Soproni Tigrisek: kupagyőzelem - zsinórban harmadszor
06
Oct
2020
Soproni Tigrisek: kupagyőzelem - zsinórban harmadszor
2020. október 6.  |  10:47
Sorozatban harmadszor nyerte meg a Soproni Tigrisek kerekesszékes kosárlabdacsapata a szakág Magyar Kupa négyesdöntőjét. A két évvel ezelőtti pécsi, majd a tavalyi veszprémi diadal után idén Dunaújvárosban lettek kupagyőztesek a soproniak. 
 
A négyesdöntő a DVTK - PTE-PEAC Rolling Basket összecsapással kezdődött, amelyet a miskolciak, ha kisebb hullámvölgyekkel is, de összességében biztosan nyertek meg 51-34-re a szívósan küzdő, a sportágat mindössze másfél éve űző baranyai együttes ellen. A nyitó találkozót követően került sor a kupa megnyitójára, amelyen elsőként Nagy Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) Fogyatékkal Élő Kosárlabdázók Bizottságának tagja, majd Vereczkei Zsolt paralimpiai bajnok úszó köszöntötte a megjelenteket, végül Pintér Tamás polgármester kívánt sok sikert a csapatoknak.
 
Következett - volna - a másik elődöntő, amelyről szakági berkekben sokan úgy gondolták, hogy döntőnek is beillik: a Törekvés-Soproni Tigrisek találkozó. Csakhogy az összecsapás előtt kiderült: a fővárosi csapat játékosainak sportorvosi engedélyei lejártak, így a versenybíróságnak ki kellett zárni az együttest a küzdelmekből. Ennek ellenére a mérkőzéseket azért lejátszották, ám meccseik végeredményeit hivatalosan 20-0-lal ellenfeleik javára jegyzőkönyvezték. Versenyen kívül tehát a játszott egymással a két elődöntő vesztese, a Törekvés és a PTE-PEAC Rollig Basket, s ezen a baranyaiak ismét bizonyították, hogy folyamatosan fejlődnek.
 
A döntőbe így a soproni együttes, valamint a Diósgyőr került. A címvédő gyors, pontos játékkal, lényegében már az első negyedben eldöntötte a mérkőzést. 10 perc után 20-8-as Tigrisek vezetést mutatott az eredményjelző, s erre az előnyre a második negyedben még 5 pontot "rátettek" a soproniak. A második félidőben a lelkes, s ügyesen játszó Diósgyőr kiegyenlítetté tette a játékot, de a Tigrisek magabiztos győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Végül 62-41-re nyerte a kupadöntőt a soproni együttes, amely zsinórban harmadszor hódította el a trófeát.
 
Az ünnepélyes eredményhirdetésen Nagy Roland, a Dunaújvárosi Egyetem DSE vezetőedzője köszönte meg a részvételt a csapatoknak - akinek vezetésével a csapat játékosai önkéntesként végig segítettek a szervezőknek és a csapatoknak a kupadöntő lebonyolításában -, majd következhetett az éremosztás. A díjkiosztó ünnepségen Barta Endre alpolgármester, Motyovszki Mátyás, az Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke, Vereczkei Zsolt, valamint Dávid Kornél, hazánk máig egyetlen NBA-játékosa is közreműködött.
 
 
Fotó - Vereczkei Zsolt facebook

Vármegyei szövetségek