Tippmix Női NB I: A Sopron simán nyerte a Szekszárd elleni rangadót
18
Feb
2021
Tippmix Női NB I: A Sopron simán nyerte a Szekszárd elleni rangadót
2021. február 18.  |  09:20
A bajnokság 14. fordulójának rangadóján a Sopron Basket 74-49-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot.
 
Az első percben 6-2-es előnyre tett szert a veretlenül listavezető soproni csapat Szekszárdon. Jelena Brooks és Gabby Williams találataira Sara Krnjic válaszolt ekkor. Az első negyed végig ebben a mederben haladt. Pár ponttal a Sopron járt előrébb, de a Szekszárd igyekezett a lépést tartani. Az utolsó két percbe fordulva Cyesha Goree triplája után 14-12-re felzárkóztak a hazaiak. Ezt követően ebben a szakaszban még egy találat született, mely Gabby Williams második triplája volt. A 17-12-ről induló második negyed elején Fegyverneky Zsófia és Tina Krajisnik 21-12-es előnyhöz juttatta a Sopront. A folytatásban Miklós Melinda távolról volt eredményes, majd Gabby Williams 2+1-es helyzetet értékesített. A különbség 7-9 pont között állt be.
 
A csapatok januári mérkőzésén a Novomatic Arénában a második negyed döntött. Ezúttal is igyekezett ebben a szakaszban leszakítani riválisát Gáspár Dávid együttese. 24-17 után Megan Walker három sikeres távoli dobásával 33-17-re lépett el a Sopron. A hajrában szépített a Szekszárd, de így is 38-26 állt az eredményjelzőn 20 perc után. A hét triplát értékesítő soproniaknál Gabby Williams 12, Megan Walker 9 pontnál járt. A hazaiaknál a 12 pontos Cyesha Goree volt a legeredményesebb. A harmadik negyedben másfél percig egyik fél sem talált be. A kosárcsendet Gabby Williams és Megan Walker törte meg. Amikor pedig Jelena Brooks duplája is célt ért, már 49-26-ra ment a Sopron.
 
Közel négy perc telt a harmadik negyedből, amikor Zeljko Djokic időt kért. Visszaérkezve Zala Friskovec triplájával 49-29-re módosította az állást a Szekszárd. Azóta azonban tudjuk, hogy a harmadik negyedben ez volt az egyetlen hazai találat. A játék minden elemében riválisa fölé nőtt a Sopron. A harmadik szakasz végjátékában ismét megvillant a nagy kedvvel játszó Megan Walker és Briann January is kétszer volt eredményes. Végül 20-3-ra hozta ezt a 10 percet a listavezető. A záró szakasznak 58-29-ről vágtak neki a felek. A győztes kiléte nem lehetett kérdés, de láthattunk szép megmozdulásokat, például Czukor Dalma öt pontját vagy Zala Friskovec három tripláját. A legnagyobb differencia 35 egység volt a felek között. Ebből 10-et ledolgozott a Szekszárd, de összességében a Sopron meggyőző játékkal magabiztos sikert aratott és továbbra veretlen ebben az évadban.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd - Sopron Basket 49-74 (12-17, 14-21, 3-20, 20-16)
 
Bajnokság, 14. forduló
Szekszárd, Városi Sportcsarnok
Földházi T., Tóth C,, Ádám J. (Faidt M.)
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á., Friskovec 12/12, Miklós 5/3, Goree 12/6, Krnjic 2. Csere: McCall 4, Bálint R. 5/3, Miklós M. 5/3, Theodoreán 3/3, Zele D. 1
 
Sopron Basket: January 6, Varga S. 6/3, Williams 14/6, Brooks 7/3, Krajisnik 7. Csere: Fegyverneky 4, Walker 21/15, Czukor D. 5/3, Határ 4, Varga A.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójában az UNI Győr MÉLY-ÚT 98-76-ra legyőzte a ZTE NKK csapatát.
 
Szabó Petra és Chroméj Hajnalka találataival az első percben 5-0-s előnyre tett szert a ZTE. Erre Török Ági két triplájával válaszolt a Győr. Az első negyedben nem alakult ki nagy különbség, harcos játékkal és pontos támadásokkal 7 és fél percen át 24-21-ig kiválóan tartotta a lépést a ZTE. A Győr ezt követően mutatott be egy 10-0-s futást, amivel az első etap végére 34-21-re ellépett. A második etap első felében 11-14 egység között mozgott a differencia. Iványi Dalma tanítványai végül 39-27 után egy 6-0-s sorozattal tudták megerősíteni a vezetésüket. Ekkor a palánkok alatt egyre nagyobb különbség mutatkozott a felek között.
 
A ZTE mindent megtett, hogy mérkőzésben maradjon. Ennek eredményeként 45-27 után 9-0-val 45-36-ra visszakapaszkodott Ambrus Péter együttese. A félidőből hátralévő három percben a hazaiak már nem is tudtak véghez vinni egy újabb meghatározó futást, így 20 perc játékot követően 53-40-es állást rögzíthettünk. A győrieknél a 15 pontos Török Ági volt a legeredményesebb, míg mellette Brianna Kiesel nyolc egységnél tartott. A ZTE-nél Miljana Dzombeta 14, Szabó Petra 13 pontot ért el. A harmadik negyedben 60-46-ig változatlan mederben haladt a küzdelem. Ezt követően érkezett egy erősebb győri széria, mely során 10-2-vel 70-48-ra léptek el Dubei Debóráék.
 
Az igencsak hullámzó mérkőzésen a hazaiak a jelentősebb, 20 pont környéki előnyüket ezúttal sem tudták megőrizni. A második etaphoz hasonlóan a harmadik negyed utolsó három percébe érkezve ismét felzárkózott a becsülettel küzdő ZTE. 70-56-nál már 8-0-s vendég sorozatot regisztrálhattunk. Az utolsó 10 percnek is 14 pontos különbségről, jelen esetben 76-62-ről indultak neki a felek. Végül 89-68-nál lépte át ismét a 20 pontot a hazai előny. A legnagyobb differenciát az utolsó percben 98-73-nál regisztrálhattuk. Az összességében magabiztos győri sikert hozó találkozón a végeredményt Szabó Petra alakította ki.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT - ZTE NKK 98-76 (34-21, 19-19, 23-22, 22-14)
 
Bajnokság, 14. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Győrffy P., Fodor A., Horváth Cs. (Herczeg Á.)
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Kiesel 18/3, Dombai 11/3, Dubei 8/3, Török Á. 15/6, Mompremier 19. Csere: Barnai 5, Kéita 6, Lass 3, Révész 8, Varga Zs. 4, Rozmán 1.
 
ZTE NKK: Dzombera 27/6, Szabó P. 28/3, Horváth F. 8, Chroméj 8/3, Tuchscherer. Csere: Kulcsár 5, Úr, Dömötör, Horváth F, Szabó K., Németh K.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójának nyitó mérkőzésén a Ludovika-FCSM Csata 85-84-re legyőzte az Aluinvent DVTK-t.
 
Keyona Hayes négy pontjával és Kiss Angelika duplájával 6-0-s előnyre tett szert a találkozó elején a DVTK. Erre Lelik Réka válaszolt egy triplával, majd Batabe Zempare öt pontjával 8-6-nál már a Csata járt előrébb. Végül 10-8-as DVTK vezetésig haladtak fej-fej mellett a csapatok. Innen a Csata 10-0-val 18-10-re ellépett. Az ekkor kiharcolt lépéselőnyét pedig az első szakasz végéig őrizte is. 10 perc után így 25-18 állt az eredményjelzőn. Nem telt el két perc a második szakaszból és 29-22-re ment a házigazda. A DVTK azonban rendezte a sorait és 9-2-es futással 31-31-nél egyenlített.
 
