Óriási küzdelem után az Ajka nyerte a Hepp Kupát
19
Jan
2020
Óriási küzdelem után az Ajka nyerte a Hepp Kupát
2020. január 19.  |  19:30

A házigazda PINNK együttese a BKG Príma Akadémiával csapott össze a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa 2020-as kiírásának bronzmérkőzésén. Mindkét csapat a zónavédekezést részesítette előnyben, az első három percben mindössze egy kosár született. Lantos és Aldazabal tripláival a BKG került előnybe, ők kezdték meg hamarabb a pontgyártást – Szabó Laura is beköszönt távolról a túloldalon, de a játékrészt ezzel együtt is 18-11-re vitte el Gedei Tibor alakulata. A második negyedben is maradt a kék-sárga zóna, ami nem igazán feküdt a pécsieknek – 23-14-re lépett el a szigetszentmiklósi együttes, ráadásul a hazaiak centere, Kovács Kitti megkapta a harmadik személyi hibáját. 28-14-ről 28-19-re zárkózott a PINKK, de a jól játszó Jáhni Zsófia is beütötte harmadik személyijét – a félidő 30-19-cel zárult, Lakatos a dudaszó pillanatában tett vissza egy támadólepattanót.

A nagyszünet jót tett a hazaiaknak, újult lendülettel eredtek a BKG nyomába Tenyérék. Jáhni palánkos hármasával 34-26-ra jöttek fel, közben Davis egy támadóhibával megkapta negyedik személyijét a másik oldalon. Aldazabal azonban nem hagyta, hogy elolvadjon a sárga-kék vezetés, 2+1-es játékával már 19 pontnál tartott csapata 37 egységéből (36-27). Szűcs Lilla tört be szépen, megint közelített ellenfeléhez a PINKK - idegessé vált Suppánék játéka, két technikai hibát is kiosztottak nekik a játékvezetők. Nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel a mecsekaljai gárda, ehelyett Lakatos és Suppán tripláival 43-33-ra húzott el újfent a Gedei-csapat. Ez az előny ki is tartott a negyed végéig, 47-37-tel fordultak a felek a záró felvonásra. Itt újfent Lakatos villant, goyrs öt pontjával kezdett ellépni a szigetszentmiklósi együttes (52-39). Davis 2+1-ével már 59-45-öt mutatott az eredményjelző, ám a pécsiek kissé váratlanul beszórtak egymás után két trojkát, amivel ismét érdekessé tették a meccset (59-51). Izgalmasan alakult a végjáték, Szabó Laura hármasával 61-56-ig közelített a PINKK, sőt Kovács ziccerével már csak három pont maradt a nemrég még 14-es BKG-fórból. Aldazabal azonban továbbra is tarthatatlannak bizonyult, végül 29 ponttal és 10 lepattanóval zárt - Jáhni Zsófia is nagyon igyekezett a túloldalon, de végül behúzta a mérkőzést, és ezzel a bronzérmet a BKG Príma Akadémia.

 

BKG Príma Akadémia – PINKK SE 65-59 (18-11, 12-8, 17-18, 18-22)

 

BKG Príma Akadémia: Czirják 4, Suppán 9/3, Lakatos 13/9, Davis 7, Aldazabal 29/6.
Csere: Katona -, Lantos 3/3, Bodnár -, Sándorfi -, Varga -, Kenyeres -, Nyulasi -.

 

PINKK SE: Tenyér 6, Vári 8, Szűcs 4, Jáhni 24/6, Kovács K. 4.
Csere: Szabó L. 11/9, Temes -, Horváth Zs. -, Borbás 2.

 

 

A döntőben a rendkívül fiatal Csata DSE a dörzsölt, rutinos Ajkával nézett farkasszemet. Alaposan egymásnak estek a csapatok, potyogtak a kosarak az első percekben – Kalocsai labdaszerzést követő ziccerével az ajkaiak kezdtek jobban, 5-13-ra léptek el. A fiatal budapestiek leginkább Horváth Fruzsina 1-1-eire támaszkodtak ebben az időszakban, és egy 10-2-es futással ki is egyenlítettek – a negyedet Székely-Horváth időn túli büntetői zárták, így szűk Ajka-előnyt mutatott az eredményjelző tíz perc játékot követően (15-17). Zónára váltott a második felvonásban a Csata, és ez be is jött a Tursics-csapatnak – lendületbe jöttek a fővárosiak, 26-27-es hátrányukból 35-31-es fórt kovácsoltak a nagyszünetre. Nem dőlt el semmi, kiegyenlített volt az ütközet – fizikailag nem tudott dominálni az Ajka, sebességét viszont többször is ki tudta használni a Csata.

