Győzelmekre készül a tovább fiatalított magyar válogatott
11
Nov
2019
Győzelmekre készül a tovább fiatalított magyar válogatott
2019. november 11.  |  17:58
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak esélyeshez méltóan kell szerepelnie a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság novemberi két selejtezőmérkőzésén.
 
A szakvezető a nemzeti együttes soproni edzőtáborában tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az előző kvalifikációs sorozatban nem a magyarok voltak a favoritok, de ezúttal más a helyzet.
 
- Horti Dóra és Varga Zsófia visszavonult, az eddigi csapatkapitány, Raksányi Krisztina sérült, de ki kell mondanunk, hogy ennek a hármas csoportnak mi vagyunk az esélyesei. Fiatal a csapat, lépcsőnként építkezünk, és remélhetőleg élünk a lehetőségeinkkel" - jelentette ki Székely Norbert.
    
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke felidézte a nyári, szerbiai Eb-t, amelyet hetedikként zárt a csapat.
 
- Felülmúltuk a várakozásokat, és ez az eredmény igazolja a szakág munkáját. Székely Norbert partner a fiatalításban is, aminek köszönhetően ez a magyar válogatott még fiatalabb, mint amilyen az Európa-bajnokságon volt. Annak különösen örülök, hogy Sopron a rendező, hiszen ez a város, illetve ez a klub változatlanul igazi fellegvára a hazai kosárlabdának - közölte az MKOSZ vezetője hozzátéve, a nemzetközi szövetség nemrég Sopronnak ítélte oda a jövő augusztusi U20-as női Eb rendezését.
 
- Csak pontosítani szeretném elnök úr szavait, Sopron nem csupán a magyar kosárlabda egyik fellegvára, hanem az európaié is – tette hozzá dr. Farkas Ciprián, Sopron közelmúltban megválasztott polgármestere. – Ez a sportág városunkban különösen nagy népszerűségnek örvend, rengeteg gyerek űzi, így aztán természetes, hogy önkormányzatunk továbbra is segíti, támogatja a soproni kosárlabdát.
 
A helyi klubot erősítő Dubei Debóra főként új feladatairól beszélt:
 
- Huszonkét évesen óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a válogatott csapatkapitánya. A hollandok kellemetlen és erős ellenfelek lesznek, de igyekszünk felkészülni belőlük, nyerni kell Amszterdamban" - fűzte hozzá. 
 
A válogatott csütörtökön 19.30 órától Amszterdamban lép pályára, majd vasárnap 20.30 órától Sopronban fogadja Szlovákiát a H jelű trióban. Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul. A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 16 csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.
 
Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7. helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.
 
A válogatott kerete:
 
Barnai Judit (Uni Győr MÉLY-ÚT)
Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Dombai Réka (Uni Győr MÉLY-ÚT)
Dubei Debóra (Sopron Basket)
Határ Bernadett (Sopron Basket)
Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata)
Kiss Angelika (Aluinvent DVTK)
Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Lelik Réka (NKE-FCSM Csata)
Pusztai Petra (Aluinvent-DVTK)
Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Szabó Fanni (PEAC-Pécs)
Török Ágnes (Uni Győr MÉLY-ÚT)
Turner Yvonne (Nagyezsda Orenburg - RUS)
Weninger Virág (Sopron Basket)
Zele Dorina (Aluinvent DVTK)

Vármegyei szövetségek