Januárban kezdődik a FIBA Europe Cup és a női Európa-kupa
02
Sep
2020
Januárban kezdődik a FIBA Europe Cup és a női Európa-kupa
2020. szeptember 2.  |  10:35
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség hivatalos közleményében tájékoztatott az általa szervezett sorozatok idei lebonyolításáról.
 
A közlemény szerint a női Európa-kupa küzdelmei 2020. december 10-én kezdődnek - ezen a napon és egy héttel később játsszák majd le a selejtezőket. A csoportkör 2021. január 7-én indul 32 együttessel, nyolc darab négyfős csoporttal. Jelen állás szerint a csoportok első két helyezettjei jutnak a nyolcaddöntőbe, az egyenes kieséses szakasz pedig oda-visszavágós alapon fog zajlani.
 
A FIBA Europe Cup 2021. január 6-án kezdi meg idei küzdelmeit. Mint ismert, ebben a sorozatban hét csoport lesz a most következő idényben - az első két helyezettek, illetve a két legjobb csoportharmadik jut tovább a legjobb 16 közé, és itt is oda-visszavágós rendszer lesz, legalábbis a jelenlegi állás szerint.
 
A női Euroliga a mostani tervek alapján elindul az eredeti időpontban - a FIBA a csapatokkal és az érintett nemzeti szövetségekkel együtt dolgozik azon, hogy megoldást találjanak ennek biztonságos kivitelezésére. A selejtezőkre szeptember végén, az alapszakasz kezdetére pedig október közepén kerülne sor.
 
Mindhárom sorozat esetében lehetséges opció az, hogy ún. buborékokban, egy helyszínen játsszanak le több mérkőzést is, ahogy ez a Bajnokok Ligája selejtezőiben is történik majd. A konkrét tervek felvázolására az októberi FIBA Board ülésen kerül sor.
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek