Tippmix Férfi NB I: Nagyot hajrázott az OSE, de győzött a Szolnok
08
Dec
2020
Tippmix Férfi NB I: Nagyot hajrázott az OSE, de győzött a Szolnok
2020. december 8.  |  21:53
Jól kezdett a Szolnoki Olajbányász. Cakarun és Warner remek játékának köszönhetően gyorsan tíz lett közte. Az OSE próbált kapaszkodni, de nagyon rossz százalékkal dobtak a hazaiak. A triplák egyik oldalon sem ültek, de közelről a vendégek jobban céloztak. A negyed végén két OSE-kosár hozta közelebb a hazaiakat, Abell duplát, Bíró triplát dobott. 15-21.
 
A küzdelem dominált a második negyedben is. Két perc elteltével, Badzim duplája után, ismét tízzel vezettek a vendégek. Rudner tripláját követően pedig már 17-30 volt az eredményjelzőn. A szenzációsan játszó Bíró tartotta a lelket a hazaikban. Cakarun ebben a periódusban szerezte meg tizedik pontját, míg Anderson először talált be a mérkőzésen. Állandósulni látszott a tízpontos vendégvezetés. 35-44.
 
0-6-al kezdte a harmadik negyedet a Szolnok, Anderson törte meg a hazai gólcsendet, de az Olaj továbbra is dominált, fegyelmezetten, jól kosárlabdázott. Szubotics triplája után időt is kért Sebastjan Krasovec. Ennek ellenére a negyed közepén már tizennyolc ponttal vezetett az Olaj. Illés jól játszott a negyed utolsó perceiben, de Warner utolsó pillanatokban dobott kosarával, megnyugtató előnnyel fordulhattak a végjátékra a vendégek. 49-64.
 
Illés hármasával feljött tíz pontra az OSE Lions. Warner azonban egy duplát és egy triplát is hintett, visszaverve ezzel a hazaiak feltámadási kisérletét. Abellék azonban derekasan küzdöttek, időkéréssel próbálták rendezni soraikat. Az Oroszlány a végére – menetrendszerűen – feltámadt, Bailey triplájával, két perccel a vége előtt, feljöttek hét pontra. A vendégek azonnal időt kértek, de a mérkőzés Bailey duplájával folytatódott. Fordítani azonban már nem tudtak. 76-80.
 
OSE Lions - Szolnoki Olajbányász 76-80 (15-21, 20-23, 14-20, 27-16)
 
Bajnokság, 8. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
Földházi T., Tóth C., Lengyel Á.
 
OSE Lions: Anderson 6, Abell 26/9, Kucsora 2, Bailey 8/3, Hayes 6. Cserék: Morgan 5, Illés 7/6, Bíró 14/9, Anda 2, Garamvölgyi 2.
 
Szolnoki Olajbányász: Warner 20/9, Kovács 9/3, Rudner 5/3, Szubotics 14/6, Cakarun 18. Cserék: Taiwo -, Badzim 2, Pallai 6, Zsiros -, Pongó 2, Juhos 4, Frank -.
 
 
 
A 3-4-es mérleggel rendelkező Sopron KC látta vendégül az idegenben nyeretlen Kaposvári KK gárdáját az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán. Hosszú kihagyás után visszatérhetett a hazaiaknál az egyébként kaposvári születésű Halász Ákos.
 
Borisovval a padon, Fazekassal és Bagóval a kezdőben állt fel a Sopron, de így is magához tudta ragadni a kezdeményezést a hazai csapat (11-6). Tartotta magát a Kaposvár, amely a negyed derekára ki is egyenlített. Ezúttal sokkal jobban összpontosítottak a somogyiak, akik kisvártatva a vezetést is átvették. Rivers remek energiákat mozgósított meg a volt csapata ellen, már tíz pontnál járt ekkor. Az első játékrész nem feltétlenül a védekezésről szólt, a hajrát végül a Jogéla-Jackson által húzott hazaiak nyerték. 30-26.
 
Öt nullával indították a második etapot Hendleinék, joggal kért időt Kosztasz Flevarakisz. Sikerült is rendezni a sorokat, Borisov háromból három triplát is bevágott, a 15. percben már a mérkőzés addigi legnagyobb különbségével ment az SKC (42-36). Kicsit ötlettelenné vált a Kaposvár játéka, miközben tovább nyomott a Sopron, a különbség pedig már a tízet is átlépte. 55-45.
 
