Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak: Féltávnál élen a TF és a Szombathely
13
Jan
2020
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak: Féltávnál élen a TF és a Szombathely
2020. január 13.  |  15:00
Ahogy a hölgyeknél, a férfiaknál is "makulátlan mérleggel", veretlenül várja a tavaszt a címvédő TFSE a keleti csoport élén a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Nyugaton az utóbbi két évad legpechesebb alakulata, a Szombathely vezet.
 
Tavaly az éllovas "keleti kvartett" tagjai vívták a négyesdöntőt. Bár Boros Zoltán már nem számíthat a tavaly az Erasmus-program keretében itt tartózkodó lett centerre, Reinis Scerbinskisre, a TFSE gerince együtt maradt, s ha nehezen is, de hozta, "behúzta" az őszi a rangadókat. Mögötte - talán mondhatjuk - némi meglepetésre jelen pillanatban az a Nyíregyháza áll, amely elveszítette remek, Bus-Czura-Oláh trióját, de úgy tűnik, némi "szerkezetváltással" sikerült megfelelően pótolni őket. A nyírségieket nem sokkal lemaradva követi a Miskolc és a Debrecen, de még az Eger, sőt akár a tavalyinál jóval markánsabban szereplő ELTE is beleszólhat az éllovas kvartett dolgába, akár be is verekedhetik magukat a legjobbak közé - bár ez már nem csak rajtuk múlik. Üde színfolt az újonc AKE-BGE csapata, amely ugyan eddig csupán egyetlen győzelmet aratott, de nem egyszer az élcsapatok is megszenvedtek a jó szerkezetű debütáns ellen - igen érdekes tavasz elé nézünk, óriás harc várható a legjobb 4 közé jutásért, amelyre jelen pillanatban még 6 csapatnak is esélye van.
 
A keleti csoport állása
 
1. TFSE                          8 győzelem - 0 vereség
2. Nyíregyházi Egyetemi SE    6gy - 1v
3. Miskolci Egyetem                 6gy - 2v
4. Debreceni Egyetem             5gy - 3v
5. EKE Eger                                 4gy - 4v
6. ELTE BEAC                              3gy - 4v
7. AKE-BGE                                1gy - 6v
8. Debreceni Medikus SE 7     1gy - 6v
9. Szegedi RSC                           0gy - 8v
 
Elhalasztott mérkőzések:
 
1. AKE-BGE – Debreceni Medikus SE (02.20.)
2. ELTE BEAC - Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület (03.30.)
 
 
Nyugaton az a Szombathely áll az élen, amely hosszú évek óta meghatározója, élcsapata a csoportnak. Kéri Péter legénysége tavaly előtt és tavaly is csupán pár ponttal maradt le a négyesdöntőről, méghozzá úgy, hogy mindkétszer a későbbi győztes, a Miskolc, majd a TF búcsúztatta. Most úgy tűnik, nem akarnak semmit a véletlenre bízni a vasiak, akik a BME otthonában hatalmas hátrányból felállva nyertek fontos összecsapást. A vasi legénység sarkában egyetlen - éppen Szombathelyen - elszenvedett vereségével ott "liheg" a Közgáz. Vladár Csaba együttesénél gyakran kérdéses, főleg az idegenbeli találkozókon, hogy milyen erős összetételben tud pályára lépni. A csoportelsőség szempontjából kulcsfontosságú lehet majd a Közgáz-SzoESE visszavágó, bár a Közgáznak még lesznek "rázósaknak ígérkező" túrái, többek között Mosonmagyaróvárra, Sopronba és a BME együtteséhez látogatnak. A két éllovas mögött a Mosonmagyaróvár áll, majd egyaránt 4-4 vereséggel küzd a még rájátszást érő negyedik helyért a BME-MAFC, a PTE-PEAC, valamint tavalyi szerepléséhez képest jelentősen előrelépő, saját pályáján szép számú szurkolótábora előtt mondhatni bravúrt bravúrra halmozó, a BME csapatát is "elkapó" soproni legénység, a SMAFC, amely azért idegenben kevésbé "vitézkedik". Itt is érdekes, izgalmas tavasz várható, nagy lesz a harc a négybe jutásért.
 
A nyugati csoport állása
 
1. Szombathelyi Egyetemi SE          8 győzelem - 0 vereség
2. Közgáz SC és DSK                                         6gy - 1v
3. Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem  5gy - 3v
4. BME-MAFC                                                     4gy - 4v
5. PTE-PEAC                                                       4gy - 4v
6. SMAFC                                                             3gy - 4v
7. Veszprémi Egyetemi SC                               3gy - 5v
8. PTE-Petőfi SE                                                 1gy - 7v
9. NKE SE*                                                           0gy - 6v
 
*egy büntetőpont levonva
 
Elhalasztott mérkőzések
 
1. NKE SE – SMAFC 02.12.
2. NKE SE - Közgáz SC és DSK 02.18.
 
 
 
Fotó - Práczki Péter

Vármegyei szövetségek