3x3 Ifjúsági Fesztivál: Hibátlanok maradtak a magyar lányok
28
Aug
2020
3x3 Ifjúsági Fesztivál: Hibátlanok maradtak a magyar lányok
2020. augusztus 28.  |  20:30

A pénteki játéknappal lezárult a 3x3 Youth Festival csoportköre. A hölgyeknél a magyar válogatott, míg az uraknál Szerbia U23-asai végeztek az élen.
Nagy izgalmaknak lehettek szemtanúi azok, akik délután fél kettőkor már a Kossuth téren felállított mobillelátókon ültek, hiszen a magyar női "A" válogatott (Mudra Viola, Szerencsés Tamara, Dénes Anna, Madár Eszter) Csehország együttese ellen lépett pályára, és vívott kiélezett csatát. Tíz másodperccel a végső dudaszó előtt a cseh lányok még egyenlíteni tudtak, azonban a hosszabbítást a mieink bírták jobban idegekkel, és Madár Eszter két pontjával megőrizték veretlenségüket. (14-12) Az ezt követő, szintén női összecsapáson az észtek simán verték a szlovénokat, (18-11) majd a férfiak vették birtokba a játékteret, hiszen 14:20-kor már a Magyarország-Szlovénia mérkőzés következett. Nemzeti csapatunk ellentmondást nem tűrő, 6-0-s rohammal kezdett, és ugyan a faultokkal meggyűlt a baja Tarjánéknak, végül magabiztos, 17-10-es sikert arattak.

Ezután ismét hazai érdekeltségű férfi összecsapás következett Debrecen és az U23-as válogatott között. A fekete-fehérben játszó házigazdák Fülep Bence sérülése után három főre fogyatkoztak, azonban Pollák Balázs vezetésével így is tisztesen helyt álltak fizikailag jóval erősebb ellenfelükkel szemben. (17-19) Kisvártatva a debreceni hölgyek is megmutathatták magukat, habár veszélyt egy pillanatig sem jelentettek az „A” válogatott 100%-os mérlegére (3-12). A szlovének leléptették Izrael gárdáját (21-7), majd következhetett a nap talán legjobban várt férfi meccse Magyarország és Szerbia U23-asainak főszereplésével. Sajnos hiába vettek ismét repülőrajtot Kenézék, balkáni szomszédjaink gyorsan magukhoz tértek a kezdeti sokkból. Különösen Trajkovic remekelt, aki Neuwirth Bencével vívott tűzpárbajt, és jött ki győztesen belőle (17-21).

A szerb U20-asok nem sok esélyt adtak a több sebből vérző cívisvárosi ifjaknak, habár Csikai András jó szereplését mindenképp érdemes megemlíteni (12-19).

A várakozásoknak megfelelően a következő női mérkőzésen Csehország simán verte Izraelt (18-6), majd következett a Magyarország „B” – Debrecen összecsapás, ami újra felpezsdítette a hangulatot a nézőtéren. A kettes számú női küldöttség végig dominált a hajdúsági hölgyekkel szemben, de Holinka Hanna elképesztő utolsó perceinek köszönhetően kishíján elbukták a már többször is megnyert találkozót (13-14). A Szlovénia-Szerbia U20 derbi is hasonlóan körömrágós végjátékot hozott, 20-20-nál egy büntető döntött Milos Anticék javára. A korábban már emlegetett Vladimir Trajkovic alaposan bemelegített a dobóversenyre csapata Izrael elleni győzelme során (21-16), meg is nyerte a 18:50-kor kezdődő egyéni viadal döntőjét. Ezután már csak két meccs maradt a programban: válogatottjaink sajnos elfáradtak a nap végére: a B-lányok sima vereséget szenvedett az észtektől, (12-22) míg az U23-as fiúkat Izrael fektette két vállra (10-19).

A versenysorozat szombat délelőtt a helyosztókkal folytatódik a Nagytemplom előtt, 17:00 órakor Csehországgal csap össze női "B" válogatottunk az első mérkőzésen.


Youth Festival Debrecen 2020, 3. játéknap, eredmények:

Magyarország ”A” – Csehország (női) 14-12
Szlovénia – Észtország (női) 11-18
Magyarország – Szlovénia (férfi) 17-10
Debrecen Magyarország U23 (férfi)17-19
Debrecen Magyarország ”A” (női) 3-12
Izrael – Szlovénia (női) 7-21
Szerbia U23 – Magyarország (férfi) 21-17
Szerbia U20 – Debrecen (férfi) 19-12
Csehország – Izrael (női) 18-6
Magyarország ”B”Debrecen (női) 14-13
Szlovénia – Szerbia U20 (férfi) 20-21
Izrael – Szerbia U20 (férfi) 16-22
Észtország – Magyarország ”B” (női) 22-12
Magyarország U23 – Izrael (férfi) 10-19

A csoportok végeredménye:

Nők:
1. Magyarország ”A”  (6-0)
2. Észtország (5-1)
3. Szlovénia (4-2)
4. Csehország (3-3)
5. Magyarország ”B” (2-4)
6. Debrecen (1-5)
7. Izrael (0-6)

Férfiak:
1. Szerbia U23 (5-1)
2. Szerbia U20 (5-1)
3. Izrael (4-2)
4. Magyarország (4-2)
5. Szlovénia (2-4)
6. Magyarország U23 (1-5)
7. Debrecen (0-6)

 

A torna eredményei az alábbi linkre kattintva érhetőek el.

 

Forrás: Debrecenisportcentrum.hu

Fotó: Derencsényi István

Vármegyei szövetségek