Egyetemi Eb: A
20
Jul
2019
Egyetemi Eb: A
2019. július 20.  |  21:12
Szombaton délután sorsoltak Poznanban az egyetemi Európa-bajnokság helyszínén. A TF női és férfi csapata egyaránt az A csoportba került a házigazda együttesekhez. Első látásra úgy tűnik, mind a női, mind pedig a férfi alakulat elkerülte a B jelű "halálcsoportot".
 
Szinte szűknek bizonyult az az előadó, amelyben a szervezők a 14 férfi és a 12 női csapat képviselői, valamint a játékvezetők jelenlétében megtartották a sorsolást. 
 
A hölgyeknél a 12 csapatot négy darab hármas csoportba osztották, a férfiaknál pedig két négyes és két hármas csoportban zajlanak majd a küzdelmek.
 
 
Elsőként a hölgyeknél sorsoltak, és a TF a házigazda Adam Mickiewicz Egyetem, valamint a német Göttingeni Egyetem csapatával került egy hármasba, mégpedig az A jelűbe, miközben a B-ben összekerült a tavalyi portugáliai Európai Egyetemi Játékok két döntőse, a Zalaegerszegről Oroszországba szerződő Sigi Koziarral a soraiban felálló bécsi, valamint a strasbourgi egyetem együttese.
 
Magyar Bianka, a TF edzője így értékelt: "Úgy tűnik, ellentétben a tavalyi Európai Egyetemi Játékokkal, most elkerültük a halálcsoportot. Tavaly sem a lengyel, sem pedig a német csapat nem volt ott Coimbrában, nem ismerjük őket. Ebből a szempontból talán jó is, hogy először szabadnaposak leszünk, s felmérhetjük, milyen erőt képviselnek riválisaink. Mindenképpen szeretnénk bejutni a legjobb nyolc közé, de jelen pillanatban elsődlegesen a nyitó, a hazaiak elleni mérkőzésünkre koncentrálunk.
 
 
A férfi együttes is az A jelű csoportba, került, ez a két kvartett egyike. A TF csapatát a házigazda Poznani Gazdasági Egyetem, valamint a román Pitesti Egyetem mellé sorsolták harmadiknak, hogy aztán negyedik csapatként "behúzzák" melléjük még amolyan "habként a tortára" a madridi politechnikai egyetem csapatát. Itt is a B-csoport tűnik a "halálcsoportnak" olasz, litván, valamint francia együttessel.
 
Boros Zoltán, a TF férfi együttesének edzője így értékelte a csoportbeosztást: "Lehetett volna könnyebb, de akár nehezebb is. A hazaiak minden bizonnyal igen erős együttest szedtek össze, s nyilván próbálnak kitenni magukért, hazai környezetben jól szerepelni. A román csapat régóta résztvevője az egyetemi Eb-knek, összeszokott, jó erőkből álló társaság, a spanyol kosárlabdát pedig nem nagyon kell bemutatni senkinek. Nehéznek tűnik, megpróbáljuk a  legtöbbet kihozni magunkból - meglátjuk, mire lesz elég.
 
 
A TFSE két csapatának tervezett programja a csoportmérkőzéseken
 
Nők
 
Július 22., hétfő:
13:00  Adam Mickiewicz Egyetem - TFSE
 
Július 23., kedd:
13:00  Göttingeni Egyetem - TFSE
 
 
Férfiak
 
Július 21., vasárnap: 
17:30  TFSE - Madridi Politechnikai Egyetem
 
Július 22., hétfő:
13:00  Poznani Gazdasági Egyetem - TFSE
 
Július 23., kedd:
15:15  Pitesti Egyetem - TFSE

Megyei szövetségek