A kupagyőztes és a válogatott edzőjének helyzetjelentése a kerekesszékes szakágról
28
Apr
2020
A kupagyőztes és a válogatott edzőjének helyzetjelentése a kerekesszékes szakágról
2020. április 28.  |  14:58
Bár a koronavírus miatt csonka lett a 2019/20-as évad, s bajnokokat nem hirdettek, négy trófea azért csak "elkelt". A női és a kerekesszékes Magyar Kupa, valamint a női és a férfi Hepp-kupa. A győztesek edzőivel, vezetőivel e csonka évad sikereinek hátteréről beszélgettünk. Ahogy a női, úgy a kerekesszékes Magyar Kupa is Sopronba került. A kupában a címét megvédő Soproni Tigrisek szakvezetőjével, Magyar Andrással - lévén ő egyben a szakág szövetségi kapitánya - nemcsak a kupadöntőről, hanem az egész kerekesszékes szakág helyzetéről is beszéltünk.
 
- Az évad elején, még tavaly ősszel, Veszprémben rendezték a kerekesszékes Magyar Kupa döntőjét. Hogyan emlékszik vissza a rendezvényre úgy fél év távlatából - kérdeztük a kupagyőztes edzőjét.
 
- Nagy meglepetéssel kezdődött a sorozat, a Diósgyőr "elkapta" a Törekvést. Rögtön hozzátenném, hogy a fővárosiaktól hiányzott az egyik legjobb magyar játékos. Ez azért nyilván közrejátszott a miskolci csapat bravúrjában, értékéből azonban semmit nem von le. Utána mi játszottunk az újonc pécsiekkel és elég simán győztünk, a pécsi csapat viszont azóta nagyon sokat fejlődött. A döntőben így a Diósgyőr ellen játszottunk. Érdekesség, hogy az ellenfélnél régi zalaegerszegi csapattársam, Magyar Attila az edző, aki a válogatottnál segíti munkámat. A döntő sokáig szoros, kiélezett csatát hozott, három negyed után négy ponttal vezettünk. A végét mi bírtuk jobban, a záró szakaszt tíz ponttal nyerve győztünk a döntőben. Elég sokan kilátogattak a Magyar Kupára, a színvonalas finálé szerintem nagyon jó hírverést csinált a kerekesszékes kosárlabdának.
 
- A bajnokságot, ahol szintén címvédők, a Törekvés vezetésénél szüntették be...
 
- Nagyon jó, kiegyenlített a bajnokság, sokat erősödött a Diósgyőr, egyre inkább felnő, s már a bajnokságban is elkapta a Törekvést. Nekünk ez még nem sikerült, lépéselőnyben voltak a fővárosiak. Úgy számoltunk, ha a hátralévő fordulókban teljes csapattal ki tudtunk volna állni, kétszer legyőzhettük volna az éllovast. A koronavírus azonban közbeszólt, beszüntették a bajnokságot. A pécsiek, mint már mondtam, sokat fejlődtek, folyamatosan lépnek előre, három játékosukat már be is hívtam a válogatott keretbe. Színvonalas szakmai munka folyik ott, s a pécsi klubnak jó a kapcsolata a helyi egészségügyi szervekkel. A válogatott szempontjából pedig nagyon jó, hogy kiélezett a bajnokság, több a szorosabb meccs, folyamatosan kell koncentrálni.
 
- Várható esetleg, hogy tovább bővül a mezőny?
 
- Elképzelhető, de hogy mikor, az bizonytalan. Székesfehérváron is van már kerekesszékes szakosztály, és reményeink szerint hamarosan Veszprémben is összeállhat egy csapat.
 
- Jelenleg, ebben a koronavírusos vészhelyzetben mi a helyzet, lehet-e valamit tenni a szakágban?
 
- Érdemi szakmai munkát nem nagyon. A fogyatékkal élő sportolóknál ebből a szempontból más a helyzet, mint az ép sportolóknál, bár tudom, hogy a fővárosban van, aki a Margitszigeten tartja szinten fizikai állapotát. Most a legfontosabb, hogy mindenki - így a kerekesszékes sportolók is - vészelje át valahogy ezt az időszakot, amely ki tudja, meddig tart.
 
- Milyennek látja a (közel)jövőt?
 
- Hadd kezdjem azzal, hogy amíg lehetett, a válogatottnak havonta volt egy-egy összetartása. Úgy érzem, minden ilyen rendezvényen fejlődtek, előbbre léptek a keret tagjai.  Remélem azért, hogy a nyár vége, ősz eleje felé már bele lehet vágni az érdemi, szakmai munkába. Nyárra terveztünk egy nemzetközi tornát, de jelen helyzetben azt sem lehetett megrendezni. Addig a kerekesszékes bizottság dolgozik, próbáljuk összeállítani a következő évadra a versenykiírást. A jövőben szeretnénk több szakembert megnyerni a kerekesszékes szakágnak, dolgozunk az edzőképzés színvonalának javításán.
 
 
 
Fotó - Soproni Tigrisek SE facebook

Vármegyei szövetségek