Tippmix Női NB I: A Sopron ezúttal nagy csatában nyert újabb rangadót, megnyerte az alapszakaszt
21
Feb
2021
Tippmix Női NB I: A Sopron ezúttal nagy csatában nyert újabb rangadót, megnyerte az alapszakaszt
2021. február 21.  |  11:30
A bajnokság 13. fordulójának rangadóján a Sopron Basket 85-79-es győzelmet aratott az UNI Győr MÉLY-ÚT otthonában. Ezzel a sikerével a további eredményektől függetlenül az alapszakasz első helyét is bebiztosította Gáspár Dávid együttese.
 
Jelena Brooks és Brianna Kiesel kosárváltásával indult a tabella első két helyezettjének rangadója. Az első negyedben jellemzően a Győr járt előrébb. Alig telt el több, mint három perc, amikor Dombai Réka dupláját követően már 9-4-re vezettek Iványi Dalma tanítványai. Gáspár Dávid 13-8-nál kért időt, de ezt követően Török Ági triplájával 16-8-ra módosult az állás. Gabby Williams és Briann January villanásaival kezdte meg a felzárkózást a Sopron. A negyed hajrájában mindkét oldalról egy-egy remek triplát jegyezhettünk fel Dubei Debóra és Varga Alíz révén. A Sopron 21-17 után Határ Bernadett négy pontjával egyenlített, majd a játékrész végén Brianna Kiesel támadóhibáját követően Briann January büntetőjével 22-21-re a vezetést is átvette a veretlen listavezető. A második etap forgatókönyve hasonlóan alakult, mint az elsőé. Brianna Kiesel büntetőire Megan Walker válaszolt, majd Török Ági hármasával, illetve Beatrice Mompremier és Dubei Debóra pontjaival elszakadt a Győr.
 
Az első negyedben nyolc, a másodikban kilenc pont volt a legnagyobb hazai előny. 33-24 után Jelena Brooks állt a Sopron Basket élére. Egymaga 9 pontot szerzett, amivel 33-33-nál egyenlített a Sopron. Ekkor még több, mint három perc volt a félidőig. Fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Jellemzően már a Sopron járt előrébb, Gabby Williams öt pontot is szerzett a hajrában. Végül 20 perc után 44-41 állt az eredményjelzőn. Győri oldal a 13 pontos Brianna Kiesel, a soproniaknál a 11 pontos Jelena Brooks volt a legeredményesebb. Gabby Williams a harmadik negyed elején ott folytatta, ahol a félidő végjátékában abbahagyta. Az első támadásból triplát értékesített, majd nem sokkal később közelebbről is betalált. Ezzel már 51-41-re módosult az állás. Először alakult ki kétszámjegyű differencia. Iványi Dalma gyors időkérése után Williams vezetésével 13 ponttal is ellépett a Sopron.
 
A harmadik negyed közepén egyértelműen a listavezető fölénye rajzolódott ki. Jelena Brooks büntetői után 60-45-re ment a Sopron. Úgy nézett ki, hogy a rangadót eldöntő futást láthatjuk ezekben a percekben. Dubei Debóra tripláival vett újra lendületet a Győr. A következő három percben a soproniak mezőnykosarat nem értek el. Mindössze Fegyverneky Zsófia büntetőivel gyarapodott a vendégek pontjainak a száma. Ez idő alatt 62-55-re visszazárkózott a házigazda. A harmadik negyed hajrájában Tina Krajisnik és Weninger Virág egy-egy dupláját jegyezhettük fel. Az utolsó 10 percnek 64-57-ről futottak neki a felek. Briann January és Megan Walker tripláival 70-61-re újra ellépett a Sopron. Brianna Kiesel és Török Ági azonban 70-66-ra felhozták a Győrt. Ezzel pedig teljesen nyílt lett az egyre keményebbé váló mérkőzés.
 
