Férfi NB I: Minden negyeddöntős párharc 3-0-val ért véget
25
May
2019
Férfi NB I: Minden negyeddöntős párharc 3-0-val ért véget
2019. május 25.  |  11:10

Megnyomta a végét a Körmend, simán jutott be a négybe

Alaposan meglepték a vendégek a Körmendet. Sabáli Balázs csapata tíz ponttal is meglépett az első negyedben, Mathias Zollnernek időkéréssel kellett felráznia az övéit. A vasiak csapnivaló százalékkal dobtak, míg soproniaknál Supola nőtt fel a légiósok mellé. A negyedet 21-13-ra meg is nyerték a vendégek.

A második negyedre egy "másik" Körmend futott ki a pályára, a feszes védekezés, és az egyre magabiztosabb támadásbefejezés meghozta az eredményét. A negyed derekára ledolgozták a hátrányukat Ferenczék, és a 17. percben már 32-28 volt az eredményjelzőn. Dénesék azonban mozgósítottak még egy kis energiát, és Wiggins kosarával megnyerték az első félidőt, a rendkívül feszült összecsapáson. 34-35.

A második félidőt ellentmondást nemtűrően kezdték a vasiak. Bradford és Csorvási is elkezdte dobálni a pontokat. Menetrendszerűen jöttek a pontok a hazai oldalról. Az olló folyamatosan nyílt, a Sopron derekasan küzdött, de a Körmend bajnokesélyeshez méltó módon elkezdte kontrollálni a találkozót. 58-51.

Csorvási szerezte az utolsó negyed első kosarát, Thames triplája már tízpontos előnyt jelentett. Sabáli Balázs még eyg időkéréssel megpróbálkozott, de csapatának innen már nem volt visszaút, és csak a végeredmény volt kérdés.

Az Egis Körmend bejutott a bajnokság legjobb négy csapata közé - írta a BB1.hu.

Egis Körmend - Sopron KC 78-56 (13-21, 21-14, 24-16, 20-5)

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezető: Papp P., Praksch P., Farkas G. (Forrai S.)

Egis Körmend: Bradford 10/6, Price 8/3 ,Ferencz 9/9, Hammonds 22/3, Delas 8. Cserék: Thames 7/3, Csorvási 9, Oroszi -, Kiss M. 3/3, Kiss B. -, Lajsz 2.

Sopron KC: Warner 8/6, Lemar 15, Supola 12, Wiggins 12/6, Gordon 3. Cserék: Dénes 4, Werner -, Molnár 2, Élő -, Buzsáki -.

 

Négy között az ezüstérmes

Nem a „megszokott" kezdőcsapatával állt fel a Falco, a kisebb sérüléssel bajlódó Curry-t nem is erőltették a hazaiak. Valamivel talán kevesebb néző fogadta a csapatokat, de a lelkes kecskeméti „keménymag" ezúttal sem hiányozhatott.

Djeraszimovics közelről, Bruinsma kétszer is távolról volt eredményes. Perl is betalált, így hamar 8-2-vel kezdett a Falco. Visszakapaszkodott a KTE, nem a szombathelyieknek kedvezett, hogy lassabb, vontatottabb iramban csordogált a játék. Perl bravúrkosara után, egy negyednyi játékot követően 23-18 volt az állás.

Bruinsma harmadik tripláját szerezte, harmadik kísérletéből. Úgy tűnt, lerázhatják magukról a vendégeket a vasiak, de aztán a 13. percben a nagy kedvvel játszó Dimics büntetői után kiegyenlített a Kecskemét (27-27). Sőt, nem sokkal később fordult is a kocka, igaz csak egy pillanatra. 35-32-nél Forray kért időt. Hullámzó volt a meccs. Hol feljöttek a lila-fehérek, hol távolodott a Falco. A 18. percben, 46-37-nél úja a Bács-Kiskun megyeiek kértek időt. Kicsit paprikásabb lett a hangulat a félidő végére, 52-44-es eredménnyel fordultak a csapatok.

Perl parádézott, a harmadik etapot megnyomta az ezüstérmes, 22-8-ra megnyerte, így 74-52-ről indult a záró felvonás. Nagyjából ezzel el is dőltek a lényegi kérdések.

A 35. percben, 88-61-nél Forray mester még megpróbálta megfogni a meccset, de az olló csak még tovább nyílt. Összességében 104(!) ponttal volt jobb a második a hetediknél. Lehetőséget kaptak a fiatalok mindkét oldalon, a hazai B-közép pedig az összes játékost, a szakmai stábot, Tanai Zoltán gyúrót, sőt még Gráczer György ügyvezetőt is dalba foglalta - írta a BB1.hu.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - KTE-Duna Aszfalt 97-64 (23-18, 29-26, 22-8, 23-12)

Negyeddöntő, 3. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, 2550 néző
V.: Cziffra Cs., Kapitány G., Török R. (Nagy J.)

Falco: Govens 17/12, Perl 18, Bíró 12/12, Bruinsma 11/9, Tóth N. 4. Csere: Váradi 10, Reddic 17, Balmazovics 4, Verasztó 2, Hódi -, Körmendi 2.

KTE: Wittmann 7/3, Green 6/6, Djeraszimovics 12, Dramicsanin 3, Karahodzsics 9. Csere: Molnár M. 4, Dimics 9/3, Mészáros 14/12, Molnár D. -, Plézer -, Lukács -, Fülöp -.

 

Izgalmak után, továbbjutott az Olaj

Milosevic kosaraival indult a mérkőzés. Két duplát és egy büntetőt is dobott a hazaiak játékosa, a másik oldalon Norfleet, Henton és Kovács Ákos is dobott egy triplát. Az Atomerőmű SE öt ponttal is "meglógott", rengeteg volt a hiba mindkét oldalon. A hazaiak cserékkel próbálták felrázni a csapatot, Andrics büntetőkkel köszönt be, Malasevics duplája után pedig már csak kettő volt Kovács Ákosék előnye. Az ASE azonban nagyon motivált volt, a 2-0 ellenére, nem feltartott kézzel játszottak. Szolnoki időkérés, és két Norfleet tripla után, már 11-19 volt az eredményjelzőn. Végül 23-27 lett az első negyed vége.

A második negyedben sem változott a játék képe. Az ASE az életéért küzdött, az Olaj pedig igyekezett stabilizálni a játékát, de a mérkőzés ezen szakaszában, továbbra is a vendégeknél volt az előny. A 17. percben Eilingsfeld duplája után, 34-40-et mutatott a "tábla". Kovács Ákos triplája, és Faust zsákolása után pedig már tízre nyílt az olló a vendégek javára. Jevtovics és Kovács jól játszott. 38-51 lett az első félidő vége.

A második félidőt is az ASE kezdte jobban. Norfleet remekül kosarazott, de az egész ASE összeszedettebbnek tűnt a bajnoknál, ahol Vojvoda Dávid sem kapta el igazán a fonalat. Mindössze hat pontnál járt a bajnokság legjobb játékosa. Az Olaj azonban már sokszor bizonyította, nem lehet őket leírni. A negyed hajrájában el is kezdték a zárkózást. Milosevics és Airington kosarával lett nyílt ismét az összecsapás. Aztán beindult Kovács és Vojvoda is. A 18. percben már egál volt, Rudner triplája után pedig már hárommal vezetett a Szolnok. 69-69.

Hihetetlenül izgalmas volt az utolsó negyed. Egy perc üresjárat nem volt. Hatalmas küzdelem, és két győzni akaró csapat a parkettán. Milosevic és Norfleet volt különösen elemében. Utóbbi kosarával lett az eredmény 81-81, négy perccel a vége előtt. Dragan Alekszics időt is kért. Faust duplájával folytatódott az összecsapás, de Norfleet már hibázott távolról, igaz az Olaj sem tudta ponttal befejezni a saját támadását. Eilingsfeld rossz döntését azonban már megbosszulták. Milosevic duplával egyenlített, és a ráadás büntetőt is bedobta.

Az utolsó két perc tovább fokozta az izgalmakat. Norfleet kosarára Vojvoda válaszolt. Tóth Ádám és Norfleet kakaskodása után, mindkét csapat büntetőzhetett. 87-87-nél Jevtovicsra fújtak támadót, egy perccel a vége előtt az Olaj támadhatott. Tóth Ádám volt eredményes az akcióból. Eilingsfeld hibázott a másik oldalon, így Vojvoda büntetői döntötték el a hihetetlenül izgalmas mérkőzést.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Kovács Péter újra megsérült - írta a BB1.hu.

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 92-87 (23-27, 15-24, 31-18, 23-18)

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
Játékvezető: Győrffy P. A., Tőzsér D. K., dr. Mészáros B. (Fekete L.)

Szolnoki Olaj KK: Vojvoda 14, Airington 10/3, Rudner 11/6, N. Milosevics 23, Tóth Á. 15. Cserék: Malesevics 7, Kovács P. 10, Andrics 2.

Atomerőmű SE: Kovács Ák. 18/12, Norfleet 30/18, Henton 7/3, Faust 11, Eilingsfeld 13/3. Cserék: Jevtovics 8, Medve -, Ruják -, Horváth K -.

 

Kisöpörte a Pécs a Jászberényt

A remek formában lévő, önbizalomtól duzzadó hazaiak söpréssel való továbbjutásra készültek, esélyeiket növelte, hogy a sérüléssel bajlódó Alekszandrov nem vállalta a játékot a vendégektől.

A Jászberény azonban eddig sem volt könnyű ellenfél, és ezt ma is bizonyította. Brbaklics kosarára Budimir felelt az elején, érdekesség, hogy utóbbi szerezte az első kilenc pécsi pontot (4/4 dupla), 9-8 állt ekkor a táblán. Felváltva vezettek a csapatok, pontgazdag első negyed után 21-21 állt a táblán.

A folytatásban némiképp visszavettek a csapatok a pontgyártásból, de a tartalékos JKSE továbbra is tapadt ellenfelére, sőt Rakics és Pitts vezérletével jórészt még vezetett is. A félidőben 43-47 volt az állás, semmi nem dőlt el.

A szünetben rendezte a sorokat Csirke Ferenc és együttese, Budimir extra volt, visszavette a vezetést a PVSK, de továbbra is nagyot küzdött a Berény. 68-65-ről indult a záró felvonás.

Innentől már a „Vasút" irányított, az utolsó negyed is a baranyaiakról szólt. Ha nehezen is, de bejutott a legjobb négy közé a Pécs, centenáriumi évében tehát az éremért harcolhat. A Jászberény remekül indította a szezont, de a végére elfogyott, az ötödik hely így is csúcsbeállítás a klub történetében - írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-Veolia - JP Auto-Jászberényi KSE 88-76 (21-21, 22-26, 25-18, 20-11)

Negyeddöntő, 3. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Földházi T., Benczur T., Rácz Zs. (Hartyáni Zs.)

PVSK: Pongó 8, Taylor 17, Csirics 15/3, Budimir 28/3, Horti 14/3. Csere: Wright 6, Demeter -, Bíró -.

JKSE: Pitts 19/6, Rakics 17/15, Brbaklics 9/3, Czirbus 10, Pantelics 13. Csere: Ruják 2, Kerpel-Fronius 6, Fekete -.
 

Vármegyei szövetségek