Egyetemi bajnokság, nők: 130 fölött az ELTE és a Közgáz
01
Dec
2019
Egyetemi bajnokság, nők: 130 fölött az ELTE és a Közgáz
2019. december 1.  |  19:50
Három szorosabb összecsapást és két elég egyoldalú mérkőzést játszottak a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Az ELTE fölényesen, 140 pontot szerezve győzött Nyíregyházán, de nem sokkal maradt el ettől a soproniakat nagy különbséggel legyőző, 131 pontig jutó Közgáz sem. A Miskolc nagy csatában a Szeged, a Győr remek pattanózásának és harmadik negyedének köszönhetően a BME otthonában aratott fontos győzelmet, az NKE-Csata pedig a záró etapban kerekedett a PEAC fölé.
 
 
 
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, NŐK
 
Keleti csoport, 4. forduló
 
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület – ELTE BEAC 37-140 (7-38, 13-31, 8-34, 9-37)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 20 néző. V.: Zalai, Nyíri.
 
Nyíregyházi ESE: Jakab 15/3, Alajtner, Molnár 5, Mácsai 13/3, Szabó. Csere: Deák 2, Szabó 2. Edző: Hegedűs Ferenc.
 
ELTE BEAC: Varga 22, Kiss 28 Simoncsik 12, Szakolczi 38, Stekler 9/3. Csere: Némedi 6, Fabini 25. Edző: dr. Gyarmati István.
 
Nagy lendülettel kezdtek a vendégek, egészpályás védekezésük ellen a Nyíregyházának nem nagyon volt ellenszere. Hazai részről az eladott labdák mellett sorra maradtak ki a helyzetek, csak felvillanásokra futotta. Félidőre már közel 50 pontra duzzadt a vendég előny. A végig nagy fölényben játszó vendégeknél négyen is 20 pont fölé kerültek. Kiss Anna (28 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz) tripla-duplája és Szakolczi Dorka 38 pontja, 10 lepattanója kiemelkedő teljesítmény, de Fabini Borbála (25 pont 10 lepattanó) és Varga Anna (22 pont, 10 lepattanó) is dupla-dupláig jutott.
 
Hegedűs Ferenc: - Gratulálok az ELTE csapatának! Érvényesítették a minőségbeli különbséget. Nagyon kellemetlen csapat. Nagyon fizikálisan játszanak, ezzel már nem tudtunk mit kezdeni.
 
dr. Gyarmati István: - Nagyon jó felkészülési meccset tudtunk játszani, gratulálok az ellenfélnek!
 
 
 
Szegedi RSC – Miskolci Egyetem 53-63 (11-18, 11-20, 16-7, 15-18)
Szeged, Topolya sor, 50 néző. V.: Márkus, Utasi.
 
Szegedi RSC: BOROS 18/9, Kornmann 6, Kajtár 8, Váradi 6, Molnár. Csere: Kőházi 4/3, Fodor, BURJÁN 9/3, Liska, Győri. Edző: Földi Alexandra.
 
Miskolci Egyetem: Kecskés 5/3, Bányai 9/6, Takács 9/3, SIKORA 6, ARAD 19. Csere: Bándi 4, BALÁZS 9, Móri 2, Papp, Sabbadin. Edző: Lippai Szabolcs.
 
Már az első negyedben 7 pontos előnyre tett szert a pontosabban, határozottabban játszó miskolci csapat. A második 10 percben is a vendégek akarata érvényesült, így szünetre 16 pontos előnyt szerzett a Miskolc. A harmadik negyed elején közel 20 pontosra nőtt a különbség, majd a szakasz közepén a Szeged elkapta a ritmust, a Boros-Burján kettős révén egy 12-0-lal, többek között sikeres távoli dobásokkal 6 pontra feljött a hazai együttes, a záró etap előtt 7-tel "mentek" a vendégek. A negyedik negyedben a szívósan küzdő szegedi együttes folytatta a felzárkózást, a 37. percben 2 pontra megközelítette a Miskolcot. Az azonban, hogy a szünetbeli nagy hátrányból szorossá tették a meccset, a jelek szerint sokat kivett a hazai játékosokból. A végjátékot a támadásban és védekezésben egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó, dupla-duplát elérő Arad Zsófia (19 pont, 15 lepattanó, 6 szerzett labda, 4 blokk) vezette vendégek bírták jobban, akik egy 10-2-es hajrával végül 10 pontos győzelmet arattak. 
 
Földi Alexandra: - Gratulálok az ellenfélnek, ma nem sikerült megoldást találnunk támadásaikra! Az első félidőben nem sikerült felpörögnünk, így hatalmas hátrányból indítottuk a második félidőt, és bár sikerült 2 pontra feljönnünk, fordítani egyszer sem tudtunk. Rengeteg ziccert és büntetőt hagytunk ki. A harmadik negyedünk viszont fantasztikusra sikerült, de nem elég egy jó negyedet játszani és három közepeset vagy annál is gyengébbet.
 
Lippai Szabolcs: - Gratulálok a csapatnak, a mérkőzést végig uralva, hatalmasat küzdve nyertük meg a mérkőzést! További sok sikert kívánok a Szegednek!
 
 
 
 
Nyugati csoport, 5. forduló
 
PTE-PEAC – NKE-CSATA 47-61 (13-18, 15-14, 15-16, 4-13)
Pécs, 30 néző. V.: Földházi, Téczely.
 
