Múlt, jelen és jövő: 25 éves a Vásárhelyi Kosársuli
17
Feb
2020
Múlt, jelen és jövő: 25 éves a Vásárhelyi Kosársuli
2020. február 17.  |  21:00

Mérv-és mértékadó pillanat jött el az egyesület történetében: 1995. február 16-án hagyta jóvá a bíróság a Vásárhelyi Kosársuli bejegyeztetését. Dr. Elek András elnök idézte fel a múltat, a jelent és a jövőt. 


1994. december 21-én az Ifjúsági Park nagytermében közel 70 fő gyűlt össze, hogy egy sportegyesület megalakításában részt vegyenek. A cél az volt, hogy az új egyesület átvegye a „Balogh Imre” Alapítvány szerepét, a város legnépszerűbb sportágának, a kosárlabdázásnak szervezett kereteket biztosítson, amelynek egyértelmű célja az utánpótlás-nevelés. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület végül 31 szülő, edző, testnevelő aláírásával megalakult. Kilenctagú elnökséget választottak, melybe a kosárlabdát támogatni kívánó cégek vezetői is bekerültek. Elnöknek az „ötletgazdát”, dr. Elek Andrást választották. A város Önkormányzata és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége is támogatásáról biztosította az új egyesületet, amely az ország második Kosársulija lett a MAFC Kosársuli után. Az egyesület színe (akárcsak a városnak) kék/sárga lett, logója egy zsákoló hód.

 


25 év nem rövid idő, pláne, ha egy sportklubról beszélünk. A hódmezővásárhelyi sport elmúlt 25 évének meghatározó tagjaként a Vásárhelyi Kosársuli a mai napig fennmaradt, és eredeti célját, a utánpótlás-nevelést mind a mai napig sikeresen eléri. Öröm és sírás, nehéz pillanatok és győzelmek a bajnokságokban, a kupákban, az utánpótlásban, A-csoport, legendás játékosok, nézők százai, ezrei a lelátókon, lejtmenet, felemelkedés, sok-sok emlékezetes mozzanat - valóban kevés olyan együttes létezik az országban, ami annyi mindent átélt, mint az 1994-ben "megfogant" Kosársuli SE, amely a helyi kosárlabdasport teljes egészét lefedi. Gyerekek százai fordultak és fordulnak meg a Hódtói Sportcsarnokban, amelynek falai ott őrzik az emlékeket is. 


"Hihetetlenül nagy pillanat ez, hisz a mai világban ritkaság az ilyen stabilitás: ugyanazokért a célokért (a gyerekek kosárlabdázásának biztosítása), ugyanabban a működési formában (amatőr sportszervezet), ugyanannak a személynek a vezetésével (bár ez utóbbit igen sokan kritizálják és nem tartják helyesnek) működünk. Senki nem gondolta az alapítók közül, hogy egyszer 25 éves lehet a klub" - kezdte visszatekintését a 25 évet ciklusok alapján értékelve dr. Elek András, a Vásárhelyi Kosársuli elnöke. 


"Az első öt év maga volt a csoda, tökéletes körülmények között, stabil anyagi háttérrel (Önkormányzat + nagy városi cégek), jó szakmai munkával, lelkes gyerekekkel, áldozatkész, együttműködő szülőkkel dolgoztunk együtt. Alig két évvel később már az ország legjobb utánpótlás egyesületei közé tartoztunk, rendszeres résztvevőiként a korosztályos utánpótlás döntőknek. A gyerekek előtt ott volt példaként egy NB I/A-s, majd NB I/B-s felnőtt csapat – igaz, a működtető profi/félprofi vásárhelyi kosárlabda egyesületek sorra megszűntek, átalakultak a pénzhiány miatt.

A következő öt év kezdéseként fel kellett vállalni egy felnőttcsapat szerepeltetését is, hogy a vásárhelyi 18-20 éves fiatalok tudjanak legalább NB I/B-s felnőtt szinten játszani. A 2000/2001-es bajnokságban már 15 helyi és 2 szegedi fiatallal az NB I/B-ben indult a Kosársuli és 2004/2005-ben ezüstérmes lett, tehát majdnem feljutott az “A” csoportba. Közben utánpótlás szinten számtalan nagy sikert ért el a klub országos szinten is. Mindezt igen szerény anyagi kondíciók mellett.
 

 

A harmadik ötéves periódus elég furcsa volt... az első évében, 2006 májusában bajnok lett a csapat és feljutott a legmagasabb osztályba. Mindezt úgy, hogy 12 vásárhelyi és 3 szegedi (de Vásárhelyen dolgozó) amatőr játékos játszott a csapatban. Rendkívül szerény anyagi helyzete mellett kétszer is bent maradt a Kosársuli az “A” osztályban. Ez volt a csúcs – utána jött a pokol: pénz hiányában vissza kellett lépni, de az NB I-es jog “átadása” legalább az utánpótlás megmentését eredményezte. A ciklus végén jött a csoda (a mennyország): egy pesti szponzor felkarolta az egész klubot és ismét lett NB I/B-s csapat – nem is akármilyen...
 
A negyedik öt év felnőtt szinten stabil eredményeket hozott, sok-sok hazai győzelemmel és nézővel. Az utánpótlás pedig egyenesen szárnyalt, a TAO támogatási rendszer nyújtotta pénzek jó felhasználásával. A 2015 óta tartó időszak elég szenvedős, hiába van TAO pénz az utánpótlásra, a felnőttcsapatra rendkívül nehéz pénzt szerezni... – miközben az ellenfelek mögött stabil anyagi háttér van.
"
 

 
Egyszer fent, egyszer lent - így is lehetne jellemezni a Kosársuli létezését, ám egy megállapítható: az egyesület fennmaradt a hazai kosárlabdaélet palettáján.
 
"Sohasem gondoltam volna, hogy ennyi minden történik 25 év alatt, de nem is igazán akartunk ilyen távlatokban és főleg felnőtt szinten is gondolkozni - ugyanakkor muszáj volt, sodródtunk, nem lehetett kiszállni... a gyerekek miatt."
 

A múlt mellett a jelenre is gondolni kell, ami nem egyszerű - főleg egy-egy sportklub jelentős mérföldköveinél, mint amilyen a mostani is. "Nagyon jó a múltat a felidézni, de nagyon nehéz a jelent elfogadni" - folytatta dr. Elek András. "Úgy az önkormányzati támogatás hiányát, mint a mai fiatalok alulmotiváltságát és az edzőink nagy részéből hiányzó lángolás gondjait. De ide sorolhatnám azt az elképesztő küzdelmet, amit a TAO megszerzése, néhány szponzor magunk mellé állítása igényel. Felőröli az embert és nem is biztos, hogy megéri ennyi szenvedés. Hiába van a (hülyeség határait súroló) küldetéstudatom, ha a feleségem nem állna mellettem (nem egyszer mindenünket feláldozva) – már rég befejeztem volna, de nyilván a Kosársuli is..."
 
S hogy mi volt a legszebb a 25 év során? Mire lehet a legbüszkébb a Vásárhelyi Kosársuli? "Országszerte ismerik ezt a nevet, rajta van a magyar kosárlabdasport térképén. A gyerekek és szülők öröme, az edzők büszkesége utánpótlás szintjén. Ez maximális siker, amire nemcsak az egyesület vezetői, játékosai és edzői szimpatizánsai lehetnek büszkék, hanem az egész város is. Büszke vagyok arra, hogy több mint 100 Kosársulis gyerekből lett NB I-es kosaras! A felnőtteknél a nézők boldogsága a sok-sok hazai győzelem után
."
 

 

A múltat és jelent a jövő követi - ami egyszerű fogalommal élve valóban kiszámíthatatlan. "Bízzunk a csodákban... őszintén megmondom, fogalmam sincs, mi várható akár a következő 25 évben. Sok múlik azon, hogy ki áll a helyemre, de egyelőre senki nem jelentkezik. Sajnos..." - zárta szavait elnökünk.

Egy bizonyos: a Kosársuli-család minden egykori, jelenlegi és jövőbeli tagja hozzátett, hozzátesz és hozzá fog tenni ahhoz, amiért a kosárlabdát, a sportot szeretni lehet - ami sokszor többet jelent, mint maga az élet. 


Boldog születésnapot, Vásárhelyi Kosársuli!

Vármegyei szövetségek