A Győr nem csak szorossá tette az eredményt, de Dubei Debóra triplája és Török Ági ziccere után 75-74-nél a vezetést is átvette. Az utolsó két percbe 77-76-os győri előnyről fordultak a felek. Jelena Brooks triplájával 79-77-re fordított a Sopron. Időkérés után a következő támadásából nem talált be a Győr, Határ Bernadett viszont nem hibázott, amivel 83-79-re módosult az állás. Az utolsó perchez érkezve Török Ági két büntetője még visszahozta a Győrt, de Határ Bernadett jó helyzetfelismeréssel visszaállította a 4 pontos különbséget. Az utolsó percben már nem engedte ki a kezéből a győzelmet a Sopron. A 85-79-es végeredményt Fegyverneky Zsófia büntetői alakították ki.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT - Sopron Basket 79-85 (21-22, 20-22, 16-20, 22-21)
 
Bajnokság, 13. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Cziffra Cs., Frányó P., Söjtöry T. (Dernei G.)
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Kiesel 19, Dombai 4, Varga Zs. 2, Török Á. 15/6, Mompremier 21. Csere: Weninger 4, Dubei 14/12, Keita, Lass, Barnai.
 
Sopron Basket: January 10/3, Varga S. 2, Williams 19/3, Brooks 26/9, Krajisnik 4. Csere: Walker 5/3, Határ 12, Fegyverneky 4, Varga A. 3/3, Czukor D.
 
 
 
A bajnokság 13. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd 96-69-re legyőzte a Vasas Akadémiát.
 
Villámrajtot vett a Szekszárd: Miklós Melinda öt pontjával és Cyesha Goree duplájával 7-0-s előnyre tettek szert a hazaiak 73 másodperc alatt. Az első szakasz feléhez érkezve már 14-2-re ment a KSC. Milos Pavlovic időkérése után Tóth Orsolya és Brianna Fraser találatával kezdte meg a felzárkózást a Vasas. Négy pontra is visszajöttek a vendégek. A második szakasznak végül 18-13-ról vágtak neki a csapatok. Zala Friskovec és Erica McCall is betalált a negyed elején, amivel visszaugrott a szekszárdi előny a 9-10 pontos tartományba. Ezt pedig stabilan őrizték Zeljko Djokic tanítványai.
 
A hazaiak a vezetésüket a második etap közepén egy 8-0-s futással erősítették meg. A folytatásban lendületben maradt a Szekszárd, így a félidő hajrájában már 18 egységgel jártak előrébb. 20 perc játékot követően pedig 46-30 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed elején Erica McCall duplája és Gereben Lívia 2+1-es megoldása először növelte 20 pont fölé a differenciát. Rendkívül ponterős és jó iramú negyedet láthattunk. A Vasas ebben a periódusban támadásban abszolút felvette a KSC ritmusát. Rendre tudtak válaszolni a vendégek a hazai találatokra, így a különbség 20 egység környékén állt be fel a felek között.
 
A Vasas 65-41 után 8-0-val, közte Szerencsés Tamara és Nadia Smailbegovic egy-egy triplájával 65-49-re felzárkózott. Erre Szabó Fanni és Theodoreán Alexandra válaszolt hárompontosokkal hazai részről. Az utolsó 10 percnek 71-54-ről futottak neki a csapatok. Ekkor már egyértelműen érvényesült a Szekszárd fizikális fölénye és ennek megfelelően gyorsan nőtt a differencia. Végül 25-15-re nyerték ezt a negyedet Studer Ágnesék. Mindkét szakmai stáb bő rotációt alkalmazott és minden nevezett játékos pályára került. Hazai oldalon mindenki szerzett is pontot a 96-69-es siker alkalmával.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd - Vasas Akadémia 96-69 (18-13, 28-17, 25-24, 25-15)
 
Bajnokság, 13. forduló
Szekszárd, Városi Sportcsarnok
Papp P., Kovács N., Varga-Záray K. (Schäffer B.)
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 6, Miklós 11/3, Gereben 15, Goree 14, McCall 11. Csere: Bálint 6, Krnjic 2, Zele 2, Theodoreán 10/6, Szabó 7/3, Friskovec 12/6, Renczes.
 
Vasas Akadémia: Bach 10, Tóth 19, Madár E., Smailbegovic 3/3, Fraser 21. Csere: Hizsnyik, Mudra, Altmann, Szerencsés 10/3, Madár K. 2.
 
 
 
A Ludovika-FCSM Csata 75-69-re legyőzte a TFSE-MTK együttesét a bajnokság 13. fordulójában.
 
Kiválóan kezdett a Csata, Batabe Zempare öt és Lelik Réka négy pontjával 9-0-s előnybe kerültek a hazaiak két perc leforgása alatt. Alisia Jenkins szerezte a TFSE első két találatát, de öt és fél perc játék után 16-4-nél így is átlépte a 10 pontot a differencia a felek között. Az első szakasz hajrájában 19-8 után Bernáth Réka triplájával kezdett kisebb felzárkózásba a TFSE. A vendégek megfelezték a hátrányukat, az első szakasz végén így 23-18 állt az eredményjelzőn. A szusszanásnyi szünetben Tursics Krisztián együttese új lendületet vett. Lelik Réka triplája indította a második etapot, majd Dejza James jegyzett nyolc pontot, közte két triplát és Böröndy Vivientől is érkezett két dupla.
 
Összességében a második negyedben kevesebb, mint öt perc alatt 15-0-s futást mutatott be a Csata. A TFSE nyolc percen át nem jegyzett mezőnykosarat. Ez idő alatt Dejza James már a harmadik tripláját is célba juttatta, mellette pedig ismét betalált Lelik Réka. A félidő hajrájában egy kicsit megtorpantak a hazaiak. Ekkor Tursics Krisztián időt is kért. A félidőt végül Bernáth Réka és Lelik Réka egy-egy sikeres távoli dobása zárta. 20 perc után végül 47-27 állt az eredményjelzőn. A triplákat tekintve a 18 kísérletéből 9-et értékesített a Csata, mely 26-18-ra a lepattanókban is vezetett. Egy ilyen első félidő után benne volt a levegőben, hogy visszaesik a házigazda támadójátéka. Így is történt. Lelik Réka és Hegedűs Janka még 20 pont felett tartotta a Csata előnyét, de 53-32 után is nagy változás állt be a játékban.
 
A harmadik szakasz közepén egy 11-1-es sorozattal 54-43-ra visszajött a TFSE-MTK. A Csatát a kisebb hullámvölgyből Horváth Bernadett és Lelik Réka triplái mozgatták ki. 60-45 után azonban a harmadik szakasz hajrájában végül a lélektani 10 egység alá kapaszkodott vissza Magyar Bianka együttese. A záró etap elején Dejza James és Hegedűs Janka pontjaival 64-51-re elszakadt a Csata. Innen azonban 7-0-val 64-58-nál látótávolságba ért a TFSE. Azóta már tudjuk, hogy ez a 6 pont volt a legszorosabb mérkőzésállás a negyedik negyedben. A Csata előnye 8-10 pontra nőtt a folytatásban. Az utolsó két percben Chanise Jenkins 72-64-re visszahozta egy triplával a csapatát, de erre Mányoky Réka azonnal válaszolt és innentől kezdve nem volt kérdés a Csata sikere.
 
Ludovika-FCSM Csata - TFSE-MTK 75-69 (23-18, 24-9, 13-24, 15-18)
 
Bajnokság, 13. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Tóth C., Minár L., Balogh Gy. (Bodrogváry I.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 6/6, Lelik 24/12, Mányoky 7/3, Zempare 9/6, Hegedűs 6. Csere: James 17/9, Böröndy 6, Angyal B.
 
TFSE-MTK: Dúl P. 3, Jenkins C. 13/6, Bernáth 33/18, Jenkins A. 10, Németh 8. Csere: Boros B., Markovic 2, Katona.
 
 
 
A bajnokság 13. fordulójában az Aluinvent DVTK 78-65-re legyőzte a VBW CEKK Ceglédet.
 
Medgyessy Dóra triplájával rögtön az első támadást követően lépéselőnybe került a DVTK. Ez megadta a mérkőzés alaphangját, hiszen az első negyedben pár ponttal végig Földi Attila együttese járt előrébb. A Cegléd 5-6 pontos hátrányból többször felzárkózott, 10-5 és 19-13 után is szorossá tudta tenni a negyedet a házigazda. Mariona Ortiz triplája az első 10 perc végén 21-20-as állást eredményezett. A második szakasz elején átvette a vezetést a CEKK. Tinara Moore dupláját követően azonban három percig nem találtak be a hazaiak. Tóth Franka, Medgyessy Dóra és Keyona Hayes pontjaival így ismét a DVTK irányított.
 
A második szakasz közepén 27-27-nél akadt egy felzárkózásuk Kostas Keramidas tanítványainak, de a folytatásban visszaállt a 3-5 pontos miskolci előny. A félidőben 39-34 állt az eredményjelzőn. Kiválóan megoszlottak a terhek a DVTK-nál, nyolc pontszerzőt jegyezhettünk fel az első 20 percben. A harmadik negyedet Aho Nina duplája indította, amivel 41-34-re ellépett a DVTK. A Cegléd Tinara Moore és Mariona Ortiz eredményes játékával zárkózott, majd Katerina Sotiriou 2+1-es megoldásával 44-43-nál a vezetést is átvette. Hasonlóan, mint a második negyed fordításakor, a házigazda az előnyét nem tudta megőrizni.
 
A DVTK 44-43 után 8-0-val ragadta újra magához a kezdeményezést. A mérkőzés képe visszaállt abba mederbe, hogy öt pont környéki előnyét menedzselte a vendég gárda. A harmadik negyedet Aho Nina foglalta keretbe, hiszen a duplája zárta ezt a szakaszt. Az utolsó 10 percnek 55-48-ról vágtak neki a csapatok. Chanel Mokango hat pontjával őrizte stabil előnyét a DVTK. Aho Nina duplájával 65-54-nél lépte át először a 10 egységet a differencia. A Cegléd becsülettel küzdött, nem adta fel és 69-60-nál még 10 pont alá zárkózott. Közelebb azonban nem került. A hajrában a 15 egységet is elérte a differencia. A DVTK végül magabiztos 78-65-ös sikert aratott.
 
VBW CEKK Cegléd - Aluinvent DVTK 65-78 (20-21, 14-18, 14-16, 17-23)
 
Bajnokság, 13. forduló
Monor, Városi Sportcsarnok
Tőzsér D., Goda L., Boros T. (Bognár T.)
 
VBW CEKK Cegléd: Ortiz 16/3, Révész L. 5/3, McBryde 7/3, Sotiriou 17, Moore 15. Csere: Kobolák 3, Gorjanácz 2, Szirony, Viszmeg.
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 10/3, Aho 10, Pusztai 18/6, Hayes 22, Kiss A. 4. Csere: Mokango 8, Montai-Vukov 2, Kányási 2, Tóth F. 2.
 
 
 
Az ELTE BEAC Újbuda 73-64-re legyőzte a ZTE NKK csapatát a bajnokság 13. fordulójában.
 
Kiegyenlített fej-fej melletti küzdelem jellemezte az első negyedet, mely során egészen a hajráig három pontnál jobban egyik gárda sem tudott ellépni. A ZTE 8-7-es vezetése után 13-10-re fordított a BEAC, majd nem sokkal később 15-13-nál már ismét a zalaegerszegiek jártak előrébb. A negyed végjátéka a hazaiaknak sikerült jobban. A BEAC Juhász Angéla révén egyenlített, majd Boros Júlia öt pontjával 20-15-re elszakadt. A remek formát mutató Miljana Dzombeta gondoskodott arról, hogy a ZTE, melynek keretében bemutatkozott a korábbi mexikói válogatott irányító Gabriella Saad, visszajöjjön 20-17-re. A második etapot Juhász Angéla öt pontja vezette fel, 25-17 után azonban ismét Dzombeta villant meg és így tartotta a lépést a ZTE.
 
Hosszú percekre befagyott az eredményjelző 25-20-nál. A félidőig 16 pontig jutó Miljana Dzombeta törte meg ezt a kosárcsendet, de Janae Smith és Latinka Dusanic pontjaival 29-22-nél ismét 7 egységre növelte a differenciát a BEAC. A hazaiak nem tudták megőrizni a lépéselőnyüket. Innen ugyanis a ZTE egy 11-2-es sorozatot mutatott be, amivel 33-31-nél átvette a vezetést. Balogh Judit időt kért, majd Latinka Dusanic egyenlített. Az első 20 percet azonban Horváth Fruzsina találata zárta, amivel 35-33-nál a ZTE járt előrébb. A harmadik negyedet is kiegyenlített küzdelem jellemezte. A BEAC a 22. percben már 16 pontnál járó Boros Júlia határozott játékával igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, de rendre érkezett válasz a ZTE-től. Például Chroméj Hajnalka és Miljana Dzombeta is betalált távolról.
 
A szoros küzdelemben az első nagy fordulatot a BEAC 50-49-es vezetése után jegyezhettük fel. Közel négy percig nem találtak be a hazaiak és ez idő alatt 9-0-val 58-50-re fordított a ZTE. A harmadik negyedet Latinka Dusanic duplája zárta, így 58-52-re módosult az állás. A záró szakasz elején még betalált Szabó Petra, amivel 60-52 állt az eredményjelzőn. A BEAC fordított előjellel, de ugyanabban a szituációban találta magát, mint szerdán. Akkor a fővárosiak kerültek hullámvölgybe és tudott fordítani 17-0-val a PEAC. Ezúttal a ZTE veszítette el a ritmusát és BEAC tudott bemutatni egy 14-0-s sorozatot, amivel 66-60-ra ellépett. A ZTE a játékrész közepén rendezte a sorait és Kulcsár Bianka triplája után 66-64-re még visszajött. Az utolsó két percben azonban Janae Smith három pontja, majd Szabó Dóra és Boros Júlia büntetői biztosították a BEAC sikerét.
 
