2018/2019 - Debreceni KA - Vasas Akadémia 49-89
27
May
2019
2018/2019 - Debreceni KA - Vasas Akadémia 49-89
2019. május 27.  |  15:15
A Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság fináléjába a házigazda Debrecen mellett a Vasas Akadémia jutott. A két csapat már a csoportkör során találkozott egymással, akkor Bazsik Péter tanítványai sima győzelmet arattak. Egy meccsen azonban bármi megtörténhet, ebben a szellemben dobta csatába fiait Kovács Balázs, a cívisvárosiak trénere.

Két percnyi gólcsend után érkezett a döntő első találata, Lugossy Ádám révén a Vasas került előnybe. A túloldalon Balázsi Ákos 2+1-gye nyitotta a kosarak sorát, majd Tóth Botond ziccerével már 5-2-re vezettek a hazaiak. Varga Boldizsár is eredményes tudott lenni, így öttel ellépett a Debrecen. A hazai közönség hangja felerősödött, de Maly Benedek és Major Bulcsú lehűtötték a kedélyeket, a piros-kékek gyorsan átvették a vezetést. (7-8) A fővárosiak elkapták a ritmust, egy szempillantás alatt megugrottak, de Balázsi triplájával, és Varga betörésével visszakapaszkodtak a hajdúságiak. (18-21)

A pasarétiek második ötöse nem ismert kegyelmet, szoros védekezésükkel csírájukban elfojtották a debreceni támadásokat, nyolc perc alatt mindössze két pontot engedélyeztek vendéglátóiknak. A szakadék egyre nőtt a két csapat között, Németh Csanád kettese után már húsz pont is volt a csapatok között. (21-41)

A palánkcsere után sem lett könnyebb a helyzet Kovács Balázs gárdájának, a Vasas még egy fokozatot váltott, mélyebb merítési lehetőségüket és egyértelmű fizikai fölényüket érvényesítve kisvártatva harmincra hízlalták fórjukat, így gyakorlatilag el is dőlt a bajnoki cím sorsa.

Az utolsó negyed már csak a formalitásokról szólt, a különbség végül negyvenben állt meg, abszolút megérdemelten lett a korosztály bajnoka a Vasas Akadémia, de minden dicséret megilleti az utolsó pillanatig hősiesen küzdő debreceni fiúkat is.

Vármegyei szövetségek