Tippmix Férfi NB I: Hatalmas meglepetésre kikapott a Falco Kaposváron
25
Jan
2021
Tippmix Férfi NB I: Hatalmas meglepetésre kikapott a Falco Kaposváron
2021. január 25.  |  09:28
Kedden Zalaegerszegen játszottak a felek, akkor a kecskemétiek 94-83-ra győztek. Viszont mindkét tréner kiemelte a találkozó előtt, hogy ez a mérkőzés más lesz.
 
Bár a Kecskemét egy Karahodzsics duplával és Wittmann triplával jobban kezdett, de az ezt követő perceket a vendégek kapták el jobban, akik 12-2-t repesztettek ezután (7-12). Sikerült rendeznie a sorokat a hazaiaknak, legalábbis a nagy futást megállították (15-19). Wittmann ezen a mérkőzésen is remekelt, ráadásul Dramicsanin is fellépett mellé, visszavette a vezetést a KTE a negyed végére. 28-27.
 
Továbbra is őrizte minimális előnyét a Kecskemét, miközben a Szabó-Donaldson páros által húzott ZTE végig ott loholt ellenfele nyakán. Volt egy jó időszaka a hazaiaknak, el is léptek hét ponttal (47-40). Innen viszont már csak a zalaiak szereztek kosarat, teljesen nyílt maradt a találkozó a nagyszünetre. 47-44.
 
A fordulás után is hozta a kiegyensúlyozott kosárlabdáját a KTE, minden zalaegerszegi felzárkózási kísérletre érkezett válasz, Djeraszimovics 2+1-es akciójával pedig már a tíz is meg lett közte (59-49). Frusztráltabbak lettek a vendégek, ami Tonko Vuko technikaijában csúcsosodott ki. Bár van, hogy ez feltüzeli a társaságot, most ez nem történt meg, robogott a győzelem felé a Kecskemét. 72-55.
 
A záró felvonást nem sikerült jól indítania a zalaiaknak, eldőlni látszott a meccs, Wittmann pedig továbbra is extrát játszott (82-63). Kisvártatva már hússzal ment a Kecskemét, innen pedig nagy csoda nem történt, a KTE oda-vissza megverte a Zalaegerszeget. 89-65.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK 89-65 (28-27, 19-17, 25-11, 17-10)
 
Bajnokság, 20. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Farkas G., Pozsonyi L.
 
KTE: Wittmann 21/9, Djeraszimovics 13/3, Kucsera 9/3, Dramicsanin 16/9, Karahodzsics 13. Cserék: Lukács 2, Thomas 5, Ivkovic -, Körmendi -, Horti 10.
 
ZTE: Duren 11, Delas 7/6, Bonifert 11, Vuko 6, Szabó 17/9. Cserék: Simon -, Donaldson 11/3, Plézer -, Antóni -, Völgyi 2.
 
 
 
A hazai pályán pozitív mérleggel rendelkező (6-4) OSE Lions a vendégként negatív szériát futó (2-5) Atomerőmű SE ellen lépett pályára hazai környezetben az alapszakasz 20. fordulójában.
 
Bíró egy triplával köszönt be a legelején, majd átvette a vezetést az ASE, hogy aztán Morgan egyenlíthessen (5-5). Kucsora egyik büntetője talált, valamint Anderson is megszerezte első pontjait egy közeliből – újra hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Öttel is meglógott az OSE, de Jackson triplája és Shepard kettese azonnal lefaragta a különbséget (12-12). Lóránt büntetői kimaradtak, de egy közelivel javított, ismét a Paks vezetett (16-18). A negyedet Washington triplája majd Bailey büntetői zárták le: 23-20-ról jöhetett a folytatás.
 
Már az első perc kosárváltással kezdődött a második negyedben: négy-négy pont esett mindkét oldalon. A gyors pontokat aztán elrontott dobások követték, így csak egy Illés-büntetővel nőtt a különbség, amiből Eilingsfeld faragott – szintén a vonalról (28-26). Jackson második akciógólja is a vonalon túlról érkezett, de ahogy eddig is, erre is volt OSE-válasz: Abell találata után újra a hazaiaknál volt az előny, sőt ugyanő egy hármast is értékesített (36-32) – jöhetett a paksi időkérés. Jót tett a vendégeknek a rövid szünet, nem sokkal később már az OSE-pad rendelte magához a játékosokat Kis Raul triplája után (36-37). Újabb pontváltás a félidei hajrában, de végül megőrizte minimális előnyét az ASE – izgalmas folytatást vetítettek előre az eddigiek (41-42).
 
Garamvölgyi rögtön visszavette a vezetést, de Jackson a harmadik, majd nem sokkal később a negyedik tripláját is elsüllyesztette, és a paksiak másik magasembere, Eilingsfeld is zsákolt egyet – 45-52-re húzott el az ASE, és Capers is dobott egy kettest, amire OSE-időkérés volt a válasz. Capers megint betalált, már tíz fölé nőtt a differencia (45-56). Jackson hármasaival nem tudott mit kezdeni az OSE: az ötödiket is bedobta – 0/0 kettessel, 2/4 büntetővel és 5/5 triplával állt ekkor a szezonban eddig összesen tíz triplát értékesítő légiós. Bíró egymás után két triplával jelezte, ő is jól céloz a vonalon túlról is. Triplacsata vette kezdetét, Illés is dobott egyet, majd Kisnek is sikerült ugyanez, amit Anderson trojkája követett. Rákapcsoltak a csapatok, 67-75-nél zárult a harmadik etap.
 
Lépegetett volna előre az OSE, de a Paks újra a tízpontos előnyért támadhatott. Viszont a vendégek 72-81-nél megtorpantak, pontosabban a házigazda kapcsolt nagyobb sebességre: 7-0-s etapot hozott, s hiába zárta azt le Eilingsfeld egy kettessel, Anderson triplája és Washington kettese azt jelentette, hogy 83-83-nál fordulnak a rendes játékidő utolsó két percére a felek. Amiből az első nem hozott pontot, majd az utolsó minutumba lépve Shepard dobott be a két büntetőjéből egyet, a másik oldalon Washington viszont akcióból volt eredményes (85-84) – időt kértek a vendégek. Kovács próbálkozása kimaradt, Washington faultot kapott a másik palánk alatt, a két értékesített büntető és Shepard kimaradt triplája pedig azt jelentette, hogy 87-84-re az OSE nyerte a találkozót.
 
OSE Lions – Atomerőmű SE 87-84 (23-20, 18-22, 26-33, 20-9)
 
Bajnokság, 20. forduló
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok
V.: Praksch P., Söjtöry T., Boros T. (Hartyáni Zs.)
 
OSE: Anderson 15/6, Abell 7/3, Kucsora 1, Bíró 15/9, Morgan 6. Csere: Washington 19/3, Illés 9/6, Bailey 8, Garamvölgyi 5, Mucza 2.
 
ASE: Capers 14, Shepard 13/3, Valerio-Bodon 1, Eilingsfeld 17, Jackson 17/15. Csere: Kis 12/12, Kovács 4, Lóránt 4, Gulyás 2, Paige -.
 
 
 
A találkozót a vendégek kezdték jobban, hiszen egy 2-8-as periódussal indítottak, az ötödik percben kiegyenlítettek a hazaiak Guyton triplájával. (8-8) Füzi másodjára is betalált a tripláról, ezzel a kosárral megint a JKSE vezetett, amit egészen öt pontig dagasztottak. (8-13) Moody egy-egy szituáció végén egy nagyot zsákolt, így két pontra zárkóztak a debreceniek. (14-16) Guyton triplájával egy pontra zárkóztak, ekkor Patai Benjamin időt kért. (17-18) Moore ziccerével a hazaiak átvették a vezetést. A negyed végéig öt pontos előnyt szereztek a hazaiak. 23-18
 
A második etap Drenovac zsákolásával folytatódott. Polyák hármasával nyolc pontra növelték az előnyüket a debreceniek, de Primorac és Coleman büntetői után négy pontra zárkóztak a vendégek. (28-24) Miután Filipovicra a bírók egy sportszerűtlen faultot fújtak, a jászberényiek újra időt kértek. (32-28) Tóth csak az egyik büntetőt dobta be, majd Molnár talált be a hármasról, amire Williams ziccerrel válaszolt. (36-30) Drenovac többször is betalált, míg a vendégektől Coleman vállalt többet. Hat pontos különbséggel mentek a csapatok szünetre. 45-39
 
A hazaiak a szünet után nagyszerűen folytatták a mérkőzést, a védekezésükön keményítettek, így egy 11-5-ös futást tudtak csinálni, amit egy jászberényi időkérés követett. (56-44) A következő támadásban Primorac szerzett kosarat a hármasról, erre Hines válaszolt szintén egy triplával. Hines még egy ziccert és egy középtávolit is bedobott, majd Filipovic szerzett triplát. (64-52) Polyák triplájával már tizenkilenc ponttal vezettek a hazaiak. (71-52) Williams szerzett az utolsó pontot a negyedben. 77-54
 
Az utolsó felvonás Coleman kosarával folytatódott. A továbbiakban a vendégek jól folytatták a mérkőzést, hiszen egy 3-6-os futást vittek véghez, így tizennyolc pontra redukálták a különbséget. (80-62) Moody egy bravúros triplát szerzett, közben Filipovic szabálytalankodott vele szemben, így vonalhoz állhatott és be is dobta. (92-67) Moody megint zsákolt egyet, majd Hines szerzett kosarat. Asszú büntetőjével  elérte a 100 pontot a DEAC csapata. (100-67) A mérkőzés végéig különösebb változás nem történt. Nyert a DEAC. 106-70
 
DEAC - Jászberényi KSE 106-70 (23-18, 22-21, 32-16, 29-16)
 
Bajnokság, 20. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
V.: Benczur T., Csabai-Kaskötő B., Szilágyi B.
 
DEAC: Moody 11/6, Somogyi -, Guyton 14/12, Hines 20/3, Molnár M. 10. Csere: Tóth 5, Drenovac 24/6, Polyák 11/6, Moore 2, Neuwirth 3/3, Molnár D. 5/3, Asszú 1.
 
JKSE: Füzi 9/6, Brbaklics 14/3, Coleman 23, Williams 11/3, Primorac 5/3. Csere: Filipovic 3/3, Czirbus 2, Szőke 3/3.
 
 
 
Az éllovas Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt fogadta az alapszakasz 20. fordulójában az utolsó előtti helyen álló Kaposvári KK.
 
Négy Révész-ponttal kezdődött a meccs, majd Váradi büntetőire Krnjajski felelt egy kettessel, és Rivers is betalált (8-2). Az első percekben meglepte a Falcót a házigazda, öt perc elteltével 12-8-ra vezetett, majd Curry dobott egy triplát. Bruinsma dobhatott büntetőket, miközben a kaposvári pontok kezdtek elmaradozni – 15-14-re jött fel a Szombathely. Minden kaposvári találatra érkezett szombathelyi válasz a negyed hátralevő részében, majd a zárszó Puskáé lett, aki egy triplával állította be a negyed 23-19-es végeredményét – Váradi próbált válaszolni, de az ő távolija kimaradt.
 
A második negyedet is jobban kezdte a motiváltan kosarazó Kaposvár, a 13. perc végén 28-21-re vezetett Révész közelijével – Benke triplája kellett a Falco-kapaszkodáshoz. Benke kimaradt triplája után Bruinsma gyűjtötte be a lepattanót, majd tette vissza a labdát – két pont volt ekkor a különbség a felek között, időt is kértek az előnyüket őrizni igyekvő hazaiak. A 17. perc elején Lake értékesített egy ziccert, majd Perl is betalált – a meccs során először vezetett a Falco, amely időt is kért 30-33-nál. Váradi is betalált, Bogdán triplájával már a Kaposvár kapaszkodott. Rákapcsolt a Falco, a Váradi, Lake, Perl trió hat pontját követte egy újabb KKK-tripla, de a félidei zárszó Perlé lett, aki egy duplával 36-45-re módosította az állást.
 
Pont nélkül telt el a második félidő első perce, majd Curry szállított egy triplát, de Váradi akciója is három pontot ért a másik oldalon – akcióból és az azt követő büntetőből volt eredményes. Többet hibáztak a felek, Rivers tripláján kívül két és fél percig nem érkezett pont egyik oldalról sem. A rontott támadásokat hatékony akciók követték, de a felváltva esett pontok azt eredményezték, hogy a különbség nem változott. Perl egy duplával lépett elő a meccs addigi legeredményesebb játékosává (13 pont), de Rivers gyorsan beérte a másik oldalon – 54-58 volt ekkor az állás, majd Curry kettesével ismét egyetlen kosárra jött fel a házigazda. Aligha ilyen meccsre számított a Falco: Bogdán egyenlített a negyed utolsó percében, így az utolsó tízperces etapra 58-58-nál fordultak a felek.
 
Rivers visszavette a vezetést a házigazdának, Benke hármasával azonban ismét a Falcónál volt az előny. Az előző jelenetsort ismételték a felek: megint egy r betűs kaposvári, ezúttal Révész talált be közelről, Benke viszont megint elsüllyesztett egy trojkát (62-64). Perltől is érkezett két pont, időt kértek a kissé megtorpanó hazaiak, akik a kis szünet után új erőre kaptak: Rivers dupláját Miliszavljevics távolija követte, és Révész két büntetője is célba ért (69-66). Tartotta hárompontos előnyét a KKK, bombameglepetés volt érőben – az utolsó két percbe lépve Bruinsma hozta vissza egyre a vendégeket, majd újabb találatával már ismét a Falco vezetett (73-74) – jött is a kaposvári időkérés. Amiből ismét a házigazda jött ki jobban: Curry akcióját fault zárta, a két büntetőt viszont bedobta másodpercekkel a vége előtt! A Falco is időt kért, majd Perl próbálkozott, sikertelenül. Ismét Curry ellen faultoltak a vendégek, akinek ezúttal még az is belefért, hogy egyik dobását kihagyja: 76-74-re nyertek a vendéglátók.
 
Kaposvári KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 76-74 (23-19, 13-26, 22-13, 18-16)
 
Bajnokság, 20. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Papp P., Goda L., Nyilas I. (Farkas Z.)
 
KKK: Curry 15/6, Krnjajski 2, Baki 5/3, Rivers 19/3, Révész 14. Csere: Miliszavljevics 11/3, Bogdán 7/3, Puska 3/3.
 
Falco: Váradi 11, Dancsecs -, Benke 13/9, Bruinsma 12, Lake 8. Csere: Barac 8, Perl 19, Keller 3, Doktor -, Kovács -.
 
 
 
A várakozásoknak megfelelően határozott, kemény játékkal kezdett mindkét csapat. Budimir és Govens dobta a pontok nagy részét. A negyed közepén 12-12 volt az állás. Brkics két kosarával vették vissza a vezetést a pécsiek, Szrecsko Szekulovics időt kért. Brown duplájával folytatódott a találkozó, Funderburk azonban rögtön válaszolt. Brkics is dobott egy kosarat, hattal lépett meg a hazai csapat. 21-15.
 
Jól jött vissza a folytatásra  a Pécs, Ruják és Lewis is betalált, tízzel léptek meg. Keller Iván triplája jókor jött a szegedieknek, Kerbel-Fronius Balázs pontjai és Govens triplája után pedig már csak három volt a szegediek hátránya. Ruják villant hazai oldalon, Olasztól jött a válasz. Funderburk kosaraival vette vissza az irányítást a Pécs. Mindkét oldalon jól teljesítettek a magyarok. Meleg is betalált, de újabb kosarat dobott Keller is. Funderburk triplájával nyílt az olló nyolcra, Lewis pedig a tízet tette közé. Brown és Dickey hozta vissza az övét, ötpontos vezetésnél kért időt a Pécs. Budimir egy hármassal zárta le a negyedet. 47-39.
 
A második félidő elején gyorsan tíz fölé ment a Pécs, nem találta a ritmust a Szeged. Hiába dobott triplát Dzseletovics, Budimir és Funderburk duplája ismét megnyugtathatta a baranyai szurkolókat. Brkics duplája után már tizenhárom volt közte. Kerpel-Fronius Balázs és Govens triplája hozta vissza a meccsbe a szegedieket, de a hazaiak vezetése nem forgott veszélyben. A vendégek jól dobtak távolról, Kerpel-Fronius Balázs triplája már a kilencedik volt nekik. 65-58.
 
Brown duplájával folytatódott a mérkőzés, de Keller is betalált, háromra jött fel a Szeged. Funderburk pillanatai következtek, duplát dobott, védőlepattanót szedett. Govens és Brown adott lendületet a vendégeknek. 72-68-as állásnál befagyott az eredmény, egyik csapat sem tudott kosarat szerezni. Kerpel-Fronius egy hármassal törte meg a “csendet”, újabb rontott dobások következtek mindkét oldalon. Brkics triplájára Dickey válaszolt. Funderburk újabb hármast dobott, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. 81-76.
 
PVSK-VEOLIA - Naturtex-SZTE-Szedeák 81-76 (21-15, 26-24, 18-19, 16-18)
 
Bajnokság, 20. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Cziffra Cs., Török R., Fodor A.
 
PVSK: Ruják 10/3, Lewis 13/9, Carev -, Budimir 11, Brkics 20/3. Cserék: Funderburk 19/9, Meleg 4, Dragasevics -, Krivacevic 2, Demeter 2.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 4, Govens 19/12, Brown 11, Dzseletovics 10/6, Dickey 8. Cserék: Keller 7/3, Olasz 2, Kerpel-Fronius B. 15/9, Mayer -.
 
 
 
Szerdán már összecsaptak egyszer a felek, akkor az Alba egy szoros meccsen tudott nyerni Sopronban.
 
Hiába kezdte 4-0-val a mérkőzést az Alba Elmore egymaga megfordította az állást a Sopron javára (4-6). Turner és Curry is szépen bontotta a vendég védelmet, egy újabb jó fehérvári periódussal már nyolccal mentek a hazaiak. Turner a büntetővonalról sem hibázott, mínusz tíznél kért időt Kosztasz Flevarakisz (16-6). Sok könnyű kosarat szerezett a festékből Forray Gábor csapata, miközben a védekezés is rendben volt, egy kisebb hullámvölgyet leszámítva meggyőző fölénnyel nyerték az első negyedet. 25-18.
 
A második felvonást is jobban kezdte az Alba, Turner ekkor már tíz pontnál járt és elkezdett mellé fellépni a Vojvoda-Davis duó is. Előbb érte el a negyvenet a hazai gárda, mint a húszat a Sopron. Teljesen felpörgött a Fehérvár, miközben összeomlott az SKC, a különbség pedig már a harmincat is átlépte a nagyszünet előtt. A félidei eredményt végül Werner két büntetője állította be. 55-27.
 
A fordulás után megpróbálkozott a zónavédekezéssel a Sopron, de a tetemes hátrányt nem sikerült csökkenteni (66-36). Egy vendég időkérés utáni jó periódussal beköszönt harminc alá az SKC, de hamar megállította a “felzárkózási kísérletet” a Fehérvár, amely a harmadik periódusban is tovább növelte az előnyét. 79-48.
 
Kicsit sikerült kozmetikáznia a különbségen a soproniaknak, de érdemi változás már nem történt az utolsó negyedben. Az Alba Fehérvár az idegenbeli szoros győzelem után hazai pályán is megverte a Sopront, ám ezúttal meggyőző fölénnyel. 95-71.
 
Alba Fehérvár - Sopron KC 95-71 (25-18, 30-9, 24-21, 16-23)
 
Bajnokság, 20. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Földházi T., Tóth C., Győrfy R.
 
Alba: Turner 18/9, Curry 14/3, Vojvoda 8/3, Davis 13, Omenaka 11. Cserék: Takács Ma. 2, Takács Mi. 4, Kass -, Lukács 5/3, Markovics -, Ahmad 16/3, Csorvási 4.
 
Sopron: Elmore 27/12, Thompson 6, Borisov -, Jogéla 4/3, Werner 2. Cserék: Halász 2, Supola -, Fazekas -, Takács 14/12, Sitku -, Padgett 14, Bagó 2.

Vármegyei szövetségek