Tippmix Férfi NB I: Hosszabbítás után győzte le a Szolnok az Albát
20
Dec
2020
Tippmix Férfi NB I: Hosszabbítás után győzte le a Szolnok az Albát
2020. december 20.  |  09:05
Szombaton délután két olyan csapat találkozott Zalaegerszegen, akik meg szerették volna mutatni, hogy több van bennük, mint amit tabellán elfoglalt jelenlegi helyezésük mutat. Mozgalmasan telt a múlt hét második fele Zalában: előbb menesztették a horvát vezetőedzőt, Ante Nazort; majd a csapat az addigi másodedző, Heinrich Róbert januári, győztes oroszlányi debütálása utáni újabb sikeres „beugrását” követően hosszabbításban múlták felül a KKK gárdáját, lemondásra késztetve Fekete Ádámot. A kék-fehérek hosszú idő, öt bajnoki után először nyertek a bajnokságban, ez a győzelem pedig önbizalmat adhatott a csapatnak, melynek élén továbbra is Heinrich Róbert áll megbízott vezetőedzőként. 
 
A ZTE KK arra készült, hogy meggátolja a pécsiek által preferált gyorsindításos játékot, mellyel Dragan Alekszics gárdája szívesen és sikerrel él; kiemelkedően sok, 87,6 pontot átlagolva mérkőzésenként; ezt a számot pedig a hazaiak nem túldobni, hanem sokkal inkább limitálni szerették volna, főként a pécsi pontgyárosok, Funderbirk, Lewis és Brkics visszafogásával. Ehhez azonban a zalai védekezést kellett rendbehozni, hiszen eddig kereken 90 pontos átlagot hoztak Szabóék kapott pontok tekintetében, a dobott 77-es átlaghoz képest.  
 
A ZTE KK 2-5-el, míg a PVSK Panthers 4-6-al állt a pontvadászatban; úgy, hogy mindkét csapat találkozott már a top 5-ös csapatok jelentős részével – és vereséget is szenvedett tőlük. A vendégek valamennyi győzelmüket hazai pályán könyvelhették el, s a Kecskemét elleni, szerdai 17 pontos sikerrel hangoltak az egerszegi mérkőzésre.
 
"Smile and win!" – adta ki a jelszót Heinrich Róbert fiainak. Jobban kezdte a találkozót a Pécs, 7-2-re léptek meg, ám Bonifert, Delas és Duren gyorsan elkezdték ledolgozni a hátrányt. Nagyon harcosan játszott Tonko Vuko, aki az első negyedben 8 lepattanót gyűjtött be – egy alkalommal saját lepattanóját tette fel és úgy talált be. A 7. percben már vezetett a hazai csapat, Simon Kristóf pedig a legjobbkor szerzett triplát, 10 perc után héttel ment a Zalaegerszeg.
 
23-16-ról folytatódott a játék, Plézer hármasával kialakult a tízpontos előny –szurkolók hiányában a szokásos „tíz, tíz” ezúttal elmaradt... Duren hármasa után, 31-20-nál időt kért Dragan Alekszics. Jól célzott ebben a periódusban a ZTE, 11 dobásból 5 triplánál jártak a kék-fehérek. Az időkérés után gyors 7-0-t repesztett a PVSK, a pécsi rohanást Glenn állította meg. Lewis és Bíró pontjaival zárkózott a Pécs, Demeter távolija után pedig már csak egy volt közte. Lewis ellen hárompontos dobás ellen szabálytalankodtak, a sértett mindhárom büntetőt értékesítette, ám az utolsó pillanatban Duren ziccerével visszavették a vezetést a zalaiak. 39-38 állt az eredményjelzőn 20 perc játék után; az első negyedben Budimir a derekát fájlalva jött le a játéktérről, majd az orvosi ápolás után sem tudott visszatérni.
 
A nagyszünet után Funderbirk, a mecsekaljaiak pontkirálya kezdett belelendülni – gyors hét pontjával vezetett is a PVSK, ám Szabó Zsolt is megmutatta, miért ő a csapatkapitány. „Szöszi” is egy triplát és egy ziccert szerzett, 50-50 volt az állás a 25. percben. Duren harcosan vetődött egy labdáért a félpályánál, a nehezen megszerzett labdából Glenn talált be. 8-0-ás hazai rohanás után Alekszics időt kért, a Pécs pedig ismét lendületbe jött. Ahmed triplájára Ruják betörése volt a válasz, a negyed végén pedig Meleg buzzer-beaterével 61-58-ra módosult az állás.
 
A ZTE nagyon akarta a győzelmet, Szabó újabb hármasával hat ponttal lépett meg a kék-fehér gárda, a Pécs azonban igyekezett meccsben maradni. Szabó nagyon élt a pályán, ziccere után Alekszics ismét úgy érezte, van mit mondania játékosainak. A zalai rohamoknak azonban még nem volt vége, Simon Kristóf célzott pontosan a 6,75-ös vonalon túlról, majd az ihletett formában játszó Szabó Zsolt – 20 perc alatt 22 pont, 9 lepattanó - negyedik trojkáját is bedobta. Végül 83-72 lett a vége, a ZTE a lepattanócsatában is jobb volt, s felszabadult játékkal, megérdemelten szerezte meg harmadik győzelmét a bajnokságban. A ZTE megbízott edzője így továbbra is 100%-os maradt vezetőedzőként. 
 
A találkozót már a helyszínen tekintette meg Donovan Donaldson, a Zalakerámia ZTE KK új játékosa, aki a szerdai, Alba Fehérvár elleni találkozón mutatkozhat be kék-fehér színekben.
 
Zalakerámia ZTE KK - PVSK-VEOLIA 83-72 (23-16, 15-21, 23-21, 22-14)
 
Bajnokság, 14. forduló
Zalaegerszeg
Frányó P., Goda L., Győrfy R.
 
Zalakerámia ZTE KK: Duren 13/3, Delas 15/6, Bonifert 2, Vuko 11, Glenn 8. Cserék: Simon 6, Szabó 22/12, Plézer 3/3, Ahmed 3/3, Völgyi -.
 
PVSK-VEOLIA: Ruják 11, Lewis 12/6, Demeter 10/3, Budimir 2, Meleg 6. Cserék: Funderburk 17/3, Dragasevics -, Brkics, Bíró L. 2.
 
 
 
A férfi élvonal egyik legpikánsabb, legrégebbi rangadójára került sor szombaton, a 14. fordulóban, amikor is a Szolnoki Olajbányász látta vendégül az Alba Fehérvár együttesét. Bár egy ilyen presztízscsatánál szinte mindegy, hogy melyik gárda hányadik helyen áll a tabellán, mégis külön nívót adott a meccsnek, hogy a hazaiak 6-1-es mérleggel a második, míg a fehérváriak 5-1-es mutatóval a harmadik pozícióban várhatták a mérkőzést. Arról nem is beszélve, hogy Vojvoda Dávid szolnoki távozása után először tért vissza a Tiszaligeti Sportcsarnokba vendégként. Az Albánál bemelegített az eddig hiányzó Turner és Csorvási is, minden adott volt tehát egy jó hangulatú, parázs ütközethez, egyedül az egyik legfontosabb fűszer hiányzott, a szurkolók…
 
Mindkét csapat a biztos védekezésével akarta megalapozni a találkozót, éppen ezért leginkább egyéni villanásokból és nem kijátszott akciókból születtek a kosarak, viszont az Albától három tripla is behullott az első öt percben (8-11). Vojvoda hármasainak köszönhetően továbbra is őrizte előnyét a vendég együttes, de a túloldalon a festékben gondok akadtak a védekezéssel, Cakarun és Subotic is megszórta magát. 19-22.
 
Warner belelendült, egymaga fordította meg az állást a második negyed elején, de ehhez kellett a szigorított csapatvédekezés is, ezúttal nem hagyták távolról tüzelni a fehérváriakat (27-26). Gyorsan kapcsolt az Alba, a kihúzott szolnoki védekezés miatt ügyesen használta ki a festékben felszabadult üres teret (27-32). Az ezúttal alacsonyabb szerkezetben játszó Szolnok átállt egy 3-2-es zónára, amit Lukács Norbert köszönt meg szépen és a védekezési forma Achilles-sarkát kihasználva a sarokból talált be. Azonnal vissza is váltottak emberre a hazaiak, de ekkor már nyolccal lépett el a Fehérvár. Volt még tartalék Gasper Potocnik fiaiban, vissza is jöttek öt ponton belülre, azonban a kék-fehérek 73%-os triplahatákonyságával nem tudtak mit kezdeni egyelőre. 43-47.
 
A fordulás után jobb ritmusban játszott az Alba, amely 10-3-mal indította a harmadik játékrészt, a mérkőzésen először pedig tíz volt közte (46-56). Badzim kezdte elkapni a fonalat, két gyors hármassal azonnal visszajött az Olajbányász, amely Zsíros belépője után fel is jött kettőre (54-56). Kisvártatva az egyenlítés is meglett, viszont a rövidzárlat után rendezte a sorait az Fehérvár, amely továbbra is folyamatosan vezetett, de akkora előnyre azért nem tett szert, hogy az megnyugtató lett volna. 58-63.
 
Bár a szép megoldások elmaradtak a záró etap elején, az energiával nem volt probléma, rendesen felpörgették magukat a csapatok az utolsó tíz percre. Badzim hármasával megint közel járt a Szolnok, Forray Gábor időt is kért. Az Alba mesterének nem is a védekezéssel lehetett problémája, mert csak ötöt kapott a csapata, hanem inkább a bedobott kettő ponttal. Mindenesetre a találkozó továbbra is teljesen nyílt volt (63-65). Badzim negyedik hármasával átvette a vezetést az Olajbányász, amely Vojvoda eladott labdája után már néggyel ment – először a mérkőzésen, három és fél perccel a vége előtt (73-69). Újabb fordulat következett, Vojvoda egy rá jellemző triplával felhozta egyre az övéit, hogy aztán Turner ziccerével megint a vendégeknél legyen az előny (73-74). Egy hazai időkérés után nagyot védekeztek a fehérváriak, Badzim kiszorított helyzetből nem tudott betalálni, Curry állhatott a vonalra. Csak az egyiket dobta be, Davis pedig a lepattanóharc közben meglökte az ellenfelét, az egyenlítésért dobhatott büntetőt Cakarun, amikor egy perc tizenegy másodperc volt vissza. Ő viszont mindkettőt kihagyta, de az azt követő támadásnál jóvá tette a hibáját (75-75). Vojvoda triplája lejött, a győzelemért támadhatott a Szolnok; viszont Badzim sem célzott pontosan, jöhetett a hosszabbítás. 75-75.
 
Cakarun közelijével a hazaiak szerezték meg az ilyenkor lélektanilag is fontos előnyt, de Vojvoda a túloldalon egy 2+1-es akcióval jelentkezett. Zsíros egy óriási trojkát vert be, erre ezúttal Ahmad válaszolt négy ponttal (80-83). Warner kulcspillanatban adta el a labdát, de nem tudta kihasználni az adódó lehetőséget a Fehérvár. Cakarun ezúttal nem hibázott a vonal mögül, ötvenhat másodperccel a vége előtt újfent egy volt közte. Vojvoda kiszorított helyzetből hibázott, Warner büntetett, egy támadása maradt az Albának. Curry könnyelmű volt, az eladott labdája után pedig eldőlt a mérkőzés, óriási izgalmak után a Szolnoki Olajbányász nyerte a rangadót. 85-83.
 
Szolnoki Olajbányász - Alba Fehérvár, h. u.: 85-83 (19-22, 24-25, 15-16, 17-12, 10-8)
 
Bajnokság, 14. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Földházi T., Tóth C., Söjtöry T.
 
Szolnok: Warner 8, Kovács 2, Rudner 3/3, Subotic 20/9, Cakarun 24. Cserék: Pongó -, Pallai 4, Badzim 12/12, Zsíros 10/6, Juhos 2.
 
Alba: Vojvoda 21/12, Curry 6/3, Balsay 2, Davis 18/6, Ahmad 14/3. Cserék: Turner 11, Lukács 3/3, Omenaka 8.
 
 
 
A feldobást követően a hazaiak támadhattak, a támadás végén Capers szerzett pontot könnyű ziccert dobott. Úgy tűnt, hogy a paksiak ellépnek, mert a másik oldalon csak Tóth talált be, de Drenovac triplája jókor jött a vendégeknek. (9-7) A csapatok fej-fej mellett haladtak –  Moore megszerezte első kosarát, tripla volt –, mindkét oldalon távolról is betaláltak a játékosok. Kist egy ziccer közben lefaultolták, így a vonalhoz állhatott, ahol érvényesítette is a plusz egy büntetőjét, így egy perccel a negyed vége előtt kiegyenlített a hazai csapat. (20-20) Moore megint betalált a tripláról harminc másodperccel az első negyed vége előtt, ekkor a hazaiak időt kértek. Kosár az időkérés után nem született, így maradt a három pontos debreceni vezetés. 20-23
 
A második etap elején a hazaiaknak sikerült egy 5-0-as futást csinálni,  Kovács Adrián kénytelen volt időt kérni. (25-23) A vendégek kosárcsendjét Molnár törte meg triplájával, amivel egy pontra zárkózott a Debrecen. Három perc alatt a debreceniek négy faultot szedtek össze. Jelentősebb fölényre egyik csapat sem tett szert, így a negyed közepén négy ponttal vezettek a hazaiak. (35-31) A hazaiaknak megint sikerült egy jó periódust kifogniuk, mivel egy 11-2-es futást csináltak, köszönhetően Capers és Shepard kosarainak. A negyed végéig Tóth szerzett kosarat a vendégektől és láthattunk egy szép hátsó befutásból született Jackson zsákolást is. Az utolsó kosár Capersé volt a negyedben, így 15 pontos előnnyel mehetett szünetre a hazai csapat. 50-38
 
A szünet után Guyton szerezte meg a negyed első kosarát, melyre Tóth válaszolt a következő támadás során egy hárompontossal. Körülbelül két percen keresztül nem született kosár. Eladott labdák, kimaradt dobások. Egy szép támadás végén Molnár törte meg ezt az időszakot és talált be többször is, míg a hazaiaktól Jackson és Shepard vállalt többet. Úgy tűnt, hogy a Debrecen elkezd felzárkózni, de a hazaiak ezt ellensúlyozni tudták és a pontkülönbséget tudták tartani. Három perccel az etap vége előtt a vendégek időt kértek. A negyed utolsó kosarát Jackson szerezte meg, így a pontkülönbség továbbra is 15 pont volt, mint a negyed elején. 71-56
 
Az utolsó szakasz kezdetén az első kosarat Eilingsfeld szerezte meg, majd Capers kis idő után betalált a hármasról, erre Tóth és Drenovac válaszolt, amivel a különbséget újra 15 pontra hozták vissza. A vendégeknek sikerült megint három perc alatt összeszedniük három faultot. A vendégektől láthattunk egy nagyon szép támadást, amely végén Tóth egy jó lefordulást követően egy könnyű kosarat tudott szerezni. Drenovac triplájával 10 pontra zárkózott a vendégcsapat öt perccel az etap vége előtt. (77-67) Kis két büntetőjét tudta érvényesíteni, majd kis idő elteltével a debreceni gárda időt kért. A vendégek szépen kijátszott helyzeteiket nem tudták érvényesíteni, majd egy gyors indításból Jackson egy nagyot zsákolt. A vendégek sokat már nem tudtak faragni a különbségből.
 
A mérkőzésen a Paks csapata nyert. 89-73
 
Atomerőmű SE - DEAC 89-73 (20-23, 30-12, 21-21, 18-17)
 
Bajnokság, 14. forduló
ASE Sportcsarnok
V.: Győrffy P., dr. Mészáros B., Fodor A. (Faidt M.)
 
ASE: Capers 26/9, Gulyás -, Shepard 11, Eilingsfeld 6, Jackson 16. Csere: Velkey 3/3, Valerio-Bodon 5, Kis 8/3, Kovács 4, Baker 10/3,
 
DEAC: Moore 7/6, Somogyi -, Drenovac 16/6, Hines 10, Tóth 14/3. Csere: Guyton 12/3, Balázsi -, Molnár D. 3/3, Polyák 1, Molnár M. 10.
 
 
 
A két csapat nemrég már találkozott egymással a bajnokság során, akkor a szegediek Keller Iván – aki viszont ezúttal nem tudta vállalni a játékot – triplaesőjének köszönhetően idegenben győzték le az Egis Körmendet.
 
5-0-val indítottak a hazaiak, viszont a jó lendület alábbhagyott, vissza is jött a Körmend (5-4). Tartotta magát a vendég csapat, de egy kicsivel végig a Szeged járt előrébb, ahol főként Brown és Govens volt elemében (16-10). Hiába jöttek fel egyre is a piros-feketék, egy nagy futással megbízható fölényt épített ki a Szedeák a negyed végére. 29-17.
 
Továbbra sem találták a ritmust a vendégek, magabiztosan vezetett Szrecsko Szekulovics alakulata. Ferencz és Durázi beállásával új színt vitt csapata játékába Ziga Mravljak, fokozatosan csökkent a szegedi előny. Hullámzó volt a meccs, hiába volt négy is közte, a nagyszünetre visszaállította kétszámjegyű különbségét a hazai gárda. 48-35.
 
Óriásit védekeztek a vendégek a fordulás után, miközben a pontok megbízhatóan érkeztek a túloldalon, 48-46-ra jöttek fel a vasiak. Joggal kért időt Szrecsko Szekulovics, hiszen ekkor már több, mint négy perce nem talált be a csapata. A nagy futást sikerült megállítani, Dickey visszaállásával pedig újra a Szegednek állt a zászló – igaz, csak minimálisan -, továbbra sem tudta áttörni a gátat a Körmend, de most már abszolút belátható távolságon belül volt a Szedeák. 60-58.
 
Takács szépen tört be az alapvonalon, már az első támadásból kiegyenlített a Körmend, amely négy magyarral és a nulla pontos Mosely-val állt fel a záró felvonás elején. Úgy tűnik, hogy ez az ötös bevált, kisvártatva a vezetést is sikerült megszereznie a piros-feketéknek. Kiegyenlítetté vált a találkozó, amikor Kerpel-Fronius Balázs teljesen üresen dobhatott egy triplát, ellépett hattal a Szeged, de újra visszaküzdötte magát az Egis Körmend (75-73). Brown és Govens extrájával továbbra is a Szedeák járt előrébb, hiába használt érdemben csak hét embert a rotációban Szrecsko Szekulovics, nem fáradtak a hazaiak. Hiába küzdött foggal-körömmel a vasi együttes, Mosely és Williams betlijét nem bírta el a csapat, a Szeged odahaza is megverte az Egis Körmendet. 88-81.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 88-81 (29-17, 19-18, 12-23, 28-23)
 
Bajnokság, 14. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Minár L., Pozsonyi L.
 
Szeged: Kerpel-Fronius G. 3, Govens 23/9, Brown 27/6, Dzeletovics 6, Dickey 14. Cserék: Kerpel-Fronius B. 15/9, Mayer -, Olasz -.
 
Körmend: Thames 23/9, Németh -, Mócsán 16, Williams -, Taylor 17. Cserék: Takács 2, Mosely -, Ferencz 12/6, Durázi 9/3, Tóth 2.
 
 
 
Fotó - Szolnoki Olajbányász facebook

Vármegyei szövetségek