Női Amatőr NB: Izgalommentes évindítás
05
Jan
2020
Női Amatőr NB: Izgalommentes évindítás
2020. január 5.  |  21:55
Többnyire aránylag sima, helyenként elég egyoldalú mérkőzésekkel indult a 2020-as év a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban. A piros csoport alsóházi rangadóján vendégsiker -  a Tatabánya simán nyert Kecskeméten -, a zöldén viszont hazai győzelem született, mivel a Szeged, bár az első negyedet elvesztette, a Tata fölé kerekedett. Meglepetésnek a diósgyőri fiatalok a szekszárdiakkal szemben elért sikere mondható a hétvége legszorosabb összecsapásán. Egy kiemelkedő egyéni teljesítményről is beszámolhatunk: a nagykanizsai Fuisz Viktória tripla-duplával vezette győzelemre csapatát Nyíregyházán.
 
 
 
Piros csoport
 
BKG Príma Akadémia - MTK-Budapest 81-35
 
Végig nagy fölényben játszva, jól védekezve, és elsősorban Suppán Anna (16/9 pont - 3/3 tripla -, 4 lepattanó), Lakatos Dóra (12/6 pont) és Aldazabal Laura kosaraira építve verte biztosan a BKG az igen gyengén (1/17, 5,88%) triplázó MTK-t, amelynek legeredményesebb játékosa Koch Dóra (9 pont - 13 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) volt.
 
 
Vasas Akadémia - MAFC 78-63
 
Az első három negyedben kézben tartva az irányítást, fokozatosan elhúzva, s közel 20 pontos előnyt kiépítve győzte le Mudra Viola (14/9 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Nadja Smailbegovics (12/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Hizsnyik Dóra (10/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), valamint Madár Eszter (10-10 pont - 11 mezőnykísérlet - és lepattanó, 3 szerzett labda 4 gólpassz) vezérletével a Vasas a MAFC-ot. A vendégek részéről egyedül a dupla-duplával záró Aradi Zsanett (12 pont, 10 lepattanó) jutott 10 pont fölé, igaz Horváth Enikő (9/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 eladott labda) sem sokkal maradt el ettől.
 
 
Sportdarázs - Ajka 51-64
 
A 24-10-re megnyert első negyednek, valamint a korábban Sopronban szép sikereket elérő Zsovár Orsolya (16/9 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) és Székely-Horváth Zsuzsanna (13/3 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz), továbbá Szabó Petra (15 pont, 6 lepattanó) eredményességének köszönhetően győzött az Ajka. A soproni együttes a második negyedtől magára talált, s a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyuló, de a kosárszerzésben eléggé magára maradó Varga Sára (18/3 pont, 4 lepattanó) vezérletével a hajrában 6 pontra feljött. A rutinos ajkaiak megközelítése azonban sokat kivett a hazaiakból, így a találkozó 7-0-s vendég rohammal, s 13 pontos vendég sikerrel zárult.
 
 
ELTE-BEAC Újbuda - NKA-Pécs-PEAC 79-51
 
Minden negyedet megnyerve arattak a lepattanózást 50-28-ra nyerve sima, magabiztos győzelmet elsősorban Laufer Gabriella (13/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Mérész Beatrix (13 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda), valamint Dénes Diána (12 pont, 9 lepattanó) kosaraira építve a BEAC fiataljai. A pécsi lányok Milica Vojinovics (15/3 pont), Szűcs Luca (10/6 pont - 17 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó) és Ilina Selcova (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4 gólpassztó) jóvoltából csupán a harmadik etapban tudtak felnőni riválisuk szintjére, s voltak képesek egyenrangú ellenfelei lenni a fővárosiaknak.
 
 
Kecskeméti KC - Tatabányai KC 53-75
 
Az alsóházi rangadón 18-6-os negyeddel kezdve, minden szakaszt megnyerve aratott Pusztai Sára (18/6 pont, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Kaluha Guti Alexandra (17/9 pont, 7 lepattanó) és Göbölös Réka (14/3 pont, 9 lepattanó) vezérletével magabiztos győzelmet a Tatabánya. A mezőny legeredményesebb játékosa, Serbán Anett (21/3 pont, 8 lepattanó) ugyan a hazai csapatból került ki, ám őt társai a pontszerzés tekintetében eléggé magára hagyták - ez is közrejátszott a sima vendég sikerben.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Nyíregyházi Kosársuli - Kanizsai Vadmacskák SE 73-84
 
A kitűnő mérkőzés első negyede után 5 pontos előnye volt a Borza Laura (19/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda)-Farkasinszki Orsolya (16-16 pont és lepattanó, 4 gólpassz)-Kovács Orsolya (13/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz)-Karakó Dorina (10 pont, 6 lepattanó) kvartett vezette hazai együttesnek. A folytatásban fokozatosan vette át az irányítást a nem éppen a közelből érkező nagykanizsai együttes, amely a 21-12-re megnyert harmadik negyedre, továbbá a tripla-duplával záró Fiusz Viktória (27/3 pont, 10-10 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda, 5 gólpassz), továbbá Baa Dominika (23 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott, 7 szerzett labda) és Budai Dorina (13 pont, 12 lepattanó) eredményes, jó játékára alapozva végül 11 ponttal győzött. A vendégek sikerében jelentős szerepe volt annak, hogy a nagykanizsai lányok nem kevesebb, mint 26 labda eladásába "hajszolták bele" a szabolcsi hölgyeket, szemben az ő 15 elveszített labdájukkal.
 
 
Aluinvent DVTK Miskolc U23 - Atomerőmű KSC Szekszárd II 66-59
 
Az utánpótlás csapatok csatájának első negyedét még "elvitte" a Holcz Rebeka (18/3 pont, 8 lepattanó)-Istókovics Adél (12 pont, 7 lepattanó)-Andi Hanna (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 4 gólpassz) trió vezette vendég szekszárdi együttes. A folytatásban azonban már inkább a valamivel pontosabban kosarazó hazai gárda akarata érvényesült, amely leginkább Szegeczki Nóra (17/3 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda), Ocsenás Flóra (16 pont - 17 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 4 szerzett labda), Frindt Nikolett (13 pont, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 4 gólpassz) és Bacsó Zsófia (10/3 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda), valamint az igen jelentős mezőnymunkát végző Kababik Bianka (7 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz) jóvoltából, küzdelmes találkozón "legyűrte" a szekszárdi csapatot.
 
 
Szegedi KE - Tatai SE 69-54
 
A nyeretlenek összecsapását jobban kezdte a Czompó Cintia (16/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 5 eladott labda)-Morcz Viktória (11/3 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 8 eladott labda)-Kiss Judit (10/6 pont, 5-5 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda) trió tagjainak találataira támaszkodó Tata, amely 12-5-re vezetett a nyitó etap közepén. Ezt követően azonban magára talált, s fokozatosan vette át a játék irányítását a Szeged, amely különösen a páros szakaszokban nyújtott jobb, pontosabb teljesítménye, s ezen belül főleg Finsztál Zsófia (23/15 pont - 5/5 tripla -, 5 lepattanó) és Váradi Nóra (19 pont, 18 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda) ponterős, hatékony játéka révén végül 15 ponttal legyőzte riválisát.
 

Vármegyei szövetségek