Visszavágtunk a szlovákoknak
15
Jun
2019
Visszavágtunk a szlovákoknak
2019. június 15.  |  19:40

Bár a negyedik negyedet ezúttal is megnyerték a szlovákok, ezúttal esélyük sem volt arra, hogy megverjék U20-as fiú válogatottunkat. Pór Péter tanítványai harminc percig kiválóan játszottak, láthatóan fűtötte őket a visszavágás vágya is az pénteken az utolsó negyedben elvesztett első meccsért. Igaz ugyan, hogy az utolsó tíz percre kissé elfáradtak a felkészülést mindössze egy hete kezdő Muczáék, de a győzelem egyetlen pillanatra sem forgott veszélyben.

- Egy hete készülünk a srácokkal a korosztályos Európa-bajnokságra, érthetően még többen erőnléti gondokkal küszködnek - értékelte a két, szlovákok elleni felkészülési mérkőzést Pór Péter vezetőedző. - Ráadásul elég kemény hét áll mögöttünk, úgyhogy elfogadhatónak tartom, hogy ezen a hétvégén még csak három negyedet bírtak maximális koncentrációval a játékosaim.

A szakvezető hozzátette: nagyon örül az agresszív játéknak, a megfelelő hozzáállásnak.

- Egyre több dolgot látok viszont támadásban és védekezésben is az edzésen gyakoroltakból, amit nagyon fontos visszajelzésnek tartok. Kiváló a morál edzéseken, remekül dolgoznak a srácok, úgy látom, a hangulattal sem lesz baj csapaton belül. A szakmai stáb nevében mondhatom, elégedettek vagyunk az edzéseken látottakkal. A két meccsen bő rotációval játszottunk, két meccsen 18 ember játszott. Ezúttal az volt a fontos, hogy mindenkit tudjunk éles szituációban tesztelni.

Az U20-as válogatottra egyelőre munkás edzések várnak, edzőmeccset két hét múlva játszanak legközelebb. 

- Lépésről lépésre építjük fel és bővítjük a taktikai repertoáunkat, így értelemszerűen a következő meccseken már többet kell mutatnunk – tette hozzá Pór Péter.

Magyarország – Szlovákia 71-63 (27-18, 16-10, 24-6, 5-29)

MAGYARORSZÁG: Takács 15/9, Dancsecs 2, Werner 2, Oroszi 11/6, Sitku 7/3. Csere: Mucza 14, Farkas 2, Rátvay 8, Meleg 3/3, Katona 8/3, Kelenföldi. Edző: Pór Péter

Vármegyei szövetségek