Európa-bajnoki ezüstérmes a női U18-as válogatott!
14
Jul
2019
Európa-bajnoki ezüstérmes a női U18-as válogatott!
2019. július 14.  |  21:35

Elérkezett a várva várt finálé, a magyar női U18-as válogatott útjában már „csak” Olaszország állt a szarajevói Európa-bajnokságon. A nagy esélyesként kezelt franciákat rendkívül magabiztos játékkal verték Völgyi Péter tanítványai az elődöntőben, a hőn áhított aranyéremért azonban egy hasonlóan erős gárdát kellett legyőzniük a lányoknak. Olasz ziccerrel indult a derbi, a mieink több kihagyott dobást követően Dombai triplájával iratkoztak fel az eredményjelzőre (3-6). Boros Júlia hármasával egyenlítettünk a játékrész feléhez érve, sok volt a hiba mindkét oldalon, érződött, hogy óriási a tét (8-8). Már négy eladott labdánál jártunk, Natali távoli találatával pedig el is léptek öt ponttal a taljánok, időkérésre késztetve Völgyi mestert (8-13). Az olasz játékos azonban még két ziccert dobott, kilencre növelve az olasz előnyt – egyelőre nem volt ritmusa a támadásainknak. Sajnos ez nem is változott a negyed végéig, 3/12-es mezőnymutató mellett hét eladott labdával zártunk, ezt pedig megbüntette ellenfelünk (8-21).

 

A gyors támadásokat agresszív védekezéssel kombinálták az olaszok, de Dombai trojkájával, majd labdaszerzés után kiharcolt faultjával közelebb tudtunk zárkózni (15-23). Angyal is vétett azonban egy sportszerűtlen hibát, öt eladott labdába hajszolták már bele a Csata DSE korosztályos bajnok irányítóját – láthatóan jól felkészültek belőle Roberto Riccardiék (15-28). A kétpontosokat eddig 10%-kal dobtuk (1/10), ami szintén nem fért bele, mint ahogy az immáron tízre rúgó eladott labda sem. Angyal és Dombai révén így is sikerült újfent faragnunk a hátrányból, 17-30-ról 22-30-ra jöttünk fel – nem volt még veszve semmi. 5-0-t futottak a fehér-kékek, de erre mi is öt ponttal feleltünk, felváltva estek a kosarak ebben az etapban. A félidőt sajnos az olaszok zárták jobban, Stroscio hármasa beakadt az utolsó másodpercekben, így megmaradt az első negyed végi 13 ponts hátrányunk a nagyszünetre (29-42).

 

Dombai pontjaink csaknem felét (14) szerezte az első húsz perc során, de eléggé egyedül maradt – mind Kiss Angelikát, mind Angyal Barbarát jól védte az olasz válogatott eddig. Talján duplákkal kezdődött, magyar eladott labdával folytatódott a harmadik negyed, nem jól jöttünk ki a térfélcseréből (29-46). 30-20-ra vezettek Nataliék a lepattanócsatában is, ez volt az egyik kulcsa nagy előnyüknek – a mieink játékából egyelőre hiányzott az extra, nem tudtunk tíz pont alá visszajönni (35-51). Egy időkérés után némileg rendeztük sorainkat, Wentzel saroktriplájával, valamint Varga duplájával zárkózunk, Angyal pedig 2+1-es akciót csinált, gyors 8-2-t futottunk (43-53). Az addig inkább védőmunkájával kitűnő Boros Júlia is hozzászólt támadásban a meccshez, úgy tűnt, többen is feljavultak – 12-2-re nőtt a magyar roham, hat pontra jöttünk fel 16-ról (47-53). Boros még egy 2+1-es akciót hozzátett a negyed végén, így abszolút nyílt lett a meccs a záró felvonásra – három pont maradt a korábbi tetemes olasz előnyből (52-55).

 

Varga Alíz ziccerével, majd Kiss blokkjával indult az Európa-bajnokság utolsó felvonása, de az olaszok is gyorsan betaláltak (54-57). Orsili nem az első nehéz középtávoliját süllyesztette el ebben a kritikus szakaszban, gyakorlatilag egymaga tartotta a lépést a rohamozó magyarokkal – egyelőre sikerrel, hiszen egy triplát is beszórt, megduplázva csapata vezetését (56-62). Öt perc volt még hátra, de megtorpantunk támadásban, Natali pedig újabb nehéz tempót értékesített – extra dobásokkal növelte előnyét Olaszország, számunkra a legrosszabbkor. Völgyi Péter időkérése sem segített, sorra hagytuk ki a dobásokat, adtuk el a labdákat – két és fél perccel a vége előtt tíz fölött volt újra a hátrányunk, percek óta nem szereztünk pontot (56-67). Wentzel törte meg a kosárcsendet, majd letámadással próbálkoztunk – öt pontos hátránnyal futottunk neki az utolsó percnek (62-67). Egy-egy eladott labdát vétett mindkét fél, de a miénket ziccerrel büntette Natali – újabb magyar hibát követően Gilli büntetőzhetett, ez pedig el is döntötte az aranyérem sorsát. A magyar válogatott a harmadik negyedben óriási tartásról tett tanúbizonyságot, 16 pontos hátrányból vissza tudtak jönni a lányok, de az utolsó percek hibáit megbüntette Olaszország, így a taljánok lettek Európa bajnokai – számunkra az ezüstérem is remek eredmény, Völgyi Péter együttese megmutatta, miért sorolják a magyar női kosárlabdát a kontinens élvonalához.

 

Szép volt, lányok!

 

 

Női U18-as Európa-bajnokság, Bosznia-Hercegovina, döntő

Magyarország – Olaszország 62 – 70 (8-21, 21-21, 23-13, 10-15)

 

Magyarország: Angyal 7, Boros J. 14/3, Dombai 16/6, Varga 11, Kiss 4.
Csere: Mányoky -, Kéita -, Budácsik 5, Wentzel 5/3.

Olaszország: Panzera 6, Orsili 19/6, Spinelli 2, Natali 19/9, Gilli 7.
Csere: Nasraoui 6, Pastrello 8, Stroscio 3/3, Leonardi -.

 

Vármegyei szövetségek