U20: Nincs már nyeretlen csapat az A csoportban
17
Jan
2021
U20: Nincs már nyeretlen csapat az A csoportban
2021. január 17.  |  19:37
12 mérkőzéssel folytatódott a héten a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság A csoportja. Az eddig nyeretlen OSE egy nagy fordítással győzött Pécsett, így első sikerét aratta. A KTE és a Jászberény is 3-3 találkozót vívott meg, de a hét nyertesei az Alba és a Szolnok voltak 2-2 diadallal. Lássuk, mi történt az egyes meccseken!
 
 
 
11. forduló
 
KTE-Duna Aszfalt U20 - Jászberényi KSE U20 64-61 (12-17, 18-22, 17-10, 17-12)
 
Az első félidőben még a Tóth Tibor (9 pont, 4 gólpassz, 6 szerzett labda) és Szőke Péter Soma (15 pont, 8 pattanó, 5 eladott labda) vezette vendégek kosaraztak jobban és eredményesebben. A fordulás után azonban átvette az irányítást a Tóth Barna (17 pont, 6 pattanó) és Ivkovics Milán (13 pont, 9 pattanó) fémjelezte KTE, amely már a 25. percben is jobban állt ellenfelénél. A jászságiak még vissza tudták venni a vezetést, de fej-fej mellett haladtak a felek. Az utolsó percekre 61-61-es döntetlennel fordultak a csapatok, de Ivkovics egy büntetője és Tóth Barna sikeres duplája a hazaiak javára döntötte el a találkozót.
 
 
 
6. forduló
 
Alba Fehérvár U20 - Jászberényi KSE U20 73-41 (18-8, 15-8, 24-4, 16-21)
 
Az ezúttal Kaszás Márton (12 pont, 5 pattanó) vezette jászberényi együttes nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni a listavezető ellen - az utolsó negyedet megnyerték ugyan a vendégek, de ez is csak a kozmetikázásra volt elég. Az Alba Takács Martin (12 pont, 6 pattanó, 5-5 gólpassz és szerzett labda) és Sodiq Seyi Awogbemi (8 pont, 9 pattanó) vezetésével nagyon sima, 32 pontos sikert aratott.
 
 
KTE-Duna Aszfalt U20 - Szolnoki Olaj KK U20 65-73 (15-22, 19-17, 17-19, 14-15)
 
A gyengébb kecskeméti kezdés ezúttal megbosszulta magát: bár a második negyedtől kezdve felvette a ritmust a hazai alakulat, a Gilszki Erik (24 pont, 4 pattanó, 5 gólpassz), Arnóth Zoltán (12 pont, 9 pattanó) és Csomós Kristóf (10 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, 4 eladott labda) vezette Szolnok az első negyedben megszerzett előnyével végig jól gazdálkodott, nagyobb izgalmak nélkül nyert. A vendéglátónál Nagy Joel (15 pont, 5-5 pattanó és eladott labda, 4 gólpassz), Lukács Döme (21 pont, 5 gólpassz) és Botka Botond (10 pont, 8 pattanó, 4 eladott labda) voltak a legjobbak.
 
 
 
17. forduló
 
PVSK-VEOLIA U20 - OSE Lions U20 55-62 (20-13, 17-10, 6-18, 12-21)
 
20 percig úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma: 14 ponttal vezetett a félidőben a Vladan Kovacevic (12-12 pont és pattanó), valamint Erdei Ádám (13 pont, 12 pattanó, 6 eladott labda) vezette Pécs. A harmadik negyedben azonban teljes mértékben az történt a pályán, amit az eddig nyeretlen sereghajtó OSE akart: a Dokmanovic Milán (18 pont, 8 pattanó, 6 eladott labda), Pap Attila (17 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 5 eladott labda) és Lippay Gábor Zoltán (10 pont, 8 pattanó) húzta oroszlányiak már a harmadik felvonás során egyenlítettek. Ezt követően úgy tűnt, a Pécs fel tud még pörögni, és a végjátékba is 55-51-es hazai vezetéssel mentek be a csapatok. Ekkor viszont Dokmanovic kosaraival fordított az OSE, majd Pap és Lippay le is zárták a vitás kérdéseket: megszerezte első győzelmét az OSE.
 
 
 
19. forduló
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely U20 - Zalakerámia ZTE KK U20 74-73 (19-18, 16-21, 18-25, 21-9)
 
30 percig, főleg a második és a harmadik negyedben nagyszerűen játszott a ZTE, amely 11 ponttal állt jobban 10 perccel a vége előtt, legjobbjai pedig Kámán Kristóf (19 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz), Csuti Kornél (23 pont, 11 pattanó, 4 gólpassz), Makkos Dávid (13 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda) és Büki Bence (12 pont) voltak. A Takács Zsolt (19 pont, 13 pattanó), Rédei Péter (19 pont, 4 pattanó) és Németh Bálint Péter (12 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz) vezette szombathelyi gárda azonban nem adta fel. A vendégek teljesen megálltak támadásban a záró játékrészre, így a Falco egyre közelebb ért a zalaegerszegiekhez, a döntés pedig az utolsó előtti percben született meg: Németh és Horváth Natan tripláival alakította 74-73-ra az állást a vendéglátó, amely ezzel a két triplával nyerni tudott.
 
 
Atomerőmű SE U20 - Egis Körmend U20 92-99 (22-21, 19-22, 28-33, 23-23)
 
Két és fél negyedig lényegében fej-fej mellett haladt a Pajor Dávid (31 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz, 4-4 szerzett és eladott labda), Dorogi Gergő (16 pont, 13 pattanó, 5 eladott labda), Verasztó Péter (11 pont, 8 gólpassz) és Heimann Gergő (15 pont) vezette Atomerőmű SE, valamint az Egis Körmend csapata. A harmadik negyed végén kezdtek némileg meglépni a Kenéz Csaba (27 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda, 5 gólpassz), Andrich Clemens Habel (17 pont, 10 pattanó), Kiss Mátyás (22 pont, 7 pattanó), Herczeg Kristóf (14 pont, 4-4 pattanó, szerzett és eladott labda) és Hiezl Bálint (10 pont, 8 pattanó) fémjelezte vasiak. A vendégek 8-10 pontos előnyt alakítottak ki ebben a szakaszban, amit ezt követően végig meg is tartottak.
 
 
Szolnoki Olaj KK U20 - KTE-Duna Aszfalt U20 83-74 (24-24, 20-17, 21-17, 18-16)
 
Ezen a meccsen is jobban kezdett a Szolnok, de a Cserkó Krisztián (28 pont, 5 pattanó), Botka Botond (15 pont, 4-4 pattanó és eladott labda) és Lukács Döme (13 pont, 5 pattanó) vezette KTE már az első negyedben egyenlített, a második negyed elején pedig még vezetett is. Sokáig kiegyenlített volt a mérkőzés, és ezen az összecsapáson is a harmadik negyedben szakította le ellenfelét a későbbi győztes: az Olaj Arnóth Zoltán (18 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz), Gilszki Erik (22 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz), a tripla-dupláról alig lemaradó Orbán Bendegúz (11 pont, 10 pattanó, 9 gólpassz) és Verba Szabolcs (7 pont, 6 pattanó) vezetésével meglépett egy kicsit a kecskemétiektől, és végig is tudta vinni itt megszerzett előnyét.
 
 
Szedeák U20 - Kaposvári KK U20 63-79 (21-21, 10-18, 19-20, 13-20)
 
A Balogh Szilárd (15 pont, 7 gólpassz, 4 szerzett labda) és Tráser Nándor Zoltán (10 pont, 6 pattanó) vezette Szedeák egy negyedig tartotta a lépést a vendégekkel. A második negyedben a Kaposvár leginkább a fantasztikusan játszó Paár Márk (39 pont, 10 pattanó), valamint Eric Edward Cohill (16 pont, 9 pattanó, 4 eladott labda) és Hajduk Attila Dominik (10 pont, 6 pattanó) vezetésével meglépett ellenfelétől. Az itt kialakított különbséget a harmadik negyedben tartotta, a negyedikben pedig tovább növelte a somogyi alakulat, amely végül viszonylag simán győzött Szegeden.
 
 
OSE Lions U20 - DEAC KA U20 61-74 (10-24, 16-18, 17-21, 18-11)
 
Már az első negyedben döntésre vitte a mérkőzést a Sólyom Bence (8 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz) és Balázsi Soma Bence (14 pont, 9 pattanó) vezette debreceni alakulat, amely a harmadik negyed végéig tovább növelte 10 perc után meglévő 14 pontos fórját. A Szabadfi Márk (19 pont, 4 pattanó) és Pap Attila (18 pont, 7 pattanó, 4 eladott labda) vezette oroszlányiak a negyedik negyedben mindent megpróbáltak, de csak kozmetikázni tudtak vereségük mértékén.
 
 
Jászberényi KSE U20 - Alba Fehérvár U20 48-78 (17-18, 9-20, 10-22, 12-18)
 
Az első negyedben még kiválóan tartotta magát a Jászberény, melynek legjobbjai ezen az összecsapáson Kovács Ákos (11 pont, 4 szerzett labda), Szőke Péter Soma (10 pont, 6 pattanó, 4 eladott labda) és Rékasi Bojta Bendegúz (10 pont, 8 pattanó) voltak. A második negyedtől kezdve azonban érvényesült a listavezető fölénye: az Alba Kass Balázs (17 pont, 4-4 pattanó, gólpassz és szerzett labda, 6 eladott labda), Takács Milán (17 pont, 7 pattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda, 5 eladott labda), Takács Martin (11 pont, 6 pattanó) és Sodiq Seyi Awogbemi (12 pont, 9 pattanó) vezetésével újabb nagyon sima, 30 pontos diadalt aratott.
 
 
Sopron KC U20 - PVSK-VEOLIA U20 95-58 (19-13, 31-15, 22-18, 23-12)
 
Ezen a találkozón is döntőnek bizonyult a második negyed: a félidőben már 22 ponttal állt jobban a Schöll Richárd (20 pont, 15 pattanó), Csátaljai Barna (35 pont, 6 szerzett, 4 eladott labda) és Werner Viktor (10 pont, 14 pattanó, 6 gólpassz) vezette soproni alakulat. A Körmendről érkező Martinez Ralf Ádám (17 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 5 eladott labda), valamint Bor Sándor (15 pont, 7 pattanó) húzta PVSK csak a két páratlan negyedben tudta úgy, ahogy tartani a lépést a hazaiakkal. Az SKC azonban végig jobban játszott ellenfelénél, és végül közel 40 pont különbséggel verte a mecsekaljaiakat.
 
 
 
18. forduló
 
Szedeák U20 - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely U20 86-75 (24-15, 24-19, 22-16, 16-25)
 
A leginkább Polányi Kristóf kiemelkedő (26 pont, 8 pattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), illetve Kass Ferenc jó (13 pont, 7 pattanó) vezette Szedeák az első 30 perc során sokkal jobban játszott ellenfelénél, 20 ponttal vezetett 10 perccel a vége előtt. A Takács Zsolt (20 pont, 13 pattanó) és Rédei Péter (16 pont) fémjelezte Falco az utolsó negyedet ugyan megnyerte 9 ponttal, a meccset azonban 11 egységgel a hazaiak húzták be.
 

Vármegyei szövetségek