ELTE BEAC Újbuda - ZTE NKK 73-64 (20-17, 13-18, 19-23, 21-6)
 
Bajnokság, 13. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Kapitány G., Györfy R., Szilágyi B. (Téczely T.)
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank, Boros J. 22/6, Szabó D. 8/6, Smith 18/3, Mérész 6. Csere: Dusanic 12, Juhász 7, Koch, Galántai, Zsámár.
 
ZTE NKK: Dzombeta 26/9, Szabó P. 15, Horváth F. 2, Chroméj 5/3, Tuchscherer 3/3. Csere: Kulcsár 7/3, Saad 2, Horváth F. 4.
 
 
 
A bajnokság 13. fordulójának záró mérkőzésén a PEAC-Pécs 60-48-as győzelmet aratott a PINKK-Pécsi 424 otthonában.
 
Paula Strautmane triplája vezette fel a baranyai rangadót. Az első percek szoros küzdelmet hoztak, de pár ponttal végig a PEAC járt előrébb. A legnagyobb differenciát éppen az első negyed végén regisztrálhattuk, amikor 16-12 után Milica Popovic triplájával 19-12-re ellépett Csirke Ferenc együttese. A fiatal szerb játékos elkapta a fonalat, miután a második etap elején is értékesített egy triplát és ezzel 10 pontra nőtt a differencia. A hazaiak időt kértek, de Kiss Virág találata után 24-12-nél már kétszer annyi pontja volt a PEAC-nak, mint a riválisának. A negyed közepéhez érkezve rendezte a sorait a PINKK és 24-18-ra visszakapaszkodott, így ekkor már Csirke Ferencnek kellett időt kérnie.
 
A félidő hajrája fordulatosan alakult. Előbb a PINKK 28-24-re felzárkózott, majd innen 6-0-val ellépett a PEAC. Ráadásul egy hazai technikai hiba után még büntetőt is értékesített Sarok Nikolett, amivel 35-24-re módosult az állás. Összességében tehát magabiztos vezetésről fordulhattak a szünetre a vendégek. A PEAC-nál Kiss Virág 12 pontnál és 9 lepattanónál tartott, míg a PINKK-nél Leslie Vorpahl járt 9 egységnél. A harmadik negyed elején Szücs Lilla és Leslie Vorpahl 35-29-re visszahozta a PINKK-et. Erre azonban Wentzel Nóra válaszolt egy hárompontossal. A különbség jellemzően 6-9 pont között mozgott.
 
Demeter Nóra sikeres távoli dobása után 42-37-nél adódott a PINKK előtt lehetőség, hogy szorosabbá tegye a meccset. Ezzel nem élt, a folytatásban Sarok Nikolett és Kiss Virág visszaállította a 10 pontos különbséget. A záró szakasznak 51-39-ről futottak neki a csapatok. Egy küzdős, pontszegény negyed kerekedett. A PEAC Kaposi Pálma és Nikola Dudasova hiányában is stabilan őrizte 10-12 egység között az előnyét. A hazaiak 10 pont alá már nem tudtak felzárkózni. Az utolsó három percben Leslie Vorpahl 2+1-es megoldását és Paula Strautmane dupláját jegyezhettük fel. Egy 9-9-es negyed után így alakult ki a 60-48-as végeredmény.
 
PINKK-Pécsi 424 - PEAC-Pécs 48-60 (12-19, 12-16, 15-16, 9-9)
 
Bajnokság, 13. forduló
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok
Farkas G., Pozsonyi L., Sörlei A. (Fekete L.)
 
PINKK-Pécsi 424: Vorpahl 15, Szücs 2, Vári 5/3, Demeter 9/3, Sarauskaite 8. Csere: Tenyér, Zsilinszky, Zubac, Jáhni, Kovács.
 
PEAC-Pécs: Szücs R. 4, Wentzel 12/6, Strautmane 5/3, Kiss 20, Andusic 4. Csere: Sarok 9/6, Sánta, Popovic 6.

Vármegyei szövetségek