Kikaptunk a belgáktól, lemaradtunk az olimpiáról
06
Jul
2019
Kikaptunk a belgáktól, lemaradtunk az olimpiáról
2019. július 6.  |  14:20

Utolsó meccsét játszotta az Európa-bajnokságon a magyar válogatott, a belgák elleni csata tétje az volt, hogy marad-e még esély az olimpiai szereplés kiharcolására. Utoljára 1992-ben szerepeltünk a kvalifikációs tornán, akkor nem sikerült kiharcolnunk az ötkarikás játékokat.

Meseszerűen indult a mérkőzés. Határ fordult be szépen, majd „betakarta” Meessemant a másik palánk alatt. Turner is betalált kétszer (egyszer bentről, egyszer kintről), majd Zele volt eredményes egy lerohanás végén. Két perc után, 0-9-nél időt kértek a belgák. Ezt követően volt egy kisebb hullámvölgye a magyaroknak, de Horti vezérletével kilábaltunk belőle. Hullámzó volt a játék, támadásban döcögött a szekér, megint visszajött háromra az ellenfél (12-15). Turner még rátett a különbségre, így tíz perc után öttel vezettünk.

Mestdagh két triplájával hamar fordítottak a belgák, sőt Allemand ziccere után már 20-17 volt az állás, időt kért Székely. Hiába, 15-0-t futott a rivális, mi pedig hét percig nem találtunk be. Horti 2+1-es akciója megtörte a hosszú kosárcsendet, de így is tíz fölé ment a különbség. 31-20-nál újabb magyar időkérés következett. Szétestünk. Tizenhat is volt már közte, 27-8-as második negyed után 39-25 volt az állás a félidőben.

A folytatásban sem változott a játék képe, szinte mindent kihagytunk. Közel két percet kellett várni, mire megszületett az első kosár, azt sem mi szereztük. Mestdagh ötödik hármasát jegyezte. Nauwelaers is távolról köszönt be, már húsz volt a hátrányunk (45-25). Székely 47-30-nál kért ismét időt. Nemhogy közelebb nem tudtunk kerülni, az olló csak még nagyobbra nyílt. Eldőlt a találkozó, 57-37-ről indult a záró felvonás.

8-3-mal nyitottak, és egyre jobban színezték a játékot a belgák. 65-40-nél kért időt a magyar kispad, hét perc volt még hátra. Már csak a számszerű végeredmény volt a kérdés. A végére sikerült egy kicsit kozmetikázni, igaz addigra már lehetőséget kapott mindenki, mindkét oldalon.

Hiába kezdtünk jobban, gyakorlatilag csak egy negyedig volt esélyünk. A belgák állva hagytak minket, és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Egy álommal kevesebb, nem leszünk ott a tokiói olimpián - írta a BB1.hu.

Belgium - Magyarország 72-56 (12-17, 27-8, 18-12, 15-19)

Női Európa-bajnokság
Belgrád, Belgrade Arena
V.: Kozlovskis (lett), Tomic (horvát), Matejek (cseh)

Belgium: Allemand 17/6, Meesseman 4, K. Mestdagh 17/15, Linskens 6,  Delaere 3. Csere: Nauwelaers 8/6, Carpreaux 8, Raman 4, Wauters 5, Vanloo -, H. Mestdagh -, Geldof -.

Magyarország: Studer 7/3, Turner 10/6, Raksányi 11/3, Zele 6, Határ 9. Csere: Horti 7, Varga 2, Dubei 4, Horváth -, Lelik -, Kiss -, Pusztai -.

Vármegyei szövetségek