2018/2019 - Debreceni KA - Kosárlabda Akadémia Pécs 88-95
10
May
2019
2018/2019 - Debreceni KA - Kosárlabda Akadémia Pécs 88-95
2019. május 10.  |  13:30
A nap második mérkőzésén a Debrecen és a Pécs lépett pályára.

Az első negyedben a sok gyorsindításnak és lepattatnónak köszönhetően a Pécs gyorsan 16 pontos előnyre tett szert. Fizikális fölényüket is remekül kihasználták a mecsekaljaiak. A második játékrészben a debreceni gárda 10 ponttal közelebb került a pécsiekhez, de a negyed végére újfent megnőtt a távolság: a két gárda között 13 pontos különbség volt a nagyszünetben.

A fordulás után még jobban közeledett a debreceni csapat, és 7 pontra hozta fel magát a sok hárompontos miatt. A véghajrában a 6 pontos különbséget nem sikerült ledolgozni, így az egész mérkőzésen előnyben játszó Pécs hagyta el győztesen a pályát.

Erdei Ádám (Debreceni KA): Az első negyedben sajnos beragadtunk, az, amit meg tudunk valósítani tegnap, most nem működött. A lepattanózásban összeszedett hátrányunkat megpróbáltuk agresszivitással pótolni, és a végére sikerült az alacsony szerkezettel visszajönnünk. Elképesztően büszke vagyok a fiúkra, végezhetünk akárhányadik helyen, az én szememben ők már bajnokok.

Jemc Branislav (Kosárlabda Akadémia Pécs): Kemény mérkőzést játszottunk. Sok volt a hibánk, és hullámzó volt a játékunk. Gratulálok a Debrecennek! Délután folytatjuk, és harcolunk tovább.

Vármegyei szövetségek