Női egyetemi bajnokság: Nehezen nyert a TF az ELTE ellen, visszavágott a Győr a BME-nek
10
Dec
2020
Női egyetemi bajnokság: Nehezen nyert a TF az ELTE ellen, visszavágott a Győr a BME-nek
2020. december 10.  |  14:54
A héten csupán két mérkőzést játszottak a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél, de mindkét összecsapás rangadó volt: mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban az éllovas fogadta a második helyezettet. Előbbiben az ELTE egy nagy iramú, küzdelmes, de mindkét fél részéről sok hibát hozó találkozón alaposan megnehezítette a TF dolgát - a hazaiak végül némi szerencsével győztek. A nyugati csúcsrangadón a Győr remek első félidei játékának és kiváló lepattanózásának köszönhetően magabiztos győzelmet aratva vágott vissza a BME együttesének.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, 9. forduló
 
Keleti csoport 
 
TFSE - ELTE-BEAC 50-48 (10-7, 15-18, 14-5, 11-18)
Budapest, Alkotás u., zárt kapuk mögött, V.: Káré, Gruber.
 
TFSE: Boros, Kenyeres 7, HERMAN 9/6, Benke 2, Galli-Hirling. Csere: BURJÁN 12/3, Szeitl 4, Hanti, Dömötör, Király 9/3, SZABÓ E. 7/3, Bernáth. Edző: Hegedűs Péter.
 
ELTE-BEAC: Varga A. 5/3, TAKÁCS E. 9, NAGYI 7, Tarnai 4, Stekler 5. Csere: Simon 7/3, FABINI 4, Simoncsik 3, Kiss A. 4. Edző: Laklóth Anna.
 
Idegesen, kapkodva kezdték a csapatok a csoport rangadóját, több mint két és fél perc kellett az első pont megszületéséhez. A nyitó szakasz közepén 5-3-ra vezettek a vendégek, ám a negyed második felében Burján Laura vezérletével egy 7-0-lal fordított a TF, miközben a vendégek mindent kihagytak. A második etap két gyors vendég találattal kezdődött, majd nagy iramú, kemény, de sok hibával tarkított játék mellett Takács Emese vezérletével tartotta a lépést a TF-fel az ELTE - a félidő 25-25-ös döntetlennel zárult. Szünet után az ELTE szerzett vezetést, ám hazai részről Herman Alíz lépett elő vezérré, s villanásaival néhány társát is "magával húzta". Fokozatosan húzott el a TF, fáradni látszott az ELTE, amelynek játékosai ismét sorra hagyta ki helyzeteit, nem ritkán ziccereket.
 
A szakasz hajrájában 10 ponttal megléptek a hazaiak, s 9 egységnyi előnnyel várhatták a negyedik negyedet, ez pedig egy ilyen kevés pontot hozó, küzdelmes mérkőzésen jelentős előnynek tűnt. Az ELTE azonban nem tört meg: harcos, agresszív védekezésével a záró szakaszban rendre hibákra kényszerítette a fokozatosan elbizonytalanodó, megzavarodó TF-et. A hazaiak a negyed első felében nem is szereztek kosarat akcióból, s egy 9-1-gyel 1 pontra feljöttek a vendégek. Ebben a kiélezett helyzetben Szabó Evelin emelt be egy hármast, de rögtön jött a válasz egy szerencsésnek tűnő, palánkos tripla formájában Varga Annától. A hajrában az ELTE "tapadt" a TF-re: a drámai végjátékban a vendégeknek több lehetőségük is volt egyenlíteni, esetleg fordítani, de e helyzetekből nem találtak be, így 2 pontos TF sikerrel zárult a nem túl színvonalas, sok hibával tarkított, ám hatalmas iramú, s rendkívül küzdelmes rangadó.
 
Hegedűs Péter: - Nemcsak az egyetemi bajnokságban, máshol is, ahol szerepelünk, hetek óta nagyon gyenge a dobóteljesítményünk. A szakmai stáb keresi az okokat, s próbálunk ezen javítani ezen. Gratulálok az ELTE-BEAC csapatának, amely nagyon szépen és jól játszva alaposan megnehezítette a dolgunkat, s el kell ismerni, ezúttal a szerencsére is szükségünk volt a győzelemhez!
 
