Tippmix Női NB I: Szoros meccsen verte a Szekszárd a PEAC-ot
04
Oct
2020
Tippmix Női NB I: Szoros meccsen verte a Szekszárd a PEAC-ot
2020. október 4.  |  08:32
215 nap után játszottak ismét élvonalbeli női kosárlabda bajnoki mérkőzést Magyarországon. A 2020/2021-es évad nyitányán a Vasas Akadémia 76-61-es győzelmet aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában.
 
Mindkét csapatnál akadtak hiányzók. A Vasasnál Sara Heljic és Radócz Fanni, míg a PINKK-nél Daugile Sarauskaite nem léphetett pályára sérülés miatt. Papp Dia triplája vezette fel az összecsapást, melyre Szücs Lilla válaszolt távolról. A két csapat az első negyedben fej-fej mellett haladt. A Vasas 9-9 után került kisebb lépéselőnybe és 10 perc játékot követően 19-16-ra vezetett.
 
A második negyed elején 20-19-nél még fordított a PINKK, majd erre egy 7-2-es sorozattal, közte két triplával, válaszolt a Vasas. Milos Pavlovic gárdája új lendületet kapott ezzel. Három és fél perc volt hátra a félidőből, amikor 37-26-nál először lépte át a 10 egységet a differencia. A félidőben pedig már 45-30-ra ment a Vasas, mely kiválóan dobott mezőnyből. A 28-ból 16 kísérlete sikeresnek bizonyult, miközben nyolc játékos osztozott a pontokon. A PINKK 29 kísérletből mindössze 10-et értékesített és emellett volt 8 eladott labdája a házigazdának. A Vasasnak pedig mindössze négy.
 
A harmadik negyedet a végül 15 egységig jutó Tóth Orsolya találata indította, de 17 pontos hátrányból a PINKK még igyekezett visszajönni a meccsbe. A Vasas egy-egy eladott labdája után a hazaiak egészen 51-42-ig felzárkóztak. Ez egy 12-4-es sorozat volt a PINKK-től. Innentől 10 egység környékén állt be a harmadik negyed. Az utolsó 10 percnek 56-48-ról vágtak neki a felek. Itt újra a Vasas fölénye rajzolódott ki. A döntő fordulatot 63-53 után Papp Dia két hárompontosa jelentette. Az utolsó két percbe érve már 18 ponttal járt előrébb Milos Pavlovic együttese, mely összességében végig kézben tartva a mérkőzést, aratott 76-61-es sikert.
 
PINKK-Pécsi 424 – Vasas Akadémia 61-76 (16-19, 14-26, 18-11, 13-20)
 
Legjobb dobók
 
PINKK-Pécsi 424: Leslie Vorpahl 16, Demeter Nóra 14, Szücs Lilla 9/3.
Vasas Akadémia: Tóth Orsolya 15/3, Brianna Fraser 13, Papp Klaudia 9/3, Bach Boglárka 9.
 
 
A 2020/2021-es évad nyitó fordulójának első szombati mérkőzésén az Aluinvent DVTK 73-68-as győzelmet aratott az ELTE BEAC Újbuda otthonában.
 
Chanel Mokango triplája és Kiss Angelika duplája után 5-0-ra vezetett a DVTK a találkozó elején. Ezt követően azonban 7-5-re fordított BEAC és az első negyedben innentől jellemzően előrébb járt. A játékrész végén Boros Júlia 2+1-es megoldásával 22-17-re elszakadt a házigazda. A második szakasz elején Aho Nina ugyan eredményes volt távolról, de a folytatásban a BEAC kapott el egy jobb periódust. Szabó Dóra például két triplát is értékesített. A legnagyobb különbséget 37-28-nál regisztrálhattuk.
 
A félidő hajrája a DVTK-nak sikerült jobban: Medgyessy Dóra, Kristine Vitola és Kiss Angelika találataival 11-0-s futással zárták az első 20 percet Földi Attila tanítványai. A statisztikai lap a számszerű eredményhez hasonlóan nem mutatott nagy különbséget. A DVTK 37 mezőnykísérletből 16-ot értékesített, míg a BEAC 32-ből 12-t. A DVTK a félidő hajrájában a lepattanókban is átvette a vezetést, ugyanúgy, ahogy a gólpasszok és a szerzett labdák számában is.
 
A nagyszünetből visszatérve közel két percig nem találtak be a csapatok, Chanel Mokango és Boros Júlia kosárváltása törte meg ezt a pontszegény szakaszt. Czank Tímea triplájával még egyenlített a BEAC 44-44-nél. A döntő futást a következő percek hozták el, miután a DVTK egy 10-0-s sorozattal 54-44-re ellépett. A játékrész végén 57-48-as állást rögzíthettünk.
 
