Franciaországban lép pályára a női 3x3-as válogatott
13
Jun
2019
Franciaországban lép pályára a női 3x3-as válogatott
2019. június 13.  |  09:00

Közeleg a szakág világbajnoksága, öt nap múlva már Amszterdamban pattog a labda - a vb előtt azonban még a franciaországi Voiron-ban tesznek egy kitérőt Károlyi Andreáék, amely a tervek szerint jól fogja szolgálni a nagy eseményre való felkészülést.

Szerdán - éppen Amszterdam érintésével - megérkezett a helyszínre a magyar küldöttség, és ma délelőtt már mérkőzést is játszanak Medgyessy Dóráék, amit két délutáni derbi követ. A nemrég rajtoló női World Tour sorozat ugyan némileg belezavart a forgatókönyvbe, hiszen több csapat is inkább Torinóba ment Voiron helyett, ám így is elegendő létszámú, 16 gárda gyűlt össze a háromnapos tornához.

Honfitársaink a 3x3-ban rendkívül aktív Hollandia ellen kezdenek 10:20 perctől, ezt követi 14:40-től a házigazda franciák U23-as csapata elleni mérkőzés, majd 17:40-től Kína lesz a mieink ellenfele. Válogatottunk a Papp Klaudia, Theodoreán Alexandra, Cyesha Goree, Medgyessy Dóra összeállításban szerepel, vagyis a múlt heti moszkvai megmérettetéshez hasonlóan itt is a világbajnokságra utazó keret lesz látható.  

Amennyiben lesz élő közvetítés a tornáról, azt Facebook-oldalunkon (facebook.com/kosarsport) közzétesszük. 

Hajrá Magyarország!  

 

Vármegyei szövetségek