Egyetemi bajnokság, férfiak: Keleten a TF, nyugaton a Közgáz nyert rangadót
22
Nov
2019
Egyetemi bajnokság, férfiak: Keleten a TF, nyugaton a Közgáz nyert rangadót
2019. november 22.  |  12:45
Mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban játszottak - az eddigi eredmények alapján - egy rangadót a férfiaknál a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A keleti csoportban az előző kiírás fináléjának visszavágóján a TF egy, a harmadik negyedben bekövetkező hullámvölgyet leszámítva kézben tartotta az irányítást, legyőzte a Debreceni Egyetem együttesét. Az Eger csak a záró etapban tudott az újonc AKE-BGE fölé kerekedni - a Nyíregyháza a DMSE, a Miskolc pedig 135 pontig jutva a Szeged együttesét verte simán. A nyugati rangadón a Mosonmagyaróvár 35 percen át tartotta a lépést a Közgázzal, de a hajrára két kulcsjátékosa kipontozódott, így a végén "hengereltek" a fővárosiak. A BME nagy hátrányból felállva fordított a PEAC ellen, a Szombathely simán győzött Veszprémben, a SMAFC pedig 100 pont fölött dobva aratott fölényes győzelmet a Petőfi csapata ellen.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfiak
 
Keleti csoport, 6. forduló
 
Nyíregyházi ESE – DMSE 97-65 (28-17, 30-21, 21-15, 18-12)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 50 néző. V.: Sallai, Zalai.
 
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület: Vaskó 3, DEMETER 22/12, Kovács 8, SIKU 25/6, MOKÁNSZKI 33/9. Csere: Jurák 4, Horányi 2. Edző: Hegedűs Ferenc.
 
Debreceni Medikus SE: Velkey 12/6, MLCOCH 12, Csirpák 8, Veszprémy, Bujdosó 12. Csere: Nádasi 2, Nyiri 2, Hegyi 7, Horai 6/6. Edző: Kovács István.
 
Már a kosarakban gazdag első negyed végére 10 pont fölé nőtt a két csapat között a különbség. A második negyed, ha lehet mondani, még látványosabb játékot hozott, Mokánszki Máté szinte megállíthatatlan volt. A szünet után tovább nőtt a hazai gárda előnye, amely a Mokánszki-Sitku Márton-Demeter Ádám trió jóvoltából a végére 30 pont fölé nőtt. A vendégektől Mlcoch Máté játéka emelhető ki, aki 6/6-os mezőnymutatóval és 7 lepattanóval zárta a találkozót. 
 
Hegedűs Ferenc: - Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, sok sikert kívánok a Medikusnak, készülünk a további mérkőzésekre!
 
Kovács István: - Sportszerű mérkőzésen a jobbik csapat megérdemelten győzött. A saját csapatomra is büszke vagyok. Egy kifejezetten kellemes mérkőzést játszottunk. Gratulálok a győztes hazai csapatnak, és sok sikert a továbbiakban!
 
 
 
Miskolci Egyetem – Szegedi RSC 135-63 (37-15, 34-10, 41-19, 23-19) 
Miskolc, Körcsarnok, 50 néző. V.: Takács, Lónáth.
 
Miskolc: Pap 9/3, SÁNDOR 11/9, Gadus 5/3, SZŐKE 12, ASSZÚ 23. Csere: KOZÁK B. 23/9, LIPPAI 20, TAKÁCS 10/6, KOZÁK M. 10/6, ORLICZKI 8, Molnár 4. Edző: Drahos Gábor.
 
Szeged: Eperjesi 19/3, Kaszai 2, KERESZTY 16, Hajdú 5, KÉRI 11/3. Csere: Banda 6, Kirják 4. Edző: Mészáros Vivien.
 
A hazaiak edzőjét köszöntötték a mérkőzés során, hiszen Drahos Gábornak a Szeged elleni találkozó volt a jubileumi 100. mérkőzése a Miskolci Egyetem csapatának kispadján az egyetemi bajnokságban. Az összecsapást a komplett fiatal sorával is magabiztosan kezdte a Miskolc, amire a második negyedben a „cserék” még egy lapáttal rátettek. Hiába játszott a szegedi csapat is szervezetten és lendületesen, a keretek ereje közötti különbség gyorsan kiütközött. Az utolsó negyedet ugyan szorossá tudta tenni a vendégcsapat, ám a nagy különbségű hazai győzelem így is reálisnak mondható. A miskolci együttesből Asszú Áron (23 pont, 11 lepattanó) és Takács Dániel (10 pont, 11 gólpassz) dupla-dulával zárta a találkozót.
 
Drahos Gábor: - Igyekeztünk végig megfelelő felfogásban, kellő határozottsággal és alázattal játszani, így végül 44 gólpasszal zártuk a mérkőzést. Mindenki kapott húsz perc körüli időt, amit úgy gondolom, hasznosan is töltöttek. További sok sikert kívánok a mindenkori szegedi csapatnak!
 
Mészáros Vivien: - Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! A nagy különbség ellenére elégedett voltam a fiúkkal, főleg a második félidő teljesítményével. Sokat javítottunk az elsőhöz képest, és remélem, hogy ilyen ütemben fejlődünk tovább!
 
 
 
TFSE - Debreceni Egyetem 94-75 (26-20, 22-16, 20-22, 26-17)
Budapest, Alkotás u., 40 néző. V.: dr. Szakáll, Bátovszky.
 
TFSE: NAGY BENEDEK 10/6, NAGY BOTOND 36/21, Király 4, Boinitzer 9, FÉLIX 14, Csere: KELENFÖLDI 13, HORVÁTH B. 6/6, Szabó D. 2. Edző: Boros Zoltán.
 
Debreceni Egyetem: POLLÁK 19, Nemes 11/3, Fábián 6, GÁSPÁR 16/9, Opre 2. Csere: ZSUGA 12/12, Balázsi 6, Berzi 3/3. Edző: Kádár Tamás.
 
Az előző kiírás döntőjének visszavágóján az első negyed végéig fej-fej mellett haladt a két csapat. A döntős csapatokhoz méltó, színvonalas szakasz végén két triplával 6 pontos előnyt szerzett a címvédő TF csapata. A labdás elzárásokra és hárompontosokra építő Debreceni Egyetem jól tartotta magát, de Nagy Botond hárompontos sorozata és Félix Ákos hatékony palánk alatti játékának köszönhetően biztosan vezetett a TFSE, amely szünetre megduplázta az első negyed végén szerzett előnyét. A harmadik negyedben a debreceni fiúk Pollák Balázs és a mérkőzést 16 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával záró Gáspár Mátyás kosaraival 5 pontra felzárkóztak, de a hazaiak újítani tudtak, s 10 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. A negyedik negyedben a TF agresszívabbá tette a védekezését, aminek köszönhetően végül közel 20 pontos, biztosnak mondható győzelmet aratott.
 
Boros Zoltán: - Az első félidőben problémáink voltak a labdás elzárások védésével, de ezt szünet után sikerült megoldanunk. Támadásban voltak egyénileg és csapatszinten is tetszetős akcióink, amit vagy hárompontossal vagy palánk alatti ziccerekkel tudunk befejezni.
 
Kádár Tamás: - A védekezésünk nem működött, ezt a kilencvennégy kapott pont is bizonyítja. A dobókra nem értünk ki, a visszarendeződéssel és a lepattanókkal is akadtak problémáink. Gratulálunk a TFSE csapatának a győzelemhez!
 
 
 
AKE-BGE - EKE Eger 70-87 (23-21, 15-21, 21-18, 11-27)
Budapest, Ludovika Aréna, 10 néző. V.: Németh, Lázár.
 
AKE-BGE: Steier R. 11, Szőke 8/3, GARAI 13/3, MOGYORÓS 21/3, Körömi 15. Csere: Horváth, Majkó, Szappanos 2, Major. Edző: Zsirai Gyula.
 
EKE Eger: MÉSZÁROS 38/27, Papp 10/9, STEIER K. 13/9, SZICSÁK 14/3, Illés 2. Csere: SZABÓ M. 10/6, Szatmári, Bürgés, Sárosi. Edző: Dr. Váczi Péter.
 
A harmadik negyedig a két csapat fej-fej mellett haladt a nagy iramú, küzdelmes találkozón. A vendég együttes a 9 hármast beemelő Mészáros Bence vezetésével triplaesőt zúdított az AKE gárdájára, így tartotta a lépést a hazaiakkal. Az utolsó negyedben egyértelműen a tapasztaltabb, összeszokottabb egri együttes akarata érvényesült, amelyben Mészáros druszája, Szicsák Bence 14 pontos, 19 lepattanós dupla-dupláig jutott. A vendégek végül biztosnak látszó, közel 20 pontos győzelmet arattak, de a folyamatosan fejlődő AKE - amelyben Mogyorós Bence (21 pont, 13 lepattanó) és Körömi László (15 pont - 18 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó) is dupla-dupláig jutott - három negyeden át abszolút egyenrangú ellenfele volt a keleti csoport egyik meghatározó együttesének.
 
Zsirai Gyula: - Szeretnék gratulálni az Eger csapatának, amelynek további sok sikert kívánok! Kicsit szomorú vagyok, mert megmondom őszintén, ez egy nyerhető mérkőzés lett volna. Küzdöttünk, de a fejünket sajnos "otthon hagytuk". Semmi gond nincs, megyünk tovább. Bízunk benne, hogy hamarosan meglesz az első győzelem! 
 
Dr. Váczi Péter: - Kifejezetten jó mérkőzést játszottunk, bár a hazai csapat alaposan megnehezítette a dolgunkat. Talán azzal sikerült nyernünk, hogy egy kicsivel rutinosabb csapat vagyunk az NB I B-s tapasztalatoknak köszönhetően. Le a kalappal a hazaiak előtt, mert rettentő nehéz volt ez a mérkőzés. Több hiányzónk van, de az egyetemi kosárlabdának jó propagandája volt ez a mérkőzés.
 
 
 
 
Nyugati csoport, 6. forduló
 
Közgáz SC és DSK - Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 110-81 (31-17, 25-32, 24-16, 30-16)
Budapest, Kinizsi u., 40 néző. V.: Jankovics, Erdész.
 
Közgáz: Laczó 6, SEBESTYÉN 9, Fóti, KISS BARNABÁS 22, BEA 14. Csere: KOROMPAI 10/6, SZATMÁRI ZS. 18, ÚR 9, BARTHA 11, Szatmári B., Kiss Bálint 4. Edző: Vladár Csaba.
 
Mosonmagyaróvár: Geiger 8/6, KÁMÁN 17/9, Tóth R. 5/3, RÁTVAY 17, HORVÁTH Á. 14. Csere: SZABÓ L. 9/3, Nagy-Bíró 3/3, Varga, Iváncsics, Borsi 2. Edző: Laky Tibor.
 
A záró etap közepéig rangadóhoz abszolút méltó, nagy iramú, színvonalas játékot láthatott a népes közönség. A Közgáz kezdett jobban Kiss Barnabás és Sebestyén Dávid vezérletével, de a Rátvay Tamás, Horváth Ádám, Kámán Bálint trió hamar felhozta az elsőszámú centerét, a sérült Domsitz Mártont nélkülöző vendég alakulatot. A harmadik negyed közepéig zajlott az üldözőverseny: hol ellépett a Közgáz - amelyben több cserejátékos, az első félidőben főleg Szatmári Zsombor és Korompai Zsolt - is kifejezetten jól szállt  be, hol pedig feljött a második etapban sziporkázó Geiger Bálint, vagy a padról beszállva eredményes Szabó Levente révén a Mosonmagyaróvár.
 
A harmadik etap közepén egy Kámán vezette pazar 10-0-lal fordítottak a vendégek. Erre azonban egy "lehengerlő" 15-0-lal felelt Szatmári Zs. és egy másik cserejátékos, Bartha Ákos vezetésével a Közgáz. A szívósan küzdő Lajta-partiak nem adták olcsón a bőrüket, a záró etap közepén még 6 pontra feljöttek, de a végjátékra elveszítették két kipontozódó magas játékosukat, Rátvayt és Horváthot, így mérkőzés hazai örömjátékkal, nyomasztó palánk alatti Közgáz-fölénnyel és egy 25-2-es hazai "száguldással" végződött. A lepattanócsatát 68-34-re nyerő Közgázból hárman, Kiss Barnabás (22 pont, 13 lepattanó), Szatmári Zsombor (18 pont, 13 lepattanó) és Bea Gergely (14 pont, 16 lepattanó) is dupla-duplát értek el. 
 
Vladár Csaba: - Sokáig nem találtuk az ellenszert a gyorslábú, jól dobó játékosok alkotta mosonmagyaróváriak ellen, de folyamatosan forgatva a csapatot, a végén elsősorban center poszton felülmúlva ellenfelünket sikerült nagyobb különbséget kialakítani. Köszönjük a szurkolást, gratulálok a játékhoz mind a két csapatnak!
 
Laky Tibor: - A végén a vártnál nagyobb különbséggel maradtunk alul. Amíg nem tudunk megfelelő mennyiségű lepattanót szerezni, főleg az ellenfél palánkja alatt, addig ilyen sorsra leszünk ítéltetve.
 
 
 
Veszprémi Egyetemi SC - Szombathelyi Egyetemi SE 53-94 (9-29, 5-23, 18-20, 11-22)
Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 40 néző. V.: Sebesi, Kaposi.
 
Veszprémi Egyetemi SC: Veingartner 16/9, Lenger 5, Piukovits 4, Rehák, Kovács 6. Csere: Bruder 12, BIRKÁS 10.Edző: Mónus Péter.
 
Szombathelyi Egyetemi SC: HORVÁTH CS. 1, MONEK 14/9, Novák 8, SCHVEIGHOFFER 12, KÖRMENDI 28. Csere: Gömbkötő, Frisnyák 8, NÉMETH M. 13/9, Bojkovszky 10/3. Edző: Kéri Péter.
 
Szép számú néző előtt kezdődött meg a mérkőzés, amelyet nagy iramban kezdett a vendégcsapat, és hamar el is lépett a hazaiaktól. A második negyedben sokat cseréltek az edzők, és így hibák száma is megnőtt. A szombathelyiek védekezésváltásokkal próbáltak még nagyobb nyomást gyakorolni a veszprémi csapatra, és ez működött is, így a félidőre közel 30 pontos előnnyel mehettek pihenőre. Mivel a meccs gyakorlatilag eldőlt, az edzők minden játékra fogható játékost próbáltak sokat pályán tartani, gyakorolni a következő meccsekre. A négyesdöntőbe visszajutni vágyó szombathelyiek a 28 pontos, 15 lepattanós dupla-dupláig jutó Körömi Bence vezérletével magabiztos győzelmet arattak.
 
Mónus Péter: - Gratulálok ellenfelünknek és saját csapatomnak is! Két tartalékos csapat találkozóján a jobb erőkből álló Szombathely nyert, kívánok nekik sérülésmentes szezont!
 
Kéri Péter: - Tartalékosan, több hiányzóval érkeztünk a mérkőzésre, ennek ellenére sikerült jó ritmusban játszani, és aránylag könnyű mérkőzésen győzelmet aratni.
 
 
 
BME-MAFC – PTE-PEAC 93-79 (18-23, 20-31, 30-10, 25-15)
Budapest, Tüskecsarnok, 30 néző. V.: Gaál, Tóth.
 
BME-MAFC: Tálos 13/3, Láng-Miticzky 11/3, KOFLANOVICS 10/6, CSEPREGI 11, FEKETE 16. Csere: Rados, Horváth, SVÉDA 18/6, Komma 6, BARANYI 8. Edző: Tiba Klára, Bagi Melinda.
 
PTE-PEAC: Kárpáti 2, SCHUJ 26/21, Varga 8, NAGY 18/6, Lajos 4. Csere: Major, GRISZHÁBER 21/6. Edző: Földi Sándor.
 
A találkozó a kezdetektől fogva óriási iramban zajlott. Ezt a sebességet a vendégcsapat bírta jobban, a pécsiek sokkal pontosabban játszottak a találkozó elején. Az alacsony szerkezetű PEAC gyors támadójátékával, pontos távoli dobásaival meglepte a BME csapatát. A hazaiak az első félidőben végig futottak az eredmény után, de nem tudtak 10 pontnál közelebb zárkózni. A pécsi csapat elsősorban Schuj Márton (26 pont, 6 lepattanó, 26 VAL) és Nagy Kevin (18 pont, 8 lepattanó, 19 VAL) mezőnymunkájára, valamint Griszháber Oszkár (21 pont, 6 lepattanó, 18 VAL) körtés centerjátékára támaszkodva tudták kialakítani a már 20 pontot is elérő különbséget. A "műszaki alakulat" elsősorban Svéda Szabolcs (18/6 pont, 6 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 28 VAL) és Koflanovics Kristóf (10/6 pont, 6 lepattanó, 11 VAL) vezetésével próbálta felvenni a kesztyűt az ellenfél gyors játékával és agresszív védekezésével. Az első félidőben hazai szempontból center poszton Csepregi Ádám (11 pont, 4 lepattanó, 13 VAL) próbálta megállítani Griszhábert, több-kevesebb sikerrel.
 
A második félidőre a játék képe teljesen átalakult. A vendégcsapat elfáradt, a BME viszont nagyon összekapta magát és óriási nyomás alá helyezte ellenfelét. Fekete József (16 pont, 10 lepattanó, 26 VAL) dupla-duplájával és 100%-os mezőnymutatójával, valamint Baranyi Péter (8 pont, 12 lepattanó, 18 VAL) teljesítményével a belső posztokon dominálni tudott a hazai alakulat, így előbb lépésről lépésre ledolgozta hátrányát, majd átvette a vezetést, és el is lépett a széteső pécsi együttestől. A megszerzett előnyt a második félidőben már nem adta ki kezéből a BME, sőt folyamatosan növelte is azt, így összességében 35 pont különbséggel nyerte a második félidőt a hazai gárda, amely ezzel megérdemelten győzte le ellenfelét.
 
Tiba Klára: - Többek között attól fantasztikus a csapatunk, hogy tizenhatpontos hátrányt tíz perc alatt meggyőző előnnyé tud varázsolni egy jól dobó, erős csapat ellen. Köszönöm a srácoknak ezt az élményt! Jó tudni, hogy egyetlen mérkőzés leforgása alatt ilyen mentális fejlődésre vagyunk képesek.
 
Földi Sándor: - Egy húsz pontos előnyt adtunk le úgy, hogy elsősorban mentálisan szétestünk. Ez teljes egyénieskedéshez vezetett, amit nem engedhetünk meg magunknak. Így alakult ki a végeredmény, ami az ellenfelet dicséri.
 
 
 
SMAFC – PTE-Petőfi SE 104-36 (21-14, 39-8, 25-5, 19-9)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 100 néző. V.: Hernicz, Rokob.
 
SMAFC: HORVÁTH M. 15, HEISZENBERGER 26/12, TUKOVITS 37/3, SZEGEDI 16/3, Barcza 3. Csere: Hajdók, Gáspár 2, Erdős, Nichter 2, Szilágyi 3.Edző: Farkas Dávid.
 
PTE-Petőfi SE: Schmitz 2, Pontyos 5, Árok 7, Varga 5, AMER 13/6. Csere: Aladics 4, Scherk 7.Edző: Sipos Ádám.
 
Az első negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat - a hazaiak nem találták a ritmust, ezt a lelkes pécsiek kihasználtak, és könnyű kosarakat szerezve tapadtak a vendéglátókra. A második negyedtől védekezést váltott a SMAFC, percekig gólképtelenné vált a PTE, és eldőlni látszott a mérkőzés, a félidőre közel 40 pontos különbség alakult ki. A harmadik negyedben sem változott a játék képe, az agresszív hazai védekezés szinte "kizsigerelte" a vendégcsapatot, és játékosainak újabb 5 percig nem sikerült a gyűrűbe találniuk. A záró etap előtt már csaknem 60 pont volt a két csapat között. Az utolsó negyed pontszegényebb játékot hozott, de a vendégeknek nem sikerült közelebb kerülni, így rendkívül magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott a pattanózást 71-38-ra nyerő SMAFC, amelynek három játékosa is, a játékot remekül szervező Horváth Máté (15 pont, 17 gólpassz), valamint Tukovits Balázs (37 pont, 11 lepattanó) és Szegedi Márton (16 pont, 18 lepattanó) dupla-duplával járult a fölényes győzelemhez. 
 
Farkas Dávid: - Az első negyedben nem találtuk a ritmust, mely betudható annak, hogy a kezdőötös tagjai tegnap U20-as és felnőtt mérkőzést is játszottak. A második negyedtől kipróbáltunk egy új védekezési szisztémát, mely hatékony volt, és több alkalommal is öt-hat perces periódusokat tudtunk kihúzni kapott pontok nélkül. Gratulálok a csapatomnak, meggyőző teljesítmény volt, és örülök, hogy ezzel a győzelemmel már túlszárnyaltuk tavalyi teljesítményünket, akkor ugyanis mindösszesen egy győzelmet sikerült szereznünk a szezonban, most viszont már kettőnél járunk! Idei utolsó három mérkőzésünket a tabella 1-2-3. helyezett csapatai ellen játsszuk, ahol megpróbálunk méltó ellenfelei lenni az élcsapatoknak.
 
Sipos Ádám: - Ennyi volt! Elfáradtunk!
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek