Női Amatőr: Visszavágott a Csata a TF-nek, de nem eléggé
05
May
2019
Női Amatőr: Visszavágott a Csata a TF-nek, de nem eléggé
2019. május 5.  |  15:15
Csúcsrangadót rendeztek múlt héten a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjában. Az éllovas TF fogadta a második helyen álló Csata csapatát. Ahogy a két együttes januári összecsapásán, ezúttal is vendég siker született, csak amíg bő három hónapja a TF 19 ponttal tudott nyerni legnagyobb ellenlábasa otthonában, most visszavágott a 7 pont különbséggel diadalmaskodó Csata, viszont a két, jelenleg 2-2 vereséggel álló élcsapat egymás elleni összevetésében a TF a jobb. A zöld csoportban újabb győzelmével a Sportdarázs már megnyerte a bajnokságot.

 

Piros csoport

Dávid Kornél KA - TFSE 49-81

Nagy Annamária (14 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda), valamint Ehmann Dalma (8-8 pont és lepattanó) és Rozsics Teodóra (8 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) jóvoltából a fehérvári fiatalok a második negyed közepéig tartani tudták a lépést az éllovas TF-fel, ám a második negyed második felétől fölénybe került az éllovas, és egységes csapatjátékot bemutatva Németh Alma (14 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz, 2 blokk), Varga Barbara (13 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Fuisz Viktória (13 pont, 4 gólpassz), Kováts Gabriella (12 pont, 4 eladott labda) és Miháczi Diána (10 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda) eredményes és jó játékára építve biztosan hozta a kötelező győzelmet.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?koc7caa1

Dávid Kornél KA - ELTE-BEAC Újbuda 49-75

Nagy Annamária (18/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 6 eladott labda) és Ehmann Dalma (16 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével a fehérvári fiatalok az első negyedben meglepték a fővárosi együttest. A folytatásban azonban a BEAC rendezte sorait, s a 26-8-cal "lehozott" második negyedre, az 54-34-re megnyert lepattanóharcra, továbbá Angyal Nikolett (12 pont - 14 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó), György Tímea (12 pont - 14 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó), valamint Kovács Vanessza (10 pont, 5 lepattanó) találataira építve, szünet után is pontosabban játszva ellenfelénél biztosan győzött.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_218

TFSE - Csata DSE 64-71

Valósággal "nekiesett" a Csata a TF-nek a bajnoki döntőnek is beillő összecsapáson - amelyet megelőzően a vendéglátók 1 vereséggel álltak az élen a 2 alkalommal alulmaradó látogatók előtt. A vendégek nem önmagában az év eleji vereségért való visszavágást, a januári, az otthonban elszenvedett 19 pontos vereségnél nagyobb különbségű győzelem megszerzését is megcélozták. Volt is ennek realitása, a 9. percben 24-9-re vezettek a görcsösen, szinte "bénultan" kezdő éllovas otthonában. A második negyedben magukra találtak a hazaiak, sokáig állandósult egy 10 pont körüli Csata-vezetés, ám a félidő hajrájában egy 8-0-lal 1 pontra feljött a Németh Alma (17 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda)-Karlócai Julianna (13/6 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) kettős vezette TF.

A második félidő elején ugyan rövid időre fordított a listavezető, de a játék jobbára szűk, néhány pontos vendég vezetés mellett zajlott, 4 pontos előnnyel fordult a záró etapra a Csata. Ebben újra megcélozták az egy híján 20 pontos különbség ledolgozását Tursics Krisztián tanítványai, akik Mányoky Réka (21/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda), Angyal Barbara (18/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 7 eladott labda) és Pálinkás Enikő (12 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) vezérletével a 38. perc elején 14 pontosra növelték előnyüket. E kritikus helyzetben Magyar Bianka egy időkéréssel rendezte csapata sorait. A hajrát 9-2-re nyerte a TF, amely a mérkőzést ugyan elveszítette, ám az egymás elleni összevetésben jobbnak bizonyult legnagyobb riválisánál, így ha a hátralévő mérkőzéseken egyik fél sem hibázik, akkor a TF a bajnok.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_233

Ajka - DEAC DSI 80-69

Egy negyed után még 5 ponttal a Göttlinger Anna (18/15 pont, 3 eladott labda)-Gál Annamária (18/3 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda)-Földvári Anna (15 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda) trió vezette vendég debreceni együttes állt jobban. A hazaiak azonban a 27-12-re megnyert második negyedre, továbbá elsősorban egységes csapatjátékuknak, azon belül is elsősorban Balsay Anna (16/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Pap Regina (16 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), Kulcsár Bianka (14/6 pont, 3-3 szerzett és eladott labda), valamint Székely-Horváth Zsuzsanna (14 pont, 12 lepattanó, 3 gólpassz) eredményességének köszönhetően megnyerték ezt a roppant hullámzó, színvonalas találkozót, amelyben a harmadik negyed végére döntetlen állásra visszahozta a "partit" a DEAC, ám ez a jelek szerint sokat kivett a vendégek játékosaiból, így végül 11 pontos hazai siker született.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_234

Tatabányai KC - Aluinvent DVTK Miskolc U23 80-71

A kosarakban roppant gazdag első etap után még a nagyrészt Szegeczki Nóra (26/3 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda), Kecskés Karina (16/9 pont) és Kababik Bianka (13/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) ponterős játékára alapozó vendég diósgyőri fiatalok vezettek. A két középső etapban azonban Szamosi Rita (18/12 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda), Zólyomi Karina (14 pont), Csáktornyai Fanni (10 pont, 5 lepattanó), Seri Éva (10 pont, 3 lepattanó) és Farkas Fanni (10 pont) vezérletével pontosabban játszva ellenfelénél fordított, a záró etap előtt 10 pont fölötti előnyt szerzett a hazai együttes. Bár a jól küzdő vendégek végül 10 ponton belülre kerültek, a hazai győzelmet nem tudták kétségessé tenni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_236

Vasas Akadémia - PEAC-Pécs-Pingvinek 75-49

A vendég pécsiek - akik közül egyedül Hegedűs Rebeka (13/3 pont, 6 lepattanó) jutott 10 pont fölé - a nyitó és a záró etapban ugyan felnőttek a feladathoz, s ellenfelük szintjére, ám a két középső negyedben jobban, a harmadik szakaszban kifejezetten nagy fölényben játszó Vasas Budácsik Dorottya (17/3 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Madár Kata (13/3 pont, 8 lepattanó) és Tóth Orsolya (10/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) vezérletével, a lepattanózást 52-36-ra megnyerve simán nyert.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_237

PINKK SE - Nyíregyházi Kosársuli 85-55

A Vári Zita (24 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda)-Jáhni Zsófia (15 pont, 13 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz)-Szűcs Lilla (15 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) trió vezette baranyaiak minden negyedet megnyerve győzték le kerek 30 ponttal az elsősorban Borza Laura (16/3 pont, 5 lepattanó) és Ványi Kinga (10 pont) kosaraira alapozó Nyíregyházát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_235

PEAC-Pécs Pingvinek - Nyíregyházi Kosársuli 89-73

Baranyai túrája második napján az első negyedben a Ványi Virág (19 pont, 9 lepattanó, 7 eladott labda), Kovács Orsolya (18/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), valamint Borza L. (15/3 pont, 3 eladott labda) vezérletével jól tartotta magát a PEAC fiataljai ellen a Nyíregyháza. A következő két etapban azonban fokozatosan kerültek egyre nagyobb fölénybe a főként Milica Vojinovics (27/6 pont, 3 lepattanó), Tenyér Zsófia (18/3 pont, 4 lepattanó, 5-5 szerzett labda és gólpassz), továbbá Varga Eszter (12/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) kosaraira építő hazaiak, akik a harmadik negyed végére 20 pont fölötti előnyt építettek ki. A nyíregyháziak dicséretére váljék, nem adták föl, a záró etapot megnyerve 20 ponton belülre kerültek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_238

Dávid Kornél KA - Kecskeméti KC 58-50

A 15 ponttal megnyert első félidőre, továbbá nagyrészt Rozsics Teodóra (13 pont, 15 lepattanó, 3 eladott labda), Nagy Annamária (13 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda), Fekete Csilla (12 pont, 6 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda) és Ehmann Dalma (10 pont, 5 lepattanó) eredményességére alapozva nyerték meg az alsóházi rangadót az 5 nap alatt harmadik mérkőzésüket játszó fehérváriak. A kecskemétiek ugyan a Kurtz Kamilla (13/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 4 eladott labda)-Tasi Rebeka (12/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda) kettős vezetésével szünet után magukra találtak, a harmadik negyedben 10 ponton belülre kerültek, de végül a hazai győzelmet nem tudták megakadályozni.

Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x1819/whun2a/whun2a_239

 

Zöld csoport

Kiss Lenke KA - ELTE Fortis 59-57

Az első félidőben pontosabban játszó hazai együttes szünetre 9 pontos előnyt szerzett. Térfélcsere után magára talált a Stekler Kamilla (20 pont, 18 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda)-Kenyeres Anett (16/3 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda) kettős vezette ELTE Fortis, amely a záró etap elején 2 pontra megközelítette vendéglátóját. A félzárkózás azonban a jelek szerint sokat kivett a vendégcsapatból, a leginkább Mészáros Anna (15 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz), Opitz Petra (14 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda) és Opitz Kitti (14 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz) kosaraira építő hazaiak egy 9-0-lal 10 pont fölé növelték előnyüket, s úgy tűnt, eldöntötték a találkozót a maguk javára. Az ELTE Fortis azonban nem tört meg, s a hajrában egy 15-4-es "száguldással" az utolsó percben ledolgozta hátrányát. Az utolsó szó azonban Mészáros révén a hazaiaké volt.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_234

Szombathelyi Egyetem - Szolnoki MÁV SE 71-47

Minden negyedet megnyerve, lepattanózásban 50-33-ra felülmúlva riválisát, fokozatosan növelve előnyét győzte le biztosan a Szabó-Haklits Zsuzsanna (20/3 pont, 8 lepattanó, 5 szerzett, 3 eladott labda, 6 gólpassz)-Fekete Tünde (13/3 pont)-Plózer Petra (12 pont, 9 lepattanó) trió vezette vendéglátó szombathelyi együttes a Szolnokot. Pedig a mezőny legeredményesebb játékosa a vendégeknél játszott Baczuk Virág (22/9 pont, 6 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) személyében, ám csapatából egyedül ő jutott 10 pont fölé, Munkácsi Adél 9/3 ponttal és 3 eladott labdával zárta az összecsapást.

