Tippmix Női NB I: Hosszabbítás után verte a Vasas a Csatát
10
Jan
2021
Tippmix Női NB I: Hosszabbítás után verte a Vasas a Csatát
2021. január 10.  |  10:16
Az ELTE BEAC Újbuda a 20. forduló nyitó mérkőzésén 87-71-re legyőzte a PINKK-Pécsi 424 együttesét.
 
Igazi alsóházi rangadóra készültek a csapatok. Két olyan együttes találkozott, mely eddig két sikert szerzett idén. A felek decemberi találkozója ráadásul hosszabbításban dőlt el a BEAC javára. A sérülésből visszatérő Dragan Zubac és Demeter Nóra tripláival az első percekben a PINKK került lépéselőnybe. A játékrész közepén 13-6-nál már Balogh Judit kért időt. A BEAC rendezte a sorokat és 13-12-re villámgyorsan felzárkózott. A folytatásban nem alakult ki nagy különbség. 10 perc után 18-16-ra ment a baranyai gárda.
 
A második negyed elején a BEAC ragadta magához a kezdeményezést. Négy és fél perc alatt 10-4-es sorozattal 28-23-ra fordítottak a hazaiak. Az ekkor megszerzett előnyt azonban még nem tudták megtartani. 31-31-nél egyenlített a PINKK. A félidőig egyik fél sem szakadt el 4 pontnál jobban. A szünetben 39-39 állt az eredményjelzőn. A BEAC-nál Iesha Small 12, míg a PINKK-nél Dragana Zubac 10 ponttal volt a legeredményesebb.
 
A harmadik negyedben 46-45-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az ekkor már második tripláját szerző Koch Dóra révén kezdte növelni előnyét a BEAC. A vendégek 55-47-nél kértek időt, de a játékrész hajrájában a 13 egységet is elérte differencia. Az utolsó 10 percnek 65-54-ről vágtak neki a felek. A BEAC a harmadik negyedet 26-15-re nyerte és a kiemelkedő dobóteljesítményét jól mutatja, hogy a 14 mezőnykísérletéből 10-et értékesített a házigazda ebben a szakaszban.
 
A negyedik negyedben 69-57-nél még volt labdája a PINKK-nek, hogy 10 pontra felzárkózzon. Ezzel nem élt, innen a BEAC egy 8-2-es futással eldöntötte a győztes kilét. Kevesebb, mint 5 perc volt hátra, amikor 82-61-nél már a 20 egységet is átlépte a differencia. A hajrában a korábban kevesebb lehetőséget kapók is pályára léptek. A BEAC-nál játékra jelentkezhetett hosszú kihagyás után Szabó Dóra, így a hazaiak a kulcsfontosságú 87-71-es sikert mellett a csapatkapitányuk visszatérését is ünnepelhették.
 
ELTE BEAC Újbuda - PINKK-Pécsi 424 87-71 (16-18, 23-21, 26-15, 22-17)
 
Bajnokság, 20. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Györfy R., Hervay T., Drenyovszki D. (Schäffer B.)
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank 3/3, Smith 26/6, Mérész 10, Small 21/3, Boros J. 8. Csere: Laufer, Dusanic 10/6, Koch 9/9, Zsámár, Juhász, Orosz, Szabó
 
PINKK-Pécsi 424: Vorpahl 8, Pucz 4, Zubac 14/3, Demeter 14/6, Sarauskaite 22. Csere: Tenyér 1, Jáhni 4, Zsilinszky, Szücs L., Kovács K. 2, Horváth Zs. 2.
 
 
 
A bajnokság 20. fordulójában a Sopron Basket 104-48-ra legyőzte a ZTE NKK együttesét.
 
Megan Walker és Varga Alíz találtai vezették fel a találkozót. Igyekezett gyorsan magához ragadni a kezdeményezést a Sopron Basket. Hat perc telt el, amikor 12-3-ra léptek el a hazaiak. A folytatásban ezen 10 egység környékén állt be a különbség. Jó helyzetfelismerésekkel tartotta a lépést a ZTE. Az első negyedet Varga Alíz triplája zárta, amivel 21-9-es előnyre tett szert a listavezető.
 
A második etap elején is Varga Alíz volt a főszereplő, a negyedet ugyanis a 2+1-es megoldása indította. A ZTE azonban a folytatásban többször felzárkózott 10 egység környékére. Végül 30-19 után egy 9-0-s futással lépett el a házigazda 39-19-re, amivel kialakította az első félidő legnagyobb különbségét. A hajrában Mányoky Judit két triplát értékesített, így a továbbra is bátran játszó ZTE a nagyszünethez érkezve 41-28-ra felzárkózott.
 
Soproni oldalon Varga Alíz 10, míg zalaegerszegi részről Mányoky Judit 11 pontnál tartott 20 perc játékot követően. A döntő futást a harmadik etapban vitte be a Sopron. Tina Krajisnik duplájára még Deanna Tuchscherer válaszolt, de 43-30 után három perc alatt 20 egység fölé növelte a differenciát a Sopron. Egy 16-0-s sorozatot is feljegyezhettünk ebben a szakaszban, melyet végül 37-11-re nyertek Gáspár Dávid tanítványai.
 
Az utolsó 10 percnek 78-39-ről vágtak neki a felek. Itt közel két percig egyik gárda sem talált be, majd Tina Krajisnik duplájával a 40 pontot is átlépte a különbség. Időkérés után ebben a periódusban új lendületet vett a Sopron. Az utolsó öt percben Megan Walker és Czukor Dalma is betalált távolról. A 100 pontos határt végül Megan Walker duplájával lépte át a listavezető, mely végül 42 mezőnykosarat értékesítve aratott 104-48-as sikert.
 
Sopron Basket - ZTE NKK 104-48 (21-9, 20-19, 37-11, 26-9)
 
Bajnokság, 20. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Balogh Gy., Makrai M., Nepp L. (Nagy J.)
 
Sopron Basket: January 5/3, Czukor 17/6, Walker 18/6, Varga A. 16/3, Krajisnik 19. Csere: Fegyverneky 6/3, Brooks 10, Varga S. 2, Varga K. 9, Pfeiffer 2.
 
ZTE NKK: Dzombeta 16/3, Szabó P. 8, Mányoky J. 11/9, 1, Dömötör, Tuchscherer 5. Csere: Kulcsár 3/3, Úr, Horváth F. 5.
 
 
 
A bajnokság 20. fordulójában az UNI Győr MÉLY-ÚT 69-54-es győzelmet aratott a PEAC-Pécs otthonában.
 
Brianna Kiesel ponterős játéka vezette fel a találkozót. A győriek irányítója három és fél perc alatt egymaga 7 pontot szerzett, erre építve Iványi Dalma tanítványai 9-4-es előnyt alakítottak ezen időszak alatt. A PEAC gyorsan rendezte a sorokat, így 11-11-nél utolérte a vendégeket. A vezetést azonban nem tudták átvenni a hazaiak. Ismét megvillant Brianna Kiesel, majd betalált távolról Keita Aya, a differencia a hajrára 5-6 pontra nőtt a felek között. 10 perc után 22-17-re ment a Győr.
 
A második negyedet Kiesel triplája indította, majd amikor Dombai Réka is eredményesnek bizonyult távolról, már 30-21 állt az eredményjelzőn. A PEAC nagyot küzdve mindent megtett, hogy megfogja a meccset és 32-23 után egy 8-0-s futással 32-31-re felzárkózott. Ahogy azonban az első negyedben, úgy a másodikban sem tudott fordítani. A félidőben 38-33-ra vezetett a Győr, melynek keretében Brianna Kiesel már 22 pontnál tartott ekkor. A pécsieknél a 11 egységig jutó Kiss Virág volt a legeredményesebb.
 