A fordulás után látszott a vendégeken, hogy ezúttal nem szeretnének egy rövidzárlatot, maximális koncentrációval jöttek ki a pályára, de ez csak arra volt elég, hogy a 8-10 pontos soproni vezetés állandó maradjon és ne legyen nagyobb. Szépen játszottak Jogéláék, volt tartás a csapatban, ha esetleg közelebb került volna a Kaposvár, mindig előlépett valaki, aki egy-két fontos kosárral visszaállította a különbséget. 76-66.
 
A játék képében nem történt érdemi változás a negyedik negyed első felében sem, eredményesen kosárlabdázva tartotta magabiztos előnyét a Sopron. A későbbiekben sem tudott megújulni a KKK, a mérkőzést szinte végig kontrollálva aratott megérdemelt sikert a hazai együttes. 97-86.
 
Sopron KC - Kaposvári KK 97-86 (30-26, 25-19, 21-21, 21-20)
 
Bajnokság, 5. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Kapitány G., Csabai-Kaskötő B., Goda L.
 
Sopron: Jackson 17/15, Thompson 15/3, Fazekas 1, Jogéla 26/3, Bagó 12. Cserék: Halász -, Sitku -, Werner 4, Takács -, Borisov 22/12.
 
Kaposvár: Curry 26/6, Krnjajski 10/6, Rivers 21/15, Hendlein 11/3, Jukic 13/3. Cserék: Miliszavljevics 5/3, Baki -, Révész -.
 
 
 
A meccs első kosara Brbaklics nevéhez fűződik, aki egy hármassal jelentkezett. Az ismert nehézségek ellenére nem kezdett rosszul a Jászberény, sőt, a negyed derekán Katona triplájával még vezettek is a vendégek. Kiegyenlített, pontgazdag tíz percet produkáltak a felek, a mutatott játék és Katona extrája miatt végig partiban volt a JKSE. 29-29
 
A felvonás elején kezdett ellépni a Pécs, de Brbaklics és Katona jó játékának köszönhetően nagyobb előnyt nem tudott még kialakítani Dragan Alekszics együttese. Továbbra sem a védekezésen volt a hangsúly, sorra potyogtak a kosarak. A nagyszünet előtt három és fél perccel feljöttek háromra a vendégek, de innen futott egy 7-0-át a PVSK, amivel már a tíz is meg lett közte. A félidőben már annyi pontnál tartottak a csapatok, hogy az egy védekezős, brusztolós meccsen akár a végeredmény is lehetett volna. 63-54
 
A fordulás után próbálkozott a Jászberény, többször be is nézett tíz alá, de egyre jobban kezdett kidomborodni a hazai dominancia, a negyed közepén már tizenhéttel mentek Brkicsék. Donaldson igyekezett elállítani a vérzést, de a több lábon álló baranyaiak fokozatosan őrölték fel ellenfelüket. 93-79
 
A záró etapban sem változott a játék képe, magabiztosan őrizte a kiépített előnyét a Pécs, amely igyekezett pihentetni is a kosarasait; mindössze hárman játszottak húsz percnél többet a hazaiaknál. Becsülettel küzdött azonban a Jászberény, több fiatalja is megmutatta magát ezen a találkozón, az 1999-es születésű Füzi Róbert például a Körmend ellen dobott 17 pontja után ezúttal 16-ig jutott, de az első félidőbeli remek játéka miatt mindenképp érdemes kiemelni a hétből öt triplát a helyére küldő Katona Bencét is.
 
Meglepetés nem született, a meccset végül a Pécs nyerte. 120-102
 
PVSK-VEOLIA - Jászberényi KSE 120-102 (29-29, 34-25, 30-25, 27-23)
 
Bajnokság, 5. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Nagy V., Győrfy R., Horváth Cs. (Farkas J.)
 
PVSK: Ruják 5/3, Lewis 25/12, Dragaszevics 11/9, Brkics 21/3, Meleg 8, Csere: Funderburk 12/6, Carev 2, Budimir 9/3, Demeter 11/9, Bíró -, Krivacsevics 16, Hőgye -,
 
Jászberény: Ruják 8, Katona 17/15, Füzi 16/6, Kaszás -, Brbaklics 27/6, Csere: Donaldson 32/9, Szőke -.

Vármegyei szövetségek