Férfi NB I: Az Alba és a PVSK is százig jutott
28
Sep
2019
Férfi NB I: Az Alba és a PVSK is százig jutott
2019. szeptember 28.  |  09:40

Simán nyert a Pécs a nyitányon

Budimir 2+1-es akciójával indult a találkozó, amelyre még Asbury
válaszolt, de ezután magához vette a kezdeményezést a Pécs és állva
hagyta a Szegedet (5. perc: 17-2). A vendégek centerén kívül nem igazán
találta a gyűrűt a Szedeák, míg a PVSK remekül támadta a festéket az
első negyedben (28-12).

Miliszavljevics büntetőjével folytatódott a játék, de Csirics triplája
után már 18 pont is volt közte. Ezután megtáltosodtak Wirthék és
visszahozták a csapatukat a meccsbe, így a tizenhatodik perc után már
39-31 állt az eredményjelzőn. Mindkét csapat eredményesen játszott ebben
a szakaszban, de leginkább a magasemberek lubickoltak a palánkok alatt.
Ezt jól bizonyítja, hogy a hazaiaknál Aiken 12, a vendégeknél Asbury
pedig 22 pontot szerzett a nagyszünetig (55-42).

A fordulás után Balmazovics vette hátára a csapatát és két tripláját
követően ismét tízen belülre került Andjelko Mandics gárdája (23. perc:
61-52). Ezután zsinórban 10 pontot szerzett a Pécs, miközben hátul egyet
sem kapott, így a záró felvonásra tetemes különbség alakult ki (78-58).

Az utolsó játékrészben tovább nyílt az olló, 5 perc után már majdnem
harminc volt közte (94-65). A végjátékban mindkét tréner pályára küldte
a fiatalokat is, ami után a százat is átlépték Csirke Ferenc tanítványai
(103-73).

Az első perctől kezdve ellenállhatatlanul játszott a Pécs, amely
teljesen megérdemelten nyerte meg az első bajnokiját a Szeged ellen -
írta a BB1.hu.


Pécsi VSK-VEOLIA - Naturtex-SZTE-Szedeák 103-73 (28-12, 27-30, 23-16,
25-15)


Bajnokság, 1. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző
V.: Papp Péter, Farkas Gábor, Hervay Tibor (Gorka Szabolcs)

Pécs: Pongó 6, Smith 19/3, Diggs 13, Budimir 8, Aiken 15. Csere: Antóni
11/9, Bíró 6/3, Csirics 12/3, Dragasevics 4, Kocsis 1, Horti 8.

Szeged: Miliszavljevics 17/3, Wirth 5, Vágvölgyi 3/3, Krapic 2, Asbury
23. Csere: Balmazovics 15/12, Kerpel-Fronius G. 1, Kerpel-Fronius B. -,
Olasz 7, Mayer -, Polányi -.



Az Alba hozta a szezon első rangadóját

Markovics gyors kosarával indult a jó hangulatú mérkőzés, majd Guyton is
betalált. Nagy volt a tempó, a gyors kosárlabda eleinte inkább az
Albának kedvezett, négy perc után 4-11 volt az állás. Sok volt a hiba
mindkét oldalon, az egyéni képességek domináltak. Smith 18-18-nál
egyenlített – egy triplával –, de csak egy pillanatra örülhettek a hazai
drukkerek. Tucker hármasával zárult az első negyed (23-26).

Ljubicsics két büntetőjére Jones válaszolt egy dudaszós triplával.
Guyton is bevágta kintről, Alekszics időt kért 26-31-nél, két és fél
perc után. Hiába. Még ötöt rátettek a vendégek, először lett
kétszámjegyű a különbség. Potyogtak a fehérvári triplák, elég jó
százalékkal tüzeltek a kék mezesek (28-45). Újra időt kért a Szolnok. A
félidőre 33-49-es állással mentek pihenőre a csapatok.

Mindent megpróbáltak a piros-feketék, hogy faragjanak hátrányukon,
tizenegyre vissza is jöttek (42-53). Guyton és McDuffie hármasával
azonban visszaverte a rohamokat az Alba, visszaállt minden a régi
kerékvágásba. Sőt, 53-72-nél már majdnem húsz volt közte, gyorsan időt
is kért Alekszics. A negyedik felvonást 57-75-ről várták a csapatok.

Gyanítani lehetett, hogy a mérkőzés már eldőlt. Így is lett. Volt még
egy kisebb fellángolása az Olajbányásznak, Kriszticsék visszajöttek
tizenkettőre, de Ramirez időkérése után rendezte a sorokat csapata. A
végére a száz is meglett a Fehérvárnak, okos, ponterős és látványos
játékkal, teljesen megérdemelt vendég siker született - írta a BB1.hu.


Szolnoki Olajbányász KK - Alba Fehérvár 80-100 (23-26, 10-23, 24-26,
23-25)


Bajnokság, 1. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Ádám J., Goda L. (Várhalmi Zs.)

Szolnok: Smith 16/9, Jones 21/3, Tucker 19/6, Krisztics 21/3, Tóth N. 1.
Csere: Kovács P. -, Morant 2, Rudner -.

Alba: Ljubicsics 10/6, Guyton 21/15, Markovics 11, Csupkovics 16/12,
Molnár 12. Csere: Govens 3/3, McDuffie 22/9, Csorvási 5, Keller -.

Vármegyei szövetségek