Tippmix Férfi NB I: Az Alba Sopronban is győzni tudott
20
Jan
2021
Tippmix Férfi NB I: Az Alba Sopronban is győzni tudott
2021. január 20.  |  20:53
A feldobást követően a fehérváriak támadhattak először, amit Turner fejezett be a hárompontos vonal mögül. A következő támadásban Padgettel szemben szabálytalankodott Curry, így a soproni játékos a büntetőhöz állhatott, ahol az egyiket sikerült érvényesíteni. Thompson triplájával egy pontra zárkóztak a hazaiak. (4-5) A csapatok fej-fej mellett haladtak egészen a negyed közepéig. (12-12) Kiélezett harc folyt a pályán továbbra is, végül Vojvoda szerzett utoljára kosarat, így a fehérváriak vezettek egy ponttal az első negyed végén. 23-24
 
A második etap Bagó kosarával kezdődött, amire egyből válaszolt Curry, továbbra is kiélezett csata folyt a pályán. Borisov triplájával kis előnyre tett szert a hazai csapat, de Vojvoda faultos ziccerével egy pontra zárkóztak a vendégek. (34-33) Egy kisebb kosárcsendet tört meg Davis a büntetőivel, ezzel át is véve a vezetést. Padgett szabaddobásával kiegyenlítettek a hazaiak és ekkor időt kértek a soproniak. (38-38) A negyed utolsó másodpercében még Turner elengedett egy labdát a tripla mögül, de Popadic ebben akadályozta, így az irányíró a büntetőhöz állhatott, ahonnan mindhármat bedobta és így megint eggyel vezetett az etap végén az Alba. 42-43
 
A vendégcsapat jól kezdett a szünet után, hiszen egy 2-7-es futást tudtak csinálni az első pár percben. (44-50) Jogéla és Padgett kosarával két pontra zárkóztak a hazaiak, de Turner rövid időn belül egy triplával és két büntetővel válaszolt, így hét ponttal vezettek a fehérváriak. (48-55) Miután a soproniaknak sikerült egy 6-2-es futást csinálniuk, a vendégek időt kértek. (54-57) Forray Gábor jól tette hogy kis szünetet rendelt el, mivel utána rövid időn belül egy 3-8-as rohamot tudtak véghez vinni, így kisebb előnyre tettek szert. (57-65) Elmore szerzett még kosarat pár másodperccel a negyed vége előtt, így nyolc ponttal vezettek a vendégek. 61-69
 
Az utolsó etap elején a soproniak nagyon sokat hibáztak és Curry középtávolija után tíz pont lett a különbség a két csapat között, ekkor időt kértek a hazaiak. (68-78) Takács kosarával a soproniak hét pontra zárkóztak, majd kis idő múlva Thompson triplájával négy pontra redukálták a különbséget. (75-79) Elmore kiharcolt egy faultot, így a vonalhoz állhatott és mindkettő büntetőjét be is dobta, majd Takács hármasával kiegyenlítettek a hazaiak, ekkor a fehérváriak időt kértek két perccel a találkozó vége előtt. (79-79) Ahmad szerzett kosarat az időkérést követően, így a Fehérvár vezetett. Takács triplakísérlete lejött, a lepattanót Vojvoda szerezte meg és miután lefaultolták, a vonalhoz állhatott és mindkét büntetőjét érvényesítette. Ezután Elmore is hozzátett még kettőt. (83-85) Vojvoda még egyszer a büntetőzhetett és mindkét lehetőségét kihasználta, így négy ponttal nyert az Alba Fehérvár csapata. 83-87
 
Sopron KC - Alba Fehérvár 83-87 (23-24, 19-19, 19-26, 22-18)
 
Bajnokság, 7. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
 V.: Benczur T., Frányó P., Lengyel Á.
 
Sopron: Elmore 8, Thompson 19/9, Fazekas -, Jogéla 14, Padgett 12. Csere: Halász 3/3, Werner -, Borisov 12/6, Bagó 4, Sitku 2, Takács N. 9/9, Popadic -.
 