PTE-PEAC: Temes 5, Kóbor 8, Szomor 6/6, SÜLE 12, BÁTAI 6. Csere: Propszt 10/6, Tóth, Balázs. Edző: Bekk Zsanett.
 
NKE-CSATA: Csarankó 2, Kundráth 10/6, Kovács 5/3, GAÁL 11/3, TAKÁCS 17/3. Csere: Szarka, POLGÁRI 8, Lenti, Székely 8, Juhász. Edző: Mányoki Fanni.
 
Szoros, kiegyenlített első három negyed után a negyedik negyedben a jó dobó formát produkáló Csata fizikailag is felőrölte a PEAC-ot, és ez elég volt a vendégeknek a győzelemhez. Helyenként színvonalas mérkőzést láthatott a mintegy harmincfős hazai közönség. Hiába nyerte 46-41-re a lepattanócsatát a PEAC, a hazaiak igen gyengén (4/28, 14.3%), a vendégek azért valamivel pontosabban (5/16, 31,25%) dobtak távolról. 
 
Bekk Zsanett: - Gratulálok az ellenfélnek! Ameddig szervezett kosárlabdát tudtunk játszani, addig mérkőzésben voltunk. Amikor elfáradtunk, akkor tudott az ellenfél ellépni tőlünk, ráadásul velünk ellentétben az NKE-CSATA ma nagyon jó dobóformában volt.
 
Mányoki Fanni: - Örülök, hogy végre „elkezdtük” a bajnokságot! Gratulálok a lányoknak!
 
 
 
Közgáz SC és DSK - SMAFC 131-36 (23-11, 35-7, 40-6, 33-12)
Budapest, Kinizsi u., 15 néző. V.: Jankovics, Erdész. 
 
Közgáz: Herendi 11, HIDAS 16/6, Imre Noémi 6, DOKTOR 13/3, PFANDLER 13. Csere: GALBA 22/6, Rontó 7/3, FARKAS 26/15, PATAKI 13/3, Imre Nóra 4. Edző: Németh Kata.
 
SMAFC: Rabatin, Pados 6/3, Pogonyi, Kollár 2, CZIRJÁK 24. Csere: Horváth Sz. 2, Ádám 2, Határ. Edző: Panta István.
 
8-0-lal indított a Közgáz, ám ezt követően a végül 24 pontos, 11 lepattanós dupla-dupláig jutó Czirják Anna ügyes centerkosaraival 12-7-re feljöttek a soproniak. A hazaiak pontatlanul, rossz ritmusban játszottak a SMAFC zónája ellen, így a vendégek a negyed hajrájáig tartották a lépést a fővárosiakkal. A negyed végén Farkas Fanni többször is átdobta a soproni zónát, s a jó sorozatát a második etapban is folytatta. Vezetésével egy 14-0-s három és fél perccel kezdve a második etapot el is döntötte a meccset a maga javára a Közgáz. Egyoldalúvá vált a játék, megmutatkozott a tudásbeli különbség a két csapat között. Sok könnyű indításos kosarat szereztek a hazaiak, akik jó néhány hármast is beemeltek. Doktor Anna hatalmas mezőnymunkát végzett, 13 pontja mellé 20 lepattanót és 8 labdát szerzett, ráadásul 7 gólpasszt is kiosztott. Végül a papírformának megfelelően fölényes győzelmet aratott a Közgáz a lelkes soproni együttes ellen. 
 
Németh Kata: - Örülök a győzelemnek és annak, hogy minden játékosunk hozzá tudott tenni a sikerhez, ez most pontokban is megmutatkozott. Gratulálok mind a két csapatnak, köszönjük a játékot ellenfelünknek!
 
Panta István: - Gratulálok a nagyon jó erőkből álló Közgáznak! Az első negyedben látottakkal kimondottan elégedett voltam, a küzdésért pedig büszke vagyok a lányokra. Túl sok lepattanót engedtünk ellenfelünknek.
 
 
 
BME-MAFC - Széchenyi KA 69-79 (22-22, 17-16, 12-28, 18-13)
Budapest, Tüskecsarnok, 25 néző. V.: Németh, Tóth.
 
BME-MAFC: HIZSNYIK 21, Horváth A. 8, BOZSÓ 18/12, MUNTEÁN 13/9, Kardos 2. Csere: Benkő 5/3, Karancz 2, Selmeczy. Edző: Gorácz Árpád.
 
Széchenyi KA: Szűcs 7/3, Bánszegi 11, Horváth D. 4/3, Baffy 4, NAGY 11/3. Csere: PERL 10/6, Tóth 3, TÖRÖK 11, Rabi 4, HOVÁTH K. 14/6. Edző: Barthalos István.
 
Az első félidő magas színvonalú, teljesen kiegyenlített játékot hozott, felváltva vezettek a csapatok. A félidő után, a harmadik negyedben sikeresen használta ki mind a két palánk alatt nagy magassági fölényét a lepattanózást 59-44-re megnyerő győri csapat, és 10 perc alatt eldöntötte a maga javára az élvezetes mérkőzést. Hazai részről Munteán Lili (13 pont, 11 lepattanó), a vendég győriektől pedig Nagy Rebeka (11 pont, 15 lepattanó, 5 blokk) ért el dupla-duplát. 
 
Gorácz Árpád: - Még mindig nem tudom pontosan megmagyarázni, miért estünk szét a harmadik negyedben, tény, hogy a győriek ekkor kiválóan játszottak.
 
Barthalos István: - Gratulálok a BME csapatának, sokat fejlődtek tavaly óta! Magassági fölényünknek köszönhetjük a győzelmünket.
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek