Férfi NB I: A Falco döntős, a Pécs kiharcolta a negyedik meccset
08
Jun
2019
Férfi NB I: A Falco döntős, a Pécs kiharcolta a negyedik meccset
2019. június 8.  |  20:05
A Pécs elvette a Körmend hazai veretlenségét
 
Budimir nélkül, 0-2-es hátrányból vágott neki a Körmend elleni elődöntős párharc harmadik mérkőzésének a Pécs.
 
A vendégek hamar tanújelét adták annak, hogy nem csak beszéltek arról, hogy nem adják fel a párharcot, hanem bizony valóban foggal-körömmel küzdöttek a sikerért. Az első egy-két perc tapogatózása után magukhoz vették a kezdeményezést, és miközben sorozatban szállították a pontokat, védekezésben is úgy tűnt, hogy sikerült megtalálniuk a körmendiek ellenszerét. Hiába igyekezett sokat egy-egyezni Bradford, vagy épp Price, nem mentek sokra. Taylor újra kiváló formát mutatott. Miközben sorra halászta el a lepattanókat, elől hol betörésből, hol pedig távolról operált. Az első negyed után, teljesen megérdemelten vezetett a PVSK hét ponttal.
 
A folytatásban Ferenczék ugyan nagyon gyorsan szorossá tették a meccset, mégis sikerült nagyon hamar kilábalniuk a baranyaiaknak a rövid hullámvölgyből. A védekezésük továbbra is remekül zárt, és közben megérkeztek Pongó és Csirics külső dobásai is. Aztán Horti, szorongatott helyzetből még a palánknak háttal állva is betalált, és lassan tíz pontosra duzzadt a különbség. Az első félidő vége előtt kicsivel, Pongó harmadik tripláját követően már 16 is volt a differencia. Ebből a nagyszünetig hármat lefaragott a Körmend (37-50).
 
Előbb Taylor, majd Horti is begyűjtötte a negyedik faultját, így mindkettőjüket le is kellett kapnia a pályáról Csirke Ferencnek. Ez meg is érződött, a Körmend ugyanis azonnal megérezte a vérszagot. Pillanatok alatt nyolcra visszajöttek a vasiak, 50-58-nál azonban “befagyott” az eredmény. Olyannyira, hogy bő három percen át egyetlen kosár sem esett a meccsen. Pongó és Taylor is bevágott egy-egy hárompontost. Vissza is állt a 13 pontos különbség, amiből aztán a harmadik negyed végéhez érve is megmaradt 12.
 
Az utolsó tíz percben pedig pontosan az történt a pályán, amit a PVSK akart. Hosszú támadásokkal operálva tudták a vendégek rendre feltörni az ellenfél védekezését, a hazaiak pedig belekerültek egy olyan spirálba, ahol már leginkább csak az erőlködésről szólt minden. Price és Bradford hiába próbálkozott bárhonnan, nem nagyon sikerült kosarakat szerezniük, Taylor azonban gondoskodott róla, hogy ne maradjon izgulni való. Jól megszórta magát az utolsó bő két percben, így végül nagyon magabiztosan, tizenöt ponttal győzte le idegenben a Körmendet Csirke Ferenc együttese – tudósított a pvsk-panthers.hu.
 
A három nyert meccsig tartó párharcnak tehát nincs vége, az állás 2-1 a Körmend javára.
 
Egis Körmend – Pécsi VSK-Veolia 72-87 (20-27, 17-23, 17-16, 18-21)
 
Elődöntő, 3. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Minár L., Nagy V. (dr. Gencsev P., Forrai S.)
 
Körmend: Bradford 6, Németh -, Price 24/9, Ferencz 9/3, Hammonds 16/3. Csere: Csorvási 14, Thames 3/3, Takács -.
 
PVSK: Pongó 19/15, Taylor 28/9, Csirics 12/3, Antóni 10/6, Horti 14. Csere: Wright 4, Bíró -, Demeter -.
 
 
 
Söpréssel, zsinórban harmadszor döntős a Falco
 
Airington-Pallai-Vojvoda-Malesevics-Milosevic ötössel kezdett a bajnok.
 
Milosevic jegyezte az első kosarat. A Falco vezetgetett, de jól tartották magukat a vendégek. A hetedik percre meglógott tízzel a Szombathely (22-12). Pallai ügyeskedett, miközben elkezdtek könnyelműsködni a vasiak, az utolsó percre fel is jött a címvédő 24-22-re, végül az első negyed 28-24-es állással zárult.
 
Curry hármasára Pallai felelt, sőt Malesevics is kintről volt eredményes. 33-32-nél kezdtek elszabadulni az indulatok, Alekszics gyorsan időt is kért. Továbbra is ment a húzd meg – ereszd el, a tartalékos, ám annál lelkesebb vendégek folyamatosan ott tapadtak a hazaiak nyakán. Malesevics büntetőkből egyenlíthetett volna, de a második kimaradt, Pallai viszont eszméletlen volt, triplájával elérte a tizennégyet, nem mellesleg a táblán 45-45 állt. Sőt Vojvoda büntetőivel még fordított is az Olaj. Curry zsákolásával 51-49-cel fordultak a csapatok.
 
A szünetben mindenki Pallairól beszélt. Rendkívül feszülten szívta a bagót a félidőben Okorn mester, aki aztán rendet tett a fejekben. Megnyomta a harmadik negyed elejét a Falco, a játékrész derekán, 67-55-nél Alekszics kért időt. Hiába, a húszat súrolta a különbség. Ez a huszonkilencedik percre meg is történt. 77-59-ről várták a csapatok a folytatást.
 
A mérkőzés eldőlt, az olló egyre nagyobbra nyílt, már csak a végeredmény volt a kérdés. Száz fölé jutottak a vasiak, az utolsó néhány percre megérkezett a szolnoki keménymag is, így a két tábor elkezdte kóstolgatni egymást. A Falco teljesen megérdemelten jutott túl a negyeddöntő után az elődöntőn is söpréssel, a megfogyatkozott bajnokcsapat előtt viszont le a kalappal, számukra marad a bronzcsata. „Vár a finálé!” – zengett a hazai B-középből - írta a BB1.hu.
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 102-75 (28-24, 23-25, 26-10, 25-16)
 
Elődöntő, 3. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, 2800 néző
V.: Cziffra Cs., Papp P., Török R. (dr. Gincsai J.)
 
Falco: Govens 14/3, Curry 17/12, Váradi 18/6, Bruinsma 14, Reddic 14. Csere: Tóth N. 10, Perl 4, Balmazovics 4, Bíró 5/3, Hódi -, Verasztó -, Körmendi 2.
 
Szolnok: Airington 12, Pallai 18/6, Vojvoda 18/6, Malesevics 9/6, N. Milosevic 16/3. Csere: Várbíró 2, Balogh -, Orbán -, Gilszki -.

Vármegyei szövetségek