Az első félidő hajrájában fej-fej mellett váltott vezetéssel haladt a két gárda. A Csata előtt 42-36-nál felcsillant az esély, hogy ismét elszakadjon közvetlen bajnoki riválisától. A félidőig azonban innen 7-0-val 43-42-re fordított a DVTK. A Csatánál Lelik Réka 14, Batabe Zempare 13 pontnál tartott. A DVTK-nál a 13 pontos Keyona Hayes volt a legeredményesebb. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. Egyik alakulat sem tudott ellépni. Ennek eredményeként 1-3 pontnál nagyobb különbség nem alakult ki. Amikor valamelyik megugrott volna, mindig érkezett válasz. Jellemzően Tursics Krisztián tanítványai jártak előrébb 52-49-ig, de például a negyed második felében innen 7-0-val 56-52-re fordított a DVTK.
 
A vendégek jó sorozatát Horváth Bernadett triplája törte meg. Innen visszaállt az addig tapasztalt forgatókönyv a végletekig kiélezett kosárlabdával. Az utolsó 10 percnek a DVTK 64-63-as vezetéséről futottak neki a felek. A negyed elején Keyona Hayes találataival őrizte minimális előnyét Földi Attila együttese. Mányoky Réka triplája után 68-68-nál egyenlített a Csata. A folytatást is higgadt hárompontosok határozták meg. Batabe Zempare hármasára Medgyessy Dóra válaszolt, 76-76-nál ismét döntetlen volt az állás. Nem sokkal később Horváth Bernadett triplájával 79-79-nél a házigazda egyenlített. Az utolsó három percbe 81-81-ről érkeztek a felek. Feszült és töredezett végjáték kerekedett. Keyona Hayes büntetője és duplája 84-83-as DVTK előnyt hozott. Böröndy Vivien egy büntetőjével egyenlített a Csata, majd hat másodperccel a vége előtt Lelik Réka értékesített kettőből egy büntetőt, ami végül győzelmet ért csapatának.
 
Ludovika-FCSM Csata - Aluinvent DVTK 85-84 (25-18, 17-25, 21-21, 22-20)
 
Bajnokság, 14. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Cziffra Cs., Nagy V., Németh P. (Gorka Sz.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth 8/6, Lelik 22/6, Mányoky 8/6, Hegedűs, Zempare 26/6. Csere: Böröndy 9/3, James 12, Angyal B.
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 10/6, Pusztai 12, Kányási 12/3, Hayes 33/3, Kiss 6. Csere: Aho 4, Tóth F. 2, Frindt, Montai-Vukov 1, Mokango 4.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójában a PINKK Pécsi 424 76-75-re legyőzte a TFSE-MTK csapatát.
 
A találkozó helyszíne módosult. A PINKK teremproblémák miatt nem tudta megrendezni a mérkőzést, így a két csapat a pályaválasztói jogot felcserélte. Az MTK Kosárlabda Csarnokban azonban már-már hazai lendülettel kezdett a PINKK. Vanja Miljkovic tanítványai 6-6 után Vári Zita triplájával kerültek előnybe. Az első szakasz hajrájában pedig már 10 egységgel jártak előrébb. Az utolsó másodpercekben Alisia Jenkins egy büntetőt értékesített, de meglepetésre 10 perc után így is 23-14 állt az eredményjelzőn. A második etap elején Boros Berta és Bernáth Réka találataival kezdte meg a felzárkózást a TFSE. Két és fél perc alatt Magyar Bianka együttese 23-21-re visszajött. Időt kért a PINKK, de Chanise Jenkins révén nem sokkal később 23-23-nál már egyenlített a TFSE.
 
A második negyedben sokáig egyértelműen a TFSE akarata érvényesült. Végül öt és fél percet kellett várni a PINKK első pontjaira. Ez idő alatt 30-23-ra lépett el a fővárosi gárda. A 17-0-s futás nem múlt el nyomtalanul, érezhetően visszaesett a TFSE lendülete és ezt a PINKK jó érzékkel használta ki. A félidő utolsó két percébe érkezve 36-35-nél visszavették a vezetést a baranyaiak. A hullámzó találkozón a nagyszünethez érkezve Chanise Jenkins két triplával juttatta újra előnyhöz a TFSE-t. 20 perc után végül 41-39-es állást rögzíthettünk. A harmadik negyedet Bernáth Réka hárompontosa vezette fel, majd Alisia Jenkins is betalált távolról. Lassan, de biztosan elkezdett nyílni az olló a felek között.
 
