Tippmix Férfi NB I: Dupla hosszabbítás után győzött az Alba Kaposváron
03
Feb
2021
Tippmix Férfi NB I: Dupla hosszabbítás után győzött az Alba Kaposváron
2021. február 3.  |  21:26
Érdekes mérkőzésre volt kilátás a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán, amikor a Kecskemét látta vendégül a Szegedet.
 
Karahodzsics centerezése után már az első támadásból vezetést szerzett a Kecskemét, majd Thomas pakolt rá még kettőt egy zsákolással (4-0). Jobban kapták el a rajtot a hazaiak, nem ültek a szegedi dobások az elején (11-5). Megtalálták a játékukat a vendégek, pár jó védekezés után feljöttek egyre a negyed derekán, Váradi Kornél kért időt (11-10). Nem sokkal később a fordítás is meglett, amitől leblokkolt a KTE, végül kétszámjegyű előnnyel zárta az első tíz percet a Szeged. 18-31.
 
Nem lassított Szrecsko Szekulovics együttese, miközben nagy energiákkal próbált meccsben maradni a Kecskemét (26-38). Ezúttal is Govens szabta meg a támasádok fazonját, tizenöt perc elteltével 15 pont és 4 gólpassz állt a neve mellett, miközben még dobást sem hibázott. Nem is a támadásokkal volt baj a hazaiaknál - bár ott is volt hova fejlődni -, hanem a védekezéssel, a Szedeák irányítóját egyszerűen nem tudták megfogni (30-46). Bár sokáig úgy tűnt, hogy a húszat is átlépheti a különbség, végül kozmetikázott az eredményen a KTE a nagyszünetig. 42-55.
 
Úgy jött ki az öltözőből a Kecskemét, ahogy ilyenkor kell és egy 5-0-ás rohammal nyílttá tette a találkozót (47-55). Időben reagáltak a vendégek és bár a nagy futást megállították, felváltva estek a kosarak. Ez azt jelentette, hogy stabilan tíz alatt volt már csak a differencia (58-65). Thomas büntetőivel már öt volt közte, amikor Govens faulttal együtt értékesített egy tempót, ráadásul egy kis videózás után sportszerűtlenné nyilvánították Wittmann megmozdulását, így még egyet támadhatott a Szeged, amiből Dzeletovics szerzett két pontot (60-70). Az utolsó két percben megindított egy újabb rohamot a KTE, amire már nem volt ideje reagálni a Szegednek. 71-76.
 
Vendég kosarakkal indult a záró etap, gyorsan időt kellett kérnie Váradi Kornélnak (71-80). Próbáltak zárkózni a hazaiak, de szinte minden felzárkózási kísérletre érkezett a válasz a túloldalon (79-87). Egy jó periódus után sikerült bejönniük öt alá a kecskemétieknek, ezúttal Szrecsko Szekulovics hívta magához az övéit (83-87). Kicsit leült a találkozó, kezdtek fáradni a felek és egyre többet hibáztak. Ez a vendégeknek kedvezett, hiszen az idő egyre csak fogyott, 83-90-ről fordultak rá az utolsó három percre a csapatok. Bár egyre közelebb jöttek a hazaiak, innen már lemenedzselte a végjátékot a Szedeák, amely az Alba utáni nagy siker után a Kecskemétet is legyőzte. Mindenképp érdemes kiemelni a vendégektől a válogatottba is meghívót kapó Darrin Govens játékát, aki végül 36 pontig és 45 VAL-ig jutott. 95-99.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Naturtex-SZTE-Szedeák 95-99 (18-31, 24-24, 29-21, 24-23)
 
Bajnokság, 13. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp P., dr. Mészáros B., Lengyel Á. (Hartyáni Zs.)
 
KTE: Wittmann 21/15, Thomas 26/3, Djeraszimovics 22/6, Kucsera 3/3, Karahodzsics 2. Cserék: Lukács 3/3, Körmendi -, Dramicsanin 14, Horti 4.
 
Szeged: Kerpel-Fronius G. 8/3, Govens 36/9, Brown 17/3, Dzeletovics 8, Dickey 10. Cserék: Keller 13/9, Kerpel-Fronius B. -, Bognár 7/3.
 
 
 
134. alkalommal találkozott egymással a Zalaegerszeg és a Körmend csapata a honi kosárlabda pontvadászat örökrangadóján. A ’80-as évek vége óta zajló összecsapások a legtradícionálisabb derbit jelentik a vasi és zalai szurkolók számára, akik közül sokan ezekre a mérkőzésekre készülnek leginkább az egész szezon során. Ma viszont olyasmi történt, ami még soha: a szurkolók által olyannyira várt összecsapást nézők nélkül rendezték meg, így pedig a találkozóhoz szorosan hozzátartozó szokásos lelátói zrikák is elmaradtak.
 
Mindkét csapat kerete átalakult az elmúlt héten: a vendégeknél Mosely-tól köszöntek el, míg Egerszegen Ante Delas csomagolhatott idő előtt. Pótlásukra amerikai légiósok érkeztek; Ben Simmons és Sekou Wiggs személyében, akik ráadásul egy gépen utaztak Chicagóból Magyarországra. Csomagjaikra várva ismerkedtek meg, s ekkor derült ki, hogy pár nap múlva már a parketten találkoznak... Simons Ferencz Csabát tehermentesítheti a négyes poszton, Wiggst pedig külső posztokon szinte bárhol bevetheti Luca Bechi.
 
Az elmúlt hetek sikertelen szériája után mindkét csapatnak nagy szüksége volt a győzelemre, így nagy harc ígérkezett az örökrangadón.
 
Jobban kezdett a Körmend, jól élt a ZTE eladott labdái által kínált esélyekkel, gyorsan ötpontos előnyre tett szert. (9-14) Időt is kellett kérnie Luca Bechinek.  Már az 5. percben pályára lépett mindkét új fogás, Wiggs egy betörés után meg is szerezte első pontjait kék-fehérben. 3 magyaros felállásra váltott a ZTE, Bonifert és Szabó mellett Simon kapott szerepet irányító poszton. Szabó Zsolt nagyon elkapta a fonalat, előbb tempót, majd triplát szerzett, majd egy újabb kétpontost tett a közösbe. Glenn is kellett hozzá, hogy 20-16-ra a ZTE vezessen 10 perc után.
 
Folytatódott a zalai roham a 2. negyedben is, pillanatok alatt meglett a közte tíz. 42-16-os VAL-különbség alakult ki a 12. percre, a Körmend teljesen beragadt. Ugyan Mócsán Bálint igyekezett kirángatni a kátyúból az MTE-t, nem igazán akadt társa, a ZTE pedig nagyon elkapta a fonalat. Duren egy buzzer-triplával, majd egy újabb hármassal hergelte övéit, Donaldson 2+1-es akciója, majd Glenn középtávolija után pedig már húszat számolhatott volna a minden bizonnyal extázisban levő publikum – amennyiben nem 2021-et írnánk éppen... Sziporkázott a Zalaegerszeg, ki más, mint a 100%-al célzó Tyreek Duren állította be harmadik trojkájával a félidei eredményt: 51-27.
 
76%-al célzott a ZTE az első félidőben mezőnyből, erre pedig nehezen lett volna bárkinek ellenszere: Szabó, Glenn és Duren is hibátlanul céloztak, hárman együtt 33 egységnél jártak.
 
A nagyszünet után sem változott nagyot a játék képe, bár a Körmend kezdetben agresszívabb letámadással igyekezett megzavarni a ZTE-t, ez csak arra volt jó, hogy Mócsán és Ireland révén kicsit közelebb kerültek. A különbség azonban maradt 20 pont körül, Durázi ekkor szerezte első pontjait, Bonifert azonban szép betöréssel válaszolt. Bár Mócsán Bálint igencsak „belőtte” magát, érdemben nem tudott közelíteni a vendégcsapat.
 
21 pontos előnnyel vágott neki a záró negyednek a ZTE, Simons pedig megszerezte első pontjait piros-feketében: előbb egy ziccert értékesített, majd estében dobott egy triplát a vendégek kettese. 16 pontra jött fel az MTE, Luca Bechi időt kért, ám ezen az estén nem forgott veszélyben a kék-fehérek győzelme. Vuko két hármasa után ismét húsz fölé nőtt a hazai fór, a zalaiak pedig extázisban játszottak. Különösen akkor hágott tetőfokára a hangulat, amikor a remek napot kifogó Duren Durázit blokkolta, majd a pályára lépő Csuti Kornél szerzett támadólepattanót, majd ebből egy ziccerrel megszerezte első NB 1-es pontjait is. Ünnepelt a kispad, nem érdemtelenül, hiszen a ZTE teljesen megérdemelten, a játék minden elemében felülmúlta az indiszponált Körmendet, s végül 23 pontos győzelmet aratott. Mócsán és Taylor kevesek voltak az üdvösséghez, a vasiaknak nem volt esélyük szerda este. Luca Bechi nem véletlenül dicsérte valamennyi játékosát, hiszen minden pályára lépő hozzá tudott tenni a sikerhez; öten is kétszámjegyű pontot értek el, közel 60%-al tripláztak, s igazi csapatként működtek együtt; a szezon legjobb játékát nyújtva húzták be az örökrangadón a győzelmet.
 
Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 92-69 (20-16, 31-11, 17-20, 24-22)
 
Bajnokság, 21. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
V.: Tözsér D., Frányó P., Boros T.
 
ZTE: Duren 24/12, Donaldson 15/6, Bonifert 2, Vuko 18/6, Glenn 12. Cserék: Simon 3/3, Csuti 2, Wiggs 5, Polster -, Szabó 11/3.
 
Körmend: Thames 4, Németh 2, Mócsán 19/9, Durázi 2, Taylor 16. Cserék: Ireland 7/3, Takács -, Ferencz 5/3, Simons 8/6, Tóth 6.
 
 
 
A hazaiak nagyon jól kezdték el a mérkőzést, hiszen egy 10-0-as futással indítottak, majd Kucsora szerezte meg a vendégek első kosarát. (10-2) Washington egy 2+1-et vitt véghez, erre Rudner egy triplával válaszolt. A negyed közepén négy ponttal vezetett a hazai csapat. (13-9)  Anderson szerzett egy kosarat, majd túlzott gólöröm miatt egy technikait kapott, amit Badzim büntetett meg. (16-11) Kucsora tripláját Bíró ziccere követte, így két pontra zárkóztak a vendégek. (18-16) A negyed végéig még két tripla született a szolnokiak oldalán, míg egy hármas jött az oroszlányiaktól, így ötpontos hazai vezetéssel zárult az első tíz perc. 24-18
 
A második etap első két percében mindkét együttes sokat hibázott, majd miután Illés szabálytalankodott Badzimmal szemben, büntetők következtek; melyeket érvényesíteni tudott a szolnoki játékos. Kis idő múlva megint kosarat szereztek a hazaiak, köszönhetően Warnernek. (28-18) A vendégek ezután egy 0-5-ös futást csináltak Abell triplája és Washington ziccere miatt, ekkor Gasper Potocnik időt kért. (28-23) Washington dobhatott még egy büntetőt, amit érvényesített is, majd Subotic a következő támadásban egy triplával válaszolt rá. Kucsora megint betalált a hármasról, majd Cakarun és Juhos kosarainak köszönhetően tíz ponttal vezetett a szolnoki együttes. 43-33
 
A harmadik negyed elején a hazaiak egy 6-3-as futást csináltak. Bíró büntetője után Subotic többet vállalt, így komoly előnyre tettek szert a szolnokiak. (52-37) Kis idő múlva Illés szerzett kosarat a hárompontos mögül. Az oroszlányiak szerették volna, ha Pongó faultját sportszerűtlen faultra változtatták volna, ezért challenget kértek, ami nem valósult meg technikai okok miatt, így folytatódott tovább a mérkőzés. Juhos szerzett kosarat, majd erre Washington egy triplát dobott, melyre egyből a következő támadásban Pongó válaszolt egy hármassal. (57-45) Juhos hárompontosa után tizenhat ponttal vezettek a hazaiak, ekkor a vendégek időt kértek. (62-46) A röpke pihenő után Illés szerzett kosarat a hármasról, majd Cakarun gyarapította csapatának pontjait egy ziccerrel, majd egy kihagyott közeli kísérlete után technikait kapott reklamálásért. Bailey szerzett még egy triplát pár másodperccel a negyed vége előtt. 64-52
 
Az utolsó felvonás Washington triplájával folytatódott, majd Badzim szerzett előbb egy kétpontost, majd egy triplát is, ekkor időt kért Sebastjan Krasovec. (69-55) Bailey, majd Washington szerzett gyorsan pontokat, aztán Suboticot Bailey lefaultolta, miközben triplával próbálkozott a szolnoki játékos. A vonalhoz állva a három büntetőből csak kettőt tudott bedobni Subotic. (71-59) Abell kiharcolt egy faultot, így a vonalhoz állhatott, de csak egyet érvényesített. Abell kis idő múlva megint kosarat szerzett, így tíz ponton belülre zárkózott a vendégcsapat. (71-62) A hazaiak egy 7-0-as futást csináltak, ezt követően időt kértek a vendégek. (78-62) Az egyeztetés után Abell szerzett egy ziccert. Subotic dobott kosarat a hármasról, majd csapattársa Cakarun egy kettest. (83-66) A mérkőzés utolsó pontját Anda szerezte meg büntetőjével, így tizenhat ponttal nyertek a szolnokiak. 85-69
 
Szolnoki Olajbányász - OSE Lions 85-69 (24-18, 19-15, 21-19, 21-17)
 
Bajnokság, 21. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Benczur T., Kovács N. (Faidt M.)
 
Szolnok: Warner 9/3, Rudner 8/6, Kovács 2, Subotic 22/9, Cakarun 14. Csere: Juhos 11/3, Zsíros 3/3, Badzim 11/6, Pongó 3/3, Taiwo -.
 
OSE: Washington 18/6, Abell 11/3, Kucsora 10/6, Bailey 11/3, Garamvölgyi -. Csere: Bíró 3/3, Mucza -, Anderson 4, Illés 8/6, Morgan 3/3, Anda 1, Szabadfi -.
 
 
 
Az odahaza még veretlen Atomerőmű SE vendége volt a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a bajnokság második fordulójából pótolt találkozón.
 
Az első percben rögtön Capers köszönt be távolról, majd még négy pontot hozott zsinórban az ASE. A 7-0-s hazai kezdésre Váradi reagált gyorsan: előbb egy triplát, aztán egy duplát süllyesztett el. Ismét a Paks pillanatai következtek, újra egy 7-0-s etapot hozott a házigazda, amire már időkéréssel reagált a vendég kispad (14-6). A Falco-pontokra egy hármas érkezett Valerio-Bodontól, és Eilingsfeld kettese is talált – a mezőny akkori két legeredményesebb játékosának találatával visszaállt a nyolcpontos különbség. Két Perl-büntető zárta az első tíz percet – 21-15-ről indult a második etap.
 
Az első pontra Lake második büntetőjéig kellett várni, a negyed első két percében más nem talált a gyűrűbe. Az első akcióból szerzett kosár Gulyásé lett, majd Bruinsma a triplavonalon túlról talált be, de Shepard közelijével tartotta nyolcpontos előnyét az ASE. Sőt, Capers pontjait követően már a tízért támadhatott, de kimaradt Capers triplakísérlete. Ezt követően megtorpant a Paks, illetve nagyobb fordulatra kapcsolt a Falco: Benke és Kovács szállította a pontokat, s át is vette a vezetést 32-33-nál. A félidei zárszó viszont Valerio-Bodoné volt: elsőként érte el a tíz pontot egy triplával, az ő kosarával 35-33-mal zárult az első félidő.
 
