Férfi NB I: Egy lépésre a bajnoki címtől a Falco
18
Jun
2019
Férfi NB I: Egy lépésre a bajnoki címtől a Falco
2019. június 18.  |  20:30
A Falco az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is meghívta hazai döntő mérkőzésére Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt, de itt volt Keller Ákos is, a francia Pau-Orthez légiósa. Egészen elképesztő körítést kapott a döntő második felvonása Szombathelyen. Elsötétült az Aréna Savaria, hatalmas füst- és lézershow mutatta be a hazai játékosokat. A himnuszt az egykori X-Faktor-győztes, Danics Dóra énekelte el, majd a kezdés előtt, miközben zengett a Falco-induló, sárgába borult a csarnok a kartonlapok segítségével. Szombathelyen egyébként városi közgyűlést rendeztek, de félbeszakították a döntő miatt, az összes politikus itt volt a csarnokban. A másik oldalról természetesen nem hiányozhatott Bebes István, Körmend polgármestere sem.
 
Bruinsma jegyezte az első kosarat, Thames hármassal felelt a sarokból, majd Ferencz dobott egy középtávolit. 6-8-ig a Körmend vezetett, aztán egyenlített a Falco, majd újra elment néggyel az MTE. Curry szerzett egymás után két trojkát (16-14). Elkapták a fonalat a hazaiak, 21-16-nál Zollner kérte ki a meccs első idejét. Hiába, 27-18-nál már majdnem tíz volt közte. Ami késett, az nem múlt, Perl ziccere után zengett is a „Tíz! Tíz! Tíz!” rigmus. Hiába dobott jobb százalékkal a piros-fekete együttes, az első negyed 29-19-es eredménnyel ért véget.
 
Hammonds megszerezte első pontjait, majd Németh egy homály után palánkos középtávolit jegyzett. Curry kettese után aztán Váradi hintett egy hármast, 35-23-nál kialakult a legnagyobb különbség, Zollner azonnal magához hívta övéit. A folytatásban az olló csak tovább nyílt, mígnem a hajrához érve elkezdett kapkodni a Szombathely, a hibákat pedig könyörtelenül büntették Price-ék, akik két perccel a félidő vége előtt 40-35-re feljöttek. Ezt már Okorn sem bírhatta tovább, felmutatta a T-betűt. Mindkét oldal kapkodott, 42-35 a félidő.
 
A fordulás után 7-0-val nyitott a Falco. Bruinsma köszönt be kintről, majd a palánk alól. Perl ziccere után ismét időt kért a Körmend. Bruinsma elképesztő formában játszott, elkezdett gálázni a Falco. Már a húszat súrolta a differencia. Ez is eljött, méghozzá a huszonhatodik percben, Bruinsma labdaszerzését követően, egy ziccerből (64-44). Teljesen elkészült erejével az MTE, ólomlábakon lépkedtek a vendégek, 74-48-ról indult a záró felvonás. Amely már csak formalitás volt.
 
A nagy kérdések eldőltek. Bruinsma hamar elérte a harmincat is, a Falco a második döntőn is szinte végig dominált, teljesen megérdemelten nyert. Ezzel egy lépésre került attól, hogy története során másodszor újra bajnok legyen. Ráadásul akárcsak 2008-ban, most is a legnagyobb rivális Körmend ellen. Érdekes volt, hogy Zollner ezúttal sem pihentette a meghatározó játékosait, a harmincötödik percben kezdett el először belenyúlni a sztenderd rotációba. A végére ugyan visszajött tízre a vendég együttes, de addigra már teljesen kiengedtek a sárga mezesek.
 
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend 87-77 (29-19, 13-16, 32-13, 13-29)
 
Döntő, 2. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, 3070 néző
V.: Benczur T., Praksch P., Györffy P. A. (Bernáth A.)
 
Falco: Curry 13/9, Váradi 7/3, Perl 13, Bruinsma 32/9, Reddic 9. Csere: Govens 5/3, Tóth -, Balmazovics 6/6, Bíró -, Verasztó 2, Hódi -, Körmendi -.
 
Körmend: Thames 20/9, Bradford 17/3, Price 17/6, Ferencz 8, Hammonds 5/3. Csere: Csorvási 6, Németh 4, Lajsz -.

Vármegyei szövetségek