Férfi NB I: Meglepetések fordulója
02
Feb
2020
Férfi NB I: Meglepetések fordulója
2020. február 2.  |  12:40
Elképesztő bravúr! Tartalékosan is nyert Körmenden a Pécs
 
A betegek közül végül Hortin kívül mindenki vállalta a játékot a vendégeknél.
 
Alig két perc után Sulovics sportszerűtlen faultot kapott egy könyökös miatt. A légiósai által vezérelt Körmend kezdett jobban, Varnado például pillanatok alatt berámolt kilenc pontot. 19-10-nél időt kért Alekszics, de hiába, az olló csak még nagyobbra nyílt. 23-15-ös állással zárult az első etap.
 
A második negyedben egy perc alatt 5-0-val nyitott a Vasút (összességében pedig 10-0-nál járt), 23-20-nál Zollner kért időt. Csapata 10-3-mal válaszolt, de továbbra is szívósan tapadt a PVSK, amely rendre visszajött három-négy pontra. Mindössze tizenhat másodperc volt vissza, amikor 45-40-nél a játékvezetők Zollner kérésére videóztak, és sportszerűtlen faultot ítéltek Diggs ellen, aki még összeszólalkozott a körmendi trénerrel, amely után mindkét fél technikait kapott, így az amerikai mehetett is zuhanyozni. 47-40 volt az állás a félidőben.
 
Továbbra is hősiesen küzdött a tartalékos Pécs, két és fél perc után 50-48 szerepelt a táblán. Sőt, Smith 53-53-nál egalizált, a huszonnegyedik percben időt kellett kérnie a Körmendnek. Ezt követően fordult is a kocka. Bíró ellen is sportszerűtlen faultot ítéltek, 61-55-nél Alekszics hívta magához övéit, de a harmadik negyed után 68-60-ra ment az MTE.
 
A negyvenéves Csirics egy remek csel után szerezte meg második hármasát a meccsen. A hullámzás tovább folytatódott: hol megléptek picit a vasiak, hol visszajöttek a baranyaiak. Négy és fél perc volt hátra, amikor Smith hármasával 73-71-re módosult az állás. Két perccel a vége előtt újabb Smith hármas következett, 77-76. Majd az amerikai sikeres büntetőivel fordított is (77-78). Turner keze sem remegett meg a vonalról, utána viszont elrontotta mindkét együttes a támadását. 
79-78-nál a győzelemért támadhatott a Pécs, tizennyolc másodperc volt hátra. Időt kért Alekszics, Pongó pedig ziccerével megnyerte a meccset a hatalmasat küzdő vendégeknek.
 
Egy másodperc még hátra volt, de Varnado távoli kísérlete már nem ért gyűrűt, így a Körmend elszenvedte első vereségét hazai pályán - írta a BB1.hu.
 
Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 79-80 (23-15, 24-25, 21-20, 11-20)
 
Bajnokság, 18. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Söjtöry T., Boros T. (Dernei G.)
 
Körmend: Turner 15, Takács -, Edwards 19, Varnado 20/3, Taylor 9. Csere: Kastrati 3, Durázi 4, Ferencz 5/3, Németh 4.
 
Pécs: Popadic –, Ruják 10/6, Diggs 11/3, Budimir 14/6, Sulovics 6. Csere: Smith 23/12, Pongó 6, Csirics 10/6, Bíró –, Antoni –.
 
 
 
Meglepetések fordulója: az újonc legyőzte a bajnokot
 
Telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, a vendég szektor is megtelt. Reddic és Váradi is vállalta a játékot, igaz, mint később kiderült, előbbi mindössze négy, utóbbi pedig csak hat percet töltött a pályán.
 
Az oroszlányi Washington homállyal nyitott, ez főleg majd annak tükrében lesz érdekes momentum, ahogy zárult a találkozó. 
 
Hookeré volt az első kosár, amire 6-0-val feleltek a hazaiak. Villámgyors kosarak jellemezték mindkét oldalt az elején. Szinte minden piros-fekete támadás ponttal fejeződött be, puhán védekeztek a szombathelyiek. A hatodik percben, 20-14-nél időt is kért Okorn. Hiába, már majdnem tíz volt közte (27-18). Az első negyed végére sikerült felzárkózniuk a vasiaknak (27-23).
 
Curry hármasával már csak egy volt közte, aztán a szombathelyi Washington egy ziccerrel fordított. Krasovec időt kért (27-28). Egy oroszlányi 6-0-át követően öttel megint elment a bajnok, aztán megint fordított, és 50-43-nál már héttel is vezetett az OSE. Hullámzó volt a játék. Kosárgazdag első félidő után 50-45 állt a táblán.
 
Eric Washington hármasával tovább nőtt a különbség. Megint elment kilenccel az OSE (24. perc: 58-49). Sőt, 61-51-nél először lett tíz közte. A harmadik negyed derekán időt kért Okorn. Az újonc továbbra is jól tartotta magát, sőt, folyamatosan vezetett, míg a szombathelyiek hiába erőlködtek, csak futottak az eredmény után. 67-58-ról indult a záró felvonás.
 
Perl ziccere után Benke zsákolt, érezhető volt, hogy még nem adja fel a Falco. 69-64-nél időt kértek a piros-feketék. Benke újabb kosarával háromra olvadt a differencia. Nagy volt a kapkodás, sok volt a hiba mindkét oldalon. Elmozdult a holtpontról az OSE, Hayes faulttal együtt szerzett kosarat, a büntetői előtt, 73-66-nál időt kért a Falco. Bement a plusz egy is. Ekkor sem dőlt el, Perl vérszemet kapott. 1:12 volt vissza, amikor a válogatott hátvéd büntetőkkel kiegyenlített (79-79). Mohácsi és Perl is beköszönt távolról, majd Eric Washington és Perl sem hibázott a büntetővonalról. 84-84, nyolc másodperc volt hátra. A dudaszó pillanatában Eric Washington egy közel félpályás triplával megnyerte a meccset övéinek. Az újonc nagyot küzdött, és megérdemelten nyert.
 
A címvédő második vereségét szenvedte el a szezonban, mindkétszer egy piros-fekete ellenfél otthonában. Ám így sem kell különösebben izgulniuk Benkééknek, mert a Körmend odahaza veszített a Péccsel szemben - írta a BB1.hu.
 
OSE Lions - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 87-84 (27-23, 23-22, 17-13, 20-26)
 
Bajnokság, 18. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
 
OSE: Zsíros 5/3, Abell 21/9, E. Washington 22/6, Rizvic 6, Bozsovics 12. Csere: Kucsora -, Hayes 12, Mohácsi 3/3, Garamvölgyi 6, Illés -.
 
Falco: Hooker 9/3, Curry 3/3, Benke 13/3, Filipovity 9, D. Washington 11/6. Csere: Lake 12, Perl 23/9, Bíró -, Váradi 2, Reddic 2.
 
 
 
A második félidőben nagyot ment, és nyert a DEAC
 
A férfi élvonal 18. fordulójának zárómérkőzésén a tabellán harmadik Paks látta vendégül a hetedik Debrecent.
 
Kobe Bryant tiszteletére mindkét csapat lejáratta az első huszonnégy másodpercet. Putney 2+1-es akciójával indult meg a pontgyártás, majd a hazai center zsákolhatott egy eladott labda után. Manigat triplájával zárkóztak a vendégek, de Faust egyből betalált. Polyák is sikeresen kísérletezett a triplavonalon túlról, egyre jött fel a DEAC, sőt, az ő kettesével fordított is (7-8). Egy hosszabb gólcsend után belelendültek a felek, három perccel a negyed vége előtt kettővel mentek a vendégek. Evans zsákolásával egyenlített, Faust triplájával pedig át is vette a vezetést a Paks (8. perc: 16-15). Innen futott még egy 6-0-át az ASE, hétpontos előnnyel zárta a felvonást. 22-15.
 
A második játékrészt is a hazaiak kezdték jobban Jackson kosara után már tízzel mentek, időt is kért Kovács Adrián (29-19). Innen Harrison és Tóth révén zárkóztak a vendégek, de Evans és Jackson visszaállította a tízpontos különbséget. Bognár büntetői következtek, majd Dzunics kért időt a negyed derekánál. Bognár ezúttal faulttal együtt küldte a gyűrűbe a labdát, így már csak öt volt közte. Ekkor jött Putney hármasa, és Evans kettese, közte pedig újra tíz. Ebből egy triplával még sikerült faragni a fekete-mezeseknek, 42-35-tel mentek a csapatok a nagyszünetre.
 
Nagyot robbantott a fordulás után a vendég csapat, 8-2-t futottak, így volt egy is közte. Bognár és Tóth ponterős játékával egyenlített is a Debrecen, sőt, Harrison középtávolijával fordított is. Braniszlav Dzunics kért időt, jogosan, hiszen hét perc alatt nyolc pontot dobtak a fiai. Jacskon és Evans gyorsan visszavette a vezetést, amire még Faust is rápakolt kettőt, ezúttal Kovács Adrián hívta magához az övéit. Moody lépett előre, két triplát is bedobott egymás után, megint a Debrecennél volt az előny, ami maradt is a negyed végére. 57-58.
 
Továbbra is jó lendülettel játszott a DEAC, a záró felvonásban volt, hogy öt ponttal is vezetett. Ekkor érkezett Kovács hármasa, amivel felléptek kettőre a hazaiak, de egy eladott labda után Harrison négyre növelte a differenciát. Evans kapott egy blokkot, ami után Polyák is ziccerezhetett, 64-70-nél kértek időt a hazaiak, három és fél perc volt vissza ekkor. Lóránt zárkózott, de Coleman triplája kimaradt, Harrison büntetett egy triplával (66-73). Polyák kapott egy sportszerűtlent, Coleman csak az egyik büntetőt dobta be, de Jackson az ezt követő labdabirtoklásból eredményes tudott lenni (69-73). Ötvenhárom másodperccel a vége előtt a hazaiak támadhattak, amikor Lóránt hármasa került a gyűrűbe, egy volt közte, időt kértek a vendégek. Moody betörése közben szabálytalankodtak, az irányító mindkét büntetőjét bedobta. A túloldalon Evans volt hibátlan, huszonnégy másodperccel a vége előtt eggyel ment a Debrecen (74-75). Moody eladta a labdát, de a gyűrű közvetlen közeléből nem tudott betalálni Coleman, így a második félődőben nagyot futva nyert a DEAC - írta a BB1.hu.
 
Atomerőmű SE - DEAC 74-75 (22-15, 20-20, 15-23, 17-17)
 
Bajnokság, 18. forduló
ASE Sportcsarnok
V.: Benczur T., Tóth C., Török R. (Farkas Z.)
 
Paks: Evans 16/3, Faust 9/3, Coleman 8/3, Lóránt 10/3, Putney 8/3. Csere: Kovács 9/3, Kis -, Velkey -, Jackson 14.
 
DEAC: Moody 10/6, Polyák 7/3, Manigat 8/3, Drenovac 8/6, Tóth Á. 14. Csere: Somogyi 7/3, Harrison 9/3, Bognár 12/3, Omenaka -.
 
 
 
Óriási meccset nyert a Sopron
 
A tizenkettedik Sopron fogadta a kilencedik Kaposvárt a férfi élvonal 18. fordulójában, ám a két csapat között csak egy győzelemnyi volt a különbség, így kiemelten fontos volt mindkét együttesnek a találkozó.
 
Lalic két büntetőjével indult a mérkőzés, majd egy jó kaposvári védekezést követően Ponjavics is beköszönt (0-5). Kinney előtt adódott a lehetőség, hogy megszerezze az első soproni pontokat, hibátlan is maradt a büntetővonalról. Egy kapott blokk után Krnjajski tette vissza a labdát, amire szinte azonnal érkezett Takács hármasa, majd Dramicsanin duplája. A támadóidő lejárta előbb Thompson távoli kettese hullott a gyűrűbe, majd három büntetőt is dobhatott a légiós, amivel átvették a vezetést a hazaiak öt perc után (10-9). Ezután Carter beütötte a harmadik faultját, majd Norfleet középtávolijával egyidejűleg Lalic kapott sportszerűtlent. A megítélt két büntetőből Jogela egyet küldött a helyére, a túloldalon pedig Dramicsanin dobhatott egyet, ugyanis a Sopron is kapott egy technikait. Rivers pöcizett vissza egy lecsorgót, Norfleet pedig egy visszalépés után tett kettőt hozzá. Jogela 2+1-es akciójával kettő volt közte (16-14). Baki állt bele egy triplába emberről, Norfleet szerzett újabb egy pontot, Davis ziccere után pedig 16-20-nál kért időt Flevarakisz. Rivers szabaddobásai bementek, csakúgy, mint Davis két egypontosa. Az utolsó kaposvári támadásnál Norfleet állt bele messziről, a végén pedig még Supola dobhatott kettőt. 20-25.
 
Egy eladott soproni labdával kezdődött meg a második negyed, Lalic büntetett közelről. Jogela centerezett, Lalic duplázott, héttel mentek a vendégek. Egészen a következő támadásig, amikor Kinney volt eredményes (24-29). Lalic tarthatatlannak bizonyult ezekben a percekben, ezúttal egy lepattanót tett vissza, majd Norfleet volt sikeres újra a hárompontos vonalon túlról, tíz lett közte, aztán Hendlein is betalált, jött az újabb hazai időkérés (24-36). Kinney egy triplával hozta feljebb az övéit, majd Carter tett hozzá még kettőt. Davis törte meg a vendég gólcsendet egy betöréssel, de Carter újra sikeres volt, ezúttal Ivkovics hívta magához az övéit (31-38). Jogela fordult le, Lalic pedig támadóhibát vétett, aztán Thompson kapott egy szép labdát. Lalic-nak ütöttek oda dobás közben, ami egyébként bement, majd a büntető is. Thompson dobott egy trojkát, Norfleet válaszolt. Eggyel zárkózott a Sopron, kettővel reagált a Kaposvár. Werner büntetői kimaradtak, de még a végén így is maradt nyolc másodperce az SKC-nak a zárkózásra, ami sikerült is, Kinney három pontjának köszönhetően. 42-45.
 
Thompson triplája után gyorsan egyenlített a Sopron, Hendlein viszont visszaszedte a saját dobását, másodszorra nem hibázott, ráadásul Dramicsanin is pontosan célzott (45-50). Jogela csak egyet dobott be a két büntetőjéből, de a következő támadásnál egy zsákolással javított. Kinney kosara után már a Sopron vezetett, de nem sokáig örülhettek a hazaiak, Bogdánt tripladobás közben faultolták, aki háromszor büntetett. Teljesen üresen maradt a gyűrű alatt Dramicsanin, Norfleet vette észre, kis szünet után pedig Davis tört be. Rivers középtávolijával négyre jött fel az SKC, de nem örülhetett sokáig, Davis két szabaddobással terhelte a gyűrűt (53-59), Flevarakisz lépett oda az asztalhoz. Zónavédekezésre váltottak a hazaiak, amit Krnjajski reagált le jól egy hármassal, ezután pedig nem született több kosár ebben a játékrészben. 54-63.
 
Carter centerezésével indult az utolsó felvonás, majd Rivers dobott be háromból három büntetőt (59-63). Krnjajski büntetője jelentette a negyedik negyed első kaposvári pontját, de Carter ziccerével egylabdányira csökkent a különbség. Norfleet volt pontos messziről, aztán Dramicsanin is betalált, újabb szünetet kért Flevarakisz (61-68). Kinney gyalogolt be a gyűrűig, majd Rivers is eredményes volt. Öt perccel a vége előtt Carter ütötte be az ötödik személyi hibáját, Kinney újabb duplájával kettőre jött fel a Sopron, izgalmas végjátékra volt kilátás. Egy harcos támadólepattanó után pedig egyenlített is az SKC, Jogela közelije ment be, Ivkovics kért időt három perccel a vége előtt. Davis hármasa lejött, de Dramicsanin a palánk alól javított, majd Thompson kihagyott hármasa után Davis adta el a labdát, 1:48 volt ekkor az órán. Thompson talált be nehéz helyzetből, aztán Baki ziccerezett (71-73). Jogela betörése után Hendlein is kipontozódott, a büntetők után pedig újra egál volt. Ezután nagyot védekeztek a hazaiak, lejárt a támadóidő, 28 másodperccel az órán kért időt Flevarakisz. Rivers középtávolija lejött, Norfleet pedig nem találta el a gyűrűt, így jöhetett a hosszabbítás. 73-73.
 
Lalic kettese jelentette az extra ráadás első pontjait, aztán Dramicsanin is kipontozódott, Jogela pedig egyenlített. Thompson közelijével átvette a vezetést a Sopron, majd Jogela dobhatott újra kettőt, utána pedig Lalic állhatott a vonal mögé egy sportszerűtlen miatt, ő is hibátlan maradt. Ezután Davis állt bele egy hármasba, ami behullott, eggyel mentek a somogyiak 1:50-nel a vége előtt. Jogela ismét hibátlanul célzott, majd Norfleet is bedobott egy triplát a vendégeknek (81-83). Ezúttal Thompson próbálkozhatott a Sopronnál, egyenlített is. Ekkor újra jött Norfleet, ezúttal a sarokból dobta be, de Jogela megint kosarat szerzett (84-86). Tizenöttel a vége előtt Ponjavics állt a vonal mögé, de csak a másodikat dobta be, Flevarakisz hívta magához az övéit. Takács lépett, be  egyenlített, de maradt még tíz az órán, amiből nem szerzett kosarat a Kaposvár, jöhetett az újabb hosszabbítás. 87-87.
 
Thompson tört be, majd Bogdán egyenlített büntetőből. Újfent Thompson szerzett két pontot, Baki fordított egy triplával. Norfleet csak az egyik szabaddobását küldte a helyére, a túloldalon Jogela volt hibátlan. Kinney csak az egyiket dobta be, másfél perccel a vége előtt egy volt a Sopron előnye, amikor Thompson háromra növelte azt, Ivkovics kért időt. Norfleet hármasa lejött, de Bogdán visszaszedte, két büntető lett a jutalma, de mindkettőt kihagyta, majd Kinney szerzett kosarat, Norfleet gyorsan válaszolt egy hármassal (98-96). Hússzal a vége előtt Jogela tett vissza egy támadólepattanót, ezzel gyakorlatilag eldöntve a meccset. Óriási küzdelem után nyert a Sopron - írta a BB1.hu.
 
Sopron KC - Kaposvári KK, kétszeres hosszabbítás után, 101-96 (20-25, 22-20, 12-18, 19-10, 14-14, 14-9)
 
Bajnokság, 18. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Kapitány G., Minár L., Kovács N. (Téczely T.)
 
Sopron: Kinney 20/3, Thompson 26/6, Takács 6/3, Rivers 11, Carter 8. Csere: Supola 2, Fazekas -, Werner -, Jogela 28.
 
Kaposvár: Krnjajski 6/3, Norfleet 27/12, Ponjavics 4/3, Dramicsanin 16/3, Lalic 15. Csere: Davis 13/3, Baki 8/6, Bogdán 5, Hendlein 2.
 
 
 
Más fokozatra kapcsolt, otthon hagyta állva az Albát a KTE
 
Zsinórban hat vereség után látogatott az Alba Fehérvár otthonába a KTE-Duna Aszfalt az alapszakasz 18. fordulójában.
 
Djuraszovics triplája nyitotta a meccset, Csorvási és Markovics azonban rögtön fordított. Meglépett az Alba, Wittmann hármasára nem egy hazai válasz érkezett, 11-6-nál jött újabb kecskeméti pont. Kissé megszeppenhettek a vendégek, 20-10-nél máris megvolt a közte tíz, 25-14-nél pedig már át is léptek a felek a tízpontos differenciát. A játék képe az első negyed hajrájában sem változott, így az Alba tízpontos fórral zárta az első etapot (27-17).
 
Thomas három hibátlan büntetővel nyitott, Csupkovics triplával állította vissza a tíz pontot a csapata javára. Nehezebben jöttek a hazai pontok, 31-27-nél McDuffie közelije rázta fel az Albát, de Miliszavljevics kettese így is háromra hozta vissza a bravúrgyőzelemért érkezett vendégeket (35-32). A negyed – így az első félidő – hajrája viszont ismét az Albáé volt, amely 44-36-nál zárta le az első húsz percet.
 
Karahodzsics hozott sorozatban négy pontot, de erre az Alba is egy 4-0-s menettel reagált, maradt a közte nyolc. Felváltva estek a pontok, nemigen változott a különbség. Sokáig úgy tűnt, tudja tartani előnyét az Alba, azonban a harmadik negyed hajrájában Thomas triplája valamit beindított a Kecskemétnél: 61-56-ra módosította az állást, majd Wittmann is kintről talált be, Csorvási büntetőire pedig Révész válaszolt, így 63-61-nél fordultak az utolsó tíz percre a felek.
 
Karahodzsics rögtön egyenlített, Wittmann kettese pedig már a vezetést jelentette a mintegy fél óra elteltével ismét előnybe kerülő KTE-nek. Az Alba legjobbja, Markovics büntetőkből egyenlített (65-65), de Wittmann ismét triplával jelentkezett, majd Thomas is betalált közelről. Ezt követően már nem bírt vérszemet kapott ellenfelével az Alba: pillanatok alatt meglépett a Kecskemét, és 69-78-nál már az volt a kérdés, eléri-e a tízpontos előnyt a KTE? Az utolsó percre Markovicsot és Ljubicsicset is elveszítette a házigazda, így hiába dobott Guyton is triplát a végén, ez már nem veszélyeztette a kecskeméti győzelmet: 90-80-ra nyert a KTE - írta a BB1.hu.
 
Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt 80-90 (27-17, 17-19, 19-25, 17-29)
 
Bajnokság, 18. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Földházi T., Nagy V., Lengyel Á. (Gorka Sz.)
 
Alba: Ljubicsics 8/6, Guyton 18/9, Markovics 17, Csupkovics 6/3, Csorvási 6 Csere: McDuffie 10/3, Molnár M. 10, Govens 5/3, Takács Ma. -, Takács Mi. -.
 
KTE: Wittmann K. 20/12, Thomas 23/3, Djeraszimovics 7, Djuraszovics 10/6, Karahodzsics 15/3. Csere: Révész 10, Miliszavljevics 5/3, Lewis -.
 
 
 
Megvan a sereghajtó második sikere
 
Nagy csatára volt kilátás az utolsó és az utolsó előtti rangadóján. A pontgazdag első negyedet Miller és Brbaklics vezérletével 24-19-re a JKSE hozta.
 
A folytatásban is ponterős maradt a Jászberény, nem állt össze a Szedeák védekezése, egy félidő alatt közel ötven pontig jutottak a hazaiak, ráadásul tették mindezt 60 %-os mezőnymutatóval. A vendégek főleg Asbury és Krapic pontjaira támaszkodtak, a félidőben 48-36 volt az állás.
 
A szünet után sem történt változás, állandósult a tizenöt pont körüli különbség a csapatok között. A végére elkezdtek zárkózni Szekulovics fiai, akik a harmadik felvonás végére 61-50-ra megérkeztek.
 
Lendületben maradt a vendég gárda, amely szép lassan kezdte teljesen eltüntetni a különbséget. Már csak egy perc volt hátra, amikor Curry kosarával 75-73 volt az állás. A hajrából azonban Millerék kerültek ki jobban, így ha nehezen is, de megérdemelten szerezték meg első hazai sikerüket a szezonban - írta a BB1.hu.
 
Jászberényi KSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 81-75 (24-19, 24-17, 13-14, 20-25)
 
Bajnokság, 18. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
 
JKSE: Nelson 11/3, Miller 22/6, Brbaklics 14/3, Alekszandrov 12/3, Pantelics 5/3. Csere: Peringer 4, Mészáros 8/3, Buzás -, Ruják 5/3.
 
Szeged: Naylor 10, Curry 23/3, Kerpel-Fronius B. 8, Krapic 14/6, Asbury 20. Csere: Polányi -, Balogh -, Olasz -, Mayer -, Vágvölgyi -.

Megyei szövetségek