Férfi NB I: Az OSE-t is legyőzte a Szedeák
28
Oct
2020
Férfi NB I: Az OSE-t is legyőzte a Szedeák
2020. október 28.  |  09:47
A Szeged ötödik, az OSE Lions harmadik bajnokijára készült kedden este. Szrecsko Szekulovics együttese ráadásul remek formában várt a találkozót, mindössze a Falco otthonában kaptak ki, ott is hosszabbításban. Az OSE Lions 1-1-es mérleggel várta a találkozót.
 
A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy gyorsan dülőre viszik Dzeletovicsék. 31-20-ra nyerték az első negyedet. Az OSE azonban gyorsan rendezte sorait, több játékosuk teljesítménye is feljavult, nagyon megnyomták a második negyed második felét, és a nagyszünetig teljesen nyílttá tették a meccset. 52-44.
 
A harmadik negyedet nagyon jól kezdte az OSE Lions. Anderson duplájával két pontra is felzárkóztak, sőt Kucsora triplája után már csak egy pont volt a hazaiak előnye. Ekkor Brown lépett elő vezérré a Szegednél, kosaraival vitte előre csapatát.
 
Az utolsó negyedben jött két gyors Govens-tripla, majd az időkérés után beszórt még egyet kintről, 79-67. Újra tíz fölé nőtt ezzel a szegedi előny, miközben lepattanózásban is felülmúlták ekkor az OSE-t.
 
Kemény, fizikális meccs volt, az Oroszlány nem adta fel, de a Szedeák végül 91-84-re nyert.
 
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - OSE Lions 91-84 (31-20, 21-24, 18-21, 21-19)
 
Bajnokság, 2. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,
V.: Ádám J., Söjtöry T., Balogh Gy.
 
Szeged: Kerpel-Fronius G. 1, Govens 19/15, Brown 23, Dzeletovics 23/3, Dickey 11. Csere: Kelller 2, Olasz 2, Mayer -, Kerpel-Fronius B. 10/6.
 
OSE: Anderson 19/3, Bíró 4, Abell 20/3, Bailey 8, Anda 2. Csere: Hayes 12, Kucsora 9/3, Garamvölgyi 6, Morgan 4, Illés -.

Megyei szövetségek