A harmadik negyed elején kétszer is felzárkózott három pontra a PEAC. Végül 40-37 után egy 12-0-s futással léptek el 52-37-re Dubei Debóráék. Ez a futás meghatározta a játék további képét. A különbség 13-15 egység között állandósult a felek között. A záró szakasznak 55-40-ről futottak neki. Dubei Debóra hárompontosa indította ezt a negyedet, melyre Kaposi Pálma válaszolt távolról. Játékban egy teljesen kiegyenlített etap alakult ki, ahol 63-54-nél még 10 pont alá faragták a hátrányukat a hazaiak. Az utolsó két percben viszont már csak győri pontok születtek, Varga Zsófia és Beatrice Mompremier találatai hozták el 69-54-es végeredményt.
 
PEAC-Pécs - UNI Győr MÉLY-ÚT 54-69 (17-22, 16-16, 7-17, 14-14)
 
Bajnokság, 20. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Csabai-Kaskötő B., Kovács N., Sörlei A. (Faidt M.)
 
PEAC-Pécs: Szücs R. 4, Strautmane 9/3, Wentzel 6, Andusic 3, Kiss V. 15. Csere: Kaposi 8/3, Sarok 4, Sánta 4, Habling 1.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Kiesel 22/6, Dombai 6, Dubei 12/6, Török Á. 5, Mompremier 14. Csere: Weninger 2, Kéita 3/3, Barnai 3, Lass, Varga Zs. 2.
 
 
 
A bajnokság 20. fordulójában a Vasas Akadémia hosszabbítást követően 88-83-ra múlta felül a Ludovika-FCSM Csatát.
 
Az első percekben váltott vezetéssel a haladtak a csapatok. A Csata 8-8 után került kisebb előnybe. Amikor Horváth Bernadett triplája célt ért, 17-12-re elléptek Tursics Krisztián tanítványai. Nem sokkal később Mányoky Réka is eredményesnek bizonyult távolról, így a hárompontosa az első etap végén 22-15-ös vezetést hozott a Csatának. A második szakasz elején szintén a Csata fölénye érvényesült, megvillant Batabe Zempare is. A különbség 28-17-nél először lépte át a 10 pontot. A Vasas a félidőig 18 egységig jutó Brianna Fraser vezetésével kezdte meg a felzárkózást. Az amerikai légiós egymaga 9 pontot szerzett sorozatban, amivel 30-26-ra visszahozta csapatát.
 
Hullámzó játékot követhettünk, ahol újra ellépett 6-8 ponttal a Csata. A félidő utolsó fél percében 39-35 után Horváth Bernadett és Angyal Barbara pontjai módosították 43-35-re az állást. A harmadik negyed első percét Papp Dia és Horváth Bernadett kosárváltása jellemezte. A Csata 4-7 pont között őrizte előnyét. Mányoky Réka hármasa után még 50-43 állt az eredményjelzőn. Innen azonban a hazaiak egy 9-3-as sorozattal 53-52-re felzárkóztak. A vezetést azonban nem tudták átvenni. Mányoky ismét betalált távolról, így minimális előnyüket tartották a vendégek. A negyedik szakasznak 58-57-ről vágtak neki a felek. Brianna Fraser büntetőivel a játékrész elején fordított a Vasas. Rendkívül kiélezett mérkőzést követhettünk, ahol 2-3 pontnál nagyobb különbség nem alakult ki.
 
Három és fél perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor a Vasas előtt 69-64-nél felcsillant az esély a nagyobb differenciára. Ezzel a hazaiak nem éltek. A Csata nem csak felzárkózott a folytatásban, de 73-71-nél a vezetést is átvette Horváth Bernadett hármasa után. Másfél perc volt hátra és óriási adok-kapok alakult ki. Ebben előbb Papp Dia révén egyenlített a Vasas, majd Batabe Zempare újra előnyhöz jutatta a Csatát. Végül azonban Madár Eszter találata kikényszerítette a hosszabbítást. A 75-75-ről induló ráadásban rögtön az első támadásból előnybe került a Vasas Papp triplájával. A Csata még kétszer felzárkózott egy pontra, de végig a hazaiak jártak előrébb. Az utolsó fél percben négy büntetőt is értékesített a Vasas, mely végül 88-83-as sikert aratott.
 
