U20-as női Eb: Győzelem a litvánok ellen, megvan a második hely
05
Aug
2019
U20-as női Eb: Győzelem a litvánok ellen, megvan a második hely
2019. augusztus 5.  |  22:30
U20-as női válogatottunk ma este Litvániával csapott össze a csehországi Klatovy-ban zajló U20-as A divíziós női Európa-bajnokságon - a tét a B csoport második helye volt.
 
Jobban kezdtek az északiak, két és fél perc alatt elhúztak 7-2-re, és az első negyed feléig nem is esett már több kosár. Mindkét oldalon sok volt a hiba, szerencsére Jáhni Zsófia a mieinket lendítette át a holtponton (4-7). Nem nagyon pörgött fel a csapatok támadójátéka, de a mi büntetőinkre litván hármasok érkeztek, szám szerint három is, így a 9. perc közepén már 8 ponttal voltunk lemaradva (8-16). Tóth Orsolya duplájával alakult ki az első felvonás végeredménye (10-16).
 
A második játékrész eleje is hasonlóan alakult, az első három percben összesen 2-2 pont esett, Czukor Dalma két büntetővel és egy triplával azonban egalizált a 14. perc közepén (18-18). Sokkal jobban védekeztünk, mint az első negyedben, és ez nagyon meglátszódott a litvánok támadójátékán, amely jelentősen visszaesett. Révész Boróka ziccere után még kiegyenlített ellenfelünk, és bár utána sem volt pontzuhatag, már legalább mi vezettünk, Tenyér Zsófia és Pusztai Petra kosarai után 25-22-re.
 
A harmadik negyed elején felpörögtünk elöl, Czukor, Pusztai és Tóth is eredményes volt, így 8 pont is volt az előnyünk, de Litvánia nem akart leszakadni, szívósan tapadt a mieinkre (35-32). Két pontfelelősünk, Czukor és Pusztai vették vállukra a csapatot, megint megléptünk 8 ponttal, és ebben a szakaszban a litvánoknak már nem volt erre válaszuk (42-34).
 
A záró 10 perc elején azért még volt egy próbálkozása ellenfelünknek, egy triplával három pontra közelítettek minket (44-41), de Gáspár Dávid egy időkéréssel rendet tett a fejekben a 32. percben. Védekezésben megint nagyon összeálltunk, a Pusztai-Czukor duó pedig folyamatosan szerezte a kosarakat, előbbi triplája után már 12 pont volt az előnyünk négy perccel a vége előtt (53-41). A litvánok is időt kértek még, de innen már nem volt visszaút számukra, 62-47-re nyertek a mieink.
 
A magyar válogatott ezzel a B csoport második helyén végzett, és az egyenes kieséses szakaszt az A csoport harmadikja, Portugália ellen kezdi meg szerdán 18:00-tól.
 
U20-as A divíziós női Európa-bajnokság
Csehország, Klatovy
Csoportkör, B csoport, 3. forduló
 
Magyarország - Litvánia 62-47 (10-16, 15-6, 17-12, 20-13)
 
Magyarország: Tenyér 3, Pusztai 26/3, Radócz 3/3, Czukor 17/3, Jáhni 2. Csere: Dúl -, Révész 6, Szeli -, Tóth 5.
 
Litvánia legjobb dobói: Zabotkaite 9/9, Serkeviciute 9/3, Segzdaite 8/3.
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek