U16-os leány Eb: Könnyed siker Svédország ellen
27
Aug
2019
U16-os leány Eb: Könnyed siker Svédország ellen
2019. augusztus 27.  |  20:25

A tegnapi, Litvánia elleni vereséggel eldőlt, hogy nem jut a legjobb nyolc közé a szkopjei Európa-bajnokságon a magyar U16-os leány válogatott – túl sokat hibázott Igor Skocovski csapata, a pontosabban célzó, jobb dobóhelyzeteket kialakító balti gárda pedig megbüntette ezeket a hibákat.

Svédország következett a 9-16. helyekért folyó küzdelem során, de az már a mérkőzés elején érezhető volt, hogy a skandinávok más játékerőt képviselnek a litvánokhoz képest – utóbbi gárda javára. Habling és Ferenczi kosaraival kezdtünk, majd Habling újabb dupláival hamar 10-2-es előnyre tettünk szert. Kuncz Petra is betalált, 15-4 után azonban egy kicsit leült a játék, több lett a hiba, 17-8-ra nyertük az első negyedet.

A második etapban nagyjából ugyanez volt a forgatókönyv, Balogh Liza triplája vezette fel a játékrészt, majd Sitku ziccerével már 26-8-ra léptünk el. 30-15-ig fel tudtak zárkózni a svédek, a negyed második felére azonban megint lement játékuk színvonala, 41-15-tel mehettek nagyszünetre a felek.

A térfélcsere sem hozott érdemi változást, kézben tartotta a meccset Igor Skocovski együttese. Habling továbbra is vezér volt, kosarával a harmincat is elérte a differencia (45-15). Zsinórban a harmadik játékrészben tartottuk 10 dobott pont alatt a skandinávokat, a derbi lényegében eldőlt a záró felvonásra fordulva (57-22).

Az utolsó tíz percet már nem erőltette túlságosan egyik fél sem, a 20% körül célzó svédeknek esélye sem volt ezen az estén a koncentráltabb, jobb erőkből álló magyar lányok ellen. Habling Lara 19 és fél perc alatt 20 pontig jutott, a vége pedig egy kerek negyvenes győzelem lett – folytatás csütörtökön 18:45-kor Finnország ellen.


Igor Skocovski: "Sikerrel vettük az alsóház első mérkőzését, nem volt azonos súlycsoportban a két csapat. Örülök, hogy mindenkinek tudtam elég játéklehetőséget biztosítani és minden játékos szerzett kosarat a mai mérkőzésen. A következő meccsen is ezzel a lendülettel akarjuk folytatni, és a lehető legjobb eredményt elérni. Gratulálok a lányoknak!"

 

Leány U16-os Európa-bajnokság, Szkopje, a 9-16. helyért

 

Magyarország – Svédország 72-32 (17-8, 24-7, 16-7, 15-10)

 

Magyarország: Dúl 2, Telegdy 2, Ferenczi 6, Habling 20/6, Kuncz 8.
Csere: Balogh 11/3, Krasovec 8, Sitku 2, Renczes 1, Pfeiffer 4, Gyöngyösi 8.

 

Svédország legjobb dobói: Johansson 9/3, Lundgren 8/6, Olsson 5/3.

Megyei szövetségek