Dobólista: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_235

Széchenyi KA Győr - MTK-Budapest II 70-61

A harmadik negyed végére apránként, fokozatosan ellépve 12 pontos előnyt szerzett a leginkább Biczó Laura (21 pont, 7 lepattanó) és Szirony Dorina (13/3 pont) eredményességére építő hazai csapat a jól küzdő, Gróf Tímea (18 pont, 12 lepattanó, 4 eladott labda) és Schirohy Szonja (10 pont - 13 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) vezette, a lepattanózást 50-42-re megnyerő MTK ellen, s ennek köszönhetően nyert. Mindkét együttes 1-1 triplát dobott be, az elvesztett lepattanóharcot a győriek azzal kompenzálták, hogy 18 labda eladásába hajszolták bele a fővárosiakat, szemben az ő 11 elveszített labdájukkal.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_236

ZTE NKK II - Kiss Lenke KA 60-58

A remekül kezdő ZTE Jurkó Noémi (16 pont, 9 lepattanó), Horváth Fanni (13 pont, 7 lepattanó) és Horváth Fruzsina (10 pont, 6 lepattanó) eredményes játéka révén 9 pontos előnyt szerzett az első negyedben, ám szünetig 1 pontra feljött az Opitz Petra (22 pont, 12 lepattanó)-Mészáros Anna (13 pont, 4 szerzett, 3 eladott labda, 5 gólpassz) kettős vezette Kiss Lenke KA. Szünet után - egy röpke időszakot leszámítva, amikor 6 ponttal elléptek a hazaiak - végig fej-fej mellett haladtak a felek. A hazaiak a 35. és a 38. perc között egy 9-2-vel alakították 3 pontos hátrányukat 4 pontos előnnyé, s ennek köszönhetően nyerték meg a találkozót.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_237

Sportdarázs - Bajai NKK 88-58

Ősszel, Baján hosszabbítás után nyertek a soproniak, s a visszavágó is szorosan indult, ám a Kucsora Réka (23/6 pont, 4-4 lepattanó, eladott labda és gólpassz)-Szöllősi Boglárka (15/9 pont - 16 mezőnykísérlet - 8 lepattanó) kettős vezette bajai lányok csupán egy negyeden át tudták tartani a lépést a soproniakkal. A második negyedben 5 ponton tartva a vendégeket az éllovas Sportdarázs Bakó Patrícia (20/6 pont, 9 lepattanó), Szeli Kitti (14/3 pont, 7 lepattanó), Dömötör Petra (13/3 pont, 5 lepattanó), Varga Sára (13/3 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) és Kocsis Fanni (10/6 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) vezérletével el is döntötte a maga javára a találkozót.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_238

Kiss Lenke KA - Szegedi KE 67-79

Jól kezdett, s egy negyed után még vezetett az 5 nap alatt a harmadik mérkőzését játszó, ezúttal Szabó Enikő (15/9 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz), Soós Alexandra (10/9 pont) és Nagy Andrea (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 4 szerzett labda) kosaraira építő KLKA. Ezt követően azonban a páros negyedekben pontosabban kosarazó Szeged Nagy Lili (21 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Horváth Zsanett (18 pont, 7 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda), Kőházi Fanni (11/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó) és Zsíros Liza (11 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 2-2 blokk és eladott, 4 szerzett labda) vezérletével megnyerte a színvonalas összecsapást.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_231

Kanizsai Vadmacskák SE - MAFC 56-67

A döntetlennel végződő első negyed után a két középső szakaszban a MAFC egyértelműen magához ragadta az irányítást, és elsősorban az Aradi Zsanett (20 pont, 7 lepattanó)-Horváth Enikő (13/6 pont, 5 eladott labda)-Fülep Csilla (11/3 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda) trió tagjainak találatai révén a harmadik negyed végére 16 pontos előnyt szerzett. A záró etapot ugyan a Bánhegyi Beatrix (18 pont, 11 lepattanó, 3 eladott labda), Zsámár Lili (13/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 eladott labda, 3 gólpassz), Budai Dorina (12 pont - 14 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) és Hegyi Vivien (11/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 5 szerzett, 3 eladott labda) vezette hazaiak megnyerték, de a MAFC sikerét nem tudták kétségessé tenni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_241

 

Fotó - Csata DSE facebook


Vármegyei szövetségek