Női NB I: A Sopron domináns játékkal győzött a Szekszárd ellen
28
Oct
2019
Női NB I: A Sopron domináns játékkal győzött a Szekszárd ellen
2019. október 28.  |  09:15
A Sopron Basket végig vezetve, domináns játékkal 75-51-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot a 6. forduló rangadóján.
 
Nagy várakozás előzte meg a rangadót, de hamar egyértelművé tette fölényét a Sopron. Négy perc alatt 10-2-re lépett el Gáspár Dávid együttese. Az első szakasz végén pedig 20-12-es soproni vezetést regisztrálhattunk. 10 perc után Tina Krajisnik 6, Dubei Debóra és Aleksandra Crvendakić 4-4 pontnál járt hazai oldalon. A Szekszárdnál pedig Marie Ruzickova volt a legeredményesebb, 4 egység szerepelt a neve mellett. A második szakaszt Ivana Dojkic triplája vezette fel és egészen 27-21-ig látótávolságban követette riválisát a Szekszárd. Innen azonban 15-0-val zárta a félidőt a Sopron és ezzel 42-21-es előnyre tett szert.
 
A nagyszünetben a statisztikán azt láthattuk, hogy a Sopron a 25 mezőnykísérletéből 11-et értékesített. A Szekszárd pedig 29-ből 9-et. A büntetőket tekintve a soproni oldalon 20/20 volt a mérleg, a Szekszárd pedig a négy lehetőségéből kettővel élt. Sopronban már az első félidő végén 9 pontszerzőt regisztrálhattunk. Érdekesség még, hogy az első 20 percben mindössze egy triplát értékesítettek a csapatok. A harmadik negyed elején ehhez azonban rögtön hozzátettek kettőt. Kiegyenlítettebben alakult a játék képe, ami egyben azt is jelenti, hogy a soproni csapat magabiztosan menedzselte 20 pont körüli előnyét. A Szekszárd 49-35-nél még 14 egységre megközelítette a hazaiakat. Erre azonban 10-3-as futással válaszolt a Sopron. A 61-41-ről induló záró szakaszban már nem volt kérdés a győztes kiléte. Mindkét szakmai stáb bő rotációt alkalmazott és pályára küldte az addig kevesebb lehetőséget kapó játékosait. Végül 75-51-es soproni siker született, így a címvédő továbbra is veretlen a 2019/2020-as évadban.
 
Sopron Basket – Atomerőmű KSC Szekszárd 75-51 (20-12, 22-9, 19-20, 14-10)
 
Legjobb dobók
 
Sopron Basket: Aleksandra Crvendakić 12/3, Határ Bernadett 12, Jelena Brooks 11.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Ivana Dojkic 17/6, Marie Ruzickova 14, Cherise Daniel 10/6.
 
 
 
A hazai élvonal 6. fordulójában a PEAC-Pécs 79-73-ra legyőzte a ZTE NKK együttesét, ezzel megszakadt a pécsiek rossz sorozata.
 
Egyik csapat sem várhatta kedvező előjelekkel a találkozót. A PEAC a legutóbbi négy, a ZTE pedig az utolsó két bajnokiját veszítette el. A zalaegerszegiek 7-6-os vezetése után a PEAC került előnybe. A hazaiak innen két perc leforgása alatt 13-7-re fordítottak és az első negyed végén 18-13-ra vezettek. A második negyed elején 25-25-nél egyenlített a ZTE és innentől fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Végül 37-37 után a félidő utolsó két találatát a pécsiek szerezték és így 41-37-es előnyben voltak a nagyszünetben.
 
A harmadik negyed hullámzó játékot hozott. Kezdetben pécsi fölény rajzolódott ki. A legnagyobb differenciát 50-43-nál regisztrálhattuk. Innen azonban a ZTE 9-2-es futást mutatott be és 52-52-nél újra egyenlített. A negyed végjátéka megint a hazaiaknak sikerült jobban, akik így 63-58-as előnyről futottak neki az utolsó 10 percnek. A záró szakasz elején még 69-62-re elszakadtak a pécsiek, a ZTE azonban nem engedte leszakítani magát. 71-69-nél újra egylabdás lett a meccs. A felek között innen már nem alakult ki nagy különbség, de higgadt büntetőzéssel nem engedte ki a kezéből a vezetést a PEAC és végül 79-73-as sikert aratott.
 
PEAC-Pécs – ZTE NKK 79-73 (18-13, 23-24, 22-21, 16-15)
 
Legjobb dobók
 
PEAC-Pécs: Wentzel Nóra 15/6, Taisiia Udodenko 14/9, Bintou Dieme-Marizy 14, Hegedűs Janka 7/3.
 
ZTE NKK: Keyona Hayes 30, Kirby Burkhodler 15/9, Janis Ndiba 9/3, Nagy Dóra 9.
 
 
 
A hazai élvonal 6. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a VBW CEKK Cegléd Ketia Swanier triplájával 70-69-es győzelmet aratott a Városmajorban az ELTE-BEAC Újbuda gárdája felett.
 
Szokatlan helyszínen, a Városmajorban rendeztek az ELTE-BEAC Újbuda és a VBW CEKK Cegléd összecsapását. A BEAC a Gabányi Sportcsarnok miatt nem tudta szokott mérkőzéshelyszínén lebonyolítani az összecsapást. Ez azonban nem zökkentette ki a házigazdát, akik 10-6-os ceglédi vezetés után 16-2-es sorozattal zárták az első szakaszt. A 22-12-ről induló második negyed azonban újabb fordulatot tartogatott. 26-22 után a Cegléd mutatott be egy 10-2-es sorozatot és erre építve a félidőben 35-32-re vezetett.
 
A félidőben hazai oldalon Szabó Dóra 14, a ceglédieknél Renata Brezinova tartott 10 egységnél. A harmadik szakaszban Laklóth Anna lépett elő vezérré a BEAC-nál. Egymaga 7 pontot szerzett és ezzel 44-39-re fordított Balogh Judit együttese. A pár pontos előnyét a játékrész végéig stabilan menedzselte a BEAC. Az utolsó 10 percnek így 52-49-ről futottak neki a felek. Villámrajtot vett a BEAC a záró szakaszban, így Fogg és Galántai tripláival 68-54-re lépett el. Ekkor azonban még több, mint három perc volt hátra. A hajrához érkezve 13-0-val 68-67-re visszajött a Cegléd. A BEAC kosárcsendjét egy sikeres büntető törte meg, de végül az utolsó másodpercekben Swanier triplája 70-69-es sikert hozott a Ceglédnek.
 
ELTE-BEAC Újbuda – VBW CEKK Cegléd 69-70 (22-12, 10-23, 20-14, 17-21)
 
Legjobb dobók
 
ELTE-BEAC Újbuda: Szabó Dóra 17/6, Abigail Fogg 15/9, Li Ameela 11/3.
 
VBW CEKK Cegléd: Renata Brezinova 24/3, Krisitina Higgins 13, Ketia Swanier 10/3.

Vármegyei szövetségek