Pár éve még csodálta őket, most a csapat egyik legjobbja - interjú Gyöngyösi Jankával
03
Feb
2021
Pár éve még csodálta őket, most a csapat egyik legjobbja - interjú Gyöngyösi Jankával
2021. február 3.  |  17:45

Meggyőző játékkal nyerte meg a hétvégén lezajlott TARR Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát a Csata DSE együttese. A négy közé kerülésért a DEAC-ot 84-36 arányban múlták felül, majd a négyesdöntőben a házigazda Szekszárd ellen is kézben tartották az összecsapást (75-70). A fináléban a női Piros csoport veretlen listavezetője, a BKG PRIMA Akadémia várt Bódi Ferenc hölgykoszorújára, de a Csatás lányok ellentmondást nem tűrő játékkal elhódították az aranyérmet – az első három negyedben mindösszesen 25 pontot engedélyeztek ellenfelüknek, végül 73-39-es diadallal emelhették magasba a trófeát. A fővárosiak színeiben a két húzóemberen, az ezen a szinten kimondottan rutinosnak számító Angyal Barbarán és Mányoky Rékán kívül egy fiatal bedobó, a 2004-es születésű Gyöngyösi Janka nyújtotta a legjobb teljesítményt a tornán – vele beszélgettünk.


Először is gratulálok az aranyéremhez! Átlagban több mint 43 ponttal vertétek ellenfeleiteket az öt találkozó során, a Szekszárd elleni elődöntőt leszámítva csak kiütéses győzelmeket arattatok. Mi volt az oka, hogy ennyire kiemelkedtetek a mezőnyből? 

Minden mérkőzésre alaposan felkészülünk. Nagyon koncentrálunk az edzői utasításokra. Mindenki úgy lép pályára, hogy kihozza magából a maximumot, és természetesen nyerni szeretnénk. Próbálunk összhangban játszani még akkor is, ha ez nehéz, mivel nem együtt edz az egész csapat. 


Az említett öt Hepp Kupa találkozón egyénileg is remekeltél, 17.6 pontos átlagodat kiváló hatékonysággal (60% mezőnyből, 50% a triplavonalon túlról) szállítottad. A profi liga előszobájának számító Piros csoportban is az egyik legjobb játékos vagy (Janka a 4. legjobb pontszerző a bajnokságban 16.4-es átlagával, illetve a 3. legjobb blokkoló 1.89-dal). A tavalyi, ezüstéremmel zárult kupamenetelés során még csak két mérkőzésen játszottál, most pedig rögtön húzóemberré léptél elő – mi változott az eltelt egy évben?

Úgy gondolom, hatalmas előrelépést jelent, hogy a felnőtt csapattal edzhetek, nagyon sokat fejlődtem a tavalyi évhez képest. Rengeteget tudok csapattársaimtól tanulni, nagyon segítőkész mindenki. Mindazt, amit az edzések során elsajátítok, igyekszem kamatoztatni a bajnokságokban.


Kanyarodjunk egy kicsit vissza a kezdetekhez. Miért éppen a kosárlabda, és azon belül miért éppen a Csata? Sopronból indultál, mi vezetett a patinás fővárosi egyesülethez?

Elég mozgékony kislány voltam. Szüleim egy ismerős ajánlására elvittek kosárlabdázni óvodásként a kisiskolásokhoz annak reményében, hogy nap végére kellően elfáradok. Az évek alatt a bajnokságokban mindig szembe találtuk magunkat a Csata csapatával. Csodálkozva figyeltem őket. Nagyon boldog vagyok, hogy 2019 nyara óta lehetőségem lett ennél a csapatnál játszani, ehhez a közösséghez tartozni.


Tíz első osztályú mérkőzésen is pályára léptél már, ez az „újonc” szezonod a legjobbak között. Mi a legszembetűnőbb különbség a korosztályos és a profi bajnokság között? Mi lehet az az erősséged, amit érzésed szerint a leginkább át tudsz emelni az A csoportba?

Óriási megtiszteltetés, hogy a felnőtt bajnokságban eddig ennyi lehetőségem volt pályára lépni. Őszintén szólva nagyon látszik a különbség. A profi bajnokságban sokkal gyorsabb, dinamikusabb a játék, több koncentrációt igényel, fizikálisan is megterhelőbb. Még rengeteg mindent kell tanulnom, de talán az 1-1 játékomat tudom legjobban hasznosítani a későbbiekben, illetve a dobásom is egyre jobban alakul.


Milyen a csapatösszhang az idei Csatánál? Mire lehet képes a bajnokságban az együttes?

A csapategység nagyon jó. Hatalmas eredmény lenne, ha az első hat hely valamelyikén sikerülne végezni - szintlépést jelentene fiatal csapatunknak az Európa-Kupás kvalifikáció.


A klub honlapján centerként vagy feltüntetve, a kupában – úgy tűnt – inkább hármas-négyest játszottál. Mely poszton érzed otthonosabban magad? A dobókészséged láthatóan megvan ahhoz, hogy mezőnyposzton játssz.

Igazság szerint nem szoktam center poszton játszani, és négyes poszton is ritkábban. Hármas poszton érzem magam legbiztosabbnak.

  
A közelmúltban részt vettél az U18-as válogatott összetartásán Székesfehérváron. Izgalmas időszak elé néz ez a korosztály, hiszen az U18-as Európa-bajnokság mellett U19-es világbajnokság is lesz, ráadásul utóbbi hazai rendezés. Nem ismeretlen számodra a nemzeti csapat, hiszen korábban az U16-osokkal már jártál Eb-n – milyen élmények fűznek a válogatotthoz?

Nagy megtiszteltetés volt, hogy tagja lehettem a csapatnak és részt vehettem az Eb-n, mert egy évvel fiatalabb is voltam. Nagyon élveztem a nyári felkészülést. A kemény edzések mellett nagyon jó volt a hangulat, jól éreztem magam. 


Mi lehet a következő lépcsőfok a pályafutásodban?

Nagyon szeretném, hogy megnyerjük a junior bajnokságot. Emellett bízom abban, hogy továbbra is tagja lehetek a válogatott keretnek. A későbbiekben is szeretném sikeresen folytatni a munkát a felnőtt csapattal.

 

Fotó: Jantner Zsolt / KSC Szekszárd Facebook
 

Megyei szövetségek