A TFSE a második negyedhez hasonlóan a harmadik etapban is 7 ponttal tudott elszakadni. A PINKK azonban mindent megtett, hogy látótávolságban maradjon. Sőt 53-47 után 9-2-vel 56-55-re fordítottak  Vári Zitáék. A megszerzett előnyét a játékrész végéig megőrizte a PINKK. Az utolsó 10 percnek 60-57-ről vágtak neki a csapatok. Dragana Zubac öt egységre növelte a differenciát, de Chanise Jenkins és Bernáth Réka révén 62-62-nél egyenlített a TFSE. Innentől kezdve két pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki az utolsó percig. Ekkor Dragana Zubac duplájával és Leslie Vorpahl büntetőjével 73-70-re módosította az állást a PINKK. Még 22 másodperc volt vissza. A hátralévő időt Chanise Jenkins és Vári Zita büntetői határozták meg. Mivel Vári keze a döntő pillanatokban nem remegett meg, így végül 76-75-re megnyerte a találkozót a PINKK.
 
PINKK-Pécsi 424 - TFSE-MTK 76-75 (23-14, 16-27, 21-16, 16-18)
 
Bajnokság, 14. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Papp P., Söjtöry T., Kovács N. (dr. Gincsai J.)
 
PINKK-Pécsi 424: Vorpahl 15/6, Vári 16/3, Szücs 7/3, Jáhni 2, Sarauskaite 16. Csere: Tenyér, Kovács K., Zubac 20/3, Zsilinszky, Demeter.
 
TFSE-MTK: Dúl, Jenkins C. 25/12, Bernáth 22/12, Jenkins A. 14/3, Markovic 10. Csere: Boros B. 2, Katona 2. Kovács V., Herman, Németh.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójában a PEAC-Pécs 71-64-re múlta felül az ELTE BEAC Újbudát.
 
Boros Júlia triplája vezette fel a találkozót. Az első pécsi pontra több, mint három percet kellett várni. Ekkor Kiss Virág volt eredményes. Nem sokkal később pedig Wentzel Nóra és Kaposi Pálma is betalált a vendégektől. Czank Tímea triplájával egyenlített a BEAC. A két gárda között sokáig nem alakult ki nagy különbség. 13-11 után azonban azonban 7-0-val zárta az első negyedet a PEAC, amivel 18-13-ra vezetett. A második szakasz első dupláját is a pécsiek jegyezték, így 20-13-ra módosult az állás. A BEAC Boros Júlia hárompontosával vett új lendületet. Ez a sikeres távoli kísérlet egy 13-0-s futás kezdete volt.
 
Balogh Judit tanítványai kiváló ritmusban kosárlabdázva pontos támadójátékkal 26-20-ra módosították az állást. Wentzel Nóra 2+1-es helyzetével szépítettek a pécsiek, de a folytatásban a 10 pontot is elérte a differencia. Az első 20 percben hét triplát jegyzett a BEAC. A csapatkapitány Szabó Dóra hármasa után lett 40-30 az állás. Ekkor kevesebb, mint két perc volt a félidőig, Csirke Ferenc időt is kért. A különbség azonban nem változott. A 42-32-ről induló harmadik negyed elején hét pontra visszajöttek a vendégek, de ezt követően újra a BEAC dominált. Ennek eredményeként 47-40 után 10-2-es futással 57-42-re léptek el a hazaiak.
 
A PEAC 15 pontos hátrányából a harmadik negyed végjátékban négyet faragott le, így 59-48-ról vágtak neki a záró szakasznak a felek. Az első három percben Nikola Dudasova és Latinka Dusanic kosárváltását jegyezhettük fel. Ettől függetlenül már érezhetően más ritmusba került a mérkőzés. Sarok Nikolett triplája indította a pécsiek felzárkózását 61-50 után. A PEAC 12-0-val 62-61-re fordított az utolsó öt percbe érkezve. A vendégek mérkőzést eldöntő sorozata végül egészen 67-61-ig tartott. Amikor Galántai Alma triplája megtörte a BEAC kosárcsendjét, már lélektanilag olyan fordulatot vett a találkozó, hogy a PEAC sikere nem forgott veszélyben. A végeredményt Wentzel Nóra 2+1-es megoldása és Szücs Réka büntetője alakította ki.
 
ELTE BEAC ÚJBUDA - PEAC-PÉCS 64-71 (13-18, 29-14, 17-16, 5-23)
 
Bajnokság, 14. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Tőzsér D., Csabai-Kaskötő B., Nyilas I. (Farkas Z.)
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank 5/3, Boros J. 14/9, Disanic 2, Smith 18/6, Mérész 16. Csere: Galántai 3/3, Zsámár, Szabó D. 6/6, Laufer, Koch.
 
PEAC-Pécs: Szücs 3, Wentzel 16, Strautmane 2, Andusic 2, Kiss 17/3. Csere: Sarok 8/6, Dudasova 17/9, Kaposi 4, Popovic 2.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójának záró mérkőzésén a Vasas Akadémia 66-61-re legyőzte a VBW CEKK Ceglédet.
 
Villámrajtot vett a Vasas, mely másfél perc alatt 7-0-ra lépett el. A következő másfél perc a Ceglédnek sikerült jobban, így a vendégek 7-6-ra felzárkóztak. Innentől kezdve rendkívül kiegyenlített negyedet követhettünk. Végig egy-két pont választotta el a feleket. 10 perc után 16-15-re ment a Vasas. A második szakasz eleje pontgazdag játékot hozott. Papp Diától és Révész Lucától remek triplákat láthattunk. Egyik csapat sem tudott azonban ellépni. A Vasas előtt 23-18-nál adódott erre esély, majd a Cegléd egy 9-0-s futással 27-23-ra fordított. A vendégek azonban nem tudták tovább növelni előnyüket ennél a négy pontnál.
 
A félidő utolsó három percébe érkezve 30-29-nél visszavette a vezetést a Vasas. Brianna Fraser villanásainak köszönhetően a nagyszünetben 35-31-re mentek a hazaiak. A harmadik negyed első öt pontját is a Vasas amerikai légiósa szerezte, így alig több, mint egy perc alatt 40-31-re lépett el a házigazda. A folyatatásban Madár Kata növelte 10 pont fölé a Vasas előnyét. Három és fél perc után Tinara Moore szerezte a Cegléd első találatát. A Vasast azonban ez nem zökkentette ki. Milos Pavlovic tanítványai lendületben maradtak és 57-34-nél már 22-3-as sorozatban voltak.
 
Ruják Nóra duplája zárta ugyan a harmadik negyedet, de így is 21 pontos előnnyel gazdálkodhatott a Vasas a záró szakaszra fordulva. Kostas Keramidas együttese a nagy hátrány ellenére nem adta fel. Négy perc 38 másodperc alatt 11 pontot lefaragott a hátrányából a Cegléd. 58-48 után Bach Boglárka és Nadja Smailbegovic büntetőkkel törte meg a hazaiak kosárcsendjét. A CEKK azonban bátor játékkal percről percre közelebb került. Gorjanácz Ágnes triplája és Mariona Ortiz büntetője után 64-61-nél regisztrálhattuk a legszorosabb állást. Az utolsó percben a vendégek már nem találtak be. Végül a Cegléd nagy hajrája ellenére a Vasas megszerezte a győzelmet. A végeredményt Brianna Fraser egy-egy büntetője alakította ki.
 
Vasas Akadémia - VBW CEKK Cegléd 66-61 (16-15, 19-16, 22-5, 9-25)
 
Bajnokság, 14. forduló
Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum
Kapitány G., dr. Mészáros B., Lengyel Á. (Várhalmi Zs.)
 
Vasas Akadémia: Papp 8/6, Bach 13/6, Tóth 2, Fraser 22, Madár E. 13/3. Csere: Salamon, Szerencsés 2, Madár K. 2, Smailbegovic 4.
 
VBW CEKK Cegléd: Révész L. 7/3, Sotiriou 16, Kobolák 5/3, Ortiz 9, Moore 11. Csere: McBryde 8/6, Gorjanácz 3/3, Ruják 2.

Vármegyei szövetségek