Laklóth Anna: - Gratulálok a TF-nek a győzelemhez! Úgy vélem, ezúttal nem volt olyan nagy baj, hogy zárt kapuk mögött rendezték a mérkőzést - nem volt szép a játék, mindkét csapat sokat hibázott. Annak örülök, hogy ezúttal jóval nagyobb ellenállást tanúsítottunk, mint az első fordulóban, a TF-től odahaza elszenvedett, fájóan sima vereség alkalmával. Amikor nagyobb hátrányba kerültünk, akkor sem törtünk meg, volt tartásunk, szorossá tettük a mérkőzést. Egyre inkább kezdünk csapatként összeállni. Köszönöm a lányoknak a küzdést, a hajtást!
 
 
 
Halasztott mérkőzések:
 
Semmelweis Egyetem — Nyíregyházi ESE, 2021.03.24.
Szegedi RSC — Debreceni Egyetem, 2021.03.24.
 
 
 
Nyugati csoport
 
UNI Győr SzESE - BME-MAFC 84-66 (23-13, 27-17, 13-15, 21-21)
Győr, Városi Egyetemi Edzőcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Sebesi, Káli.
 
UNI Győr SzESE: BAFFY 20/12, ROZMÁN 9, Perl 12/6, HORVÁTH K. 4, NAGY R. 21/3. Csere: HORVÁTH D. 9/6, Bánszegi 7, Tóth 2, Király. Edző: Barthalos István.
 
BME-MAFC: BOZSÓ 10/6, HIZSNYIK 24, Korondán 6, Munteán 3/3, Horváth A. 11. Csere: KARDOS 12. Edző: Gorácz Árpád.
 
A második fordulóban a győri csapat 5 pontos vereséget szenvedett a BME otthonában, így a hazaiakat fűtötte a visszavágás vágya, és az is, hogy elvegyék az eddig hibátlanul menetelő műszakisok veretlenségét. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés: a Baffy Fanny vezette győriek már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, a negyed végére 10 pontos előnyre tettek szert. A második tíz percben a végül igen "mutatós", 21 pontos, 16 lepattanós dupla-dupláig jutó Nagy Rebeka is ellenállhatatlan volt, így a félidőben már 20 egység volt a különbség. Szünet után kiegyenlítetté vált a játék, ekkor már a budapesti lányok - akiktől Bozsó Katica (10 pont, 13 lepattanó) ért el dupla-duplát - is vezettek néhány tetszetős támadást. A különbség azonban nem csökkent, állandósult a 20 pont körüli hazai vezetés. A biztos győri győzelemben jelentős szerepe volt annak, hogy a hazaiak 62-38-ra nyerték a lepattanóharcot. Mindkét csapat 1-1 vereséggel áll, az egymás elleni összevetésében a pontkülönbséget tekintve a Győr a jobb.
 
Barthalos István: - Igazi rangadót játszottunk! Mind a két csapatból hiányoztak játékosok, de akik pályára léptek, mind a maximumot nyújtották. Ki kell emelnem Baffy Fanni és Nagy Rebeka játékát, akik a hátukon vitték, és a kritikus helyzeteken átlendítették a csapatot. Büszke vagyok rájuk, és nagyon örülök annak, hogy sikerült a Műszaki Egyetemnek visszavágni, mindemellett gratulálok nekik! Ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni kollégámnak, Gorácz Árpádnak!
 
Gorácz Árpád: - Rossz felfogásban támadtunk, egyénieskedtek a csapatom játékosai. A második félidő már elfogadható volt, sikerült könnyű kosarat is dobnunk, és a lepattanókat is jobban szedtük. Gratulálok a Győrnek, nagyon szép csapatjátékot játszottak!
 
 
 
Halasztott mérkőzések:
 
SZOESE — Közgáz SC és DSK, 2021.03.08.
SMAFC — PTE-PEAC, 2021.03.08.
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek