FIBA EC: Vereséggel kezdett az Egis Körmend és a Szolnok is
26
Jan
2021
FIBA EC: Vereséggel kezdett az Egis Körmend és a Szolnok is
2021. január 26.  |  21:44
A FIBA Europe Cup A-csoportjában az Iraklis BC ellen kezdte meg a szereplését az Egis Körmend csapata. A görög együttes a 6. helyen áll jelenleg a hazája bajnokságában, míg a vasiak a hetedikek Magyarországon. A kvartett másik mérkőzésén – amelyet 12:00-kor kezdtek – a Reggiana egy ponttal legyőzte a Belfius Mons gárdáját. Az összes találkozót a hollandiai Den Bosch-ban rendezik.
 
Thames és Obinna kosaraival indult a mérkőzés, két és fél perc elteltével 7-4-re vezettek a kék-fehérek. Kemény védekezéssel és Durázi harcos játékával tartotta magát a Körmend, amely Mócsán triplájával a vezetést is átvette (9-11). Innen futott egy 5-0-át az Iraklis, köszönhetően Hanlan pontjainak. Fordulatos volt a meccs, egyszer az egyik, egyszer a másik csapat fogott ki egy-egy jobb periódust, de a negyed végét a görögök bírták jobban. 24-19.
 
Továbbvitte a második játékrészre is a lendületes kosárlabdáját az Iraklis, 33-24-nél volt kénytelen időt kérni Ziga Mravljak. A kis szünetnek meg lett a hatása, elkezdett visszakapaszkodni a vasi csapat (33-29). Remekül működött a körmendi zóna, miközben Thames továbbra is ponterősen játszott, de ezután egy újabb áramszünet következett, ami kitartott a félidőig. 50-42.
 
Elképesztő dobóformát mutattak a görögök, 77%-kal találtak be a mezőnyből az első 22 percben, a fordulás után hamar átlépte a tízet a különbség (59-46). Nagyot küzdött a Körmend, de a különbség nem nagyon csökkent, miközben az idő egyre csak fogyott. Suggs és Hanlan is nagy napot fogott ki az Iraklisnál, előbbi 15, míg utóbbi 19 pontnál járt két perccel a harmadik felvonás vége előtt. A hátralevő időben jelentős változás nem történt a játék képét illetően, magabiztosan őrizte az előnyét a görög együttes. 72-60.
 
Megpróbálta megnyomni a záró negyed elejét a Körmend, de továbbra is ellenállhatatlanul kosárlabdázott az Iraklis, amely egy 10-4-es futással lezárta a lényegi kéréseket. Nem sokkal később a húsz is meg lett közte. Bár nagyot küzdött az Egis Körmend, a remek dobóformát mutató és a találkozó előtt is esélyesebbnek tartott Iraklis végül magabiztos győzelmet aratott. 94-76.
 
Iraklis BC - Egis Körmend 94-76 (24-19, 26-23, 22-18, 22-16)
 
FIBA Europe Cup, A-csoport, 1. forduló
Hollandia, Den Bosch
V.: Vitkauskas (litván), Matejek (cseh), Bittner (német)
 
Iraklis: Suggs 15/6, Bowlin 9/3, Hanlan 23/9, Obinna 7/3, Kavvadas 7. Cserék: Ebanks 3/3, Tsairelis 11, Gkiouzelis 3/3, Hatcher 4, Schizas 7/3, Verginis 5, Fillios -.
 
Körmend: Thames 18/3, Takács -, Mócsán 15/9, Durázi 16/6, Taylor 10. Cserék: Ireland 11, Oroszi -, Mosely 4, Németh -, Ferencz -, Tóth 2.
 
 
 
Az Egis Körmend veresége után a Szolnoki Olajbányász is megkezdte a nemzetközi szereplését a FIBA Euro Cup C-csoportjában, amely a hazai pályán játszó, lengyel negyedik Arged BMSLAM Stal ellen lépett pályára. A kvartett másik mai mérkőzésén a Nes Ziona 86-81-re legyőzte a Sporting csapatát.
 
Bár két lehetősége is adódott a szolnokiaknak, a találkozó első kosarát Kell szerezte meg egy szép betöréses zsákolással. Garbacz duplázta meg a lengyelek előnyét, Warner révén zárkózott az Olajbányász, Badzim triplájával pedig fordított is (5-4). Mindkét oldalon sok volt az eladott labda, amelyből a lengyelek jöttek ki jobban (7-13). Nem sokáig futott az eredmény után a Szolnok, Badzim villámgyorsan bevágott két triplát (15-15). Sorra bedobálta az üres helyzeteit a Stal, miközben a magyar lehetőségek kimaradtak, meglépett a lengyel csapat. 19-26.
 
Pongó és Badzim is a helyére küldött egy-egy hármast a második felvonás elején, egyre zárkóztak a Tisza-partiak, azonnal jött rá a válasz a túloldalon, Gasper Potocnik kért időt (25-32). Smith saroktriplája után a tíz is meg lett közte, de volt tartása a Szolnoknak (30-35). 12-ből 9 távolit értékesített a második negyed derekáig a Stal, amit szinte lehetetlen volt egyensúlyozni (30-44). Kicsit alább hagyott a lendület, ami a magyar csapatnak kedvezett, amely Subotic jóvoltából be is jött tíz alá a nagyszünetre. 41-47.
 
A fordulás utáni első pár percben felváltva érkeztek a kosarak mindkét oldalon, egyik fél sem tudott elmozdulni (46-52). Innen volt egy jobb periódusa a lengyeleknek, újabb szolnoki időkérés következett (46-57). Volt tartása az Olajbányásznak, Cakarun és Badzim percei következtek, miközben a védőoldalon folyamatosan változtatták a zóna-ember kombinációt a piros-feketék, ami nem feltétlen ízlett a Stalnak (57-64).  Az utolsó percekben megint kezdett ellépni a lengyel együttes, de megint nem adta fel a Szolnok. 63-69.
 
Többször is közel járt az egyenlítéshez a záró felvonás elején az Olajbányász, de mindig volt egy-egy válasza a lengyeleknek (69-75). Kiélezetté vált a mérkőzés, amit Badzim nehéz hármasa még inkább tetézett, az utolsó négy percre 74-75-tel fordultak a felek. A bedobó óriásit játszott, még egy kulcsfontosságú távolit küldött a helyére, az előny ekkor már a szolnokiaknál volt. Triplával zárkózott a Stal, majd Green révén a vezetést is visszavette (79-81). Subotic állhatott a vonalra, de csak az egyiket dobta be. Egy perccel a vége előtt Smith dobott be egy nagyon nehéz hármast, majd Warner adta el a labdát – a meccsen már ötödszörre -, így nehéz helyzetbe kerültek a Tisza-partiak. Innen már nem sikerült fordítani, óriásit küzdött a Szolnoki Olajbányász, de a végén a Stal örülhetett. 80-90.
 
Szolnoki Olajbányász – Arged BMSLAM Stal 80-90 (19-26, 22-21, 22-22, 17-21)
 
FIBA Europe Cup, C-csoport, 1. forduló
Lengyelország, Wloclawek
 
Szolnok: Warner 14/3, Badzim 26/24, Kovács 4, Subotic 12/3, Cakarun 8. Cserék: Pongó 6/6, Rudner 3/3, Zsíros 2, Juhos 5/3.
 
BM Slam: Garbacz 13/9, Kell 17/6, Smith 23/15, Sobin 4, Mokros 7/3. Cserék: Florence 2, Green 13/6, Lindbom 3/3, Ogden 8/3, Ryzek -.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek