Tippmix Női NB I: A Győr szoros végjátékban verte a Ceglédet
23
Dec
2020
Tippmix Női NB I: A Győr szoros végjátékban verte a Ceglédet
2020. december 23.  |  21:57
A bajnokság 17. fordulójában az UNI Győr MÉLY-ÚT 71-66-ra legyőzte a VBW CEKK Cegléd csapatát.
 
A két gárda múlt héten szerdán találkozott legutóbb. Akkor a Győr hazai pályán 93-60-as győzelmet aratott. Ezúttal Monoron mérték össze az erejüket a felek. A két csapat 8-8-ig váltott vezetéssel haladt. Ezt követően Keita Aya és Kadri Ann-Lass találataival a Győr került kisebb előnybe. Az első negyed hajrája pontgazdag játékot hozott, betalált távolról Lass és a hazaiak részéről Gorjanácz Ágnes. Végül 15-14 után Brianna Kiesel öt pontjával 20-14-re szakadt el a Győr. A második etap elején Dominique McBryde és Tinara Moore duplájával zárkózott a Cegléd, a vezetést azonban nem tudta átvenni a házigazda.
 
A félidőig 17 egységig jutó Kiesel vezérletével a győriek újra növelték az előnyüket. A legnagyobb differencia kilenc pont volt a felek között. A félidőt Bozóki Bettina találata zárta, amivel viszont 39-33-ra felzárkózott a Cegléd. A harmadik negyed elején is folytatódott a ceglédiek jó sorozata. Mariona Ortiz két találatával 39-37-re módosult az állás. A győriek kosárcsendjét Beatrice Mompremier törte meg. Erre ismét Ortiz válaszolt, de 41-39 után Iványi Dalma együttese tudott új lendületet venni. Egy 9-0-s futással 50-49-re léptek el a győriek.
 
A legnagyobb különbség ebben a szakaszban 13 pont volt a felek között. Ebből a jelentős előnyből 8 pontot a záró szakasz elejére is megőrzött a Győr. Katerina Sotiriou egy büntetővel és egy duplával faragott csapata hátrányából. A Cegléd egészen 58-55-ig felkapaszkodott a folytatásban, de ezt követően Dubei Debóra, Weninger Virág és Beatrice Mompremier 65-55-nél újra 10 pontra növelte a győri előnyt. Ekkor még több, mint öt perc volt hátra a mérkőzésből. Sotiriou és McBryde is betalált távolról, így a CEKK 67-65-re felzárkózott. Az utolsó két perc rendkívül töredezett játékot hozott. A Cegléd mezőnykosarat már nem szerzett, győri oldalon viszont betalált Kiesel és Varga Zsófia, így kialakítva a 71-66-os végeredményt.
 
VBW CEKK Cegléd – UNI Győr MÉLY-ÚT 66-71 (14-20, 19-19, 14-16, 19-16)
 
Bajnokság, 17. forduló
Monor, Városi Sportcsarnok
Földházi T., Csabai-Kaskötő B., Horváth Cs. (Balogh L.)
 
VBW CEKK Cegléd: Sotiriou 13/6, Szirony 3/3, Ortiz 13, McBryde 8/6, Bozóki 13/3. Csere: Moore 7, Gorjanácz 6/6, Ruják, Kobolák 3, Révész L.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Kiesel 26/3, Dombai 5/3, Dubei 7/3, Török Á. 4, Mompremier 13. Csere: Weninger 3/3, Kéita 2, Lass 7/3, Barnai, Varga Zs. 4.
 
 
 
A bajnokság 17. fordulójában a Ludovika-FCSM Csata 88-80-ra múlta felül az ELTE BEAC Újbudát.
 
A két gárda őszi mérkőzése a Ludovika Arénában nagy különbséget hozott, a Csata 106-66-os győzelmet aratott. Az előzmények ezúttal jóval szorosabb találkozót vetítettek előre és ez be is igazolódott. Az első negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Horváth Bernadett triplája után 14-12-re a Csata vezetett. Janae Smith és Czank Tímea hárompontosaival azonban 18-14-re fordított a BEAC. Mindkét csapat bátran vállalkozott távolról és jó százalékkal értékesítették a lehetőségeiket az első negyedben, amikor összesen hat triplát láthattunk. Végül 10 perc után 23-17-es előnyben volt a BEAC.
 
A második negyed elején a hét pontot is elérte a differencia. Hazai oldalról Zsámár Lili betalált távolról, de 26-19 után 26-26-nál egyenlített a Csata. A folytatás a félidőig kiegyenlített játékot hozott. Az első 20 percben 16 pontot szerző Batabe Zempare és a 11 egységig jutó Horváth Bernadett vezetésével fokozatosan már a Csata fölénye rajzolódott ki. A szünetben 46-40-es előnyben voltak Tursics Krisztián tanítványai. A harmadik negyed elején 49-46-ra felzárkózott a BEAC, de ezt követően egy 9-2-es futással 58-46-ra újra ellépett a Csata.
 
Hullámzó találkozó kerekedett, ahol tartósan egyik fél sem tudta magához ragadni az irányítást. A harmadik negyedben a BEAC is produkált egy 13-2-es sorozatot, amivel 60-59-re megközelítette riválisát. A záró szakasznak a Csata 65-64-es vezetéséről futottak neki a csapatok. Az elmúlt két találkozóján – Pécsett és Monoron – a negyedik negyedben csúszott ki a győzelem esélye a Csata kezéből. Ezúttal viszont ekkor biztosította be a sikert. 67-67 után ugyanis 14-2-es futással 81-69-re léptek el Horváth Bernadették. Az irányító végül 29 pontot elérve vezette győzelemre csapatát. A higgadtságára a végjátékban is szükség volt. A BEAC 83-76-ra még felzárkózott. Erre azonban Horváth egy triplával válaszolt, ami hetedik sikeres távoli dobása volt. Visszaállt a 10 pontos különbség a felek között és az utolsó két percben már nem volt kérdés a Csata sikere.
 
ELTE BEAC Újbuda - Ludovika-FCSM Csata 80-88 (23-17, 17-29, 24-19, 16-23)
 
Bajnokság, 17. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Tőzsér D., Györfy R., Dr. Oláh M. (Bognár T.)
 
ELTE BEAC Újbuda: Czank 16/6, Smith 20/6, Mérész 10, Small 14/3, Boros J. 9/3. Csere: Laufer, Dusanic 2, Koch 2, Zsámár 5/3, Juhász 2.
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 29/21, Böröndy V. 8, Mányoky R. 11/3, Hegedűs 10, Zempare 25. Csere: Angyal B. 5, Gyöngyösi.
 
 
 
 
Fotó - gyorikosar.hu

Vármegyei szövetségek