Középszakasz nem lesz, kupadöntő igen
27
Jan
2021
Középszakasz nem lesz, kupadöntő igen
2021. január 27.  |  09:30

Megrendezik a Magyar Kupát a férfi és a női csapatok számára is, nem lesz középszakasz – több fontos és aktuális kérdésről is tárgyalt online ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége.

Véglegesítette az elnökség, hogy az idei férfi bajnokságban nem rendeznek középszakaszt. Bodnár Péter, a szövetség főtitkára a Hunbasketnek elmondta: a járványhelyzet felülírta az eredeti versenykiírást, ezért nem fér bele a versenynaptára a középszakasz.

- A csapatokat ez nem éri váratlanul, hiszen eleve úgy kalkuláltunk, hogy a járvány felerősödésével ez lehet az a szakasza a bajnokságnak, amitől el tudunk tekinteni, és felhasználni azt az elmaradt mérkőzések pótlására – mondta a főtitkár. – Az őszi nehézségeket követően decembertől fel tudtuk gyorsítani a bajnokság lebonyolítását, így szépen lassan utolérjük magunkat. Persze sok még az elmaradt mérkőzés, de köszönhetően a csapatok pozitív hozzáállásának, ezeket is be tudjuk pótolni.

A főtitkár hozzátette: a kosárlabda az egyetlen a legnépszerűbb sportágak közül, melynek ennyi különböző helyszínen, akár egyidőben megrendezett élvonalbeli mérkőzését nyomon lehet követni.

- A televízió a korábbiaknál lényegesen több mérkőzésünket közvetíti az M4 Sport Plusz csatorna elindulásának köszönhetően. Emellett a MindigTV Go online streamjén a férfi és a női élvonal összecsapásai is láthatóak, ez ügyben örömmel mondhatom, hogy a csapataink elégedettek, hiszen a korábbi évek fejlesztéseinek köszönhetően a nézők nélküli időszakban is eljutnak a szurkolókhoz a mérkőzések, a csapatok döntésétől függően akár kommentárral együtt.

A Magyar Kupa nyolcasdöntőire is készül a szövetség, a női csapatok várhatóan már február végén pályára léphetnek.

- Mivel a bajnokságaink hamarosan utolérik magukat, így a rájátszás előtt meg tudjuk rendezni a kupadöntőket. A hölgyek már februárban pályára lépnek, hiszen a bajnokságot április végéig be kell fejeznünk, ez viszont azzal jár, hogy biztosan közönség nélkül. A budapesti helyszínről még egyeztetünk az érintett csapatokkal, a Gabányi Sportcsarnok és a Ludovika Aréna maradt a kalapban. A fiúk a terveink szerint április elején szállnának harcba a Magyar Kupáért, reméljük már nem zárt kapuk mögött.

A kupadöntőn szereplő csapatokat viszont még sem a női, sem pedig a férfi vonalon nem tudják megnevezni a halasztások miatt.

- A kvalifikációs szabályokon nem változtattunk menet közben, azaz az első tizenhárom forduló után az első nyolc helyezett lehet ott a kupadöntőn. Mivel még a bajnokság első köréből van több olyan mérkőzés, amit a koronavírus miatt csak ezután rendezhetünk meg, így azoknak meg kell várnunk az eredményét.

Megyei szövetségek