Sima siker a szlovákok ellen
19
Jul
2019
Sima siker a szlovákok ellen
2019. július 19.  |  18:13
Ma délután, a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban edzőmeccset játszott egymással U18-as fiú válogatottunk és Szlovákia korosztályos csapata.
 
Az első negyed első fele még szorosan alakult, de a Vincent Valerio-Bodon, Lukács Norbert és Kármán Domonkos vezette magyar együttes az első negyed végére ellépett ellenfelétől (27-13). A második felvonásban tartottuk megnyugtató előnyünket, Szlovákia egy pillanatra sem tudott igazán közel kerülni hozzánk (45-30).
 
A fordulást követően Lukács kosaraival a 20 pontot is meghaladta már a különbség, a kezünkben tartottuk a találkozó alakulását. 10 perccel a vége előtt 22 pont volt az előnyünk, már csak a pontos végeredmény volt a kérdés (61-39). Látványos jelenetekben sem volt hiány, Lukács és Valerio-Bodon is zsákoltak egyet a negyedik negyed elején, a mieink pedig nem engedtek ki, a vége 89-53 lett.
 
Holnap megint összecsap a két gárda egymással, a B divíziós Európa-bajnokság pedig a jövő héten kezdődik Nagyváradon.
 
U18-as válogatottak felkészülési mérkőzése, Székesfehérvár
Magyarország - Szlovákia 89-53 (27-13, 18-17, 16-9, 28-14)
 
Magyarország: Kenéz 2, Pallai 14, Valerio-Bodon 20/9, Krasovec 5/3, Lukács 20/9. Csere: Takács 4, Kiss D. 2, Kass -, Kármán 8, Radics 4, Fekete 10/6.
 
 
Fotó - kesport.hu

Vármegyei szövetségek