Két támadás alatt eltüntette félidei négypontos hátrányát az Ajka, Zsovár duplát, Székely-Horváth triplát hintett. Zsovár nagyon elkapta a fonalat, két távolit is beszórt rövid időn belül, szükségük is volt erre az ajkaiaknak, hiszen a fővárosiak is ötletes támadásokat vezettek (39-42). A két sarokból többször is megbüntette a budapestiek védelmét Rónaszéki Szilvia gárdája, ám mikor úgy tűnt, elléphet a fiataloktól az Ajka, mindig akadt válasza a Csatának. 49-53-ról futottak neki a felek a záró játékrésznek. Rendkívül fizikális játék folyt a pályán, meg kellett küzdeni minden egyes pontért. Az ifjoncok nem riadtak vissza a kihívástól, de a negyed közepéig őrizte szűk előnyét az ajkai gárda – 51-57-ről kezdődött az utolsó öt perc. Zsovár csinált 2+1-es akciót, amivel 18 pontnál járt már a veterán bedobó – eközben a budapestiek oldalán minden kimaradt, nem tudtak túljárni az ellenfél zónáján. Horváth is faulttal együtt talált be, 54-60-ról indult az utolsó három perc – a végig jól játszó Rakita a sarokból küldött egy triplát a helyére, nagy izgalmakat tartogatott a hajrá (57-60). Zsovár vétett sportszerűtlen hibát, Rakita a megítélt büntetőket is beszórta – Krasovec pedig szépen lépett be a palánk alá, 1:15-tel a vége előtt visszavette a vezetést a Csata (61-60). Zsovárt sikeresen csapdázták a sarokban, Krasovec pedig újabb ziccerrel növelte a fővárosiak előnyét – 33 másodperce maradt a záró felvonásra leolvadó Ajkának, hogy a javára billentse a derbit. Krasovec ismét nagyot villant, blokkolta Zsovár triplakísérletét, Székely-Horváth azonban óriási hármast vágott be a sarokból – több kosár már nem született, következhetett a hosszabbítás (63-63).

A ráadásul úgy indult, ahogy a rendes játékidő véget ért: Székely-Horváth triplával. Belelendült az Ajka, Szabó Petra ziccerével 70-65-re léptek el, Krasovec pedig mellédobott egy közelit, de egy büntetőt értékesített. Vészesen fogyott az idő, a hosszabbítás eddig egyértelműen az Ajkáé volt. Szabó Petra még egy közelit értékesített, 40 másodperc volt hátra (66-72). Horváth bedobta két büntetőjét, de Székely-Horváth sem hibázott – a rutinos bedobó két hatalmas triplája kellett hozzá, de végül az Ajka nyerte a 2020-as Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát. A Csata nevéhez hűen nagyot küzdött, de a fővárosiak végül nagy izgalmak után maradtak alul – ezúttal még a tapasztalat győzött a fiatalság ellen.

 

Csata DSE – Ajka 68-74 (15-17, 20-14, 14-22, 14-10, 5-11)

 

Csata DSE: Rakita 23/9, Várszegi 13, Balogh -, Horváth F. 15, Krasovec 12.
Csere: Telegdy 5/3, Polgári -.

 

Ajka: Szabó B. 8, Kalocsai 4, Zsovár 20/9, Székely-Horváth 20/12, Szabó P. 14.
Csere: Kulcsár 3, Shirian -, Balsay R. 5/3, Balsay A. -.      

 

 

A 2020-as Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa végeredménye:

1. Ajka

2. Csata DSE

3. BKG Príma Akadémia

4. PINKK SE

Vármegyei szövetségek