Pontváltással kezdtek a csapatok, majd egál állásnál Eilingsfeld keze sült el a triplavonalon túlról (40-37). Kicsivel később időt kért a Falco, de Jackson büntetőjével és Eilingsfeld újabb hármasával tovább nőtt a különbség, amely ismét a tízet közelítette (46-37). Bruinsma igyekezett felrázni az övéit, négy pontot dobott két gyors támadásból, de a folytatásban ismét sok hiba csúszott a támadásokba mindkét oldalon. Így is közelebb férkőzött a Falco, amely Váradi labdaszerzése után már a vezetés megszerzéséért támadhatott – sikerrel (48-49). Lóránt büntetőivel vette vissza a vezetést a Paks, de Barac hármasára már nem volt válasza a negyed utolsó percében – 54-52-re a Falco vezetett tíz perccel a rendes játékidő vége előtt.
 
Váradi kettesére Jackson dobott egy hármast, majd Barac dupláját is egy triplával „honorálta” az ASE légiósa (58-58). Paige is bevert egy triplát, Jackson ezúttal a büntetővonalról nem rontott – kissé ismét a Paks lépett el, de Barac triplája és Benke duplája azonnal visszahozta a Falcót, sőt utóbbi még egy büntetőt is dobhatott (63-64). Ismét a Falco kezdett meglépni, Keller kettesével hétre növelte előnyét (65-72). Capers triplája nyitotta a rendes játékidő utolsó három percét, a következő minutum pedig nem hozott pontot, így továbbra is néggyel ment a Falco. Keller zsákolt, az ASE időt kért, a hajrát viszont jobban bírt a Szombathely: 68-77 a vége.
 
Atomerőmű SE – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 68-77 (21-15, 14-18, 17-21, 16-23)
 
Bajnokság, 2. forduló
Paks, Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
V.: Földházi T., Praksch P., Goda L. (Dr. Gincsai J.)
 
ASE: Capers 12/6, Shepard 4, Valerio-Bodon 10/6, Eilingsfeld 12/6, Jackson 15/6. Csere: Paige 9/3, Lóránt P. 2, Gulyás 2, Kovács Á. 2, Kis R. -.
 
Falco: Váradi 9/3, Doktor -, Benke 12/6, Bruinsma 13/3, Keller Á. 16. Csere: Barac 14/6, Perl 8, Kovács B. 4, Lake 1, Dancsecs -.
 
 
 
Sorozatban aratott három sikerrel a háta mögött fogadta a Kaposvári KK a zsinórban két vereséget elszenvedő Alba Fehérvárt a bajnokság kilencedik fordulójában – szerda este pótolták a korábban elhalasztott találkozót.
 
Hendlein kihagyott büntetőjével kezdődött a meccs, a másodikat viszont bedobta. Öt Alba-pont következett, majd Rivers szerzett egy hármast, de a túloldalon Davis is jól célzott messziről, majd Ronald Curry duplájával már 12-6-ra lépett el az Alba. Morris Curry is triplával jelentkezett, csökkentette a különbséget a Kaposvár, de a második Alba-tripla után már időt kértek a hazaiak (9-15). Hendlein-pontokkal kapaszkodott a KKK, de Ron Curry ismét egy triplával jelentkezett, majd nem sokkal később Vojvoda is helyére tett egy hármast. Nem engedett azonban a házigazda, tapadt ellenfelére, így az első negyed 21-23-nál ért véget.
 
Ahmad szállította a második etap első Alba-pontjait, s kezdett meglógni a vendég csapat: újabb Ahmad-kosár után már a tízpontos különbséget közelítette (24-33). Időt is kért a hazai szakmai stáb, de kicsivel később már tíz fölött volt a különbség (26-37). Davis volt ekkor az Alba legaktívabb játékosa, legalábbis ami a pontszerzést illeti – 16 egységnél járt ekkor, csapata pedig 41-28-ra vezetett. A félidő hajrája viszont a hazaiaknak sikerült jobban: az Alba az utolsó három és fél percben csak egy duplát és egy büntetőt értékesített, így 37-44 állt az eredményjelzőn húsz perc után.
 
