Vereséggel kezdték az U16-os lányok az ORV-t
28
Dec
2019
Vereséggel kezdték az U16-os lányok az ORV-t
2019. december 28.  |  14:08
Ma délben megkezdődött az idei Olimpiai Reménységek Versenye a szlovákiai Léván. Az első mérkőzést rögtön U16-os lány válogatottunk játszotta a csehek korosztályos csapatával szemben.
 
Holcz Rebeka duplájával kezdődött a találkozó, és az első percek kiegyenlített játéka után a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést - mindenki hozzátette a magáét ebben a periódusban, Kastl Dóra büntetőjével 16-12-re vezettünk a 6. perc végén. A csehek egy 12-2-es szűk két perccel reagáltak (18-24), majd két ponttal vezettek 10 perc játék után (26-28). Holcz kosaraival a második felvonás elején még vezettünk egy pár pillanatig (29-28), de Csehország visszavette a mérkőzés irányítását, amelyet nem is igazán engedett már ki a kezéből. Egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a 17. perctől kezdve kezdett kinyílni az olló, 9 pontra nőtt lemaradásunk a félidő végéig (40-49).
 
A fordulás után elég komoly hullámzás vette kezdetét - előbb feljöttünk egy kicsit a csehekre, akik a 24. perc közepén már 10 ponttal vezettek (45-55), ezt követően viszont egy 10-0-val kiegyenlítettünk a 27. perc közepére (55-55). Kadlecová révén újított Csehország, amely megint meglépett 9 egységgel (57-66), Ferenczi Kata és Kastl Dóra kosaraival azonban faragtunk a különbségen a harmadik negyed végéig (61-66). A záró 10 percben kevés pont esett, és amikor a mieink főleg Pfeiffer Virág dupláival közelebb kerültek ellenfelükhöz, a csehek mindig válaszoltak 1-2 jól időzített kosárral. A végén így is voltak lehetőségeink az egyenlítésre, de nem sikerült: 80-77-re győzött Csehország.
 
Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitány: "Pozitív oldala a mérkőzésnek, hogy minden egymást követő negyedben egyre kevesebb pontot kaptunk. Negatív azonban, hogy a mérkőzés végére 80 pontot. Első sorban ezen kell változtatnunk."
 
 
Olimpiai Reménységek Versenye, 1. nap
U16-os lányok
 
Magyarország - Csehország 77-80 (26-28, 14-21, 21-17, 16-14)
 
Magyarország: Pfeiffer 17/3, Markusz 5, Gyöngyösi -, Strausz 6, Holcz 14. Csere: Laczkó 8, Darázsi -, Toman 13, Ferenczi 6, Kastl 6, Antal 2, Baa -.
 
A csehek legjobb dobói: Zvacingerová 12/3, Kadlecová 12, Safránková 11/3.
 
 
 
 
Fotó - sbkjunior.sk

Vármegyei szövetségek