Tippmix Férfi NB I: A Falco visszavette az első helyet a tabellán
10
Jan
2021
Tippmix Férfi NB I: A Falco visszavette az első helyet a tabellán
2021. január 10.  |  22:15
Az Egis Körmendhez látogatott a DEAC a bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában.
 
Kiélezett percekkel kezdődött a találkozó, Mócsán hármasáig nem volt kettő pontnál nagyobb a különbség a két együttes között, s hiába követte az iménti jelenetet öt debreceni pont, még mindig egy találaton belül voltak a csapatok (9-11). Kissé ellépett a DEAC, kétszer is négyre növelte előnyét, de 17-20-nál megrázta magát a házigazda, s ezzel a jó hajrával az első negyed 22-20-as körmendi előnnyel zárult.
 
A játék képe (és így az eredmény alakulása) a második tíz percben sem változott: 27-22-ig építette előnyét a Körmend, Somogyi viszont egy triplával és egy büntetővel gyorsan visszahozta egyre a csapatát, majd a visszatérő Moody a vezetést is megszerezte a DEAC-nak – Somogyi újabb hármasa zárta a vendégek 9-0-s sorozatát. Ezúttal a Körmendnek kellet kapaszkodnia, s tette ezt sikerrel: 37-36-os vezetésnél Taylor is zsákolt egyet. Debreceni időkérés, amit négy vendégpont követett, a fordulatos negyed 39-40-nél ért véget.
 
Drenovac egy büntetőt dobott be, Thames egyenlített, majd Ireland triplájával ismét a Körmend vezetett. Ismét egalizált a DEAC, a következő hét körmendi pontra viszont nem tudott válaszolni, így a hazaiak 51-44-es vezetést harcoltak ki. Tartotta hétpontos vezetését a Körmend, a negyedbeli utolsó két percre 55-48-nál érkeztek a csapatok. Takács szállított újabb két pontot, az elrontott debreceni támadást követően pedig már a tízért támadhatott a Körmend – sikertelenül. Sőt, Moody gól jó plusz büntető-akciója hárommal csökkentette a különbséget, így fél óra játék után 57-51-nél álltak meg egy rövid pihenőre a csapatok.
 
Ismét felváltva találtak gyűrűbe a felek, majd a 33. perc közepén Moody és Moore pillanatok alatt jegyzett öt pontot, amire időkéréssel reagált a hazai pad – nem véletlenül, egy pontra jött fel ugyanis a DEAC (62-61). Ismét egykosárnyi különbségen túlra ugrott a Körmend, néggyel vezettek a vasiak. A hajrába érve Moore süllyesztett el egy triplát, Taylor duplájára aztán Moody is távolról felelt – egyenlített a DEAC (72-72). Hiába a sikeres körmendi támadás, Moore megint dobott egy hármast, így már a DEAC vezetett (74-75). Egy támadás erejéig, Thames ugyanis közelről nem hibázott. Előny itt, majd előny ott, Mócsán két sikeres büntetőjével pedig hárommal ment a házigazda. Másodpercekkel a vége előtt viszont Moody három lehetőséget kapott a vonalról, s egyiket sem rontotta el: büntetőkkel egyenlített a kipontozódott Drenovacot közben elveszítő DEAC, 81-81-ről jöhetett a hosszabbítás Ferencz kimaradt tripláját követően.
 
Sikeres támadásra sikeres támadás volt a válasz, három perc után 89-89-re álltak a csapatok, amikor Ireland értékesítette mindkét büntetőjét – Tóth egy gyors támadásból egyenlített. Ismét a körmendi légiós talált be, ezúttal már akcióból, de Tóth követte a sormintát, egyenlített újfent. Mindkét oldal rontott, 93-93-mal ért véget az első hosszabbítás, de a vendégektől már Guyton is kiszállt öt fault után.
 
Mócsánt faultolták, de a labda így is a gyűrűben kötött ki, majd a megítélt büntetőből ismét. Polyák büntetőivel kapaszkodott a DEAC, Somogyi triplájával pedig fordított – 96-98-nál időt kért a Körmend. Thames két büntetője egyenlítést jelentett, a meccs addig toronymagasan legtöbb VAL-ját teljesítő Moody viszont elrontott egy triplát – Ireland közelről büntetett (100-98). Ahogy az első hosszabbításban, úgy ismét Tóth közelije ért egyenlítést, 100-100-ról jöhetett a harmadik ráadás.
 
Taylor faultolta Moore-t, a debreceni játékos mindkét büntetőjét bedobta, a körmendi játékos számára pedig (az ötödik faultja után) véget ért a meccs. Az ötperces etap feléig kellett várni az első körmendi találatra, Thames viszont rögtön egy hármassal jelentkezett (103-102). Két Polyák-büntetővel fordított a DEAC, majd két Mócsán-büntetővel tette ugyanezt a Körmend (105-104). Moody is a vonalról talált be, Ireland viszont a triplavonalon túlról: alig egy perc volt vissza, amikor 108-105-ös vezetésre tett szert a hazai csapat – időt kértek a vendégek. Polyák küzdött, de csak egy büntetőt dobott be. Ferencz nem hibázta el egyik büntetőjét sem a fordulásból, de Moody faulttal együtt értékesített egy támadást, és a büntetőt is helyre tette – mínusz négyről mínusz egyre jött a DEAC. Mócsán viszont rendíthetetlen volt, ismét akcióból talált be, amivel kialakította a 112-109-es végeredményt.
 
A két együttes december elejei, debreceni találkozóján kétszeri hosszabbítás kellett, hogy eldőljön a meccs (az Egis Körmend nyert 87-83-ra), ezt sikerült alig egy hónappal később megtoldani plusz öt perccel.
 
Egis Körmend – DEAC 112-109 három hosszabbítás után (22-20, 17-20, 18-11, 24-30, 12-12, 7-7, 12-9)
 
Bajnokság, 18. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Praksch P., Mészáros B. dr., Goda L. (Páli K. Dr.)
 
Körmend: Thames 25/9, Takács K. 4, Mócsán 17/3, Ferencz 8/6, Taylor 16. Csere: Ireland 25/9, Mosely 9, Durázi 6, Németh Á. 2, Tóth N. -.
 
DEAC: Moody 28/6, Somogyi 11/9, Guyton 2, Drenovac 16/3, Tóth Á. 15. Csere: Moore 17/12, Polyák 12, Hines 4, Molnár M. 4, Molnár D. -.
 
 
 
A héten irányítóját vesztő Sopron KC két elbukott találkozó után érkezett a szintén két elszenvedett vereséget követően javítani igyekvő Kaposvári KK otthonába.
 
Az első negyed első öt percében gyakorlatilag felváltva estek a kosarak, négy és fél perc után 7-6-ot mutatott az eredményjelző, majd Rivers zsákolása után lett három pont közte. Hendlein triplájával kezdte leszakítani ellenfelét a KKK (14-7), amire Borisov még válaszolni tudott, ezt követően azonban „bedeszkázták” a kaposvári gyűrűt: a negyed utolsó három percében csak a hazai együttes szerzett pontot, így 20-9-es előnyre tett szert.
 
Nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a Sopron, 26-11-nél már tizenöttel vezetett a Kaposvár. Sőt, egy sikeres soproni támadásra ismét több kosárral válaszolt a házigazda, amely Rivers triplájával már a húszpontos fórt is elérte alig negyed óra játék után. Percekig tartotta a különbséget a Kaposvár, s amikor úgy tűnt, némileg közelebb kerülhet a Sopron, Curry is dobott egy hármast (41-21). A félidő utolsó két percében viszont csak a vendégek találtak a gyűrűbe, így 41-26-ra „zárkóztak”.
 
Pont nélkül telt el a második félidő első perce, majd Curry tett helyre egy triplát és egy duplát – rögtön visszaállt a húszpontos különbség. Jogéla is távolról talált be, majd Thompson és Borisov következett, hogy Curry egy újabb hármassal törje meg a soproni lendületet (49-32). Nem sikerült: újabb nyolc soproni pont érkezett, amivel ismét látótávolságon belülre kerültek a vendégek. A tíz pont körüli differencia viszont állandósulni látszott: a Kaposvár nem tudott ennél jobban ellépni, de a Sopronnak sem sikerült tovább faragnia hátrányát. A negyed utolsó két percében viszont ismét fokozatot váltott az SKC: 59-50 után Thompson egy triplát, Jogéla pedig egy duplát szerzett egy perc alatt, így 59-55-ről kezdődhetett az utolsó tíz perc.
 
Hendlein rontott triplát, Borisov kettőt bedobott – azonnal fordított a Sopron (59-61). Már a Kaposvárnak kellett támadnia az egyenlítésért, ami kétszer sikerült is, de Borisov újabb trojkája már háromra növelte a vendégek előnyét. Nem sokkal később már Rivers középtávolijával vette vissza a vezetést a Kaposvár, amit soproni időkérés követett. Halász csak egy büntetőt dobott be, Thompson viszont kettest értékesített (69-71). Jogéla lendült bele, néggyel hagyta le a Kaposvárt a Sopron (74-78). Hendlein triplája adta vissza a kaposváriaknak a reményt (78-80), főleg, hogy azt rontott soproni támadás követte. Miliszavljevics is triplát dobott (81-80), mikor kicsivel több mint másfél perc volt vissza, a következő hatvan másodperc viszont csak rontott támadásokat hozott. Krnjajskit faultolták, de ismét csak egy büntetőt dobott be – 82-80-nál maradt még néhány másodperce a Sopronnak. Jogéla viszont nem talált be, 82-80 a vége.
 
Kaposvári KK – Sopron KC 82-80 (20-9, 21-17, 18-29, 23-25)
 
Bajnokság, 18. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Cziffra Cs., Minár L., Fodor A. (Téczely T.)
 
Kaposvár: Curry 20/9, Krnjajski 6, Rivers 23/6, Hendlein 16/6, Jukic -. Csere: Miliszavljevics 9/6, Révész 8, Baki -, Bogdán -.
 
Sopron: Thompson 24/3, Fazekas 4, Takács N. -, Jogéla 15/3, Padgett 11. Csere: Borisov 20/9, Halász 6/3.
 
 
 
A javítás reményében lépett pályára Jászberényben a Pécs, hiszen a legutóbbi fordulóban Körmenden kapott ki a csapat.
 
A három légióssal felálló JKSE egy teljesen más csapat képét festette a találkozó elején, abszolút partiban volt a meccs előtt esélyesebbnek vélt baranyaiakkal (13-13). Két gyors kosárral ellépett a Pécs, amit ha nehezen is, de sikerült őriznie (19-22). Egészen Dragan Alekszics időkéréséig volt tartás a Jászberényben, ám azután nagyot robbantottak a vendégek és meg sem álltak 37 pontig az első negyedben. 24-37.
 
A második etapban is próbáltak kapaszkodni a hazaiak, több-kevesebb sikerrel (35-45). Füzi mellett Williams és Kinney is elkezdte termelni a pontokat, Dragan Alekszics megint kénytelen volt időt kérni (43-49). Innen sem volt megállás, Primorac triplájával teljesen nyílttá vált a mérkőzés a nagyszünetre. 49-53.
 
A fordulás után próbált ritmust váltani a Pécs, amely újra kezdett meglépni, de mindig érkezett egy jól időzített kosár a hazaiaktól, amivel nem hagyták elszakadni az ellenfelüket (59-64). Elkapták a fonalat a vendégek, megint elléptek tízzel, kicsit szétesett a Jászberény. 66-78.
 
Egyre jobban kezdett kidomborodni a két csapat közötti különbség, amelyen az sem segített, hogy mindössze hét embert tudott forgatni Patai Benjamin vezetőedző a hazaiaknál. Funderburk és Lewis is elkezdte szórni a kosarakat, húsz fölé hízott a differencia (77-99). Innen már nem volt visszaút a jászberényieknek, akik nagyot küzdöttek, de nem tudtak meglepetést okozni. 83-108.
 
Jászberényi KSE - PVSK-VEOLIA 83-108 (24-37, 25-16, 17-25, 17-30)
 
Bajnokság, 18. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Földházi T., Lengyel Á., Németh P. (Hartyányi Zs.)
 
JKSE: Kinney 15, Füzi 15, Brbaklics 12/3, Williams 15/3, Primorac 20/6. Cserék: Frank 2, Filipovics 4.
 
PVSK: Ruják 10/6, Lewis 20/12, Funderburk 30/9, Meleg 11/3, Brkics 15. Cserék: Bíró -, Carev 3/3, Dragasevics 6/3, Rátvay 1, Budimir 12/6.
 
 
 
A zalaiak három nappal korábban remekül helytálltak a Tiszaligetben, ám a végjátékban a kiválóan triplázó Szolnok diadalmaskodott, a piros-feketék 14 triplát süllyesztettek el a zalai gyűrűben. A zalaiak szerettek volna visszavágni, ám Duren és Vuko kisebb sérülése nem volt éppen kedvező előjel...
 
A zalai kispadon a szezon során várhatóan utoljára ült egyedül Heinrich Róbert, hiszen a ZTE vezetősége pénteken bejelentette, hogy fél+egy éves szerződést kötött Luca Bechi-vel, s az 50 esztendős olasz vezetőedző akár már a Falco ellen bemutatkozhat a ZTE mestereként.
 
Plézer kezdte a pontgyártást, de Subotic és Pongó is trojkát hintett, így gyorsan fordított az Olaj. A ZTE azonban magára talált, Glenn hasznosan játszott a palánk alatt, majd Duren percei következtek: az irányító előbb triplát dobott, majd nagyon szép betörése után újra a ZTE-nél volt az előny. Amikor pedig Tonko Vuko is hasonló akció után talált be, Gasper Potocnic megelégelte a látottakat, s magához rendelte tanítványait, hiszen láthatóan porszem került a szolnoki gépezetbe. 2 Bonifert büntető után már 8-0-át futott a ZTE. Közel 5 percig volt gólképtelen az Olaj, a hazaiak pedig Duren hármasával, majd ziccerével tízpontos előnnyel zárták az első negyedet.
 
Igencsak hangos volt a vendégek szlovén vezetőedzője a kisszünet alatt, nem meglepő módon: 40-19-re állt ekkor a két csapat VAL-mutatója, s nem a piros-feketék javára. Egy perc alatt 4 faultot kaptunk – jegyezte meg félhangosan Heinrich Róbert a játékvezetők felé; Subotic pedig beindította a rakétákat: előbb hármast dobott, majd labdát lopott. Öt pontot gyorsan ledolgozott az Olaj, ám Szabó Zsolt hármasa után ismét 8 volt közte. Felpörgött a Szolnok, néhány jó védekezés elég volt, hogy ritmusosabb támadásokat vezessenek, s ismét a távoli dobásokkal jöttek közelebb, ezúttal a magyar mag révén: előbb Rudner, majd Pongó talált be kintről, 36-nál utolérték a ZTE-t. Heinrich Róbert kényszerült időt kérni, de rá jellemző módon nem pánikolt, hanem sztoikus nyugalommal magyarázott. Szavai meghallgatásra találtak: Vuko hármasa után Glenn szerzett támadólepattanót, majd szépen fel is tette a labdát. A hazaiak híveit azonban megijeszthette, hogy a szolnoki találkozón remekül játszó Tyreek Duren ismét érezte sérülését, s masszírozta fájó combját. Cakarun és Subotic révén már csak egy pont hátrányban volt az Olaj, amikor Vuko a félpályáról eldobta az utolsó pillanatban a labdát – ami gyönyörű ívben szállt a kosárba a dudaszó pillanatában... Óriási buzzer volt, 47-43-al fordultak a csapatok a 2. félidőre.
 
Duren visszatérhetett a pályára, s ha már ott volt, egy 2+1-es akcióval indított. Tripladobó verseny kezdődött: Subotic, Bonifert, Donaldson volt a sorrend, a különbség pedig 11-re nőtt, amit ismét Potocnik mester elégelt meg. Ismét felemelte a hangját, hiszen a ZTE kiválóan dobott kintről, 15 kísérletből 8 bement a kék-fehéreknek az első 24 perc során. Ismét Bojan Subotic lépett elő, dudaszavas tempója után Pongó hármasával lopta a különbséget a Szolnok. Simon Kristóf is pályára került, egy szép betöréssel mutatkozott be, a túloldalon pedig Pongótól is láthattunk egy hasonló akciót. Tartotta a hétpontos előnyt a ZTE, de izgalmas záró negyedre volt kilátás.
 
69-62-ről folytatódott a játék, kétszer is jól védekezett a ZTE egymás után, Szabó Zsolt csapatkapitányhoz méltóan állta a sarat. Glenn szépen játszotta be magát üresbe, ziccerével már 12 pontra nőtt a zalai fór, ismét időt kértek a vendégek. Ez a fejmosás pedig ezúttal hatott: Ismét Subotic volt a vezér, tarthatatlan volt a vendégek légiósa, mindenhol ott volt a pályán: előbb hármast dobott, majd labdát szerzett és ziccert dobott. A négyfaultos Badzim trojkája után egy 3+1-es akciót is összehozott, ezzel pedig hosszú idő után újra egál volt az eredmény. Sőt, Kovács Péter labdalopása után új meccs kezdődött, az Olaj ugyanis átvette a vezetést. Vérszemet kapott a Szolnok, ám mielőtt nagyon beleélték volna magukat kétpontos vezetésükbe, elkapta a fonalat Szabó Zsolt és kétszer is betalált a 6,75-ösön túlról. Mindenki talpon volt a zalai kispadon, egy perccel a vége előtt kettővel ment a ZTE. Nagyon izgalmasan alakult az utolsó perc. Cakarun csak egy büntetőt dobott be, Delas azonban mindkettőt. A hazaiak hagyták ziccerezni Badzimot, a bedobás után Donaldsont faultolták a vendégek, ám ő higgadtan értékesítette mindkét dobását. 7,5 másodperce maradt a Szolnoknak, hogy triplával hosszabbításra mentse a meccset, ám remekül védekezett a ZTE: a piros-feketék dobásig sem jutottak. Sportszerű, izgalmas meccsen megérdemelten nyert Heinrich Róbert csapata, mely közel 35 percig vezetett a találkozón. A Vuko-Duren-Glenn tengely ismét jól teljesített, Szabó Zsoltnak pedig helyén volt a szíve, amikor kellett. A túloldalon hiába játszott extrát Bojan Subotic (30/18, 42-es VAL) és Pongó Máté (15/9, 22-es VAL), az Olaj – először a szezonban - 89 pontot kapott. A Szolnok gyengén védekezett, a kék-fehérek pedig jobban koncentráltak a döntő pillanatokban és jobban is akarták a sikert, így a szerdai szoros meccs után ezúttal legyőzték a listavezetőt.
 
Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olajbányász 89-86 (26-16, 21-27, 22-19, 20-24)
 
Bajnokság, 18. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Győrffy P., A., Farkas G., Nyilas I.
 
ZTE: Duren 17/6, Delas 7/3, Plézer 4/3, Vuko 18/6, Glenn 10. Cserék: Donaldson 9/3, Simon 4, Bonifert 7/3, Völgyi -, Szabó 13/9.
 
Szolnok: Pongó 15/9, Badzim 15/12, Rudner 3/3, Subotic 30/12, Cakarun 9. Cserék: Warner 6, Kovács 4, Pallai -, Juhos 4, Zsíros -.
 
 
 
Ígéretesnek tűnő találkozón mérkőzött meg egymással az Alba és az OSE csapata a 18. fordulóban. Egyszer már találkozott egymással a két együttes a szezon során, akkor az Oroszlány hazai pályán egy végletekig kiélezett mérkőzésen gyűrte le a Fehérvárt.
 
Omenaka és Davis kosaraival már az elején elléptek öttel a hazaiak, de két jó triplával feljött egyre az OSE (9-8). A védekezéssel meggyűlt a baja a vendégeknek, több könnyebb kosár is érkezett a fehérváriaktól, akik magabiztosan jártak az Oroszlány előtt, de hátra azért nem dőlhettek (17-11). A negyed végén ritmusos, jó támadásokkal lopták a távolságot a piros-feketék, viszont az mindkét együttes játékáról sokat elárul, hogy azt Alba tizenegyből tíz kétpontost értékesített az első tíz percben. A felvonás krónikájához hozzátartozik, hogy Hayes két perc után kivált a játékból és már nem tudott visszatértni a vendégeknél. 28-24.
 
A második játékrész rajtját is a Fehérvár kapta el jobban, mínusz tíznél volt kénytelen időt kérni Sebastjan Krasovec (36-26). Egyre csak nőtt a különbség, szépen járt a labda a hazaiaknál (13 gólpassz), akik ha bejuttatták a festékbe a labdát, akkor szinte nem tudtak hibázni, amit jól jelez az ekkor 94%-os hatékonyság a kétpontosokból (48-32). Egyre csak nyílt az olló, a nagyszünetre már majdnem harminc lett közte. 61-32.
 
A fordulás után egy kicsit kiegyenlítettebb volt a játék képe, de ez csak arra volt elég, hogy állandósuljon a nagyarányú különbség (70-43). Nagy változás nem történt, ha esetleg közelebb férkőzött volna az OSE, akkor dobott két gyors kosarat az Alba. 78-52.
 
A záró etapban feljött húsz alá az Oroszlány, Forray Gábor kénytelen volt időt kérni (81-63). Ezután sikerült ritmust váltaniuk a fehérváriaknak, akik továbbra is remek hatékonysággal használták ki a kétpontosaikat (88-65). Bár próbálkoztak becsülettel a vendégek, innen már nem tudtak visszajönni, magabiztosan, végig vezetve győzött az Alba Fehérvár. 97-72.
 
Alba Fehérvár - OSE Lions 97-72 (28-24, 33-8, 17-20, 19-20)
 
Bajnokság, 18. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Benczur T., Török R., Boros T.
 
Alba: Turner 13/3, Curry 13/3, Vojvoda 12/6, Davis 20/3, Omenaka 11. Cserék: Takács Ma. 2, Takács Mi. 2, Lukács 4, Kass -, Markovics 4, Ahmad 13, Csorvási 3.
 
OSE: Anderson 11/6, Abell 13/3, Kucsora -, Morgan 10/3, Hayes -. Cserék: Illés 12/6, Bíró 6/6, Mucza -, Bailey 14, Anda 6.
 
 
 
A találkozót a hazaiak jól kezdték, pár könnyű ziccer és Kucsera hármasa után kisebb előnyre tettek szert, de Shepard triplájával ledolgozták a hátrányukat és újra felzárkóztak a vendégek. (9-6) A két együttes fej-fej mellett haladt, majd Horti kosaraival öt pontos fölényre tett szert a KTE, ekkor időt kért a Paks. (16-11) A következő pár percben az ASE kiegyenlített, majd a mérkőzésen először átvették a vezetést, ekkor Braniszlav Dzunics időkéréshez folyamodott. (16-19) A vendégek növelték előnyüket Eilingsfeld kosarainak köszönhetően, de Wittmann kosaraival két pontra zárkóztak a kecskemétiek a negyed végére. 21-23
 
A második etap első percében kiegyenlített, majd át is vette a vezetést a hazai gárda, köszönhetően a 8-0-ás futásuknak. (29-23) A kosárcsendet a paksiaknál Shepard törte meg. A vendégegyüttes megint felzárkózott, kiegyenlített Kovács és Kis kosaraival, de Wittmann ziccerével és Djeraszimovics triplájával megint átvette a vezetést hat ponttal a hazai gárda, ekkor időt kért a vendégcsapat. (35-29) Az utolsó másodpercekben szerzett még kosarat Thomas, így hat pontos hazai vezetéssel mentek szünetre a csapatok. 39-33
 
A szünet után a mérkőzés Eilingsfeld kosarával folytatódott, majd Djeraszimovics talált be kétszer is. Kis idő múlva Kovács kosarainak köszönhetően négy pontra zárkózott az ASE. (46-42) Dramicsanin triplájával megint előnyre tett szert a hazai csapat, de Eilingsfeld és Jackson kosarai miatt megint két ponton belül volt a Paks együttese. (50-48) Pár percig nem született jelentős kosár, majd egy perccel a negyed vége előtt Thomas betalált a hármasról; Karahodzsics pedig egy bravúrosat zsákolt az utolsó másodpercekben, így nyolc ponttal vezetett a harmadik negyed végén a hazai csapat. 57-49
 
Az utolsó tíz percet Kovács jól kezdte, így megint öt pontra zárkóztak fel a vendégek, majd Dramicsanin kosara után a paksiak időt kértek. (60-53) Előbb Baker, majd Djeraszimovics talált be a hármasról, majd Kucsera triplája után megint magához hívta játékosait Braniszlav Dzunics. (68-56) Baker egy kiharcolt fault után sikeresen érvényesítette mindkét büntetőjét. Baker továbbra is gyűjtötte a kosarakat, most egy triplával gyarapította a paksiak pontjait. (70-64) A vendégek az utolsó másodpercekig küzdöttek és meg is lepték a hazaiakat, mivel 40 másodperccel a negyed vége előtt még tíz pont volt a különbség a két csapat között. Egy pár másodperces zárlat történt a hazaiaknál és amikor öt pontra zárkóztak a vendégek, akkor Váradi Kornél időt kért. A következő pár támadásban Shepard vállalta magára a főszerepet és még az utolsó másodpercben is elengedett egy triplát, ami be is talált, bár így is három pont volt a két csapat között. A mérkőzést a Kecskemét csapata nyerte meg. 75-72
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Atomerőmű SE 75-72 (21-23, 18-10, 18-16, 18-23)
 
Bajnokság, 18. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp P., Tóth C., Pozsonyi L.
 
KTE: Wittmann 10/3, Thomas 15/6, Djeraszimovics 13/6, Kucsera 13/9, Karahodzsics 10, Csere: Horti 6, Dramicsanin 7/3, Jaramaz 1, Lewis -.
 
ASE: Baker 11/6, Kovács 14/3, Valerio-Bodon 3, Shepard 12/6, Eilingsfeld 15, Csere: Jackson 12/3, Velkey -, Gulyás 3/3, Kis 2.
 
 
 
Bár a 18. forduló több, végletekig kiélezett mérkőzést is hozott, a Falco szegedi vendégjátéka is kimondottan ígéretesnek tűnt, hiszen a hazaiak a mérkőzés előtt a negyedik helyet foglalták el a tabellán. A sárga-feketék pedig abban a reményben léptek pályára, hogy egy esetleges győzelemmel újra az első pozícióba lépnek. A két gárda már összecsapott egyszer, akkor hosszabbításban nyert a Szombathely hazai pályán.
 
Váradi egy szép betörés után szerezte meg a találkozó első pontjait, amire Bruinsma pakolt rá még egy büntetőt, két villámgyors kosárral fordított a Szeged. Felváltva találtak a gyűrűbe a felek, minimális előnyre tett szert a Falco (12-15). Remek iramban zajlott az első negyed, 16-20-nál kért időt Szrecsko Szekulovics, aki a védekezéssel volt elégedetlen. Kezdtek meglépni a vendégek, de Dzeletovics öt pontot szerzett zsinórban, ezzel pedig visszahozta az övéit (21-23). Az utolsó percekben többet hibáztak a csapatok, semmi sem dőlt el. 24-26.
 
Egy Brown triplával már a Szedeák járt előrébbráadásul Kerpel-Fronius Gáspár is hozzátett még kettőt (29-26). Gasper Okorn időkérése után sikerült megállítania a hazai futást a Falcónak és vissza is vette a vezetést a csapat, továbbra is kiélezett volt a meccs (33-36). Innen indított egy 9-1-es rohamot a Szeged, amely így öt pont előnnyel mehetett a nagyszünetre. 42-37.
 
A fordulás után Dzeletovics 2+1-es akciójával már nyolc volt közte, de Benke gyorsan válaszolt. Fokozatosan lopta a távolságot a Szombathely, három perc játék után már időt is kért (45-44). Nem lassítottak a vendégek, Benke vezérletével újra ők vezettek. Borwn hármasa után úgy tűnt, hogy sikerült rendezni a sorokat a Szegednél, de két eladott labda után megléptek a vasiak a záró felvonás előtt. 54-62.
 
Perl betörésével hamar meglett a közte tíz, viszont Govens egy gyors hármassal reagált. Őrizte a megbízható előnyét Gasper Okorn alakulata, kezdett eldőlni a mérkőzés a negyedik negyed derekára, de azért hátra még nem dőlhettek a sárga-feketék (64-74). Kezdtek elfogyni a hazaiak, elegyénieskedték a támadásaikat, így pedig már nem tudtak érdemben visszajönni a meccsbe. Mindez azt jelentette, hogy idegenben is legyőzte a Szegedet a Falco, amely így visszavette a vezető helyét a tabellán. 71-83.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71-83 (24-26, 18-11, 12-25, 17-21)
 
Bajnokság, 18. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Frányó P., Nagy V.
 
Szeged: Kerpel-Fronius G. 4, Govens 17/3, Brown 16/6, Dzeletovics 18/3, Dickey 13. Cserék: Keller -, Kerpel-Fronius B. -, Mayer 3/3, Olasz -.
 
Falco: Váradi 18/6, Doktor 2, Benke 12/3, Bruinsma 9/6, Searcy 17. Cserék: Perl 15/3, Dancsecs 3/3, Barac 3, Lake 4.

Vármegyei szövetségek