Két jó akcióval máris egykosárnyira csökkentette a különbséget a Kaposvár (41-44), de Ahmad gyorsan hozta a második félidei első Alba-találatokat. Tovább közelített azonban a Kaposvár, majd Révész lépett elő a csapat akkori legeredményesebb játékosává (10 pont), és fordított a KKK (47-46). Már egy kosáron túli különbséget is kiharcolt a házigazda, amikor Davis dobott egy hármast, majd egy közelije is ült, amivel visszavette a vezetést az Alba – de csak Révész találatáig (54-53). Vojvoda kettesére Miliszavljevics hármasa érkezett. Nagyon belelendült a házigazda, Morris Curry hármasával már nyolc volt közte (63-55). Most az Albának kellett kapaszkodnia, és részben sikerült is, de Miliszavljevics triplája zárta a harmadik negyedet, így 66-60-as hazai előnyről jöhetett az utolsó tízperces periódus.
 
Ron Curry egy hármassal faragott a hátrányukból, de ezt a kosarat öt hazai pont követte, így tovább nőtt a különbség. A Kaposvár lendülete némileg alábbhagyott, kimaradt támadások következtek, de az Alba sem találta az utat a gyűrűig, így nem változott a különbség (71-63). A negyed felét átlépve Vojvoda jegyzett egy duplát, de Morris Curry triplája ismét azt jelentette, hogy a tízhez közelít a különbség (76-67). Egy Alba-dupla érkezett még, mire elértek a csapatok a mérkőzés utolsó két percéhez, melyet a hazai együttes egy időkéréssel nyitott. A hajrában sorban érkeztek az Alba-pontok, fél perccel a vége előtt 76-74-re jött fel a vendég együttes, és Krnjajski is csak egy büntetőjét dobta be. Hearst büntette a hazai kihagyást egy triplával: 77-77! Morris Curry triplája kimaradt, ami így azt jelentette, hogy hosszabbítással folytatódik a meccs.
 
Egy támadó-lepattanót tett vissza Ahmad, hosszú idő után volt ismét az Albánál az előny, amely kis idő múlva már hat ponttal vezetett. A Kaposvár azonban Miliszavljevics és Morris Curry hármasaival visszahozta a reményt. Révész a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, de erre az ellenfél Curryje válaszolt – 87-87 az első hosszabbítás után. A második öt percet gyors gólváltás nyitotta, Davis triplája azonban megindította az Alba-pontgyártást: 96-89-re lépett el a vendég együttes. Révész gyors négy pontja jelentette az utolsó szalmaszálat a hazaiaknak – a hazaiak játékosa 10/10-es kettes-mutatóval érte el ekkor a 20 pontot. Vojvoda büntetői találtak, Morris Curryé is, majd ismét Vojvoda állhatott a vonalra, és ezúttal sem hibázott. Utóbbi döntőnek bizonyult, innen már nem tudott visszajönni a Kaposvár: 100-97-re nyert az Alba.
 
Kaposvári KK – Alba Fehérvár 97-100 két hosszabbítás után (21-23, 16-21, 29-16, 11-17, 10-10, 10-13)
 
Bajnokság, 9. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Kapitány G., Tóth C., Török R. (Téczely T.)
 
KKK: M. S. Curry 24/15, Krnjajski 7, Rivers 12/3, Hendlein 11, Révész 20. Csere: Miliszavljevics 20/9, Bogdán 3/3, Baki -.
 
Alba: R. L. Curry 22/6, Vojvoda 15/3, Lukács N. 4, Davis 33/12, Ahmad 19. Csere: Hearst 5/3, Csorvási 2, Markovics -, Omenaka -, Turner -.

Vármegyei szövetségek