Vasas Akadémia - Ludovika-FCSM Csata 88-83 (15-22, 20-21, 22-15, 18-17, 13-8)
 
Bajnokság, 20. forduló
Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum
Söjtöry T., Major Á., Horváth Cs. (Fekete L.)
 
Vasas Akadémia: Papp 23/9, Tóth 6, Bach 7/3, Fraser 34, Madár E. 4. Csere: Budácsik 5/3, Smailbegovic 7/6, Szerencsés 2, Madár K. 6.
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 19/9, Böröndy V. 14/3, Mányoky R. 23/12, Hegedűs, Zempare 21. Csere: Angyal B. 4, Gyöngyösi 2, Toman.
 
 
 
A bajnokság 20. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd 65-57-re múlta felül a VBW CEKK Ceglédet.
 
Erica McCall és Cyesha Goree villanásaival két perc alatt 6-0-s előnyre tett szert a Szekszárd. A Cegléd első találatát Révész Luca szerezte. Amikor nem sokkal később a fiatal játékos triplája is célt ért, 10-9-re felzárkózott a CEKK. Hullámzó játék és óriási küzdelem jellemezte a meccset. Előbb újra elszakadt 16-11-re a Szekszárd, majd 17-16-nál átvette a vezetést a Cegléd. Az első szakaszt Szabó Fanni duplája zárta, amivel 18-17-re ment a KSC.
 
A játék képe a második negyedben sem változott. Ebben a 10 percben 4-5 pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. Szirony Dorina hármasa után 23-19-re ment a CEKK, majd innen 24-23-ra fordított a Szekszárd. A félidő hajrájában 31-26-ra ugyan ellépett Zeljko Djokic együttese, a nagyszünethez érkezve azonban ismét magukhoz ragadták az irányítást a ceglédiek. A zárszó Révész Lucáé volt, akinek triplájával 35-34-re mentek Kostas Keramidas tanítványai.
 
A harmadik negyed elején is lendületben maradt a Cegléd. Amikor Katerina Sotiriou triplája célt ért, 41-36-ra módosult az állás. Ez a második szakasz végjátékát is figyelembe véve egy 11-2-es futást jelentett. Ebben a szakaszban a Cegléd fölénye rajzolódott ki. A legnagyobb különbséget a hazaiak javára Tinara Moore büntetőit követően 47-40-nél jegyezhettük fel. Innen a harmadik negyed végjátékában 49-48-ra visszajött a Szekszárd. Ezen 8-2-es futás alkalmával Bálint Réka és Zala Friskovec is betalált távolról.
 
A záró szakasz elején Sara Krnjic duplájával 50-49-re fordított a KSC. Az utolsó 10 percben innentől végig a vendégek jártak előrébb. Zala Friskovec a második tripláját értékesítette, amivel 57-51-re alakult az eredmény. Kiélezett, feszült küzdelmet hozott a végjáték. Az utolsó másfél percbe érkezve 58-54 után Theodoreán Alexandra hármasával 61-54-re elszakadt a Szekszárd. Bozóki Bettina három sikeres büntetőjét követően még négy pontra olvadt a differencia, de ennél közelebb nem került a Cegléd. A végeredményt Sara Krnjic és Erica McCall pontjai alakították ki.
 
VBW CEKK Cegléd - Atomerőmű KSC Szekszárd 57-65 (17-18, 18-16, 14-14, 8-17)
 
Bajnokság, 20. forduló
Monor, Városi Sportcsarnok
Tőzsér D., Szilágyi B., Vida J. (Balogh L.)
 
VBW CEKK Cegléd: Sotiriou 5/3, Révész L. 9/6, Ortiz 13/3, McBryde, Bozóki 14. Csere: Kobolák, Ruják 1, Gorjanácz 4, Moore 8, Filipowicz.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. 6, Miklós 2, Skoric 4, McCall 9, Goree 14. Csere: Theodoreán 3/3, Bálint 5/3, Szabó F. 6/3, Krnjic 8, Friskovec 8/3, Krnjic 8.

Vármegyei szövetségek