Kedden megkezdődik a 3x3-as világbajnokság
17
Jun
2019
Kedden megkezdődik a 3x3-as világbajnokság
2019. június 17.  |  12:30

Ahogy a Hunbasket hasábjain is olvashatták, jól sikerült a női 3x3-as válogatott felkészülése, hiszen Voiron-ban tornagyőzelemmel hangolt a gárda az amszterdami világbajnokságra. 

Fontos év ez a szakág történelmében, talán a legfontosabb; jövőre debütál ugyanis a 3x3 a tokiói olimpián, és mivel csak 16 csapat (nyolc férfi és nyolc női) vívhatja ki a jogot az ötkarikás játékokon való részvételre, hatalmas a tülekedés a helyekért. Többféleképpen lehet jogot szerezni az indulásra: vannak az úgynevezett világranglista-pontok (ezen a linken érhető el az aktuális állás, a magyar lányok pillanatnyilag a 9. helyen állnak), innen az első három csapat automatikus olimpiai résztvevő lesz a november 1-i helyezések alapján. Oroszország és Kína hatalmas fölénnyel vezet, köszönhetően főként a rengeteg általuk rendezett tornának - ez, valamint a sok csapattal való részvétel a legjobb módja ugyanis a pontok szerzésének.

November elsején tehát három hely elkel, a rendező Japán pedig automatikusan kvalifikál, így négy hely lesz még kiadó. A ranglistán a soron következő nyolc férfi és nyolc női válogatott automatikusan megy egy 20 csapatos selejtezőre, onnantól kezdve viszont ország alapján nézik a lehetséges kijutókat. Például Spanyolország női válogatottja akkor mehet, ha az addig kijutott férfiak között nincs ott Spanyolország, de ha a férfiak kint vannak, akkor a nők nem mehetnek. A végül kialakult húszas mezőny 2020 májusában selejtezik - onnan három csapat jut automatikusan az olimpiára (így összesen hétnél járunk eddig). A továbbiakban kihúzzak azokat az országokat, akik 2012-ben és 2016-ban voltak olimpián 5-5 kosárban, és a maradékból hat csapatnak csinálnak még egy selejtezőt júniusban – ott dől el az utolsó kijutó sorsa, és ez is egy opció lehet a magyaroknak, ha a 20 csapatos selejtező nem jönne össze (a világranglista Top 3 jó eséllyel nem fog). 

 

Az első lehetőség az olimpiai álmokra tehát a kedden rajtoló vb - itt egyből a nyitónapon, 06. 18-án pályára lépnek a mieink, elsőként Lettország ellen 16:55-kor, majd a házigazda Hollandia lesz az ellenfél 19:30-tól. Egy pihenőnapot követően 20-án, csütörtökön folytatódnak a küzdelmek, 16:55-től Kína, majd 20:30-tól Türkmenisztán legjobbjaival mérkőzünk. A tavalyi, manilai világbajnoksághoz képest két helyen változott a csapat kerete - az állandóságot Medgyessy Dóra és Theodoreán Alexandra képviseli, míg Cyesha Goree és Papp Klaudia első komolyabb megmérettetésére készül a címeres mezben. Károlyi Andrea szövetségi kapitányt kértük fel, hogy ossza meg velünk várakozásait a tornával kapcsolatban. 

 

-Nehéz ilyenkor pontos várakozásokról beszélni - természetesen azért jövünk, hogy már most elérjünk egy olyan helyezést, ami közelebb visz minket az olimpiai álmunkhoz vezető úthoz, de ugyanakkor tisztában kell azzal lenni, hogy 3x3-ban egy adott nap, egy adott forma, akár egyetlen perc is befolyásolhatja mérkőzések, tornák alakulását. Nem vagyunk könnyű csoportban, de lehetnénk nehezebb csoportban is - a házigazdákkal egy ötösben lenni sosem könnyű, ezt tavaly a Fülöp-szigetek ellen is megtapasztalhattuk, pedig ők játékerőben nincsenek olyan szinten, mint a hollandok. Kína is egy bombaerős csapat, velük is játszottunk Voiron-ban - ezzel együtt szerintem tovább tudunk jutni a csoportunkból, és adott esetben egy könnyebb ágra is kerülhetünk, mint a csoportunk volt, de nem szeretek ennyire előre tervezni. 

Első mérkőzésünk Lettország ellen lesz, velük többször is játszottunk, Moszkvában és Andorrában is megvertük őket, ennek ellenére kemény mérkőzésre számítok - az első mérkőzés mindig nehezebb, mint a többi, amikor már jobban ritmusban van a csapat. Két új játékosunk, Papp Klaudia és Cyesha Goree beépítése úgy gondolom, remekül sikerült, ez a négy lány nagyon tud küzdeni, harcolni egymásért - a mezükért, a címerükért. Mondom ezt úgy, hogy van egy honosított magyar a csapatban, de kevés Cyesha-hoz fogható embert láttam - amellett, hogy rendkívül jó játékos, egy olyan ember, aki azt gondolom, példaértékű, mind a pályán, mind a pályán kívül. Úgy érzem, nagyon sokat nyertünk azzal, hogy itt van velünk.  

 

A magyar válogatott csoportmérkőzései az amszterdami világbajnokságon:

 

2019. 06. 18. Kedd

Magyarország - Lettország 16:55

Magyarország - Hollandia 19:30

 

2019. 06. 20. Csütörtök

Magyarország - Kína 16:55

Magyarország - Türkmenisztán 20:30

Vármegyei szövetségek