Alba: Turner 17/9, Curry 12, Vojvoda 17/3, Davis 24/9, Omenaka -. Csere: Ahmad 10, Takács M. -, Lukács 7/3, Csorvási -.
 
 
 
A tabellán 13. Kaposvár látogatott a 11. Oroszlány otthonába. Az OSE legutóbb hazai pályán kapott ki a DEAC-tól, míg a somogyiak Szegeden kaptak ki. Mindkét csapatból hiányzott egy magasember, Hayes és Hendlein személyében.
 
Bár az első támadást a Kaposvár vezethette, mégis az OSE indított jobban, köszönhetően Abell 2+1-es akciójának. Nekiestek egymásnak a felek, kisvártatva már 11-6 volt az eredményjelzőn. Fokozatosan javult fel a KKK, amely Rivers triplája és Krnjajski visszalépős tempója után a vezetést is átvette (15-16). Jukic már a tizedik pontját szerezte, Sebastjan Krasovec pedig kikérte az első idejét. Meg is volt rá minden oka, a kezdeti lendület alábbhagyott a hazaiaknál. Két jó védekezés és két remekül kivitelezett gyorsindítás és már megint az Oroszlánynál volt az előny, Remy Abell a maga tizenöt pontjával megállíthatatlannak bizonyult (21-20). Elkapta a ritmust a hazai csapat, az utolsó két percben egy 10-2-es futást produkáltak a piros-feketék. 25-22.
 
A vendégeknél hamar le kellett cserélni a fiatalszabály miatt alapembernek számító Krnjajskit, a helyére Puska Bence állt be. Megint kezdett ellépni az Oroszlány, de újfent volt tartása a KKK-nak (31-28). Kicsit kapkodóssá vált a játék, több hiba is csúszott a befejezésekbe. Curry percei következtek, egalizált a Kaposvár a nagyszünet előtt három és fél perccel (33-33). A hátralevő idő is izgalmasra sikerült, végül Garamvölgyi hármasának köszönhetően az oroszlányiak jártak előrébb a félidőben. 38-37.
 
Rivers két hármast is a helyére küldött a fordulás után, amitől fel is pörögtek a somogyiak, fordított a Kaposvár (40-45). Nagyot küzdöttek a felek, ezúttal az OSE kerekedett felül és csinált egy 8-2-es etapot. Érdemben egyik csapat sem tudott ellépni, folyamatosan ment az adok-kapok (56-55). Abell továbbra is remekelt, jobban zárták a harmadik negyedet a hazaiak. 64-57.
 
A záró etap elején nem ültek a kaposvári dobások, kezdett kinyílni az olló, időt is kért Nikola Lazics (66-57). A rövid szünet meg is tette a hatását és újabb fordulatot hozott a mérkőzésbe, leolvadt ötre az OSE előnye. Abell és Illés is kulcsfontosságú kosarat szerzett, meglett a közte tíz (71-61). Kicsivel több, mint négy perc volt vissza ekkor. Ami talán még ennél is jobban sújtotta a kaposváriakat, az Jukic sérülése, aki nem tudott rendesen ráállni a lábára egy szerencsétlen leérkezést követően. Az ijesztő pillanatok után a hazaiak játszottak élesebben és innen már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. 79-65.
 
OSE Lions - Kaposvári KK 79-65 (25-22, 13-15, 26-20, 15-8)
 
Bajnokság, 16. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Tözsér D., Balogh Gy., Sörlei A.
 
OSE: Anderson 11/3, Abell 29/15, Kucsora -, Bíró 13/3, Morgan 8. Cserék: Illés 7/3, Mucza 2, Garamvölgyi 3/3, Bailey 6.
 
KKK: Curry 17, Krnjajski 10/6, Miliszavljevics 4, Rivers 11/9, Jukic 14. Cserék: Puska 2, Bogdán 3/3, Révész 4.
 
 
 
 
Fotó - Wölfinger Béla, sakc.hu

Vármegyei szövetségek