. Borisov egy hármast is helyre tett, Mócsán távolijával kapaszkodott a Körmend, de 15-5-nél visszaállt a tízpontos különbség. Mócsán második hármasa is a gyűrűben landolt (16-9), azonban a negyed felét átlépve az SKC már húsz felett járva tartotta tíz pont körüli előnyét. Amiből nyolcat meg is őrzött a tizedik perc végére: 26-18 az első negyed.
 
Apránként elkezdte ledolgozni hátrányát a Körmend, de Thompsonnal továbbra sem bírt – a soproni légiós két büntetővel érte el elsőként a tíz pontot, majd egy hármassal állította vissza a tízpontos különbséget, sőt a következő két pont is az ő nevéhez fűződött, így már 12-vel ment a Sopron (36-24). Thames triplája jókor jött a vendégeknek, de a fordulásból Halász is távolról célzott hibátlanul, majd eladta a labdát a Körmend. Borisov büntetett, 51-nél járt ekkor a házigazda, míg a vasiaknak még a negyven sem volt meg (36), ráadásul Durázi hármasa sem talált célt. Két perc is eltelt a legutóbbi soproni pont óta, közben Ferencz viszont jegyzett négyet is, amire időkéréssel reagált a hazai kispad. Ez még nem hozta meg a várt pontokat, de egy újabb időkérés már igen: a félidő utolsó támadásából Borisov állította be az első húsz perc 53-40-es eredményét.
 
Németh és Simons volt főleg elemében a harmadik negyed elején, pontjaikkal és gólpasszaikkal rendesen összezavarták a hazaiakat: 8-0-s körmendi periódust hozott a negyed eleje, időt is kellett kérnie a hazaiaknak (53-48). Simons tarthatatlan volt, duplája és triplája már egyenlítést ért, de Elmore is megtalálta a gyűrűt, Takács Norbert pedig egy triplát helyezett el ugyanoda (58-53). Simons is jegyzett egy újabb hármast, de Elmore gól jó plusz büntető akciója „nullázta” azt. Most a Sopronnak jött ki jobban a lépés, Jogéla hármasa után ismét a tízért támadhatott. A hazaiak Takácsa jegyzett újabb hármast, Thames büntetői így csak tízre tudták visszahozni a vendégeket (68-58). Megrázta magát a Körmend, ismét visszajött négy pontra. Az utolsó percben viszont kétszer is rontott, így 69-64-es soproni vezetésről jöhetett az utolsó tízperces játékrész.
 
Ferencz engedett el egy triplát, rögtön egyetlen kosárra közelítette ellenfelét a Körmend. Nagyon beragadt a Sopron, ezt Ferencz egy újabb hármassal büntette – közben Taylor büntetői is találtak, így a meccs során először már a vasi együttes vezetett (70-72). Ireland is megszerezte első pontjait, rögtön egy hármassal, Elmore büntetőkből szépített. Thompson egy hosszabb szünet után jelentkezett ismét pontokkal, rögtön hárommal: 77-75 a Jogélát közben faultok miatt elveszítő Sopronnak. Simons fújt riadót, két támadásból szerzett öt pontjával ismét a Körmendnél volt az előny (71-81), de Padgett egyenlített. Mócsán negyedik hármasa is a gyűrűben kötött ki – kevesebb mint két perc volt ekkor vissza. Az utolsó perchez közelítve Borisov vállalt el egy hármast, sikerrel – visszavették a vezetést a hazaiak (86-84). Mócsán hármasa most lejött, de Borisové is. Utóbbi játékos két büntetőt bedobott, amivel eldőlni látszott a meccs, de Thames triplája egyre hozta vissza a Körmendet (88-87). Elmore állhatott a vonalra, egy büntetőt dobott be, de a Sopron még beüthetett egy faultot, amit meg is tett. Mócsán próbálkozott távolról, de kísérlete kimaradt – 89-87-re nyert a Sopron.
 
Sopron KC – Egis Körmend 89-87 (26-18, 27-22, 16-24, 20-23)
 
Bajnokság, 26. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Praksch P., Farkas G., Kovács N. (Téczely T.)
 
SKC: Elmore 17/3, Thompson 22/9, Fazekas 7/3, Borisov 16/6, Padgett 9. Csere: Takács N. 9/9, Jogéla 6/3, Halász 3/3, Werner -, Bagó -, Supola -.
 
Körmend: Ireland 3/3, Thames 17/6, Mócsán 12/12, Durázi 3, Taylor 14. Csere: Simons 20/12, Ferencz 12/9, Németh Á. 6, Takács K. -.
 
 
 
A mérkőzés első kosarát Washington szerezte meg a hárompontos mögül, majd a hazaiak is megszerezték első pontjaikat, melyet Primorac dobott. Bíró közelije, majd Kucsora triplája után a vendégek kisebb előnyre tettek szert. (2-8) A hazaiak szépen ledolgozták a lemaradásukat és Williams hármasa után már csak egy pontra voltak lemaradva a jászberényiek. (11-12) Washington egy 2+1-es akciót vitt véghez, ezzel megint négy pontra növelte a vendégek előnyét. (13-17) Egy ideig nem született kosár, majd Washington törte ezt meg középtávolijával, majd a következő támadásban Williams szerezett hárompontost. (16-19) Egy gyors 1-4-es futás következett a vendégektől a negyed végéig, így hat pontos oroszlányi vezetéssel ért véget az első negyed. 17-23
 
Coleman kosarával folytatódott a második negyed, erre Illés és Anderson gyorsan válaszolt ziccereikkel. Anderson kosarával már 10 pont volt a különbség a két csapat között, ekkor időt kértek a hazaiak. (21-31) A rövid egyeztetés után Abell szerzett egy trojkát, majd erre Coleman próbált válaszolni egy középtávolival. (23-34) Coleman az egy-egyezés végén egy triplát szerezett, ekkor időt kért Sebastjan Krasovec. (26-36) Bíró kosarával már 14 volt a pontkülönbség a két csapat között. (30-44) A hazaiaktól Füzi szerzett még kosarat, míg a vendégektől Garamvölgyi. 31-49
 
A szünet után Abell triplájával folytatódott a mérkőzés, majd pár kosarat és támadást követően Williams válaszolt erre szintén egy hármassal. (36-54) Egy 11-4-es futást csináltak a hazaiak, ekkor a vendégek időkéréshez folyamodtak. (47-58) Bailey szerzett kosarat, de közben faultolták, így a vonalhoz állhatott, ahol be is dobta a +1-jét. Czirbus szerzett egy támadó lepattanót, melyből Garrett tudott pontot szerezni, de Illés a következő támadás során egy triplát dobott. (49-64) Czirbusé volt az utolsó kosár, mellyel tíz ponton belülre zárkóztak a hazaiak a harmadik etap végén. 55-64
 
Az utolsó felvonás elején egy védőhiba miatt könnyű kosárhoz jutott Garamvölgyi. Anderson egy 2+1-es szituációt vitt véghez, majd a másik oldalon Brbaklics szintén egy 2+1-es akciót vitt véghez. (58-69) A vendégek nagyon jó periódust fogtak ki és egy 2-7-es futást csináltak. (60-76) Coleman és Czirbus szerzett kosarakat, majd a vendégek kosárcsendjét Abell törte meg. Washington állhatott a vonalhoz és mindkét dobását érvényesíteni tudta. (64-80) A mérkőzés utolsó kosarát Bailey szerezte meg, így 18 ponttal nyert az Oroszlány együttese. 68-86
 
Jászberényi KSE - OSE Lions 68-86 (17-23, 14-26, 24-15, 13-22)
 
Bajnokság, 26. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
V.: Papp P., Lengyel Á., Sörlei A.
 
JKSE: Garrett 8, Füzi 1, Comelan 16/3, Williams 11/9, Primorac 9/3. Csere: Filipovic 8, Kinney 4, Czirbus 8, Brbaklics 3/3, Katona -.
 
OSE: Washington 16/3, Kucsora 6/6, Abell 19/9, Bíró 8, Bailey 11. Csere: Morgan 4, Garamvölgyi 8, Anderson 9, Illés 5/3, Anda -, Mucza -.
 
 
 
Jó mérkőzésnek ígérkezett a gödörben levő Alba Fehérvár és a legutóbb Szombathelyen diadalmaskodó Paks összecsapása.
 
Lóránt és a Paks is ott folytatta, ahol a Falco ellen abbahagyta, 4-0-val kezdtek a hazaiak. Omenaka egy félhoroggal megszerezte az Alba első pontjait, de Kovács egy betöréssel azonnal válaszolt. Vojvoda 2+1-es akciójával feljött egyre az Alba, ám Kovács megint jó ütemben lépett, be, ezúttal két büntető volt a jutalma (10-7). Vojvoda négy gyors pontjával fordítottak a vendégek, ám innen hét paksi pont érkezett megválaszolatlanul (17-11). Mindkét oldalon ihletett formában játszottak a magyarok, végül egy jó periódussal a Fehérvár zárta jobban az első negyedet. 22-25.
 
Eilingsfeld távolijával egyenlített az ASE, Csorvási a palánk alól válaszolt. Kis Raul nagyot zsákolt, 9-2-vel indított a hazai csapat (33-27). Hiába kért időt Forray Gábor, elképesztő tempót diktáltak a paksiak, a különbség pedig tíz fölé kúszott (42-31). Érdemben ezt nem tudta lereagálni az Alba, így meggyőző fölénnyel és ami fontosabb, meggyőző játékkal vezetett a Paks a nagyszünetben. 51-38.
 
Vojboda szinte egymaga tartotta a lelket a fehérváriakban, viszont pont ebből kifolyólag nem tudták megközelíteni a több lábon álló Paksot a harmadik negyed elején sem (59-43). Sorra jöttek a triplák a hazaiaktól, a különbség pedig már a húszat is átlépte. Nem találta meg az ellenszerét a gyors, futós kosárlabdának az Alba, a harmadik negyed végére gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. 81-51.
 
Nagy változás már nem történt és bár kozmetikázott a Fehérvár, remek játékkal őrizte tetemes fölényét Braniszlav Dzunics alakulata, amely a Falco után az Albát is legyőzte. A fehérváriaknak ez volt zsinórban a negyedik vereségük, és legközelebb sem lesz könnyű dolguk, hiszen a hazai pályán mindig veszélyes Pécs otthonába látogatnak. 90-77.
 
Atomerőmű SE - Alba Fehérvár 90-77 (22-25, 29-13, 28-13, 9-26)
 
Bajnokság, 26. forduló
Paks, Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Tóth C., Török R.
 
ASE: Kovács 11/3, Capers 15/3, Pajor -, Lóránt 18/6, Jackson 9/3. Cserék: Velkey -, Paige 20/12, Verasztó 2, Pupp -, Kis 5/3, Eilingsfeld 10/6.
 
Alba: Gillon -, Curry 4, Vojvoda 24/6, Davis 20/3, Omenaka 4. Cserék: Hearst 3/3, Lukács 12/6, Markovics 4, Csorvási 6.
 
 
 
A listavezető Szolnoki Olajbányász fogadta a nyolcba kerülésért hajrázó Pécsi VSK-VEOLIA-t az alapszakasz 26. fordulójában.
 
Sorban hat szolnoki ponttal indult a meccs, Funderburk büntetője hozta meg az első pécsi pontot. Kicsivel később már Lewis triplájával lépett közelebb a Pécs (8-6). A negyed közepén egy Budimir-triplával vette át a vezetést a PVSK (10-11), de nem tartott sokáig a vendégek vezetése. Kicsit be is ragadt a Pécs, Badzim triplája után időt is kértek a vendégek (20-13). A kis szünet után ismét Badzim villant távolról, majd egy-egy közelivel zárták a felek a negyedet: 25-15-ről jöhetett a második etap.
 
Juhos duplájával gyorsan tíz fölé ugrott a különbség, de csak két perc múlva érkezett a következő kosár, egyben a pécsi válasz. Felpörögtek a csapatok, a negyed felénél Cakarun zsákolt, Zsíros tripláját követően pedig ismét időt kért a Pécs – ekkor már 37-21-re vezettek a házigazdák. Minden pécsi pontra érkezett szolnoki válasz, sőt még „ráadásra” is volt erő hazai oldalról, így a félidő végére már a húszat is elérte a különbség. Budimir kettese zárta le az első húsz percet, így 46-28-nál mehettek pihenőre a csapatok.
 
Erősen kezdték a második félidőt a felek: egy-egy dupla és tripla hazai- és vendég oldalon is az első két perc termése. A Pécs lendülete alábbhagyott, a Szolnoké viszont nem, így ismét nőni kezdett a különbség – a 36. percben 57-33-nál szakította meg a játékot egy PVSK-időkérés. Subotic kettesével már közelebb voltak a harminc pontos különbséghez a felek, mint a húszhoz (62-36). A pécsiek igyekeztek csökkenteni hátrányukat, ami sikerült is: 65-43-nál zárult a harmadik negyed.
 
Egy 5-0-s pécsi kezdést szolnoki időkérés követett. Kezdte ismét felvenni a ritmust a házigazda, Badzim triplája is ezt jelezte a negyed közepén (73-54). Az utolsó tíz perc elején kiegyenlítettebb volt a játék, aztán ismét fokozatot váltott az alapszakasz-elsőségre hajtó Olajbányász: Zsíros újabb hármasa után már csak egy pont hiányzott a 30-as előnyhöz (84-55). Ebből még faragtak a vendégek, de így is magabiztos különbséggel nyert a Szolnok: 87-66 a vége.
 
Szolnoki Olajbányász – Pécsi VSK-VEOLIA 87-66 (25-15, 21-13, 19-15, 22-23)
 
Bajnokság, 26. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Tőzsér D., Ádám J., Szilágyi B. (Gorka Sz.)
 
Szolnok: Warner 16, Rudner 2, Kovács P. 7/3, Subotic 11, Cakarun 10. Csere: Badzim 21/15, Zsíros 8/6, Juhos 5, Pongó 4, Taiwo 3, Gilszki -, Frank Á. -.
 
Pécs: Ruják A. 2, Lewis 12/3, Funderburk 17/6, Meleg 3, Brkics 12/3. Csere: Budimir 9/3, Krivacsevics 6, Demeter 5/3, Carev -.

Vármegyei szövetségek