A negyedik etapból nem telt el három perc és már 65-53-ra vezetett a DVTK. Úgy nézett ki, hogy a vendégek innentől kézben tartják a meccset. A következő hat percben azonban mindössze egy mezőnykosarat szereztek. Ez Medgyessy Dóra duplája volt és ez idő alatt a BEAC hat pontra megközelítette riválisát. Ennél érdemben szorosabb eredményt azonban nem rögzíthettünk. A töredezett hajrában mindkét oldalon maradtak ki lehetőségek, de végül a DVTK nem engedte ki a sikert a kezéből.
 
ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent DVTK 68-73 (22-17, 15-22, 11-18, 20-16)
 
Legjobb dobók
 
ELTE BEAC Újbuda: Ieshia Small 16, Janae Smith 14/3, Mérész Beatrix 10.
Aluinvent DVTK: Kristine Vitola 18, Chanek Mokango 15/3, Pusztai Petra 14.
 
 
A Sopron Basket 82-62-re győzte le a Ludovika FCSM Csatát a 2020/2021-es évad nyitó fordulójában. Három negyed után még 56-56 állt az eredményjelzőn, de a Sopron a záró szakaszban 17-0-s futással leszakította riválisát.
 
Varga Alíz 2+1-es megoldásával és Gabby Williams triplájával 6-0-s előnyre tett szert a Sopron a mérkőzés kezdetén. A folytatásban azonban a Csata ragadta magához az irányítást. Horváth Bernadett és Angyal Barbara nélkül is a hazaiak akarata érvényesült. 10-8-nál vette át a vezetést a fővárosi gárda, 10 perc után pedig 21-12-es előnyben volt.
 
A második negyedre sem változott a játék képe. A legnagyobb különbséget az első 20 percben Mányoky Réka triplája után 30-18-nál rögzíthettük. Ezt követően Megan Walker és Fegyverneky Zsófia hárompontosaival kezdett felzárkózásba Gáspár Dávid együttese. A soproniak egészen 34-33-ra felkapaszkodtak. Ekkor Tursics Krisztián időt kért, majd a félidőig 13 pontig jutó Lelik Réka találata megtörte a hazai kosárcsendet. A nagyszünetben 41-38-as állást rögzíthettünk.
 
A statisztika jelentős különbségről nem árulkodott. Mindkét csapatnak 32 mezőnykísérlete volt, a hazaiak 17, a vendégek 14 sikeres mezőnydobást jegyeztek. Lepattanókban, eladott és szerzett labdákban is hasonlóan minimális differencia mutatkozott.
A harmadik negyed elején Fegyverneky Zsófia 5 pontjával 43-41-re fordított a Sopron, de erre Keyona Hayes egy triplával válaszolt és ezzel visszavették a kezdeményezést a hazaiak. Fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Kifejezetten kiélezett mérkőzés kerekedett. A Sopron 48-46-os előnye után 9-2-es futással ismét a Csata ragadta magához az irányítást. Ezt a szériát 55-50-nél Lelik Réka triplája zárta, aki a harmadik negyed végén már 19 pontnál járt. A játékrész hajrájában ledolgozta hátrányát a Sopron, így az utolsó 10 percnek 56-56-ról vágtak neki a felek.
 
A záró szakaszra éles fordulat állt be a játékban. A Sopron rendezte védekezését és érvényesítette fizikális fölényét. Jelena Brooks és Czukor Dalma triplái vezették fel ezt a szakaszt, majd megvillant kétszer Fegyverneky Zsófia. Alig három perc telt el és 67-56-ra módosult az állás. Végül 17-0-s sorozatot jegyzett a Sopron és ezzel eldöntötte a három a negyeden át teljesen kiegyenlített találkozó sorsát. 73-56 után Keyona Hayes talált be távolról, de ekkor már csak a különbség volt kérdés a felek között. A Sopron Basket végül 82-62-es sikerrel debütált az új évadban.
 
Ludovika-FCSM Csata – Sopron Basket 62-82 (21-12, 20-26, 15-18, 6-26)
 
Legjobb dobók
 
Ludovika-FCSM Csata: Lelik Réka 22/9, Keyona Hayes 19/6, Mányoky Réka 11/6.
Sopron Basket: Fegyverneky Zsófia 18/9, Tina Krajisnik 16, Jelena Brooks 13/3, Megan Walker 13/6.
 
 
A VBW CEKK Cegléd végig vezetve 102-70-re győzte le a megfiatalított ZTE NKK csapatát.
 
Egyoldalú csata kerekedett ahol 7-6 után 16-3-as sorozattal már az első negyedben magához ragadta az irányítást a Cegléd. 10 perc játékot követően 31-14 állt az eredményjelzőn. A Cegléd a folytatásra sem vett vissza. Kiemelkedő dobóforma jellemezte a hazai meccseit idén Monoron rendező CEKK játékát. Az első 20 percben már 9 játékos is betalált ceglédi részről. A félidőben 54-38-ra vezettek Kostas Keramidas tanítványai.
 
A statisztika is megerősítette a domináns ceglédi támadójáték tényét. A 30 mezőnykísérletéből 19 sikeres lett a házigazdának, mely 20-12-re vezetett a lepattanókban és több szerzett labdával rendelkezett. A ZTE keretéből a fiatal kanadai center Deanna Tuchscherer 17 pontját kell kiemelni.
 
A harmadik negyed elején 60-40-nél érte el a 20 pontot a differencia a felek között. Nem sokkal később 72-42-nél pedig már a 30 pontos különbséget könyvelhettük el. Katerina Sotiriou (21 pont, 11 lepattanó), Mariona Ortiz (20 pont, lepattanó) és Tinara Moore (18 pont, 8 lepattanó) triója dominált hazai oldalon. A záró szakasznak 83-48-ról vágtak neki a csapatok.
 
Mindkét szakmai stáb igyekezett bő rotációt alkalmazni. Ez a periódus már kiegyenlítettebb játékot hozott. A ZTE 22-19-re meg is nyerte ezt a 10 percet. A hajrában azonban így is esélye nyílt a 100. pont elérésére a Ceglédnek és ezt Sotiriou 2+1-megoldásával meg is tette. A 102-70-es végeredményt pedig Ortiz két büntetője alakította ki.
 
VBW CEKK Cegléd – ZTE NKK 102-70 (31-14, 23-24, 29-10, 19-22)
 
Legjobb dobók
 
VBW CEKK Cegléd: Katerina Sotiriou 21/6, Mariona Ortiz 20/3, Tinara Moore 18.
ZTE NKK: Miljana Dzombeta 21/6, Deanna Tuchscherer 20/9, Szabó Petra 10.
 
 
A hazai élvonal nyitó fordulójának szombati játéknapján az Atomerőmű KSC Szekszárd 87-76-ra legyőzte a PEAC-Pécs csapatát. Sokáig kiélezett találkozót vívott a két együttes. A negyedik negyed közepén két triplával vitte be a döntő fordulatot a Szekszárd.
 
A két csapat a Sió Kupán szoros találkozót játszott. Ezúttal az első percekben 7-2-re ellépett a Szekszárd, de ezt követően ennél az 5 pontnál jobban nem tudott elszakadni. Az első negyed hajrájában felzárkózott, majd fordított is a PEAC. Végül 10 perc után 23-23 állt az eredményjelzőn. Rendkívül töredezett játékot láthattunk, 17 faulttal és rengeteg büntetővel már az első negyedben.
 
A második szakaszban sem változott a játék képe. A PEAC 32-27-re megugrott és ekkor Djokics Zseljko időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat hazai oldalon. A pécsiek azonban két triplával nem csak őrizték, de növelték is az előnyüket. Az első félidő legnagyobb különbségét 39-31-nél rögzíthettük. A hajrá viszont a Szekszárdnak sikerült jobban. Zala Friskovec triplája után 46-44-nél már vezettek is a hazaiak. Végül Tijana Andusic duplájával alakult ki a félidei 46-46-os állást.
 
A félidőben Cyesha Goree 14, Sara Krnjic 11 pontnál járt szekszárdi részről. Pécsi oldalon Kiss Virág, Ilina Selcova, Wentzel Nóra 10-10 egységnél.
 
A harmadik negyedben 57-56-os pécsi vezetésig fej-fej mellett haladt a két gárda. Ekkor Bálint Réka, Cyesha Goree és Studer Ágnes találataival 62-57-re fordított a Szekszárd. Csirke Ferenc időkérése után még érkezett egy pécsi dupla, de a hajrában 9 ponttal elszakadt a KSC. Az utolsó 10 percnek végül 72-65-ről futottak neki a csapatok.
 
A záró szakasz elején Ilina Selcova triplája visszahozta az esélyt a pécsieknek. A következő percekben 5-7 pont között alakult a differencia. Végül 76-71 után Zala Friskovec és Maja Skoric egymást követő szekszárdi támadásokat fejezett be hárompontossal. Ezzel 82-71-re módosult az állás és ez volt a lélektani fordulatot ezen a magas hőfokú, kiélezett találkozón, mely döntőnek bizonyult. A hajrában a Szekszárd már nem engedte ki az irányítást a kezéből.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd – PEAC-Pécs 87-76 (23-23, 23-23, 26-19, 15-11)
 
Legjobb dobók
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Cyesha Goree 16, Sara Krnjic 15, Zala Friskovec 14/6.
PEAC-Pécs: Wentzel Nóra 17/3, Tijana Andusic 15, Ilina Selcova 13/9.

Vármegyei szövetségek