2018/2019 - Csata DSE – Vasas Akadémia 69-37
11
May
2019
2018/2019 - Csata DSE – Vasas Akadémia 69-37
2019. május 11.  |  18:00

Az országos finálé második elődöntőjében két fővárosi gárda, a Vasas Akadémia és a Csata DSE csapott össze a döntőbe jutásért. Hatalmas tempóban, és főleg Csata kosarakkal indult a találkozó, a 4. percben már 11-4-re vezetett a címvédő, de ellenfele hamar visszakapaszkodott (11-10), Krasovic Liliék viszont ismét fokozatot váltottak és 9 pontos előnnyel zárták az első negyedet (22-13).

Tursics Sándor tanítványai nagyszerűen kezdték a második játékrészt is, s 14 perc elteltével már 31-15-öt mutatott az eredményjelző, ekkor Deák Éva kért időt, hogy rendezze a sorokat. Hatottak is az edzői tanácsok, hiszen sokkal elszántabb, harcosabb Vasas ment vissza a parkettre, s kiegyenlítettebbé vált a játék. A palánk alatt viszont továbbra is a Csata volt az úr, amely Krasovec és Telegdy vezérletével 21 pontos előnyt alakított ki a nagyszünetre (42-21).

Telegdy törte meg a 2 percen át tartó gólcsendet a harmadik etap elején. Nagyszerűen védekezett a Csata, s Toman középtávolijával a 27. percben megszerezte az 50. pontját. Küzdöttek, harcoltak Dúlék, de nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz. A zárónegyedet dupla annyi ponttal várhatta Tursics Sándor együttese (56-28).

A már biztos továbbjutás tudatában sem lassított a címvédő, amely nem engedte kibontakozni egyre jobban fáradó ellenfelét. Agresszíven védekeztek Tomanék, labdaszerzések után megállíthatatlanul iramodtak meg és a lepattanókra is rendszerint ők értek oda. Így nem is lehetett kérdéses melyik csapat lesz ott vasárnap a Szekszárd elleni fináléban. A Csata végül 69-37-re győzött, a Vasas pedig a DVTK-val küzdhet meg a bronzéremért.

Tursics Sándor: Extra területvédelem elleni játékkal eldöntöttük az első játékrészt, majd extra emberfogással megtartottuk nagy előnyünket.

Deák Éva: A papírforma adta a mérkőzés győztesét. Ha jobban koncentrálunk az első félidei védekezésünkre és a támadásaink kihasználtságára, szorosabb meccset is játszhattunk volna. Most ennyit tudunk, de dolgozunk rajta tovább. Gratulálok a Csata DSE-nek a döntőbe jutáshoz!

Vármegyei szövetségek