Angyal Barbara a felkészülésben látja a siker kulcsát
14
Jul
2019
Angyal Barbara a felkészülésben látja a siker kulcsát
2019. július 14.  |  00:13

Angyal Barbara ritkán kap könnyű feladatot a világversenyeken, most sem kellett unatkoznia a franciák elleni elődöntőben. A gallok kisemberein annak ellenére rendkívül sok múlik, hogy a palánk alatt is remek játékosok szerepelnek. Nos, Marie Pardonék aligha emlékeznek szívesen a magyarok hatos számú játékosára, ugyanis nem sok sót ettek meg mellette.

- Valóban jók a francia kisemberek, de ez az egész csapatukra elmondható – mondta a magyar válogatott játékmestere. – Negyven percig mi uraltuk a mérkőzést, nagyon koncentráltan játszottunk, igazán örülök a döntőbe jutásnak.

- Mennyire volt nehéz játszani a franciák ellen? Kívülről azért úgy látszott, hogy mi vagyunk az „urak”.

- Igen, tényleg a mi akaratunk érvényesült, de ehhez kellett, hogy nagyon felkészüljünk belőlük. Sokat videóztunk, átvettük a játékaikat, íg aztán sok meglepetést nem tudtak nekünk okozni.

- Gondoltál már a vasárnap estére?

- Most már igen, nagyon várom a döntőt, nagyon akarunk győzni, ezért meg is teszünk mindent.

Vármegyei szövetségek